Esztergom és Vidéke, 1993
1993-02-25 / 8. szám
2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE Végletes történelmi helyzet rendszerint szélsőséges érzelmeket érlel. Aligha jutott magyarok lakta tájnak drámaibb sors, mint a moldvai Csángóföldnek. Immár elvitatják e föld népének még azt a jogát is, hogy magyarnak tartsa magát. Nem akarják elismerni az anyanyelvét, a szokásait, a hagyományait. Idegen tanítók, idegen vagy éppen renegát papok, faluvezetők ítélik a moldvai csángómagyarokat keserves, szülőföldi száműzetésre. És nincs még egy olyan magyar népcsoport, amely irányában az érzelmek annyira feleselnének egymással, mint a csángók esetében. Lobogó romantika és cinikus lemondás kísérte sorsukat legalább egy évszázadon át. Ünnepelték bennük az elpusztíthatatlan életerőt, és nemzedékenként megjósolták végleges eltűnésüket. Vagy két évtizeddel ezelőtt, mikor még gyakran megfordultam a Szeret folyó mentében, csángó-magyar parasztcsalád értelmiségivé lett, tanító fiával beszélgettem ennek a szélsőséges megítélésnek az okairól. Tanító ismerősöm Székelyudvarhelyen végezte iskoláit. Hazatérve szülőföldjére néhány évig faluja iskolájában tanított, magyarul. Majd megszüntették a magyar iskolát. Méghozzá a csángók egy részének egyetértésével, mondta szomorúan. O maga mehetett volna Erdélybe, magyar iskolában tanítani tovább, de otthon maradt. Román szóra állt át az iskolában, akárcsak a tanítványai, csak az Erdélyből magával hozott magyar könyvekben élte tovább igazi önmagát. Ezekből a könyvekből adott kölcsön magyarul olvasni tudó falustársainak, egy ideig nyíltan, majd titokban, aztán már úgy sem, mert behívatták, megfenyegették, hogy „magyar nacionalista", meg akarja bontani a népek testvériségét. Pusztán magyar betűivel. Ez a beszélgetés, a kiábrándító valóság nem csendült össze a csángók életét körülfonó romantikával. Nagyon sok esetben törött szét a Csángóföldönjáró erdélyiben vagy anyaországiban a könnyen sebezhető reménység és romantika a valóság láttán. Hamis romantika lenne, hogy ilyen sérülékeny érzés, felfogás, reménység? Ez a romantika a csángók sorsáról nem az ő körükben született meg, hanem a hozzájuk őszinte segítő készséggel közeledő kutatók, utazók, írók, riporterek alakították ki és táplálták. A csángó-kérdés egyik jellegzetessége ugyanis, hogy - saját értelmiség híján - annak a népcsoportnak az életét mindig máshonnan jövő nyelvészek, történészek, néprajzosok búvárolták fel, emelték be a nemzet és a világ tudatába. Már amennyire a világot érdekelte a Szeret-mentén élők sorsa. A nyelvészeket mindenképpen. Egy évszázad óta rangos nyelvészek hosszú sorát emlegethetném, akik a magyar nyelvfejlődés hajdani állapotát tanulmányozták. Magyarok, finnek, németek, franciák. Archaikus nyelvi világot értek tetten. Mintha az Ómagyar Mária-Siralom ideje tért volna vissza. De erre a képre, a romantikára más utazók, más erre járók rávetítették a maguk szomorú napi élményeit és hamar megszületett az ítélet, nem okvetlenül ellenséges érzületből: még egy, legfennebb két nemzedék és a csángók nyomtalanul eltűnnek Moldvából! két előfutár valóban sorsfordító munkásságát. Például a Petrás Incze János ferences páter, klézsei plébánosét, aki az egyik első folklórgyűjtő volt az egész magyar tudományosságban, a Magyar Tudományos Akadémia számára, megbízásából jegyezte le a falu énekeit, dalait, mesevilágát. Máig tisztázatlan meggyilkolásával a magyar tudományosság és a Csángóföld kapcsolata szakadt meg. Miért mégis, hogy éppen a csángók egy része helyeselte az ötvenes évek végén a magyar iskolák felszámolását? Tanító ismerősömnek határozott véleménye volt erről. Amit mondott, annak tanulsága lehet nemcsak a moldvai Csángóföldön. A Magyar Népi Szövetéség irányítói ugyanis egyfajta romantikába estek. Nem vették tekintetbe, hogy a csángók mélyen katolikusak, hívő emberek, akiket csak a lélek szavával Beke György Mai csángó sorsképlét Egyáltalán nincs szándékomban kisebbíteni a kívülről érkező kutatók, gyűjtők szerepét. Érdeklődésük, áldozatuk nélkül a csángóélet ismeretlen maradt volna. Sokan e másunnan érkezők közül nemcsak kutattak a Csángóföldön, de ugyanakkor rokonérzésekkel kötődtek ehhez a megpróbált népességhez. Kallós Zoltán századunk ötvenes éveiben Lészped csángó falu tanítója volt. Felbecsülhetetlen folklórkincset tárt fel, de ezen túl, amíg csak tehette - tehát amíg a csángók körében élhetett - a csángó faluban a közművelődés, a kórus, a tánccsoport avatott vezetője volt. Hajdani tevékenységének nyomai ma is felismerhetők a lészpedick énekkultúrájában, táncszeretetébcn. Saját értelmiség hiányát azcrt említettem, mert az igazi népi megmaradás, nyelvi továbbélés nélküle elképzelhetetlen. A Magyar Népi Szövetség egyik dicséretes kezdeményezése volt e felismerés gyakorlattá váltása. Az ötvenes évek elején majdnem száz magyar iskola létesült a csángó-magyar falvakban, Bákó városában pedig a tanítóképzőnek magyar tagozata nyílt. Csángó fiatalok nagy csoportban keltek át a Kárpátokon, erdélyi középiskolákba tartva. Köztük az előbb megidézett tanító ismerősöm. Ez a történelemben először fellépő csángó értelmiségi csapat folytathatta volna egyés a hagyományok erejével lehet elvezetni a magyar öntudatig. De ha a csángó azt tapasztalta, hogy a hozzája települt magyar tanító nem imádkozik étkezés előtt, nem vet keresztet, nem jár templomba, akkor magából az iskolából ábrándult ki. amit a tanító jelentett. Könnyű dolguk volt a renegát papoknak, tanítóknak, hamar elhitették a csángókkal, hogy a magyar tanítók az ördög küldöttei, a magyar nyelv pedig az ördög nyelve. Most azonban ugyanennek a csángóságnak a képviselői alázatos levélben kérnek magyar nyelvű misét a pápától. Ugyanebből a csángóságból jött tanítók, tanárok láttak hozzá a szülőföldjükön - például az egyik legrégibb csángó településen. Szabófalván, ahol már enyészett a magyar nyelv és tudat -, hogy a román tanügyi hatóságokkal dacolva, magánszorgalomból anyanyelvük szabályaira, ábécéjére, szépségeire tanítsák a falubeli fiatalokat. Tanulságos vonása a belülről induló igénynek az anyanyelv tanulására, hogy ezek a csángó tanítók, tanárok nem a magyar iskolák azonnali visszaállítását sürgetik. Tudják, hogy hosszű az út anyanyelvük, iskoláik visszaszerzéséig. Egyelőre azt kérik: a sok közül egyik tantárgyként vezessék be az iskolai oktatásba a magyart. így a román hatalomnak sem lehetne kifogása. Ezt azonban mind többen kérik, tanítók, szülők. Lélekben változott meg valami a Csángóföldön. Talán inkább azok körében, akik az utóbbi időben, az iparosítás áramában áttelepültek Erdélybe, ott vállaltak munkát maguknak. Seregestől vannak ilyenek, és a mindennapi kenyérkereset mellett a magyar kultúra ösvényére találtak. Felébredt bennük felelősségérzetük Moldvában élő testvéreik iránt. Az 1989 decemberi romániai változások nyomán Sepsiszentgyörgyön Csángó Szervezet alakult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség védnöksége alatt, havonta megjelenő újságot indítottak, előbb Csángó Újság, majd Moldvai Magyarság. Soha nem volt a csángóknak magyar újságuk. Elindult egy szellemi áramlás Erdélyből át a Kárpátokon. Most nem szorgalmas kutatók, gyűjtők hozzák a nyelvi és művelődési öntudat üzeneteit, hanem Erdélybe kirajzott csángó munkások, tanítók, papok. Annak a küldöttségnek, amely 1991-ben a Hősök Terén II. János Pál pápának átnyújtotta a csángók kérelmét magyar miséért, Horváth Antal esperes volt a vezetője, a székelyföldi Csíkszentdomokos plébánosa, de a moldvai Lujzikalagor szülötte. Rajta kívül jónéhány pap szolgál Erdélyben magyarul, mind készek hazatérni, egyházuk és népük szolgálatára az anyanyelv erejével! Ezt a folyamatot, a moldvai csángók magára találását akár nagy történelmi kísérletnek nevezehetnők. Mint minden kísérletnek, megvannak a tanulságai. Külső támogatás nélkül nehéz lenne megtörni a lelki bénaságot. Ez az egyik tanulság. De semmilyen külső rokonszenv, lelkesedés nem elegendő, ha a ..csángó népsors" mélyében nem támad igény és hit, amely a múló romantikát tartós józansággá változtatja. Egy százéves népcsoport, a moldvai magyarság példát kínálhat egész Európában, amelyben - most ébredünk erre igazán - vannak még „rejtekező csángók", önálló szellemi létre vágyó népek, népcsoportok, akár seregestől. (Elhangzott a SZER ..Hazai levél" című műsorában)