Esztergom és Vidéke, 1993

1993-01-07 / 1. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTERGOMI ARCÉLEK Dr, Prokopp Gyuláné dr. Stengl Marianna Mindenféle érzelmek, gondolatok, benyomások kavarognak bennem, mikor két és fél órás beszélgetés után kilépek Marianna néni Sissay utcai lakásából. Az otthonból, mely négy generáción át volt „vár", a biztonság szigete a város közéletében több, mint egy évszázadon át meghatározó szerepet játszó Prokopp család számára. A hajdani polgárháznak, családi tulajdonnak csak a negyedét vásárolhatta vissza jelenlegi lakója. A történelem, a sors itt is elvégezte művét, mint szerte az országban, de itt a szokásostól eltérő eredménnyel. A háború, majd a valódi béke helyett az országra települő diktatúra évtizedei sem törték meg ennek a családnak a gerincét, nem változtatták azt megalázott, kiszolgáltatott páriává, nem tudták elvtelen megalkuvásra kényszeríteni. Olyan jellemek rajzolódtak ki a beszélgetés során, melyek szépsége és nagysága csodálattal tölt el. Ezért a mindenféle érzelmek, gondolatok, melyekkel írásomat kezdtem. Ehhez járul az a szorongás, vajon képes leszek-e megfelelni a feladatnak: hűen megrajzolni egy nagyszerű asszony portréját. Az élet a kedves határszéli műemlékvárosban, Sopronban kezdődik és itt érik azok az első, meghatározó benyomások is, melyek később a történelem és művészettörténet felé irányítják a fogékony kislány érdeklődését. Első olvasmányai között emlékszik azokra a művészettörténeti füzetekre, melyeket Mihályi Ernő bencés tanár ír és ad ki Sopron műemlékeiről a tízes, húszas években. 1917-ben Budapestre költözik a család és itt, az akkor még a várbeli dominikánus kolostorban, a mai Hilton szálló helyén működő Szilágyi Erzsébet gimnáziumban végzi középiskolai tanulmányait. Életre szóló barátságok szövődnek az iskolapadokban. Máig tudnak egymásról, ismerik egymás életútját, örömeit, bánatát. A fogyatkozó osztálytársak évente találkoznak. Minden egyes találkozás fontos, egyebeket háttérbe szorító esemény. Az iskola nem csak ismereteket nyújt és a tudásvágyat kelti fel benne, hanem különösen két tanára személyében tartós, későbbi életét is meghatározó barátságot is ajándékoz a mindenre nyitott tanítványnak. A gazdag szülői könyvtár már eleve olvasóvá neveli, majd Schultheiszné Weichard Gabriella dr. a történelem, és különösen a csodálatosan színes egyéniség, Bónisné Emmi néni a magyar irodalom tanára hatására dönt úgy, hogy a humán tudományok terén, azon belül a történelem, latin nyelv és művészettörténet terén fogja fejleszteni képességeit. Ma is rajongó szeretettel beszél Emmi néniről, a későbbi barátnőről, akinek irodalomórái mindig csodálatos élményt nyújtottak. Színészi tehetséggel varázsolta élménnyé a magyar és világirodalom költészetének és prózájának legnagyobb alkotásait. Később a kialakult barátság visszafelé is megtermékenyítőén hatott, hiszen a volt tanítvány rábeszélésére kezdett művészettörténeti tanulmány írásába esztergomi témába - s most Marianne nénit idézem - „ez a csodálatos kultúrlény". Mit kaphat ennél többet ajándékba egy tanár, mint volt tanítványai ilyen fokú szeretetét, megbecsülését? Az egyetemi tanulmányok befejezése után történelem, latin, művészettörténet szakos diplomával keres állást, mikor a diplomások egy jelentős hányada szellemi ínségmunkásként kallódik a kiművelt emberfőt nem igazán becsülő és igénylő korabeli magyar társadalomban. Stengl Marianna talán szerencsésebb volt kortársai nagy részénél, mert „Hóman boyként", vagyis nem kinevezett tanárként kisegítő státusba került a budai Bíró utcai államsegélyes magániskolába, az ún. Új iskolába. Érdekes kísérlet folyik ekkor ebben az iskolában. A pedagógiai cél a tanulók öntevékenységének fejlesztése, azok érdekeltté tétele a tanulás folyamatában. Sok ötlettel, leleménnyel törekedett a tanár mindig az adott gyermekcsoport adottságaihoz, érdeklődéséhez igazodva fejleszteni a képességeket, adagolni az ismereteket A modem pedagógia csak jóval később, a 60-as, 70-es években próbálkozik hasonló célkitűzésekkel. A fiatal, lelkes újdiplomás tanár nagy ambícióval veti magát a kísérletbe. Élvezi, hogy mindhárom szakját taníthatja. Sok szép élményt, sikert jelent számára a sajnos rövid ideig végzett tanári tevékenység. Nem tudom, csak sejtem, milyen veszteség a magyar pedagógia számára, hogy egy ilyen egyéniség nem gazdagíthatta azt életművével. A rövid kiruccanás a pedagógia hímes-göröngyös mezejére csak kellemes epizód marad Stengl Mari annaéletében. 1935-ben férjhez megy dr. Prokopp Gyula járásbíróhoz és amikor elsőszülött gyermeke egyéves lesz, felmondja állását, hogy teljes munkaidőben feleségként édesanyaként és háziasszonyként szentelje magát új hivatásának. Boldogan vállalja új státusát, úgy érzi, boldog, megelégedett lesz, ha maga körül boldogságot teremtve őrizheti a családi tűzhely lángját. 1938-ban költözik Esztergomba, miután nem kevés hitel felvételével felújították, modernizálták az ősi Prokopp kúriát. A beüleszkedés az esztergomi társadalmi életbe nehéz volt A fiatal feleség finom tapintattal, sikeresen oldotta fel azt a feszültséget, amit a fővárosi légkör és az egyetemi tanulmányok jelentette szellemi fölény miatt érezhették volna az esztergomi társaság hölgytagjai. Hosszú évekig sikerült rejtve tartani a jövevényt fürkésző kíváncsiság elől az egyetemi diplomát így indul a kiegyensúlyozott családi élet majd folytatódik a gyermekáldások boldog eseményeivel, amikor brutálisan belerobban a történelem, mint mindannyiunk életébe, hogy felbontson minden korábbi értéket feláldozzon embereket kisiklasson sorsokat, pusztulást, szenvedést hozzon egyénekre, közösségekre, nemzetekre. A Prokopp család kálváriája lehetne szimbolikus jelentőségű is. 194344 között a fronton tölt katonai szolgálatot a járásbíró úr, jegyzőként dolgozik a katonai bíróságon. Hadtestjét feloszlatják. 1944 decemberében érkezik haza, röviddel Esztergom orosz megszállása előtt 1945 májusában a Népbíróság elnökének nevezik ki. Az akkor még demokratikusnak nyilvánított koalíciós időben iszonyatos nyomás nehezedik az igazságszolgáltatásra. A szovjet szuronyok védelme alatt a maroknyi kommunista élcsapat egyre fontosabb kulcspozíciókat foglal el a hatalomban, az államapparátusban. Ilyen kulcsszerepe van az átszervezésre ítélt és a szovjet „igazságszolgáltatás" szégyenteljes szerepének követésére szánt bírói, ügyészi karnak. Hányan voltak azok, akik mertek nemet mondani? Akik becsületüket, lelkiismeretüket a szakmai érvényesülés és a megfélemlítés elé merték helyezni? - Én ártatlan embereket el nem ítélek - mondja feleségének és tudja, hogy elhatározásával óriási kockázatot vállal. Három perben hoz ítéletet mint a Népbíróság elnöke, mindhárom esetben felmenti a vádlottat. A harmadik alkalommal a tárgyalás közben, majd az ítélet kihirdetése után ismét elfogultságot, , .mellőzés i kérelmet" nyújt be az ügyész, ami a perrendtartásba ütköző lépés. Dr. Prokopp Gvula még aznap megírja lemondását Áthelyezik a Polgári Döntőbírósághoz, ahol kezdetben nyugalmasabb volt a légkör. Munkája és lelkiismerete nem kerülnek konfliktusba egymással. A konfliktus nem itt alakul ki, hanem a bírói gyakorlat és az akkor, 1950-ben már féktelenné vált rákosista diktatúra osztály-igazságszolgáltatása között. Az egyik perben visszaítéli az Egyháznak a Legényegylet korábban államosított épületét a későbbi Petőfi Sándor Művelődési Központot Hallatlan merészség! A proletárhatalom nyílt kihívása! A hatalom válasza könyörtelen: azonnali hatállyal nyugdíjazzák a négy gyermekes családfőt havi 500 forint nyugdíjjal (mínusz 10 % békekölcsön). (folytatjuk) Horváth Zsolt MEGHÍVÓ Kaposi Endre festőművész grafikai kiállítása 1993. január 15-én, délután öt órakor nyílik a Tokaj Galériában. Akiállítást megnyitja Mucsi András m ü vészettörténész. Várjuk Esztergom műpártoló közönségét! BUCSU TÁBORI LAJOSTÓL Ha az ember a szomorúságot már nem képes kifejezni, a költőkhöz fordul segítségül. Kosztolányi vagy Márai „halotti beszéde" a legszebb és legtöbbet idézett példa, mely azt is felidézi, nem lehet véletlen, hogy az első írásban rögzített nyelvemlékünk az elmúlás fölötti tűnődés, tudomásul véve a természet örök törvényeit. Hogy mindnyájan ...isa pur és homu vogymuk... Mégis, ha az egyik legbarátibb kollégáról, vagy legkollégiálisabb barátról van szó, nehéz minden érzelmi megnyilvánulás. Mert nem tűnik oly réginek Nádori Rezső elköltözése „az örök vadászmezőkre", Sinka Gábor sírján pedig jóformán el sem hervadtak a tisztelet és szeretet virágai, most pedig Tábori Lajos kollégánktól veszünk búcsút, a magasztos jelzők halmozása nélkül. Aki ismerte Ót (márpedig Esztergomban ki ne ismerte volna!), az nem fogja elfeledni kivételes emberi tisztaságát, példaértékű orvosi tisztességét, aki nem ismerte, annak az Ó sírja csak egy az egyre ijesztőbben szaporodó friss halmok között. Hogy is írta Szabó Lőrinc pont abban az esztendőben, amikor szelíd szívű orvoskollégánk született? Még húsz év, tfz, talán harminc, esetleg ötven de tán csak egy, vagy annyi se, mindegy, végez velünk a betegség, az undor vagy a véletlen fegyvere. Még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven, és megbékélve mind együtt leszünk a földben... A nagy költő a kortársaira gondolt, miként mi is, amikor idézzük. Ki gondoltavolna, hogy Lajos barátunknak a legnemesebb „szerve", az a minden emberi gyarlóságtól mentes tiszta szív mondja fel időnek előtte a szolgálatot? Milyen megfoghatatlan végzet űz velünk kegyetlen játékot, amikor sorra szólítja el közülünk legértékesebb kortársainkat! Az idő majd mindent meggyógyít, vigasztalhatnánk magúikat, csakhogy mikor fog születni Hozzá hasonlóan önzetlen lélek a közjó szolgálatára? Aki (nem félek a nagy szavaktól) ama Názáretinek volt nem méltatlan kései rokona.Ebben a sötétszürke horizontú világban most csak az lehet az egyetlen kegyelemteljes vigaszunk, hogy Nádori Rezső, Sinka Gábor és Tábori Lajos „társaságába" kerülni már nem is tűnik olyan ijesztőnek. Amikor ...megbékélve mind együtt leszünk a földben. Szállási Árpád dr.