Esztergom és Vidéke, 1993

1993-04-01 / 13. szám

1993. április 1. 13. szám Ára: 19.50 Alapíttatott 1879-ben * Alapító főszerkesztő: DR. KŐRÖSY LÁSZLÓ * Újraindult 1986-ban DR. KRIVÁTSY SZÜTS PÉTER FELHÍVÁSA ­AMERIKÁBÓL Krivátsy Szüts Péter budapesti fiú volt, de Esztergomban járt iskolába, a Szent Imre Reálgimnáziumba. Az öt­ven éves érettségi találkozóra nem tu­dott hazautazni Amerikából, ezért le­velet küldött osztálytársainak, benne egy fényképet a Sobieski-emlékmű­ről. Az osztálytársak is a levélből tud­ták meg, hogy Krivátsy az érettségi után jogot tanult, majd közgazdasági újságíróként dolgozott. Feleségével és két gyerekükkel 1956. december else­jén hagyták el Magyarországot. Was­hingtonban telepedett le. Az amerikai Központi Kormány Egészségügyi Mi­nisztériumában orvostörténész lett. Ma már nyugdíjas. Aktív évei alatt több mint harminc fiatal magyar orvos egy-két-három éves amerikai tovább­képzését intézte el. 1975 óta közvetlen szakmai kapcsolatban áll Antall Jó­zseffel, az orvostörténésszel. Esztergommal kapcsolatosan is minden érdekli. De mindenekelőtt azok a dolgok, amik szeretett gimná­ziumi igazgatójával, a néhai Obermül­ler Ferenccel kapcsolatosak. íme egy levélrészlet, amitPerédy Istvánnak írt: „... Az érettségi találkozóról kül­dött fényképek között láttam Ober­müller Ferenc sírját. Én úgy gondo­lom, szép lenne egy maradandóbb emléket állítani számára. Egy kősír­ra gondolok. Vagy kőkereszt, vagy kőtábla kereszttel a fejénél, és ha lehet, a sírhalom szélén ugyancsak valami kő, vagy márvány elhatároló részt ... én tudnék 100 dollárt adni erre a célra. Te (Perédy István - a szerk.) a helyszínen vagy, szeret­ném tudni erről az elképzelésedet... Dr. Krivátsy Szüts Péter Ameriká­ból küldött magánjellegű felhívását, adakozását szívesen tesszük közzé. Obermüller Ferenc meleg szívű igaz­gató volt. Különösen az elhagyatott, szegény sorsú gyerekeket pártfogolta. Kérjük a volt Szent Imre reálgimnazis­tákat, hogy a felhívást olvasván keres­sék Perédy Istvánt. A Sobieski-emlékmű előtt készült felvételünkön (1941) Krivátsy Szüts Pétert nyíllal jelöltük meg. ESZTERGOM és VIDÉKE POLGÁRI LAP A megyében Esztergomban a legsú­lyosabb a munkanélküliség! Lapunk visszatérően ír a város és a környék munkanélküliségéről, az el­helyezkedési gondokról. Most Tatabá­nyára szólt a meghívás, a Megyei Munkaügyi Központ sajtótájékoztató­jára. Itt átfogó képet kaptunk a megyei munkaerőpiaci helyzetről, a munka­nélküliek ellátásáról, a munkanélküli­ség megelőzéséről, a fogalkoztatás elősegítéséről. Februárban a megyében a bejegy­zett munkanélküliek száma 23.475 fő volt. Ez a szám körzetek szerint az alábbiak szerint oszlik meg: Esztergom 4.202 fő, 20,6 % !!!, az előző év hasonló időszakának 195,0 %-a; Tatabánya 5.756 fő, 12,9 %, az elő­ző évinek 155,0 %-a; Tata 2.835 fő, 14,1 %, az előző évi­nek 139,4 %-a; Oroszlány 1.453 fő, 10,0 % (127,6 %); Komárom 2.889 fő, 13,2 % (182,4 %;) Dorog 3.649 fő, 18,1 % (176,1 %); Nyergesújfalu 1.091 fő, 13,2 % (173,5 %); Kisbér 1.870 fő, 18,6 % (115 %). Esztergom körzetében a januárban tapasztalt kisebb mértékű növekedés után ismét jelentősen, 196 fővel nőtt a bejegyzett munkanélküliek száma. Nemcsak a munkanélküliek számá­nak, de az emelkedés százalékos érté­kének szempontjából is: Esztergom és környéke továbbra is a megye legsú­lyosabb helyzetben lévő területe. Amint a hivatal szakemberei említet­ték, még mindig nincs megállás. A még meglévő üzemek újabb 160 főt jelentettek be. A város helyzetét súlyosbítja, hogy sokan dolgoznak Dorogon a Richter Gedeon Vegyészeti Gyárban, ahol elő­zetesen 200 fő elbocsátását jelentették be. Ez a kozmetikai részleg megszű­nése miatt elsősorban a fizikai állo­mányt fogja érinteni. A Viscosa hely­zete ugyancsak bizonytalan. Ott is lét­számleépítés várható. De nemcsak rossz híreket hallhattunk, hanem a ki­bán növekedhet a szociális támogatás­ban részesülők száma. Az év során a bejegyzettek közel negyedének jár le a munkanélküli járadékra szóló jogo­sultsága. Az a tapasztalatunk, hogy ép­pen annak a rétegnek az elhelyezkedé­si lehetőségei a legkisebbek, amely már másfél évnél hosszabb időt töltött munka nélkül. A nem megfelelő szakmai képzett­ség miatt válhatnak ellátatlanná a munkanélküli segélyre jogosult pálya­kezdők. Számukra csak a munkavi­szony létesítése jelenthet perspektívát. A megyében ebben az évben közel 260 millió forint áll rendelkezésre, hogy új Esztergom legsúlyosabb gondja: A MUNKANÉLKÜLISÉG bontakozás jeleiről is szó esett. Az esz­tergomi munkanélküliek közül szep­temberben 149 fő, októberben 182 fő, novemberben 137 fő, decemberben 81 fő, januárban 120 fő, februárban 154 fő tudott állást szerezni. Vági Róbertné dr. igazgató: - A munkaadók előrejelzései alap­ján a foglalkoztatási helyzetet illetően 1993 folyamán a megyében lényeges változás nem várható. A bejegyzett munkanélküliek száma az év folya­mán előreláthatólag stabilizálódik. Az év végére talán már mérsékelt csökke­nés is várható. Ám a korábbiaknál job­munkahelyeket teremtsünk, a munka­erőkeresletet élénkítsük, a közhasznú munkavégzést elősegítsük, a tartósan munkanélküliek, a pályakezdők és a megváltozott munkaképességűek el­helyezkedési esélyeit javítsuk. A kriti­kus térségek, mindenekelőtt Eszter­gom, elsőbbséget élveznek. Több esz­köz áll rendelkezésünkre. A képzést a szakmai igényeknek megfelelően kell indítani. Emellett a nyelvi kiegészítő oktatást is figyelem­be kell venni. Nem nélkülözhető az egyénileg kezdeményezett képzések támogatása sem. A vállalkozóvá válást csakis a felké­szültség növelésével, a vállalkozáshoz szükséges ismeretek oktatásával tud­juk érdemben segíteni. A leggyor­sabban és a leghatékonyabban a fog­lalkoztatás bővítését szolgáló támoga­tásokkal biztosítható a munkába állás. Ezért erre több pénzt szánunk. A legjobb eszköz a tartósan munka­nélküliek foglalkoztatásának támoga­tása. A bejegyzettek több mint 65 %-a legalább hat hónapja nem talált magá­nak megfelelő munkát. Támogatás­ként a szakképzettség fokától függően 11.000 - 18.000 forintot adhatunk. Igen alkalmas eszköz a közhasznú munka támogatása. A kört bővíteni kell. Arövig idejű, közterület-fenntar­tási munkán kívül, a szociális gondo­zás, az ifjúsági és humán szolgáltatás és a környezetvédelem területén is. A munkahelyteremtő beruházások kezdeményezésére terjedelmes pályá­zati felhívást tettünk közzé. Az erre vállalkozók két formát választhatnak: kamatátvállalást, vagy visszatérítendő kamatmentes tőkejuttatást. Kérem az érdekelteket, hogy a pályázatot kiren­deltségeinken szerezzék be. A benyúj­tási határidő április közepe. Támogat­juk még a részmunkaidős foglalkozta­tást és a korengedményes nyugdíja­zást is. A foglalkoztatási alap felhasz­nálásával az a cél, hogy a munkanél­küliség üteme csökkenjen, továbbá, hogy mielőbb munkába állhassanak a mostani munkanélküliek. (Pálos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom