Esztergom és Vidéke, 1992

1992-09-10 / 35. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 287 Vendégek Wettenhausenből Szeptember 9-én városunkba érkezett a wettenhauseni St Thomas Gimnázium ifjúsági vegyeskara. Mire e sorok megjelennek, a Jürgen Rettenmayer vezényletével szereplő kórus minden bizonnyal szép sikert arat Pilismaróton, a katolikus templomban (8-án 18 órakor) és a Technika Házában (10-én 19 órakor). A harminchárom német diák a Dobó kórussal együtt fogja énekelni Kodály Esti dalát és Adventi énekét, valamint Bárdos Lajos népdalfeldolgozásaiból néhányat. A látogatás viszonzása a Dobó Kórus wettenhauseni szereplésének. A Dobó gimnázium női és vegyeskara július végén egy hetet töltött a bajor kisvárosban, Augsburg közelében, ott, ahol a kalandozó magyarok annak idején csúfos vereséget szenvedtek. A wettenhauseni egyházi gimnáziumba nem véletlenül hívták a dobósokat Két évvel ezelőtt a Dobó női kara Németországban turnézott. Az egyik jól sikerült hangversenyük után hívta meg őket a wettenhausernek karnagya. Az idén júliusban két koncertet adtak. Az egyiket a városka kolostorának császártermében. Ott világi műveket szólaltattak meg, Kodály Zoltántól, Bárdos Lajostól és Tillai Auréltól. A günsburgi katolikus templomban pedig egyházzenei koncertet adtak. A mieinket mindenütt kedves melegséggel fogadták. Az elhelyezésről az ottani diákok családjai gondoskodtak. A mostani látogatás alkalmával a dobós diákok már régi barátként hívták otthonukba a wettenhausenieket. Néhány dobóst már barátként hívták vissza Németországba. A zene valóban nem ismer határokat! (Képünkön a dobósok Galyasi Géza vezényletével a wettenhauseni kolostor császártermében énekelnek.) Mi a manó, Barátním mondja (nem nom, hanem -nim, a férje meg a barátom), elképzeli, mint egy kis manó, csak ülők valami sutban, és írok, meg morgok, dörmögök, nem így ismer, de kell, hogy legyen valami a dologban, hogy mindig rossz a kedvem; ilyesmi. Mert bizony morgok, dörmögök, öregszem tán, de azt mégsem írhatom, hogy „ ..sugárútjainkon akadálytalanul fű az északi mistrál, port sem talál, oly itt a tisztaság...", mert bizony: nincsenek sugárútjaink. Manókánk zavarban van, mert úgy tűnik, zavarosan fogalmaz, pedig non akar a zavarosban halászni. Mi az, hogy színvonal? Igényesség? Bóvli? Egyik sem egzakt fogalom, centivel, kilóval, egyebekkel nem mérhető. Darázsfészekbe nyúltam, mikor az István napi tűzijátékon röviden tapasztaltakat tollam - (egyáltalán non vitriolos hegyű: szétmamá a papírt!) - tehát tollam hegyére tűztem. Nehéz egy frusztrált (? gátlásokkal teli, bizonytalan, agyoncikizett) világban megnyilvánulni; minden élesebb, hegyesebb, minden jobban visszhangzik, én magam sem vagyok sérületlen. Nem akartam a Zöldház kollektíváját bántani - azon túl, hogy elég sokat köszönhetek nekik: helyi tévé, filmklub, CÉH, kiállítások - úgy érzem, barátom is van ott De én a látott pnxkikciókat minősítettem egy résztvevő és nem egy szakértő szemével. ízléseken és pofonokon nem lehet vitatkozni - azért remélem, a Fülig Jimmy-méretű pofonok ideje még nem jött el. Van, ki sznobnak tart - tartson. A véleményem leírtam. A színvonal? Mondjuk, hogy legyen közös pont: Cseh Tamás; kedves Tamás, emlékszel? Te-Ti hoztátok, a Ház és Pifkó Péterék, s én beszélgettem vele a kamera előtt Tolakszom? Főszerkesztőm (Etter Ödön) szerint írásommal beloptam magam néhány idős ember szívébe. Non akartam. Ahogyan „kilopni" sem magam sehonnan. Moziban is, színházban is sor szélére kérek jegyek; mert bizony én a Katona József Színházban is felállók felvonás közben, ha rossz, amit látok. Felállók, kimegyek - de igyekszem nem zavarni meg (talán) senkit És leteszem Csehovot is, ha nem érint meg - előfordul -, s végigolvasom Rejtőt ha olyan, hogy nem enged el. De hogy mi a színvonal, igényesség - igazán nem tudom. Talán az ember saját maga. erbé Mire jó a zene? Vasárnap délután, hőség, igazi nyárvég. A helybéliek ünneplőbe öltözve tisztelik meg Baráti István jubileumi hangversenyét Velünk jött 6 éves kisfiúnk is. Izgultam, viselkedésével nem rontja-e az élvezetet Elkezdődött a koncert, és gyermekÉpül a valamikori Bisztró helyén a bankszékház - belesve a palánk résein, látható, az épület már nő ki a földből, izgalmas boltívek, az építészek neve garancia. Jó lenne egy rajz, távlati kép, mint a Múzeum cukrászda építkezésénél, elég európai dolog volt (tudom, hülyepénz). De addig, míg „korszerű kereskedelmi forma helyi megalapozódása" folyik a Piac sarkán, a palánk mellett a helyzet változatlan. Tolakodó kezekbe, erőszakos kínálásba ütközik a vásárló. Végig, az árkádok alatt molesztálnak, zokni, fapapucs, bugyogó, öngyújtó, nadrágtartó, olcsón, szinte ingyen!, vigye naccsád, hé, uram! Még újnémetül is; elég sűrűn sikongatás, a pénztárcám!, a táskám!, menjen innen, rendőrt hívok - erre nagy röhögések. A Széchenyi tér sarkától a moziig - s ugyanígy a piacutca másik végéig - figyelőszolgálat, amint rendőr jön, az ún. „alkalmi árusok" eltűnnek az árkádok alól, a palánk mellől, már a Kávéház (?) teraszán röhögnek, cuccuk a bevásárlószatyor, a rozoga gyerekkocsi alján, a rohadt paprikák, totyakos, savanyú paradicsomok alatt (Francia vendégem mondja, egy hét után: már meglepődtem, mikor itt nálatok babakocsiban csecsemőt láttam... Miért engeditek? Ez őrület! Van itt felelős? Hivatal?) Szegény, szegény naiv, elpuhult párizsi! A piacon sem változik semmi. TeBalkáni fogócska le áruval, de az áruszállító kocsik vastag olajbűze percenként teríti a reménytelenül ronda bódék közét Tudom, tudom, merre menjenek, de azért valahol, arra Európában ez elképzelhetetlen... Szó esett itt mindenféle nagy tervekről, formatervezett pavilonokról, hatszögűek, mint a szorgalmas méhek kaptárai - de hát hiábavaló ez az egész. „Elzúgtak forradalmaink", maradtak a hétköznapok, únt szavak testvériségről, piacgazdálkodásról, Hídról, rendről, médiákokról (Esterházy), az „alkalmi árusok" pedig visszaszivárognak, tessen már, vigye mán!, lökdösnek, állj arébb, mi nem tetszik?! ennyi. Ennyi?! Jön a rendőr, hol, merre, kérdi, szaladna, aztán azt se, néz, tekintély; elmennek. Dolguk van. Pedig... elég lenne kiállni a Piacra reggel. Rendszeresen. Nem is kicsi bevételért a Kis-Duna partjára, fél óra alatt húsz kocsit lehetne fogni, büntetni, annyian hajtanak végig a valamikor nyugalmas platánsoron. Kolléga hív a Búbánatba, nézd meg, mennyi őrült motoros, zajos vendéglő, italozóhely, sehol a Közeg. Hallgatom, ő bíztat, írd meg, lássák - de hát nekem kell ezt látnom?! S ha megírom? Pusztába kiáltott borsó, viccelődnek, de nincs kedvem. Félő, hogy ebből a fogócskából: ki kit fog meg, kimaradnak az igazi hunyok. (Rafael) ünk elkezdett rajzolni— a műsorlap hátára. A szép zene közben vettem észre, a padok között egy úr sétál, inge nyáriasan végig kigombolva, itt a templomban. Odamennék, begombolnám, de kimegy. A két műsorszám közötti szünetben azon töprengek, sikerül-e az olasz turistacsoportnak beérnie a Bakócz-kápolnába. Addig, amíg felhangzik a következő zene. Majdnem sikerült Rövid idő múlva azon izgulok, hogy a rágógumizó olasz hölgy szuperautomata fényképezőgépén megtalálja-e a visszatekercselő gombját A hangból ítélve - sikerült! Amott egy fürdőruhájára rövidke nadrágot húzó csinibaba indul kifelé. Fázik, vagy megunta? Ki tudja? Közben szól az orgona, csodálatos muzsika tölti be a Bazilikát. A Bakócz-kápolnában vége az ismertetőnek, az olasz turistacsoport elmegy, nem zavarja a koncertet. Már nem tűz be a nap, az idő halad, elfogytak a turisták. Végre csak azok maradtak, akik a dallamok kedvéért jöttek. Fiam meg csak rajzol, csendben, szótlanul. Ránézek lapjára, és most nem a szokásos fegyvereket, lándzsákat, pisztolyt, puskát rajzolt, hanem házat, fát, embert, virágot. Lehet, hogy a zene hatására? Dr. Etter Ödön