Esztergom és Vidéke, 1992

1992-09-10 / 35. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 288 KÓKAY KRISZTINA TEXTILMŰVÉSZ (...) Tanulmányai befejezése után ugyanolyan lelkes, ambícióval lépett be az ipari tervezőműterembe, mintközvetlen, úttörőnek tekinthető elődei, Bódy Irén, Hübner Aranka és társaik, s egy idő múlva ugyanolyan reménytvesztetten adta fel a hiábavaló küzdelmet, és próbált másfelé kitörni, mint ők. A későbbiek során a Papíripari Vállalatnál legalább annyi öröm érte, hogy néhány szalvéta-tervétkivitelezve viszontláthatta. A szokottnál érzékenyebb, csöndes, éppen nem harcra termett fiatal művésznek ez azért igazi lendületet nem tudott adni, nem erre készült, újabb tapasztalatnak jó volt, továbblépésre kevés. A kagyló egyelőre becsukódott, s magába zárta első nehéz élményeit (...) (...) Kókay Krisztina pályáralépésének ideje egybeesett a magyar textilművészet legendás, 1968-as Ernst Múzeumbeli Textilfalikép '68 kiállításával, a nagy áttöréssel, s annak folytatásával, a szombathelyi biennálék megindulásával. A nagy áttörést annak idején majdnem csodának tekintették, olyan váratlanul s akkora erővel tört felszínre a sok feltorlódott energia és tehetség. (...) (...) A biennálékon kezdte újra megszakított pályáját Kókay Krisztina. 1981-benrésztvetta velemi szimpózium munkájában, s ennek a sajátos edzőtábornak a lendülete vitte tovább, először a szombathelyi Nemzetközi Minatűrtextü Riennáléra, utána pedig a soros textilbiennálékra, s ettől kezdve minden jelentős hazai és külföldi textilkiállításra. Eddig egyetlen nagylélegzetű textilkompozíció elkészítésére nyílt alkalma: a Flamenco Hotel hallja és étterme enteriőrjének - Detre Villő belsőépítésszel közös - megtervezésével bízták meg. (...) (...) tisztán, törvényszerűen a rajz, pontosabban a vonal az egyetlen, de minden neki szükségesre képes eszköz, amivel Kókay dolgozik. (...) (...) megindul a papíron a tűhegyes kemény ceruza, és apró, finom, könnyű mozdulatokkal valamiféle új rendbe fejlődő struktúrát rajzol az üresnek látszó felületre. Az a papír másnak egy üres, fehér lap, nincs rajta semmi. Kókay azonban tudja, hogy az nem üres, milliónyi lehetőség van rajta, csak el kell indulni és meg kell találni, hogy merre és mi van elrejtve. Amikor rátalál az alapszerkezetre, akkor kezdődik az, amit a zenében improvizációnak ismerünk. Szívós, türelmes, ritmikus mozdulatai nyomán egyre több szólam lép be, mígnem kibomlik egy új jelenség. Egy táj, egy fa, egy figura, ami - ha a dolog végül úgy kívánja - tájképpé, fává, csírává, emberré, bármivé lehet. Ha nem akkor marad lehetőségnek, ami majd egy másik rajzon folytatja rejtélyes mozgásait. (...) (...) E rajzok textilképeinek kiindulópontjai. Textiljeit mindig természetes alapanyagú szövedékeken festi meg, a fekete és szürke, vagy a barna-rozsDAvörös tónusaival, ritkábban használ igazi színeket Ha igen, akkor is követi a saját rajz törvényeit Magával a színstruktúrával, az érzékeny, fénylő színek rendszerével kelt egy különös vibráló-villódzó hatást Ez a mozgó, élő felület éppen alegkarakterisztikusabb jegye a munkáinak - néha már azt váijuk, hogy a szemünk láttára újra valami történni fog a felületen s átváltozik valami csöndes, áramló lüktetésben. Remek példa grafikai és festői megközelítésének gazdag eredményére a Flamenco-kárpitok szépsége, gazdagsága, nemes harmóniája. Textilképeinek fogantatása tisztán, egyértelműen grafikai meghatározottságú, és ezzel végül is tökéletesen megfelel a festett-nyomott textil technikai törvényeinek, összes történeti hagyományainak és a legmodernebb technológiáknak is. Kókay Krisztina nem veszett el még a textilnyomóipari tervezőművészet számára sem, ha az még igazán létezne és igényt tudna rá tartani, - noha annak idején könnyen lemondott róla és társairól. Ettől vesztes csak az ipar maradt Kókay egy szál ceruzájával és papírjával a kezében művész lett és maradt a grafika felé fordulva őrizte meg magáitextilművésznek. Aba-Novák Judit íftlf twfl HII & V * m £ is KIÁLLÍT ASA ELE A művész is ember, erről a furcsa evidenciáról az utóbbi időben még maguk a művészek is szívesen megfeledkeztek, ha tehették, az elideológizált elszocioíógizált elstrukturált művészetértelmezés meg különösen. Nem kevés bátorság, hogy ne mondjam: vakmerőség kellett a sérülékeny, bizonytalan, esendő és ugyanakkor mindezeknek ellentmondó személyesség vállalásához. Kókay Krisztinával kapcsolatban azonban hamis csengésük van az efféle harcias szavaknak Számára alighanem genetikus eleve elrendelés és nem választás kérdése volt hogy belső tulajdonságai és művészi lehetőségei között minden áron kapcsolatot teremtsen. Bár utána engedni a lényükben rejlő belső intelemnek alighanem maga is választás. A textiles iparművészet kérdései - lehet - ezért nem kerültek be e kiállítás falai közé. Látszik a rajzokon, a motívumokon, honnan származnak, milyen száműzetést jártak meg, de önállósították magukat Személyes vallomássá, bensőséges, egyszerű, leheletfinom, lírai rajzművészetté váltak. A rajz a képző- és iparművészet legszemélyesebb tartománya: ír a valóságra, termékeny talaja a készülődésnek, de közben önmagáért való esztétikai egész is, olyasféleképpen, mint az irodalomban a napló. Ez a napló, amibe itt belepillanthatunk, sokszoros fénytörés, stilizálás után vetíti vissza fényét az alkotóra. Látszatra egyszerű világba lépünk. Végtelenül visszafogottak az eszközök: a kéz bizonytalanságát és lendületét közvetítő vonal, az érintés erejét tolmácsoló tónus és a papír meg a vászon fehérsége vesz körül csupán. E hármasság egyensúlya vagy egyensúlyának felbomlása hozza létre a motívumokat A nagyban megfestett vásznak fo témája a fal. Ez a fal azonban sohasem konkrét, sohasem tömör, hol hajszálnyi, hol kapunyi, hol ablaknyi iés nyílik rajta egy másik világ felé. Ez a másik világ azonban nem mutatkozik meg, csak sejteni lehet Együtt van itt a megbocsájtás 1943-ban Esztergomban született; 1962-67 között végezte d a budapesti Iparművészeti Főiskolát. 1984-ben a Művelődési Minisztérium nívódgát kapta, ezévben pedig elnyerte a szombathelyi 12. Fal- és Tértextil Biennálé fődíját Július 9-én nyílt meg Budapesten a Dorottya utcai Kiállítóteremben harmadik önálló kiállítása, amelynek anyagát Esztergomban is szeretné majd bemutatni. Városunkban eddig csak csoportos kiállítások szereplője volt: 1974-ben a Sigillum-csoportttal, tavaly és idén az Esztergomi Művészek Céhe tárlatán. (Ez utóbbi kiállítás szeptember közepéig még látható a Vármúzeum Rondellájában.) A Céhnek ő is tagja. Művel még hiányoznak az esztergomi közgyűjteményekből; s egyetlen középületünk belső terét sem díszítik. Legutóbbi fővárosi kiállításának dokumentumait (részleteket a katalógus bevezetőjéből és Oláh János megnyitóját) abban a reményben adjuk közre, hogy Kókay Krisztina művészete - nem sok idő múltán - szülővárosában is otthonosabbá válik. N.T. kékje, a minden este királylányt vacsorázó szörny, a hét világgömbön egyetlen lendülettel átnyilalló táltos, a mitikus öntudat furcsa, soha egészen meg nem érthető zálogai Mindez sejtelem, de az innenső világ falának praktikuma se több. Egyetlen bizonyosság van, a fal, ami elválaszt Elválaszt és összeköt egyszerre. És közben szinte feloldódik a kibogozhatatlan képzetekben. A mükénéi labirintus öles köveinek durva arabeszkje, a füstfakította, restaurálaüan ravennai korakeresztény kápolna mozaik égboltja, repedezett szikes puszta, az indián földisten arca, kukoricacső egymás mellett szorongó szemei, mikroszkóp feltárta sejtléptékű szövetszerkezet egyszerre. A megjelenítés is végletek között vibrál. Első pillantásra monumentális de igazán a finom részletekben él. A mítoszokban gyökerező maradandóságra utal, s a gyerekkori, porba rajzolt ábrák megvesztegető múlandóságát sugározza. A rajzok finomabb belső határokat idéznek, selyem, háló, víztükör ráncaira, eső kuszaságára, szélfúvás képzetére emlékeztetnek. Olyan felületek, amelyekkel már találkoztunk valamikor, egy köztes - két érzés, két cselekvés közötti - pillanatban. A kinyilvánított érzések, a megszületett cselekvések szétszakítják ezeket a felületeket Kókay Krisztina művei a keletkezés tájaira hívják vissza a nézőt olyan vizuális képzeteket idézve fel, amelyekkel maga is számtalanszor találkozott az álom, a képzelet az emlékezet színterein, de amit maradandóan kivetítve, papírra, vászonra, selyemre rögzítve itt, e kiállításon láthat először. Oláh János író y -x Fotóinkon: Feltámadás (textilkép, 1992 - balra) Útjaink (selyem, grafit, 1989 - lent) KIÁLLÍTÁSI KATALÓGUSÁBÓL