Esztergom és Vidéke, 1992

1992-03-06 / 8. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 ...a f\Adéke Esztergom [ég-patinásab6, de örökifjú Harsonája! \ l fizesse elő Ön is! Qran 'Tours utazási iroda, Széchenyi tér 25. ) Dr. Csernohorszky Vilmos levele Neuburgból *£jjy eszmecsere ürügyén Nagy falusi Tibor ajánlott levelétől inspirálva és bátorítva, kellő tisztelettel és a kívülálló illő szerénységével, magam is hozzá szeretnék szólni Varga Péterrel folytatott eszmecseréjéhez. Nagyfalusi Tibort személyesen sajnos nem ismerem. Közvetett értesüléseim alapján azonban eddig is nagyrabecsültem. Most még inkább. Var^a Péterben viszont szeretett baratomat tisztelhetem, jóllehet, sajnos, közöttünk is több évtizednyi a korkülönbség. Ennek ellenére valamennyi esztergomi és neuburgi beszélgetésünk után úgy éreztem, hogy a világ dolgait és a történelem problémáit illetően közös nevezőn vagyunk. Péter barátomat okos embernek, széles látókörű, jól képzett és tájékozott történésznek tartom Éppen ezért, vagy ennek ellenére a „Tudósítások érsekvárosból..." című írását olvasva az Esztergom és Vidéke ez évi 2. számában igencsak meglepődtem, sőt: meghökkentem Merthogy a cikkből - érzésem szerint - hiányzik a közgazdasági szemlélet. Igaz, ez ma Magyarországon széles körben elterjedt népbetegségnek számít. S ez nagyon nem jól van így. Ez a szellemi Morbus Hungaricus nagy veszélyeket rejt magában. 199CLoktóber 27-én a Magyar Orvosi Kamara esztergomi szervezetének őszi közgyűlésén tartott előadásomban, mely számomra nagy örömet és megtiszteltetést jelentett, hivatkoztam a II. világháború utáni jeles német gazdasági miniszterre, Ludwig Erhardra. Idéztem szállóigévé vált mondását, miszerint a gazdaság nem minden, a gazdaság nélkül azonban minden semmi. (Die Wirtschaft ist nicht alles, aber ohne die Wirtschaft ist alles nichts.) Erhardot már életében a német gazdasági csoda atyjaként emlegették. O ezen mindig felingerült, és azt mondta, nem csoda volt itt, hanem munka. Az viszont sok. Az Esztergom és Vidéke ez évi 3. számában közölt interjúban olvastam, hogy Japánban a napi bruttó munkaidő 10 óra 20 perc, a nettó pedig 9 óra 20 jierc. A (nyugat) németek a II. világháború után több mint tíz éven át 12-14, sőt olykor 16 órát dolgoztak naponta, a szombatokat is beleszámítva. Méghozzá sokkal rosszabb szociális körülmények közepette, mint ma a japánok. Sőt sokkal alacsonyabb berert. Szerintem még a mai magyarországinál is kevesebbért. Erről különben nemcsak az '56-os, hanem még jóval későbbi magyar „disszidensek" is tudnának mesélni. Ebből lett az, ami ma (még) van. Mert ez valahogy úgy van, mint szegény Illyés Gyula költötte: "ledőlnek égi, földi szentek, csak az nem, mit a munka megteremtett." S akkor a 9 óra 20 perc, meg a koszt minősége miatt, az esztergomi fiatalok - állítólag - sztrájkba léptek, betegek lettek meg hazajöttek. Nem tudom, rosszabb-e ma Japánban az étlap, mint a mi nemzedekünk számára volt a hadifogságban, vagy a háború utáni kukoricakásás időkben. Ebből a mentalitásból nehezen lesz magyar újjászületés! Az egyik neves magyar író épp a napokban élcelődött a japánokon, pont az esztergomi ügy kapcsán. Élcelődni persze lehet, hiszen nem kerül semmi be. De ez ahhoz hasonló, mint amikor a franciák a kocsmában vörös bor mellett ülve viccelődnek a németeken, amiért ezek az „arbeitsidioták" annyit dolgoznak. Ugyanakkor szidják is őket, hogy elvesztették a háborút, és mégis jobban élnek, mint a győztesek. Clémenceau azt mondta annak idején, hogy az I. világháború elkerülhető lett volna, ha a németek hajlandók lettek volna valamivel kevesebbet dolgozni. Lehet, hogy jobb lett volna. De a németek erre akkor még nem mutattak hajlandóságot, mivel - nem demokráciában éltek. Ma már hajlandók. Megjegyzendő, hogy a németeknek 1945 után „csak" a hat éves háború romjait kellett eltakarítaniuk. Ma viszont az egykori béketábor országaiban több mint négy évtizedes erkölcsi, szellemi és anyagi pusztítás törmelékével kell(ene) megbirkózni. S ez, mint látszik, sokkal nagyobb és nehezebb feladatot jelent. Teljes joggal. Persze, ha a németek annak idején úgy dolgoztak volna, mint mainapság, talán mára sem takarították volna el a romokat Az újjáépítésről nem is beszélve. Egyetlen szerencséjük (még), hogy más európai és amerikai országokban még kevesebbet és még rosszabbul dolgoznak. Vagyis amerikáznak. Visszatérve a közgazdasági szemléletre, nem kell marxiótának lenni, hogy felismerjük a gazdasági alap rendkívüli, sőt mi több, döntő fontosságát. A helyzet, sajnos, egyszerűen az, hogy ha a gazdaság (munka + tőke) elégtelensége miatt nincs elég pénz, akkor nincs mit tenni a leggondosabban megfont szociális hálóba sem. Ezért a legjobb szociálpolitika a jó és sikeres gazdaságpolitika. Ugyanez vonatkozik a művelődéspolitikára is. Ha nincs gazdaság, vállalkozás, autógyár, üzlet és etcetera, akkor nagyon is ráérünk olyasmikkel foglalkozni, mint kultúra, művelődés, oktatás, egészségügy és egyéb hasonló dőreségek. Pénz hiányában azonban ez a foglalkozás szélmalomharc és termeketlen - jóllehet, különösen irodalomközpontú országokban, igen népszerű - intellektuális fecsegés marad csupán. Ebből pedig nem lesz kultúra, legfeljebb annak a látszata, és a betegek is szörnyet halhatnak. Való igaz, nemcsak kenyérrel él az ember. De sajnos az sem tagadható, hogy kenyér nélkül éhen hal. Kit az éhhalál fenyeget, attól nem lehet zokon venni, ha, pénzhez jutván, előbb kenyeret vásárol, nem pediglen könyvet Bármennyire szomorú is ez az írók számára. Köztudott, hogy ma az önkormányzatok, de az államháztartás is - képletesen szólva - az éhhalál küszöbén állnak. Nota bene: a 45 évnyi szocializmus folyamányaként. Különben egy ház építését is az alapok lerakásával szokták kezdeni, nem pedig a tető felhúzásával. Persze, hogy majd tető is kell, sőt nagyon is, azt senki sem vitatja. Hát ennyit bátorkodtam - elvi alapon - megjegyezni a közgazdasági szemléletről. Szeretném hinni és remélni, hogy Péter barátom nem haragszik miatta. Hogy a konkrét ügyben kinek mennyire van igaza, azt én innen nem tudom, ezért nem is akarhatom eldönteni. Ha már tollat fogtam, szeretnék még röviden hozzászólni a kertvárosi népszavazás ügyéhez. Ezt azzal kezdeném, hogy a demokrácián manapság a többségi akarat érvényesülésén alapuló többségi kormányzást és közigazgatást értünk. Ha már most megnézem a kertvárosi népszavazás eredményét, azt látom, hogy a helyi lakosság 42 %-a szavazott. Ez már eleve vitathatatlan kisebbség. Ennek a 42 %-os kisebbségnek 73,6 %-a döntött az elszakadás mellett. Ez - ha jól számolom az egész helyi lakossághoz viszonyítva 30,91 %-ot tesz ki. Tehát 1/3ot, azaz abszolút kisebbséget. Vagyis ez a népszavazás a demokrácia alapelvei értelmében érvénytelen. Hacsak nem akarjuk alapul venni a demokrácia szovjet vagy amerikai paródiáját, ahol abszolút kisebbséget elsöprő többséggé szoktak átvarázsolni. Azonban azt is olvastam, hogy "... jobb, ha Kertváros elszakad, mert Esztergomnak továbbra is csak baja lenne vele. Ha kiválik, akkor viszont minden rendben lesz." Elnézést kérve az okvetlenkedésért, mind a szerkesztőséget, mind az olvasókat tisztelettel köszöntöm és a régi, változatlan esztergomi szeretettel üdvözlöm: Dr. Csernohorszky Vilmos Megjelent a Kór-Lap ez évi második száma A címoldalon dr. Szállási Árpád ír az orosz harcmezőket megjárt magyar orvosokról. Dr. Sólyom Olimpiával, a városi sportkollégium vezetőjével, az önkormányzat tagjával dr. Pfeiffer István készített riportot Az újonnan elkészült kórbonctani épületről és az ott dolgozók munkájáról Orgoványi László dr. írt. Ebből megtudhatjuk, hogy „...Sikerült kia akítani egy különálló megtekintő helyiséget is, ahol a hozzátartozók elbúcsúzhatnak szeretteiktől." A Kérdések és válaszok rovatban - többek között - a „Kórházalapító Vaszary Kolos Bíboros Emlékére" elnevezésű alapítványról olvashatunk. Az 1,4 millió forinttal rendelkező alapítvány nagyrészt Sarlós úr adományából származik, az Uniker Vállalat viszont eladhatlan árukészletének felajánlásával járult hozzá az alapítványhoz. Az ebből származó bevétel 232 ezer forint volt Az „Alvó baba" című írásban dr. Berbik István szülész-nőgyógyász főorvos véleménye olvasható az abortuszról. E számból néhány fontos adatot is megtudhatunk: A Vaszary Kolos Kórházban 1991-ben 1165 újszülött látta meg a napvilágot (1990-ben 1086). Ugyanebben az évben 663-an haltak meg (1990-ben 617-en). A Kórházban 800 ágyon 14.079 beteget gyógyítottak (1990-ben 14.689-et). Az átlagos ápolási idő a 675 „aktív" ágyon 12 nap. Az I. munkaköri csoportban 197 orvos dolgozott 21.970 Ft átlagfizetéssel. A legalacsonyabb orvosi fizetés 12.521 Ft, a legmagasabb 55.000 Ft Megkövetjük - dr. Wagenhoffer Vilmost, a kertvárosi Arany János Altalános Iskola igazgatóját, amiért kimaradt az „Egy aranyérmes dolgozat" című írásunkból. (E. és V. 1992/5.sz.) A Veszprémi Akadémiai Bizottság által első díjjal jutalmazott pályamunka jeles alkotóinak sorában ő írta meg a volt dorogi járás településeinek történetét, mintegy 100 oldal teijedelemben. - Németh Gyöngyit, akit Jdőlapozó" rovatunkban Györggyé „férfias! toltunk". A számítógép ördöge tette, mi pedig - mi tagadás - nem vettük észre. A Limes egyik következő számában Németh Gyöngyi tanulmányának közlését folytatják.