Esztergom és Vidéke, 1992

1992-02-27 / 6. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 Válasz égy ajánlott levélre Nagyfalusi Tibornak (Esztergom és Vidéke, 5* szám) Kedves Tibor! Őszinte, szívből jövő köszönetemet szeretném kifejezni a fent jelzett számban megjelent ajánlott leveledre, amelyben reflektáltál e lap ez évi második számában közzétett írásomra. Köszönöm a jóindulatú kiegészítéseket és pontosításokat és külön köszönöm, hogy épp Te méltattad válaszra inkriminált cikkemet Mindezt szóban is megtehetném vagy postai levél formájában, zárt borítékban. Mégis úgy érzem: néhány, leveled nyomán támadt gondolatom tisztázhat bizonyos félreértéseket. Azt írod: „A figyelmes körültekintés és a fegyelmezett gondolatépítés „önkénteseként" vallom: ezeknél célszerűbb „fegyvert" semmilyen tudatos értékvédelem nem forgathat..." Egyetértek, Tibor, és nem tagadom: szóban forgó írásom nem volt mentes bizonyos emócióktól. Ám az érzelmek, amelyek bennem Esztergom-Kertváros elszakadásának hírére támadtak, egy tősgyökeres esztergomi lokálpatriotizmusából fakadtak. Abból, amely rettegve félt mindent, ami a Város, ami Hozzá tartozik, ami Benne, Vele és Általa érték, és amely értékek visszaállítása, megőrzése és továbbhagyományozása fölött őrködtök Ti, és hiszem, hogy mi, esztergomiak valamennyien. És ha e féltés közepette helyet kap az indulat, az bizony lehet, hogy nem helyénvaló, ám úgy vélem: jaj a közömbösöknek! Mentse meg tőlük az Isten ezt a várost és az országot! A későbbiekben reneszánszunk nagyjait említvén felteszed a kérdést: „Ugye te sem vitatod, hogy diadalmas fénykorát nem egy rendszerváltás + alig másfél esztendő hozta meg..." Nem, kedves Tibor, nem vitatom. Ismerem Vitéz János és Bakócz Tamás történetét, szintúgy a magyarországi reneszánsz nehéz, magyarságában európai gondokkal terhes századait. Valamire azonban - bocsáss meg! - nem reagáltál. Nem is tehetted, mert csak soraim között és mögött olvasható, nem öntöttem szavakba, így - még ha hitem szerint érezted is - nem hivatkozhattál rá. Nem csupán pénzről beszéltem, amiről tudjuk, hogy országosan kevés, sőt kevesebb! Nem a Képviselőtestület és a Városháza munkáját főleg nem tisztességét! - kérdőjeleztem meg, legfeljebb figyelmetlenségét, késői reagálásait kárhoztattam. Itt azonban valami egészen másról van szó, ami nem feltétlenül anyagiakban mérendő, hanem bizonyos érzékenységet feltételez. Maradjunk egyik példádnál, Vitéz Jánosnál. Asztalánál ültek és vendégszeretetét élvezték a kor jeles tudósai, mint az olasz Gatti János, hírneves domonkosrendi hittudós, Vagy Brandolini Aurél, a retorika tanára. Vitéz érseki székvárosa, Esztergom soha nem szűnt meg tudósok és művészek otthona lenni. Itt élt Regiomontanus és Galeotto Marzio. Utóbbi írja: „Vitéz az újkor múzsáinak lakhelyévé varázsolá Magyarországot."!! Tudom, már fogalmazódik is gondolataidban a válasz: az érsek megtehette, ott állt mögötte egy gazdag egyház és egy gazdagodó polgárság. Ez igaz. Nekünk azonban itt vannak művészeink és tanáraink. Élnek és alkotnak, „szobornak", festenek és írnak. Én épp az ő tevékenységük méltó megbecsülését, ittlétük értékeinek értékelését, az ő fölkarolásuk szándékának hiányát látom A bemutatkozások, találkozások hiányát, hogy tudjuk: vannak és jó nekünk, hogy vannak. Márpedig mindehhez nem csupán és nem elsősorban pénz kell. A figyelmesség és a fizetőeszközre nem váltható szakmai-társadalmi-városi elismerés kedvesebb lehet „minden aranyak pengősénél"! Végezetül, kedves Tibor, még valamit: mint e lap szerkesztőbizottságának tagja több írásommal találkozhattál már. (Ez természetesen számomra megtisztelő!) Mindazonáltal nem hiszem, hogy ezen írások alapján bárki azzal a váddal illethetne: olcsó, legújabbkori filippikákkal lődöznék bárkire a sértett ember megfontolatlan geijedelmével. Nem vagyok sértett, mert nincs okom rá és nem vagyok szándékosan sértő, mert ellenkezik a természetemmel. Annakidején, magam választottam a távozást, úgy érezvén: ahol most vagyok, ott hasznosabb tudok lenni. Ám mindezt úgy tettem meg 1991. január 31-ével, hogy búcsúzáskor felajánlottam Balogh Péter alpolgármester úrnak: bármiben segítségére lehetek a háznak, a továbbiakban is boldogan állok rendelkezésükre, amint e felajánlást azóta már Neked is, mint a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnökének hasonlóképpen megismételtem. Még egyszer megköszönve kedves leveledet, őszinte baráti szeretettel köszöntelek: Varga Péter Kedves Péter Szép válaszleveled lényegét illetően - amit január végén közölt „tudósításod" sorai mögül most hoztál felszínre - igazad van. így, együtt van igazunk... Ezért jó reménnyel zárhatom le a témát, a te nevedben is: úgyis csak az itteni szóváltásunk fejeződik be, és - mert gondolatcsere volt - közös cselekvésben folytatódhat... Mindnyájunk városának „újbóli reneszánszáért". Úgy legyen. Köszönöm, hogy párbeszédünk nyomán immár együtt ajánlhatjuk másoknak, mindenkinek. Mint lehetséges példát, talán követésre is érdemeset... N.T. 1992. január 9-én tárgyalta Érsekújvárban városunk névváltoztatási kérelmét a járási hivatal helynévtani bizottsága. Az idevonatkozó törvény értelmében a járási hivatal nem hivatott elbírálni a kérelmet, csupán véleményezi azt és továbbítja állásfoglalásával együtt a SZK Belügyminisztériumához, ahol szakmai bizottság bírálja el a kérelmet és felterjeszti a kormánynak jóváhagyásra vagy elutasításra. A járási helynévtani bizottságon városunkat Ján Oravec polgármester, valamint Bartusz Gyula és Himmler György képviselők, a városi helynévtani bizottság tagjai képviselték. A járási helynévtani bizottság egyes tagjai eltérően ítélik meg kérelmünket. Vitánk közülük azokkal támadt, akik nem értenek egyet az eredeti városnév visszaállításával (PaeDr. Mazúchová Margita, Kotunová Eva). Sajnálatos, hogy tárgyilagos vita nem alakulhatott ki kérelmünkkel kapcsolatban, mert szakmai (történeti, etimológiai-helynév tani és jogi ellenérvek nem merültek fel a bizottság részéről, illetve amennyiben igen, azok nem bizonyultak megalapozottaknak. Ehelyett a bizottság említett tagjai pl. szükségesnek tartották volna a magyar, illetve szlovák nemzetiségűek külön-külön való megszavaztatását, ami nézetünk szerint jogi képtelenség, rosszabb esetben apartheid. További ellenérvként merült fel, hogy a város aktív (?) lakosságának túlnyomó része a „Sturovo" megnevezéssel élt, mivel azok főleg 1948 után települtek le a városbaa Mindezt azonban - nézetünk szerint - cáfolja a népszavazás eredménye, amelyet a város „aktív" lakosságának 54 %-a hozott ki, és ennek 87 %-a szavazott a régi névre. További ellenérvként merült fel az a nézet, miszerint a Szlovákia területén használatos helységnevek ügye nemcsak az ott élőké, de ebbe beleszólhat Szlovákia minden polgára. Nézetünk, hogy természetesen erről mindenkinek lehet véleménye, közjogi értelemben, ez azonban kizárólag a város polgárainak ügye, ill. a kormányé. A bizottsági ülésen ismételten felhívták a figyelmünket arra, hogy szerintük - a nyelvtörvény értelmében törvényellenes a városok, községek és utcák kétnyelvű megjelölése, mivel a törvény legföljebb szóban teszi lehetővé az - esetünkben magyar nyelvek használatát a hivatalos érintkezésben. Mi - hivatkozva az alapvető emberi szabadságjogok alkotmánylevelére - ismételten elutasítottuk ezt az értelmezést és kifejtettük abbéli szándékunkat, hogy a közterületeket városunkban kétnyelvű feliratokkal fogjuk megjelölni. Elmondtuk, hogy mindezen „ellenérvek" a jelenlegi törvényes szabályozására való tekintettel semmit sem változtatnak a lényegen és a tényeken. Ezt követően jogfilozófiai vita" bontakozott ki azon kijelentés kapcsán, hogy az úgymond idevonatkozó törvények mai formájukban csak egy új totalitás malmára hajtják a vizet. Tekintve, hogy a törvényhozás nem Párkány és nem Érsekújvár illetékességébe tartozik, ezt a vitát részünkről tárgytalannak tekintettük. Másrészt viszont szóvá tettük, hogy sajnálatos módon ezen érvelés azt sugallja számunkra, hogy a bizottság egyes tagjai nem tudnak elfogultságukon felülkerekedni, és ezért nem szakmai, hanem szubjektív érvekre alapozzák nézetüket. Úgy gondoljuk, hogy ez a járási helynévtani bizottság munkájára sem vet jó fényt. Himmler György (Párkány és Vidéke 19921Uz.) A SIGNUM BT társadalom- és művelődéstörténeti előadássorozatának témái: 1. 1992. március 6. Dr. Nyíri Tamás: Állam és egyház szétválasztása - modellek 2. 1992. március 12. Dr. Komoróczy Géza: Próféták és a hatalom. Felemelte fejét a nemzet? 3.1992. március 20. Dr. Niederhauser Emü: A Kelet-Európa-kérdés 4.1992. március 27. Dr. Gerő András: A XIX. századi magyar parlamentarizmus. Polgárosodás 5.1992. április 3. Dr. Galántai József: Békekötés az I. világháború után 6.1992. április 10. Dr. KrauszTamás: A bolsevik hatalomátvétel. A Szovjetunió felbomlása A sorozatnak a Vitéz János Tanítóképző Főiskola ad helyet. Kezdési időpont: 17.30 PÁRKÁNY NEVÉRŐL ÉRSEKÚJVÁRBAN