Esztergom és Vidéke, 1992

1992-11-19 / 45. szám

A SZERZŐ KIADÁSÁBAN 2. Javított, bővített kiadás Még egy kevéssel adóznom kell a „félkarúaknak", aztán némi - ígérem, nem hosszú - átmenet máris amaz „emlőkhöz " vezéreL.Nos, mivel szeretjük a körültekintő döntéselőkészítést, körülnéztünk néhány városi önkormányzat házatáján. Tatabányán arról tájékoztattak, hogy több, mint egy éve baj nélkül működik egy nyerőautomatás játékterem, egy másodikra éppen készültek kiadni az engedélyt. Mint mondták, a rendőrség (is) tartott tőle, hogy a „félkarúak" vonzani fogják a kétkarú - „gyanús elemeket", de időközben meggyőződtek arról, hogy munkájuknak az ilyen önkéntes „koncentráció" inkább javára mint kárára válik. (Növekszik a nyílt ellenőrzés lehetősége, más egyéb információszerzési módok esélyeiről nem is beszélve...) Megyénk határain túlról csak két példa - a két szélsőségre. Sárváron a törvény szigorát semmiféle helyi korlátozással nem toldották meg. Szentendrén amolyan „lelkiismereti" határozatot hozott a testület, mely szerint a pénznyerők helyi működését „nem tartják kívánatosnak" . Én sem, mi sem: teljesen egyetértünk. Csak éppen az efféle „válaszok" hallatán szükségszerű megkérdezni, főként döntéshozóktól: „ - és akkor mi van?" Tényleg, lássuk (ez már csak egy szempillantásnyi időzés): mi is van honunkon kívül, mondjuk, a fejlett Nyugat tájain. Nem azért, mintha máris mindenben (pláne ebben) őket kellene követnünk. Óh, korántsem: ebben egyetértünk. Pusztán azért ez a kitekintés, mert a nyilatkozók egy zárójeles megjegyzésben hasonlóval örvendeztettek meg: „(Nem véletlen, hogy a liberális USA-ban csak két városban engedélyezik a szerencsejátékot, Las Vegasban és Atlantic Cityben.)" Mivel számomra közismert volt, hogy Nyugaton úgy általában játékgép is, nyerőgép is üzemeltethető éttermekben, eszpresszókban, bárokban vagy akár benzinkútnál, - továbbá, mert pontos ismeretekre szomjazó, az ellentmondásos közlemények megértésére, a talányok megfejtésére törekvő (liberális) tanár-könyvtáros volnék, találomra levettem egy-két útikönyvet a polcokról. Bárdos István művét (így láttam Amerikát) lapozgatva, a 106. oldalon a következő sorokra bukkantam: „Nevada állam területén járunk, ahol köztudott, hogy a legeldugottabb helyeken is kaszinók és szerencsejátékbarlangok várják az optimista vendégeket. Távolban az ismeretlen kisváros utcáján még legalább 4-5 kaszinó reklámjai villognak az éjszakában. Áthaladok a fotocellás ajtón és egy tekintélyes méretű játékteremben találom magam. Nem számolom, de testvérek között is lehet vagy kétszáz különféle játékautomata, a ,félkarú banditától' a legbonyolultabb elektronikus játékokig. " (Kiemelések tőlem: N.T.) Akönyv 1988-banjelentmeg.Ha a KDNP helyi elnöksége (titkos) értesüléshez jutott volna arról, hogy időközben a konzervatív (-liberális) Reagen- vagy Bush-kormányzatok (titokban) erőteljesebb tilalmazást léptettek életbe: - kérem, tájékoztassanak. Hálás lennék érte, hiszen akkor egyetért- hetnénk. Ebben is. így viszont - bizonyítékaik, érveik hiányában - folyton itt legyeskedik körülöttem a gyanú, bárhogy is hessegetem: lehet, hogy ők is ugyanezt & könyvet olvasták?... Csak éppen másként értelmezve?... No persze, útikönyvből temérdek van. Hatályban lévő szerencsejáték-törvényből azonban - kétségtelenül - csak egyetlenegy; és lám, mégis mennyire másként olvastuk. Mi az egészet, - ők azt a felét, amely álláspontjuk szempontjából szükséges(ebb), így fontos(abb) volt. Egy másik - az egyházi tulajdon visszaadását szabályozó - törvénynyel kapcsolatban is pontosan erről a szemléletről árulkodik a nyilatkozat, amikor „tiltakozik az ellen, hogy a magát liberálisnak tartó képviselő akadályozza azt, hogy az egyház a demokratikus jogait gyakorolja. államosítási törvény és eljárás, a mai helyzet diktatórikus megalapozója. A mai törvény nem állhat ugyanezen az alapon: ebben alighanem egyetértünk. Kérdés persze, hogyan értelmezzük és alkalmazzuk ennek a XXXTL törvénynek azt az elvét, mely szerint a kárpótlás, visszaadás „az egyházak számára szükséges mértékben és időben " történjen meg. Ha „ akadályozásnak" kell(ene) tekinteni, hogy ezt a szükséges mértéket és időt ne csak az egyház egyedül határozhassa meg, hanem vele együtt a helyi társadalom egészének igénye, - akkor valóban nem érthetünk egyet Mi, (naiv) liberálisok ugyanis azt gondoljuk, hogy egy demokratikus parlamentnek, kormánynak, önkormányzatnak bármilyen pártösszetételben - nem csupán az egyház(ak) és hívőik érdekeit kell képviselnie. Hanem a mindenkori és összes másik félét is. Velük együtt kell mérlegelni és eldönteni, hogy szükséges-e, indokolt-e a jelenlegi tulajdonos kárának állami megtérítése, a használó megfelelő elhelyezése, egyáltalán és először: a kötelező vagy vállaltfeladat átadása. Ezeket nem „az elmúlt negyven év jogi és adminisztratív előírásai" tartalmazzák, hanem a mai törvény: E g y e t é r t ü n k ... ( 4 .) Képmutatásnak ítéli meg azt, hogy az egyháztól félti a demokráciát." (Kiemelések tőlem: N. T.) Tekintsünk el most attól, hogy Miavecz Jenő ilyet sehol nem mondott és le nem írt. A KDNP egyes megnyilvánulásait „ítélte" aggályosnak, nyilván abbéli (naiv) „rögeszméjétől" vezérelve, hogy ez a párt és az egyház nem (egészen) azonos. De ez a nyilatkozók „csúsztatásai" közül csak az apróbbak közé tartozik, és egyébként sem ez a lényeges. Az első mondat sajátos logikája az, ami bizony - eléggé ijesztő. Az a bizonyos törvény (XXXH/1991) ugyanis nem csak az egyháznak mint volt tulajdonosnak adja meg a jogokat, hanem az ingatlanok egykori „eltulajdonításában" vétlen mai tulajdonosoknak és használóknak is. Előbbieknek a kárpótlás valamilyen formájához (ezek egyike az eredeti ingatlan visszatulajdonlása), utóbbiaknak ahhoz, hogy feladataikban és vagyonúkban ne károsodjanak. A törvény - bármilyen törvény - éppen ettől és csakis ettől lehet demokratikus. (Természetesen a mi naivul „rögeszmés" szemléletünk szerint...) Attól, hogy nem „félkarú"... Vagyis a demokratikus törvény és alkalmazása két kézzel, kétfelé oszt jogokat; ha úgy tetszik, mindkét félnek valamennyire biztos nyerési lehetőséget. Éppen ellenkezőleg tehát mint az a bizonyos kedvenc közös olvasmányunk... Ahogy ugyancsak mai - az ún. hatásköri - törvény írja elő az összes érintett (szakszervezetek, szülők, lakossági csoportok, munkavállalók) véleményének előzetes kikérését Mi megértjük, hogy a történelmileg és a mai törvény „adta módon" egyaránt jogosult egyház(ak) szempontjából mindez „akadályozásnak" látszik. Csak egyet nem értek: miért nem érthetünk egyet abban, amit szintén ugyanez a történelem és ugyanezek a törvények diktálnak. Hogy az érdekegyeztetés: a legfőbb közérdek. Mert ma nem lehet más történelmi és jogszerű - útja-módja az „elhárításnak", mint ez a (sajnos, hosszas) folyamat: az előítéletek, ellenségkép nélkül körültekintő elemzésen, az összes érintett fél törvénytiszteletén alapuló kompromisszum megkeresése. Amiként más vitás kérdésekben is. Netán még az olyan kisebb horderejű ügyekben is, mint a félkarúaké voltTermészetesen mi azért látjuk ezt így, ilyen „rögeszmés" világossággal, mert hozzászoktunk a pártállamban, amelynek „emlőin" — ahogy ez közismert tény - felnőttünk. Hát bizony. Naponta etettek (sőt-régi magyarul- „emtettek") az érdekegyeztetés tápdús ^ap/jával. Állam -papi és párt-mami (ha tetszik: fordítva, de mindegy, mert hímnős egyedként), jelesebb napokon kinyilatkoztatták, hogy létfontosságú érdekeink tökéletesen azonosak. Épp ezért egyeztessük érdekeinket a többségével, amely ők, meg mi, meg én vagyunk. Ezenkívül még a nemzet a nép, az ország. (Továbbá a hatalom és a dicsőség...) Ami nekünk-így, egységbe forrva - fontos, az nyilvánvalóan a többség érdeke. De mert a többség: mindenki, ami ennek nem fontos, az senkinek sem fontos... Bizony, ilyen tejecske folydogált azon emlők egyikéből. (Gyengébbek kedvéért ráírták: „Támogatott"...) Meg még olyan, hogy állam(párt)maminak (papinak) hálával tartozunk, mert ,fölnevel és táplál, ránk gondot ő visel. "És nem szűnik fogni a kezünket, hogy azonnal kivezessen gyermeki eltévelyedéseink sötétjéből. Pedig be is csukhatna, agyon is lőhetne. (Lásd: régi alapvicc a jóságos Lenin-elvtársról.) Ám ő ezt nem teszi, lévén egyre kegyesebb. Legfeljebb elbocsájt állásunkból, egy leheletnyit akadályozza érvényesülésünket, picikét szigorúbban alkalmazva némely játékszabályt. (Melyek mindegyike, persze, abszolút demokratikus, hiszen a többség állította fel, azaz mi.) Ilyenek folydogáltak, bizony... Sokáig csak ilyenek. (Ám ez már olyan ásatag-régen volt, hogy nem is értem magamat: honnan is emlékezem rájuk? Olvastam tán valahol?... Mostanában?...) No de - mit tesz Isten! - lettek-voltak egyéb más emlők is ottan. (Feliratok: „Tűrt"..., „Tiltott"..., majd aczélospuhán: Türve-támogatott, sőt: Tiltvatíírt...) Élet és irodalom, Mozgó Világ, Valóság, Csoóri, Konrád, (akkor még Csurka is...), szamizdat stb. stb. Itthon is, meg Nyugatról... Meg még az „ördögi" SZU-ból is... Hogy a hatalom nem kegyből lehet demokratikus(abb). Hogy szolgálnia kell, mert mi választjuk és fizetjük. Hogy jogrend, meg nyilvánosság, a sajtó, no meg az ellenzék szerepe. A pluralizmus gyakorlata, ideológiamentes alku-technikák. Ilyen reform-népi, meg reform-liberális, meg reform-iákkor még nem bolsi...) hogyishívjákok. Másféle emlők, többféle kategóriában... (Ha úgy tetszik.) Mi pedig, komisz kölkök, csak úgy a saját buta fejünkből kiindulva, válogattunk közöttük. (Latin szóval: disztingváltunk.) így éltünk, éldegéltünk. (Át- és túl...) Felnevelődve. Úgy-ahogy, de mindahányan. Valahogy mégiscsak el(ki)igazodva: mitől, kitől hagyjuk magunkat nevelni. Mit szolgáljunk, miért dolgozzunk. Mert dolgoztunk, képességeink, tehetségünk szerint. Talán ez nem akkora baj, ugye? Egyetértünk? (Folytatás a túloldalon)