Esztergom és Vidéke, 1992
1992-11-05 / 43. szám
1992. november 5 . * 43. szá m * Ára: 19,50 Ft Alapíttatott 1879-ben * Alapító fősz»rk®sztő: DR. KÖRÖSY LÁSZLÓ * Újraindult 1966-ban ESZTERGOM és VIDÉKE POLGÁRI LAP ITDTOT VHT?\í C7l?OrDT?í T JSKxlJtLJUX M>JMi o//iLKMiSLl A BALASSA KÓRUS A nemrég Művészeti-díjjal kitüntetett Balassa Bálint Kórus tavasszal látta vendégül a székelyudvarhelyi Catilena Kamarakórust. Az erdélyiek most, október végén viszonozták az esztergomiak vendégszeretetét. Székelyudvaihelyen nagyszabású zenei hetet rendeztek, melyre meghívták a Balassa Kórust is. A negyven fős küldöttséget Gergely János kóruselnök fogadta. A gálakoncertre a városháza 1 nagyterméből került sor, melyen rajtuk : kívül felléptek a miskolciak, a szekszár- ] diak és a hazaiak. Az esztergomiak gre- i gorián éneket, Halmos Magnificatját, i Bárdos Zarándokénekét és Csillagvirá- i gát adták elő - nagy sikerrel. Szereplé- i síikről a bukaresti televízió és a rádió is ] felvételt készített. Vezényelt: Reményi Károly zeneigazgató. A szombat délelőtt városnézéssel telt el. Jártak a Ferences templom- [ ban, a piacon, a tanítóképzőben, a Szent Miklós-templomban. Ebéd ' után Farkaslakára utaztak, ahol fel- 1 keresték Tamási Áron sírját. Meg- < nézték az ottani templomot és isko- : lát, ahol Tamási tanult. Majd útjuk ] Korondra vitt tovább, rövid sétával és vásárlással egybekötve. Este közös fellépés várt rájuk. A Marosvásárhelyi Szimfonikus Zenekar műsorának befejező számaként HándelMessiásából a Halleluját énekelték együtt a többi kórussal. Frenetikus siker volt, igazi önfeledt dalosünnep. A szereplést bankett követte, hajnalig tartó énekléssel. Vasárnap reggel a balassások a Ferences templomban, a kilenc órás misén énekeltek. Nysted: Laudate, Halmos: Magnifícat, Bárdos: Zarándokének és Brucknen Szent vagy, Istenünk című művét szólaltatták meg. Majd a tízórás istentisztelet után a református templomban adták elő műsorukat. Ebéd után Major László karnagy, Gergely János kóruselnök és Tárká nyi János, a helyi művelődési élet vezetője köszönték meg a felejthetetlen koncerteket, és a viszontlátás reményében engedték útjukra az esztergomiakat. Akik fárasztó, de szerencsés út végeztével érkeztek haza. Képünkön Tamáji Áron síremléke Farkaslakán (Pálos) Megnyugodva nanom aeiutan a rádióban: le tudtak ülni Londonban hármasban, beszélni Bősről. Döbbenten nézem néhány órával később az Egyenlegben: az előbbi, londoni tárgyalópartner, a közvetlen szomszéd fröcsög, átkozódik, feje ellilul, lefasisztáz minket. Az, ami nekünk csak a történelemből volt ismert: a bélyeg, újra rajtunk. Lemoshatalanul reánk mázolva. Fasiszta nép, kollektív bűnösség. Ti. Ti, mindannyian. Mert nem akarjátok, amit én. Gyűlölet. Gyűlöllek benneteket így, kijelentő módban. Kiegyensúlyozott mondatban. Néhány éve egy drezdai szépasszony minden nyugalmát félretéve kiabált rám így, ennyit tudva magyarul: kurva magyar, disznó magyar. Olyan furcsán fröcsögött az az sz a disznóból, máig hallom. Vidinnél egy lerobbant autóstársam kocsiját segítettem tolni, hogy átjusson ő is - az ígéret földjére? - Calafatba, ahonnan, akkucserével, szerencséVASFÜGGÖN Y ÉS BETON Mire Jö egy zsilipkapu? sen hazajutottunk, át Románia délnyugati csücskén, Magyarországra. Most már nemcsak disznó vagyok, hanem fasiszta is, amiről persze fél Európa tud, szerbek, románok, ukránok. S ha eddig nem, majd ezek után mindenképp. Esztergom: méltósággal ünnepelt huszonharmadikánkon itt volt, felcsattanó tapsban koszorúzott a szemközti testvérvaros, Párkány polgármestere. Jött, gondolom, eszébe sem jutott, hogy kivonja magát. Mi lesz legközelebb? Komp se jön, helyette visszacsöppenünk a hatvanas évekbe, mikor először utazhattunk külföldre - ide, a szomszédba? Emlékszem, döbbentem néztem, hogy magyar feliratok vannak Túl-Komáromban, magyarul szólnak hozzám, mikor vásárolok (első, legkomolyabb emlékem: egy zseblámpa, az én pénzemből, csak az enyém, kilenc múltam); furcsa volt a Bazilikát látni a túlparti Párkányból, azt tanácsolták, a Duna-partra ne nagyon menjünk ki... Mióta délen kitört a háború, nem jártam Pécsett. Csatazajért már utaznom sem kell? Mi lesz velünk? Honnan uszulnak még y meddig uszulnak még azok a nyomorult, stupid, kegyetlenül buta, non-európai ordas eszmék, amelyek között élnünk kell? Pár hőzöngőről van-e szó -itt és ott -, vagy tömegekről? Már meggyanúsítottak azzal is, hogy szlovákbarát vagyok, nem igazi magyar, hogy mindig arról beszélek, milyen jó - ott... Tudják mit? Vállalom! Milyen jó - volt, írhatom lassan, ettől félek. Lehetek én még irredenta, mert ott él a fél magyar - és mára már, magától értetődően: félig szlovák! - rokonságom, mert ott van a magyarság bényi temploma, Krúdy Selmece és Mikszáth Lőcséje... és ez olyan nagy baj? Ettől nem lesz-e gazdagabb az ott élő magyar és szlovák, vagy, ha így jobb: szlovák és magyar... Mert nem a sorrendiségen, hanem az ásen van a hangsúly, és ha szakad a gát, szlovákra és magyarra szakad, ha mocskolódik a víz, magyar és szlovák issza... Vasfüggöny és beton. Erre lesz jó az egész. Bősnél a lyukkártyás zsilipkapun át járhatnak majd ki-be a megint- kiválasztottak. Párkányban a szétrohadt Csonkahíd mellől leshetik a Bazilikát. Kik azok ott? A kutyafejűek? Odébb, Pozsony alatt, Dévénynél: majd jönnek a müncheni turistabuszok: borzongjunk át egy kicsit a határon. Ott, a vízen túl, ott a barbárok. Jöhet szó-pörölyével egy új Ady, békehimnuszával a jövő József Attilája: minden hiába. Hacsak... Hacsak meg nem állítja valaki ezt az őrületet. Rafael Balázs
