Esztergom és Vidéke, 1992

1992-06-19 / 23. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 (Folytatás az 1. oldalról) - Tavaly számos utcanevet megváltoztattak... - A táblák cseréje megkezdődött. Első lépésben azoknak az utcáknak a tábláit cseréljük ki, amelyek neve nem változott. Összesen több mint ötszáz táblát fogunk kicserélni. - Mi a párkányiak véleménye Csehország és Szlovákia esetleges szétválásáról? - A közhangulat ismeretében nyugodtan mondhatom, hogy errefelé nincs nagy tábora a szétválásnak. A lényeg: senki se érezze magát megrövidítve a másik által. - Hogyan szavaztak a párkányiak a közelmúltban tartott választásokon? - Párkányban a 9.752 szavazásra jogosultból 7.234 élt jogával. A Duray Miklós vezette Együttélés Mozgalom a kereszténydemokratákkal és egy másik magyar párttal koalícióba lépve városunkban 46 %-ot szerzett. A Magyar Polgári Párt 23 %-ot. A Meciár vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom 5,8 %-hoz jutott. - Párkányban milyen a szlovákmagyar viszony? - Problémamentes. Nincsenek viszályok. Itt tudomásul kell venOdaát, IJjj Párkányban',' ni, hogy a szomszéd vagy szlovák, vagy magyar. Kevés ember mondhatja, hogy ő tiszta szlovák vagy magyar. A szlovákok nagyobb része is tud magyarul és viszont. Itt a magyarok is le tudnak ülni egy asztalhoz a matyicásokkal. Az ellentétek inkább Szlovákia felsőbb részein jellemzőek. - Nemrég a Párkány környéki települések szövetségéről is hallottam... - Párkány és 23 környező község Déli Régió néven egy olyan szövetséget hozott létre, amely a közös érdekekből fakad. - Polgármester úr, mit kérne az esztergomiaktól? - Jöjjenek át fürödni! Nemrég új kempingrész nyílt. A strand területén lévő vendéglők már a város tulajdonában vannak, s mi komlex szolgáltatásokra törekszünk; most már reggelit, ebédet, vacsorát is lehet kapni. Mire a híd elkészül, egy tőkeerős partner segítségével szeretnénk igazi fürdővárossá válni. A híd ügye számunkra kulcskérdés. Az Esztergommal való kapcsolat csak akkor lehet igazán szoros, mindennapi. Akkor már nem csak kulturális híd kiépítésére gondolhatunk. Akkor már nem akadályozhat bennünket a tél és a köd... Sebő József Akár hiszi... akár nem... Az elmúlt héten a postán jártam. Egy pesti vállalat címét és telefonszámát kerestem. Budapest közületi telefonkönyvét kértem a 2. ablaknál. Adtak egyet. Nem volt címlapja. - Elnézést kérek: ez mikori? -1981. évi kiadású. - Ha lenne kedves egy használható újat adni! Ezt mért őrzik? - Mert nincs újabb! - Tessék? Hogy tetszett mondani? Megjelent, nemde? - Meg, de nekünk nincs. Nincs a 32 ezer lakosú Esztergom postahivatalának? Kiszédelegtem. Hihetetlen! A kisasszony tévedhetett. Vagy én értettem rosszul? Holnap újra megkísérlem. 1942. április 2-án Focsaniba érkeztünk. Kiszálltunk a fogolyszerelvényből. Távolabbról a Kárpátok vonulata látszott. Az állomáson székely asszonyokkal találkoztunk. Szótlan szomorúsággal néztek bennünket. Mi az ő sorsukat tragikusabbnak találtuk: mi csak hazajutunk egyszer, de ők! Ők meddig kényszerülnek még portékáikat eladandó - átkelni a hegyeken? Mostanság újra találkoztam velük. Nem ellenséges, gyűlölködő földön, hanem idehaza. Mégis letörtek, szomorúak voltak, mert a hatóság megtiltotta nekik, hogy kiterítve kínálják kézimunkáikat. Utazniuk, élniök, hálniok is kell valahol. Mennyit visznek haza a családnak? Ha kollégiumi igazgató lennék, fillérekért adnék nekik szállást. Ha hatóság volnék, szemet hunynék. Még nevét is suttogva mondják annak, aki szintén nem látná meg őket - ha lefizetnék egy kicsit. Elfog a döbbenet. Hihetetlen! Na de ilyet kitalálni?! K.Á. MENETKÖZBEN No parking, - mondja a nemzetközi tiltó szöveg. No parking, mondja Esztergom belvárosa - legalábbis a helybélieknek. írtam már tavaly erről, egyre nyilvánvalóbb, hogy teljesen feleslegesen. Akivel erről beszéltem, szenvedővel és illetékessel, nem tudott semmilyen ésszerű magyarázatot adni: mi szükség van erre? A belvárost talán megvédi önmagának Esztergom, ha parkolódíjat szed - de, gondolom, nem azért „árusította ki" ezt a jogot, hogy se ő, se a bérmunkás (?) ne jáijon jól. Mert bizony már nem csak az esztergomi fordít hátat a Széchenyi térnek. Láttam külföldit is, aki felpaprikázódva az újkapitalista tempón (van egy jobb jelző, bicskanyitogató), szóval az idegen visszatolat, és elmegy egy mellékutcába. A Bástya mögött szintén a jegyesember. Azon túl, hogy már a cseles bukkanónál megállítja a kocsijával arra hajtót - miért menjen ő a pénz után -, hogy van az, hogy egy bevásárlóközpont környékén, az ezreseket felemésztő vásárlások előtt még a semmiért is sápot szednek? Őrzött parkoló... Na ne röhögtess! - mondja egy bennfentes. Nem véletlen, hogy ha van valami vonzó és olcsó a Prímában (magyar nyelven még mindig így kell írni!), az az ingyenes parkolás! A valóban színvonalas ellátás, kiszolgálás, egyebek mellett. Csakhát a Tökház rossz helyen van. Reménytelenül rossz helyen - hacsak le nem száll mellé egy kedves, szerelemre gyulladt rokon a 48. dimenzióból, zöldeslila, sárga csíkos ufócskájával. És jól bevásárol (velünk). És: mi a biztosíték, hogy a jegyesember valóban jegyes? Magára valamit is adó országban ilyen tisztségben: egyenruha, egyensapka, fóliázott névjegykártya, fényképpel... Mi van akkor, ha maffiózó barátaimmal beszórjuk őket a Kis-Dunába és mi kezdjük el a jegyezést? Viccen kívül: mi szükség erre? Ki válaszol? Rafael Balázs Levél Nyugatról Egy újság jelentősége nem terjedelmében rejlik. Elterjedésében már inkább. Legfőképpen tartalmában. Az „Esztergom és Vidéke" 1991. április 12-i számát most (egy év elteltével) Floridában (USA) adták a kezembe, több más folyóirattal együtt. Mint „öreg pilótának" nagyot dobbant a szívem Esztergom meghitt madártávlati képe láttán. Jól választott felvétel. Régi emlékek, új gondolatok fordultak meg agyamban. Nagy érdeklődéssel és figyelemmel olvastam tovább. Úgy tűnt, a Teleki Pál halálának 50. évfordulójával kapcsolatban közöltek, összefüggéseikből kiszakítva, téves következtetésekre vezet(het)nek. Többekkel megvitatva, nem eszmecsere ürügyén, csak kiegészítésként: A Teleki család szerepe a magyar történelemben igencsak kiemelkedő. Legtöbbjük képzett, nyelveket beszélő, világlátott ember volt Külföldön szerzett ismereteiket/tapasztalataikat nem „egyszerű lemásolásra", inkább a közjavára igyekeztek Magyarhonban is megvalósítani. A mindig nemesebbre és hasznosabbra való törekvésben csak az ostoba ember nem hallgatja meg mások nézeteit Attól még nem szenved csorbát a sajátos magyar életforma. Sajnos sok más előremutató törekvés - nem csak a Telekieké - hiúsult meg és hiúsul meg ma is Pató Pál úr mentalitásán! Szinte hihetetlen, de ez a típus soha nem hal ki?! Sőt szaporodnak, virulnak! Szükségszerűen vetődik fel a módi: hogyan kell(ene) „az embereket az európai rendre nevelni"? Különösen úgy, ha az otthoni vezető magyarok a külföldön élők tapasztalatainak még a meghallgatását is elvetik. Remélhetőleg nem a magyar delegációk jobb esetben 2-3 hetes „tanulmányúton" szerzett benyomásai alapján? Akkor, amikor a hangsúly az előnyös valutacserén, az olcsó vásárlási lehetőségeken van, amelyek „eredményei" otthon mint státusszimbólumok jelennek meg, és egyrészt csodálatot, másrészt keserű szájízt keltenek. Szüksége van-e a dolgos magyar népnek arra, hogy vezetőik nyugati monetáris támogatást kéregessenek, lesüllyesztve ezzel a nemzetet a fejlődő országok szintjére?! Egy magyar egyetemen tartott management/marketing előadásaim tapasztalatait leszűrve kétségtelen, hogy - a külföldi befektetők utáni siránkozás helyett - a meglévő belső erőket kell mobilizálni. Csak hatásosabb és gazdaságosabb - még ha külföldi is - de már meglévő hasznos tapasztalatok figyelembevételével/trasznformálásával lehet a kívánt európai színvonalat elérni?! (Nem a jelenlegi dél-európaira gondolok!) Bővebben szívesen egy (szakelőadás keretében - ha vannak érdeklődók. Breitwieser László