Esztergom és Vidéke, 1991

1991-03-29 / 12. szám

4: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTERGOMI HELIKON Babits Előhegyén> feltámadásról feltámadásra Ez az írás folytatásos kalauzt indít, közelítve az esztergomi Helikon-vidék előhegyi magaslatának ezévi kettős évfordulójához. Augusztus első felében lesz 50 éve, hogy a vidékies ház és kert európai látókörű gazdája meghalt, 30 éve, hogy a nyárilak hosszú gazdátlanság, pusztulás után emlékmúzeumként új életre támadt fel. Babits életművének és előhegyi házának utóéletét ismerve - mindkettő válságok sorozata, halálraítéltség, haldoklás és igazságtétel, feltámadás drámájának stációival - jelképesnek tekinthetjük, hogy az író esztergomi honfoglalásának első hivatalos aktusára húsvét táján, böjti időszakban került sor. Megyei levéltárunk őrzi azt az adásvételi szerződést, amelynek dátuma 1924. március 27. Az okirat szerint bizonyos Toldezsán Istvánnétól 35 millió inflációs koronáért vásárolta meg Babits és felesége (Tanner Ilona, írói nevén Török Sophie) a Siszler út mellett fekvő, 272 négyszögöl nagyságú ingatlant, rajta az egyszobás, vályogfalú, nádtetős parasztházikóval. Ezt a telket gyarapították két további vásárlással 1930-ig 887 négyszögölesre; ezt a „fecskefészket" bővítgették, alakítgatták - 1932-ben a villanyt is bevezettetve - olyan nyárilakká, amilyennek ma is látható. 1924-től 1941-ig rendszeresen ide nyit be tavaszonként Babits, hogy ősszel búcsúzzék a „kicsi háztól", amely aztán minden „télen át szundikázott magában". Introibo című versében írja ezt a költő, az első tavaszi ajtónyitás meghitt ünnepélyességével köszöntve a kiáradó „dohos frisseséget, pincék és templomok frisseségét", s maga előtt Völgyén mentem keresztül, s bebocsátva a „fénypalástú napot": Ez lesz, ez lesz az én templomom, s úgy szököm ide mint jámbor ős népség futott a barbár harcok elől a szent helyekre hajdan, így mentvén bús kincseit és összeköpdösött szentségeit a szent, hűvös falak között (...) Ez lesz az én kriptám, pincém és templomom. Introibo... Körül mindent elönt a Vadság fojtva mint árvizek után a gaz... Tekints vermembe, nap! Borom él és forr. Itt rakom sorba hordóim, és gyógyul áhítatom. Künn zengnek sarjadó, kakukszavas misék, benn üdít eleven, kriptái frisseség. Hogy mennyire életerőt adó menedék számára ez az előhegyi birtok, versein kívül hírlapi interjúi, nyilatkozatai is sokszor megerősítik. 1930ben például így: „Minden szavamért meg kellett szenvednem. A Nyugtalanság / az álmodozóból küzdő lett. En nem születtem küzdelemre. Minden ütés fájt nekem, s magam nem tudtam ütéseket osztogatni. De bátorságban megálltam a poszton, egyedül, tábor nélkül, s néha úgy tetszett, egy egész világ ellen. Védtem kincseimet, melyek nem csupán az én kincseim voltak: (....) a magyarság és emberség kincsei (...) Egyéb kincset nem szereztem; gondot-bajt annál többet. És legjobban akkor érzem magamat, ha elbújhatok abba a szabad hegyi viskóba, ahol ezeket a sorokat írom, az esztergomi domboldalon, kicsi családom és nagy munkám között." A sorsot - több ütést mint simogatást-egyik vagy másik kezével kiismerhetetlenül osztó „égi gazda" a kis ház és lakói drámáját 1933-ban kezdi „klasszikus" módon: vésztjósló előjelek sorozatával megszerkeszteni. Ez az európai „Ninivék" számára végzetterhes év „Jónásuk" egyéni történelmébe is terrorisztikus diktatúrát vezet be - a betegségét. Az 50. születése napjához közeledő Babits ezen a nyáron a János-szanatóriumban feküdt, szívizomgyulladással. „Teljes mozdulatlanságra voltam ítélve, ezért nem jöhettem Esztergomba sem, pedig nagyon vágyódtam ide" - nyilatkozza 1934-ben az Esztergom című újság riporterének. A „kicsi ház" üresen, a kert védtelenül kitéve a „barbár szeleknek": megteltek a tartósabb hiány, a hosszú haldoklás jeleivel. Először idézték fel a későbbi - a tragédiát beteljesítő - gazdátlanság képét, fölébresztve az esztergomiaknak mint egy végzetdráma kórusának - lelkiismeretét. Olyan tisztelők részéről, akik „karvezetői" szerepre méltók, védelmező fellépésük tudatos, hiszen az előhegyi „gazda" európai kertjében is járatosak, ápolt növényei jórészét a sa>-