Esztergom és Vidéke, 1991

1991-03-29 / 12. szám

5: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ^játjukként ismerik és szeretik:.. A „nagy költőnek két lelkes híve" - ahogy erről egyikük, Einczinger Ferenc tudósít az Esztergom 1933. december 10-i számában - „Vasárnap délután ... néma ünnepséget rendezett tiszteletére. Az Előhegyen őrt álló kis nyári házánál tettek látogatást, melyet a gazda az idei nyáron nem kereshetett fel, mert gyötrő betegsége ágyhoz kötötte. Az elhagyott ház némán panaszolta árvaságát, útjait felverte a dudva, fái nyesetlenek maradtak, és lábunk alatt a dérlepte fű kuszán nyúlt fel a téli borulású égre. Barátai és lelkes köre ott a fővárosban most ünnepelték ötven éves jubiliumát, fél világ sajtója magasztalta a költőfejedelmet - mi pedig ... lehajtottuk téli pihenőre rózsatőit. Tavaszra, majd ha ismét eljön közénk Babits Mihály, felnyithatja apró rózsafáit, vigyáztunk rájuk. Addig is forró üdvözletünket küldjük neki, és kérjük, hogy a mi ragaszkodásunk szerény megnyilatkozását fogadja szívesen." Haldokló kert „a téli borulású ég" alatt... De a következő tavasszal és nyáron - hála Einczingerék „szerény megnyilatkozásának" - ismét föltámad, gazdájával együtt, aki a csendes diadal megkönnyebbülésével nyilatkozik: „Itt-tartózkodásom igazi pihenés és gyönyörűség. Elragad a gyönyörű kilátás, amellyel nem tudok eléggé betelni, körülölel a nagy csend, és gyógyít a friss levegő. Esztergomot nagyon szeretem, a város nagyon tetszik. A legszebb azonban az innen nyíló kilátás. Az első évben annyira lekötött, hogy még a munkától is elvonta a figyelmemet." Most - a „feltámadás" élményének tettvágyával - éppen hogy arra irányítja: munkájára, terveire. Főként az előző évben megjelent irodalomtörténetének folytatása foglalkoztatja, az előhegyi panoráma is ennek alkotó elvét jelképezi le a számára: „Súlyos esztendőt kellett átélnem: egy hosszú betegség bágyadtságát egy nagy munka kábulata váltotta fel, s most jólesett szabadon nézni szét az esztergomi dombról, melyet már alig reméltem, hogy meglátok mégegyszer. Engem a szemem köt össze a világgal. A tág, szabad látóhatár előtt úgy érzem, hogy itt állok megint az élet közepén. Gondolatom szabadon legelész, mint a kifogott lovak. Szükségem van erre a korlátlanságra... Én az irodalmat is úgy látom, mint a természetet. Európa harmadfélezeréves irodalma úgy terül el ragyogva előttem, mint egy ilyen nagyszerű tájkép, kimeríthetetlen gazdagságban és mégis tökéletes egységben. Szabad, eleven és összefüggő képzelődésnek érzem, s nem vagyok hajlandó tudomásulvenni a skatulyákat, amikbe a tudomány, sőt a politika minduntalan szétrakja és összedarabolja. Ahogy e fölött a domb fölött állok, szemem egyetlen pillantással röpül át a Dunán, s hiába mondom neki, hogy ott már vám áll, új ország kezdődik... ő egynek látja az egész tájt, minden tarkaságával és változatával. így látom én együtt és egyszerre az egész európai irodalmat." Babits gondolkodói, írói tekintete ugyanígy látja az egész természeti és emberi mindenséget: „együtt és egyszerre". Határtalan panorámában, kertje „az egész táj". Emberség és magyarság az ő számára azonos értékek. Az egyetemesség szellemi erejével kapcsolja őket elválaszthatatlanul egybe katolicizmusa is, ahogy például e mostani lapszámunk élén közölt gyönyörű verse tanúsítja. A

zeneiskola igazgatója, a Balassa Kórus karnagya, a városi szimfonikusok vezetője, pedagógus, Esztergom város képviselő-testületének tagja: Reményi Károly. Sikergyanús. - Sikeres embernek tartja önmagát? - Nézze... én nem panaszkodom, örülök mindannak, amit elértem. Minél nagyobb munkával értem el, annál nagyobb az örömöm. - Ön tagja a városi képviselőtestületnek. Tudatosan készült a politikai „pályára"? - Egyáltalán nem! Hogy mégis miért indultam a választásokon? Mert meg voltam győződve, hogy a „ránk szakadt" nagy szabadságban élnem kell a sors-adta lehetőséggel. - Politikusként mit tart fontosnak? - Azt, hogy a konfliktusokat a lehető leghatékonyabban oldjuk meg. A szócséplés, az unalmas, végnélküli gyűlésezés nem vezet semmire, sehová. Ezt iskolaigazgatóként is megtapasztaltam. - Előfordult-e már, hogy ellentétbe került önben a művész a politikussal? - Nem, ez nem történt meg! Mind a zenében, mind a politikában csak azt képviselem, ami lelkiismeretemmel összefér. - Sokak szerint a mai vezetés magára hagyta a művészetet... - A művészettel eddig sem törődött senki. Amit sokáig kultúrpolitikának neveztek, az abból állt, hogy előírták, milyen mozgalmi dalokat énekeljünk. Márpedig olyan „kultúrpolitikára", amely felülről szabja meg az irányvonalat, semmi szükség! zsikálni. Mégis úgy érzem: szerelmese a zenének a pécsi diákévekben lettem. Máig nem felejtettem el, milyen csodálatos érzés volt vasárnaponként a Székesegyházban Palestrina- és Kodály-miséket énekelni a kórusban. - Később, a Zeneakadémia elvégzése után, Esztergomba került. - Igen, 1965 óta dolgozom az Esz- A mai, szűkös anyagi helyzetben milyen kilátások elé néz a zenei élet - és általában a művészet - itt, Esztergomban? - Eddig is kevés pénzből éltünk, hozzászoktattak a szűk esztendőkhöz... A helyzet ma tényleg nehéz, de nem reménytelen. Bízom abban, hogy sikerül „túlélni" ezt az átmeneti időszakot. Nagyon fontos lenne, hogy mindenkiben tudatosodjék: a zenére, általában a művészetre anyagilag is áldozni kell! - Hogyan, mikor került kapcsolatba a zenével? - A zenélés családi hagyománynak számít: nagyapám - falusi kántortanítóként - rengeteg dalt és verset írt, a szüleim is szerettek mutergomi Zenedében, 21 éve igazgatója is vagyok. (Csak zárójelben: a városért végzett munkánkat nemrég emlékplakettel jutalmazták.) - De nem csak a Zenedében szervezett... -Valóban: 1968-ban megalakítottuk a Városi Szimfónikus Zenekart (hadd ne mondjam, milyen körülmények között), amely kezdetben 2-3 koncertet adott. Ma már ott tartunk, hogy 10-12 előadásból álló hangversenysorozatokat szervezünk. Es, persze, ott van még a Balassa Bálint Vegyeskar is, amellyel szintén sok szép sikert éltem meg. Akárcsak a Dobó gimnázium énekkarával, melyet 17 évig vezettem. - Csalódásai, kudarcai? - Mint minden embernek, nekem is voltak. Bár így, utólag visszanézve, jelentékteleneknek tűnnek: egyegy kevésbé sikeres hangverseny, vagy az, hogy lekéstem a Zeneakadémián a felvételi vizsgát. De ezek olyan dolgok, mint ha valaki megvágja az ujját, de utána egy-kettőre begyógyul a seb... - Mit tart legnagyobb sikerének? - Nincs „legnagyobb sikerem", csak egyszerűen sikerek; egy nagyon jó hangverseny után már ott motoszkál a fejemben a következő előadás... Igazi „sikernek" ma azt tartanám, ha a nyáron ki tudnám pihenni magam. Már évek óta nem voltam a családommal nyaralni. - Milyen elképzelései vannak a jövőt illetően? - Nincsenek világmegváltó terveim. Csupán azt kívánom folytatni, amit elkezdtem: jól képviselni a szenttamási városrész ügyét, választókerületem érdekeit; befejezni az új zeneiskola építését a Prímás-szigeten; nívós kulturális műsorokat szervezni. Szent-Gály Kata szavaival: szeretnék „...segítő kézzé lenni, mely teszi, amit tehet." - Köszönöm a beszélgetést! Balogh Béni Műhelytitkok nyomában - Reményi Károlynál KU11A ÍN J&Uv U Ij -ZENEROL, POLITIKÁRÓL