Esztergom és Vidéke, 1991

1991-03-22 / 11. szám

6: ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 1. Előszó helyett: vannak dolgok, melyeket nem lehet alkudozásokkal megoldani. 1991.1.17. 2. Ennek a háborúnak a fele sem tréfa A Háborúnak evés közben jön meg az étvágya. Ám sok a szamár és kevés a szamártövis. Az óberokosok tudják; mitől döglik a temérdek légy, s bögöly a szamarakon: Vér és Arany. Táplálkozzanak élősködőink tövissel, mi pedig mesebeli terülj-terülj asztalkákról esszük maradék eszünk, a belénk diktált nukleár ópiumtól kábán. A Dunával párhuzamosan folyik a mézzel ízesített tehéntej a Kossuth téren. Csupán a gumibotkolbász-kerítés választ el minket tőle. Ennek a Háborúnak fele sem tréfa, de ha az 51%-os kedélytelenségünkhöz hozzá adunk 49% derűlátást, térdünket fogjuk csapkodni a röhögéstől, mert előre tudjuk, hogy nyert ügyünk van. Vagyis vesztésre állunk. 1991.1.19. 3. Vakjátszma A háború csapásmérés magánérzetemre. Más a helyzet közérzetünkkel. Annyi cukkolás után vártuk, már vártuk az „új világcsodá"-t. Az emberiség furfangos misztériumát. A tőzsdei kötvény árfolyamok is, akár a hőmérők higanyoszlopai, le- s fölpendliznek egy jól fűtött hűtőszekrényben. Ma húsz dollárért jegyezhetsz hordónként olajat, de ha megtelnek a halottaszsákok, a bolhafingért is duplán kell fizetnünk. Hát csak lassan a testtel minden hájjal megkent uraim és valután tollasodó hölgyikéim, mert igazi tromfjaikat még nem játszották ki Allah Husszeinpárti fanatikusai és hibernált muzulmánjai. Naplóféle a Marathoni Villámháborúról Egy dolog azonban bizonyosnak látszik. Nevezetesen az, hogy amennyiben Izrael állam az iraki szurka-piszkától beugrana a nagybőgőbe, elszabadul a pokol a „lezserségük"-ben is ingerült „szövetségesek" között. Exponenciális egyenlet ez gyerekek, melynek megoldását még én sem tudom, aki pedig mindig elégtelen voltam matematikából. 1991.1. 20. Egy szélsőséges center half benyomásai a világ állapotjáról az ötödik napon. Öböl-válság. Öböl-háború. Folyik a vér, s zajlik a Nagy Sivatagi Shaw, miközben a szövetségesek élharcosa két ejnye-ejnye között a kis balti népek fojtogatására nógatja a snóbli béke-díjas diktátort. Épp oly „elbűvölően" tetjeszkedő tűzfolt ékeskedik az „elvtárs" hajszálhasogató koponyáján, mint az én kiszőrösödött „baba" orcám jobboldali pofalemezén. De mecsoda különbség leledzik köztünk. Ő egyelőre a nálunk is jól ismert „ejtőernyősök-kel" lövet az önvédelemre készülő tömegbe, illetve „játék" tankokkal gyúrat el embereket, kiknek egyetlen „bűnük": szabadok akarnak, akartak lenni. Jómagam pedig a sír szélén állva nádi hegedűvel húzhatom el a Lett, Litván és Észt függetlenségi mozgalmak mártírjainak utolsó nótáját. „Kivoltságom": rögöt s virágot dobhatni koporsóikra. Együttérző zokogásomat azonban vissza kell fojtanom. Karjaim bunkósbotokká görcsösültek. Hát egyelőre ennyit a két álomsúlyú világbajnok packázásairól. Édes Úr, merre vagy, ha létezel, s mit miért nem teszel ez égbekiáltó gaztettek láttán? 1991.1. 21. 5. Utószó az előszóhoz „Mire vágyódol, kedves?" A férgek tüzes csókjára, Madonnám. Karinthy Frigyes hajdan másképp vélekedett. Szabad ferdítésben idézve: „Inkább én eszem meg a férget,/mint a féreg egyen meg engemet." 0 persze egy épeszűbb degenerációhoz tartozott. Térjünk vissza a sivatagba, hol a hulláknak nem sok dolguk akad a férgekkel, mert a bármi okból megközelíthetetlen holttesteken „demokratikusan" megosztoznak az éj leple alatt előmerészkedő hiéna-őrjáratok. A „szerencsés" tetemek pedig úgy kiszikkadnak a hőségtől, mint mifelénk a hullatlan rózsabarack lombhullás előtt a jegenyefákon. Ez utóbbiakról őseinktől tudjuk, hogy nem nőnek az égig. Á gombafellegek viszont igen. És micsoda rumlit hagynak a robbanások maguk után. Tölcsért formálnak a városokból, és úgy elboronálják a szántásokat is, hogy az óceánok földművesei hozzájuk képest kis stílű széltolók, Trabantmotorral fölszerelt sárkányrepülők. Vízözön után szent tűzözön, szentháború. A szentségit, milyen ismerősek ezek a bizonyítható (bár ne lenne igazam) fogalmak esztendővel vagy kettővel a bibliai jóslat ki-beteljesedése előtt. Elpárolog az ekevas tankostól, traktoristástól az űrben. Azért zűrözök, mert fejre állt a világ, akár keresztelő szent jancsi faszöge. Akkora kár esett az ózonburkon, mint az Óperenciás tenger, s azon túl a melegház-effektus következtében olvadoznak az üveghegyek. Azokon is túl a Brandenburgi kapu-méretű száj át fülig tátva ólálkodik a feneketlen bendejű gömböc, a fekete lyuk. Hát, nem mondom lesz neki mit le- s fölnyelnie... Görögtűz után arab tűz. Adott jeire a Bermuda-háromszögbe parancsolják a szövetségesek összes anya- és apahajóját, miközben sok ezer szőnyegbombázást követően a szárazföldi egységek frontális támadást intéznek a homokba temetkezett iraki páncélosok ellen. Valahonnan valakik megeresztenek néhány számunkra ismeretlen 1 összetételű anyagot (talán parafint, talán zselatint) tartalmazó rakétát az óceánba. „Puff neki, köcsög, eltörött az aludt tej." Szemvillanásnyi idő alatt kocsonya lesz a "nagy víz"-ből. A röpcsik takonyfelhőkön át szállnak el az imént említett melegebb éghajlatra. A lövegek csövei megolvadnak a fölsült töltetektől. A süllyedő hajók propellerei hirtelen leállnak, s az egész flotta ketyegni kezd, akár egy süketnéma < vekkeróra. - Midőn az utolsó lövegtorony is eltűnik a tarajos hullámú kocsonyában, a UFÓ-k kicsi zöld lényei örömükben szkafandereiket összedörzsölve tört magyarsággal raccsolják: „hrát hrezzel is mreg vrolnánk." 1991.1. 22-24. 6. Zárszó helyett Itt a mese, fuss el véle. Holtan többet érsz, mint élve. Bekrepálva se hidd, hogy nem jön elő megint atombiztos bunkerből bár , az (ék) kő- és tőkeműves Bankár. 1991.1. 25. 7. 1991.1. 26-11. 25. 8. t Husszeináda t Imperializmus ide, imperializmus oda,vannak, akik szeretik e dalt, de nem szeretik az énekest. 1991. II. 26-28. Sárándi József „Ha előtalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát: hajtsd vissza neki." (Móz. 23,4-5) Itt vágyókén, átitatva biblia-magyarázatokkal és ellenbiblia-magyarázatokkal. így ballagok haza a sárakon, mert mintha a járdák sehol nem ott hevernének, ahol a gyalogosok, gyalogolnak, (ezvélhetően így tervelődött ki, a tervezők részesedést kaphatnak a cipőpasztagyár nyereségéből), ráadásul a főmunkatárs úrtól gyalogolok haza, aki szerint egy esztergomi újságnak nem iszákos pesti költők bemutatása a feltétlen feladata, (ebben talán igaza van), így lépek be Bánom egyetlen olyan boltjába, ahol nagykabátban és kosárral képes vagyok megfordulni anélkül, hogy levernék valamit. Na, így. Itt tartunk Hogy itt van nekünk a hétvége, vegyek valami savanyú bort, mondjuk hétdecis Zöldszilvánit, a zsíros szombati-vasárnapi ebédek ellensúlyozására. Az epe egyre kevésbé viseli a zsírokat, de még nem tartunk ott, hogy olajos salátákkal vigyázzunk koleszterinszintünkre. A megszokás nagyhatalom. Legutóbb ugyanígy. Napközben, amikor magam vagyok a boltban, járok-kelek, mint egy méltóságos úr, nem kerülgetek és nem húzok be hasat, nem emelem fejem fölé a kosarat. Ugyanígy, közeledve a hétnek a vége. Savanyú bor. Állok, fizetek a pénztárnál. Két bor, egy kenyér. Fekete sarkú. 186 forint. Mondom, de csak illendően, mint a jól idomított gyerekecske: A bor az hatvan, és akkor talán sok egy kicsit az összeg. Mondja erre a pénztárnoknő: Máshol. Foga közül. Mondom erre én, a már említett illendő szóval, meghajolva kissé: Néhánynapja még hatvan volt. Jobbágyiasan. Mi mennyi? Van benne gyakorlatom, nem esik nagyon nehezemre. Negyven éves jobbágy kisujjából kirázza a jobbágyi viselkedésmódokat. Na, akkor ő megnézi, és tényleg megnézi, lapozgat a kartonra írott ársorok között, mondja is, a literes, az nyolcvan, meg egyebek Odalép egy másik nő is az állományból, kérdi, mi a baj. Nem hiszik el itten, hogy hetven, válaszolja, és halálosan meg van sértve, látható. De ez nem baj. Senki nem kívánja, nem is felvételi feltétel, hogy egy pénztárnok Arany nyelvén szedje el a pénzeket. De azért mégis. Talán. Ha nem találja, mondja azt, nem találom. Végül hetveneket fizetek darabjáért, miért is ne lehetne, hogy egy tizest emelkedett a bor ára egy hét alatt. Benne vagy ez kérem tisztelettel - a levegőben. Sőt. Kezünkben, szemünkben, mindenben benne van. És szomorúságot okozott a rövid délelőtt, annak ellenére, hogy igen jó hetem volt. Hazaérkezve rádöbbentem, megint nem „ épülő-szépülő demokráciánk " szellemében reagáltam. Ez nyilvánvalóan pártállamihagyaték, a maradék amit nem söpört el a tündérien csendes, szinte észrevehetetlen forradalom szele: Én azt hittem, itt < valamibecsapás van folyamatban, azt meg nem hittem, a múlt héten ők csapták be magukat. Most, itthon, gépnél megint, úgy gondolom nem hogy nem viselkedtem rendesen azzal, hogy megkérdeztem az árat, de még bűnöztem is, mert a múlt heti húsz forintnyi tiszta nyereséget nem szolgáltattam vissza. Ennek köszönhetően nyílt ki a Biblia éppen Mózesnél. És mit tehetek, szégyenkezem. (onagy)