Esztergom és Vidéke, 1991

1991-02-28 / 8. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTERGOMI HELIKON A varázstükör érintése* (...) E kötet címét - Esztergomi töredék - a költő egyik verséről kapta, amelyben a hazatalálás motívuma konkrét és jelképes, s amelyben a szellemmel átitatott táj térben és időben átlép a végtelenbe. (...) Esztergom Babits számára a menekülést, a csöndet, a személyes élet békéjét jelentette ugyan, ám költészetéből világosan kitűnik, hogy teljes megnyugvást a hely sosem adhatott számára. Hasonló belső dráma rajzolódik ki ebből a hallatlanul esztétikusan és gondosan megszerkesztett kötetből. Mintha varázstükröt tartana kezében az olvasó. A tükör előtt azok az írások állnak, amelyek a költő személyes esztergomi kapcsolatait, művészi vonzódásait hivatottak dokumentálni: levelek, költői ajánlások, festőművészek kiállításainak megnyitóbeszédei. A tükörből azonban nem ezek a képek verődnek vissza, hanem a könyv harmadik részében található alkotások: versek, esszék és egyéb kisprózai írások gondolatai, érzelmei, amelyek valami módon az esztergomi tájhoz, léthez kötöttek. (...) miközben a lapokon feltárul az a kiegyensúlyozott, harmonikus viszony, amely a költőt az esztergomi tájhoz és emberekhez fűzi, már felsejlik a közélettől, a politikától, a zsúfolt hétköznapoktól való menekülés attitűdje. A költeményekben és a prózai írásokban pedig a művészetben megvalósuló harmónia mögött ott feszül az a dráma, amely nélkül ezek talán létre sem jöttek volna (...) Hogy mennyire igaza van Csoórinak abba, hogy a tájon, a természeten keresztül minden kifejezhető, arra bizonyítékul maga a kötet szolgál: miközben Nagyfalusiék a költő esztergomi vonzódásait dokumentálják, az írásokból feltárul az elmúlt tíz hektikus esztendő, s nemkülönben a költő viszonya a művészethez, a természethez, magához az univerzális élethez. Pazonyi Judit *A kritika, amelynek fentebb néhán> részletét mutattuk be, a Pesti Hírlap 1991 január 23-i számában jelent meg. „Hogy miért írok? Eddig sem tudtam, s az a gyanúm, hogy ezután sem tudnék pontosan válaszolni a kérdésre. Nem azért, mert az indítékaim kuszák és homályosak, hanem mert sokfélék, sőt ellentmondásosak, s gyakran engem is meglepnek. Most például a téli vihartól megtépázott vidéki faházam körül téblábolok; nézem a lesodort cserepeket a hóban, a megbontott tetőt, eszembe jut a háború, a tömérdek rom, amely között felnőttem, de a balszerencse jelképes díszleteit vizsgálva sem a veszteségemen kesergek." Ismert sorok egy új kötetben, tűnődő, töprengő, tépelődő gondolatok. Mélységük a moralistáé, rendezettségük a költőé: Csoóri Sándor esszérészlete az Esztergomi töredékeimé gyűjteményben. Nyomok a hóban: Esztergomot idéző, környékünket jelenítő kifejezések, szavak a költő 1980 utáni köteteiben - íme, a génius loci, a hely szelleme. Ismerős érzés. Hiszen hány Babits versnél találgattuk, hogy itt született-e! Mely sorok születtek itt a Jónás könyvéből? S Balassinak, lázbeszédében, végzetes sebbel lábain, eszébe jutott-e itt, fenn a Várhegyen Júlia? Esztergomi Helikon - fogalmazza meg a bevezető tanulmány: van esztergomi költészet, állítja benne Vagyfalusi Tibor, hiszen százévek óta járják és lakják városunkat költők és írók, Balassitól Berda Józsefen át Csoóri Sándorig. És ez a költészet nem „vidéki", nincs benne porszagú kiszorítósdi, dunamenti provincializmus, mert ha írók között lehet is verseny, a modern kor bűvszava, a versenyszellem az irodalomban nem érvényes: csak jó irodalom van. A kötet három markáns fejezetre épül, a bevezető Előzmények, párhuzamok című rész Csoóri Sándornak a helybéli Városi Tanácshoz írott levelét s az említett szerkesztő, Nagyfalusi Tibor tanulmányát tartalmazza, a második egységben (Előzmények, kapcsolatok) kevésbé ismert Csoóri-írások kaptak helyet: kiállítás-megnyitók, dedikációk, levelek, továbbá fotók a házról, a költő vendégeiről. A kötet hangsúlyos része az ismert művek fejezete: gazdag összeállítás a döbönkúti dűlőben született írásokból, Művek és napok címen. Versek és prózák, esszék, úti tűnődések, publicisztika váltják itt egymást, követve az évszakok s gondolatok, érzelmek körmenetét. Jól segítenek a különböző kötetekre utaló jelzetek, különös melegséget, örömet az okoz, ha egy-egy gondolat régi jóbarátként visszaköszön a mi kötetünk lapjain, s már tudjuk, amit valamikor talán nem is sejtettünk, hogy ez az írás, az a kedvelt vers itt született, az esztergomi tusculánumban. A Világ előli (világért való?) menedékben. „Költészetről beszélek egy közönséges nyári napon, az érdektelenség világnapján. Kissé feszengve beszélek róla, mint aki álarcos emberek között a nyílt tekintet méltóságáról dadog. ... Szép nyárutói nap a kertemben. Búcsúzkodnak tőlem a lepkék, miközben én Rilkét olvasok minden előzetes cél nélkül... Versek és lepkék? Külső és belső élmények játszanak egymásban elégikusan, s adnak egymásnak sajogtató távlatot. Nem ismerem ennek az érzésnek a nevét, de jó, hogy vannak ilyen, az ember belső univerzumát betöltő érzések. Nélkülük adathalmaz és eseménysor volna csupán a világ, kavargó helyszín, vagy egy dermedt múzeum, ahol külön kiállítási tárgy volna egy alvó tűzhányó, egy ember, egy lepke, egy zsiráf..." Történelmi meditációk, lepkékkei (Csoóri Sándor esztergomi könyvéről) Meditáció - meditáció, ima, párbeszéd. Párbeszéd önmagunkkal, az emberrel, Istennel is talán, párbeszéd - és monológ. Lelki béke, megnyugvás, megoldás reménye nélkül, mégis naponkénti harc azért a békéért, a derűs órákért. Ezeket a derűs órákat nem találjuk. Ha akadnak is szabadabb, szárnyaló percek, kevesek. Erről a nyugtalanságról tudósít az az írás is, amelyik a legfrissebb Csoóri-művek közé tartozik, amely felkavarta mind a kút, mind a mocsár vizét. A Nappali hold. Július másodika. Már harmincadik órája rejtőzködöm itt a hónapokra magára hagyott esztergomi kert diófái, cseresznyefái és egresbokrai között. Csak a Dunát látom innen, a nyaralóházak palatetőit és a mozdíthatatlan Börzsönyt, amelyet Marcus Aurélius és Balassi Bálint is hosszan elnézegethetett. A császár-filozófusnak a bölcsességet, a költőnek a halált hozta el ez a környék. Hétköznap van, embert még mutatóba se látok. Lepkét azonban annál többet. Sárga citromlepkét, gyöngyházlepkét, nappali pávaszemet (...) A hatvanas, a hetvenes éveim most is úgy bukkannak föl emlékezetemben, mintha állandó szolgálatban volnék: sebet tisztogatok, titkos zárakat nyitok ki a politikában, történelmi vértócsákat törlők fel néhány barátommal, miközben az igazi Nap és az igazi Hold helyett csak amolyan ösztövér égitest: nappali hold süt a fejem fölött. Lángoló, sárga naptányér helyett fagyos fehér." Az a csodálatos írás, ami a legjellegzetesebb Csoóri-fajta „viselkedésformával": a tűnődő meditációval vezet rá minket a politizáló elme aktuális gondjára. Arra, hogy a radikálisan változni látszó világ ismét a salakját lökte fel előbb, (miként némely tisztességesen viselkedő tűzhányók), így a nyilvános gondolkodás, tanulás kezdeményezője, aki jobb esetben tisztességes vitákat vált ki - eszmecserét történelmünk elodázhatatlan gondjairól -, siralmasabb „elmék" köreiben undorító támadások célpontja lett. Eddig vagy kétszáz írás foglalkozott valamilyen formában a Nappali holddal, pontosabban annak mintegy két oldalnyi részletével. Sajnos, ezek túlnyomó többségében furcsa kurjongás hallik, mint egy lóversenypályán, s már nem a célbavett esszé a téma, hanem mindenki üszkös sebe, képzelt epeömlése, hányásszagú tébolya. Költő ily vihart még nem kavart, pedig maga is azokban élt - csak éppen megtisztulni szándékozott bennük és általuk. Itteni, Technika háza-béli előadóestjén néha már mosolyra "fakadó" arca ekkor vált igazán komorrá: „Nem az fáj, hogy igazat mondtam, hanem az, hogy igaztalanul támadnak... Hogy nem azt mondják: barátom, rosszkor szóltál, hanem azt, hogy én magam vagyok igaztalan." Vidékeinken mindig az írástudó értelmiséginek jutott a megoldás - és a megváltás? - feladata. Fogják-e bírni mai írástudóink azt a bölcsességet, ami ehhez szükségeltetik? Odaállnak-e Csoóri Sándor mellé, kitartanak-e egymásért? „A lepkék egyre kíváncsibban és merészebben röpködnek körül. Kettő - elfeledkezve szívbajáról - egyenesen ide telepszik le az asztalomra. Kedvesek és pimaszok, mint a kamaszok általában. Egy ,bordából' valók, mindkettő citromsárga, szárnyukon néhány arányosan elhelyezkedő folt." Köszönjük ezt a könyvet. Szerzőnek és szerkesztőnek, nyomdának és mecénásnak. Köszönjük a közös meditációt. Rafael Balázs