Esztergom és Vidéke, 1990

1990. szeptember / 17. szám

4 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 EMLÉKEZÉS SCHEIBER HUGÓRA ÉS MÁSOKRA 1873-ban Budapesten született és 40 évvel ezelőtt, 1950-ben ugyanott halt meg. Éhen. A ma­gyar Picasso lehetett volna, hiszen egy időben — csak más helyen — járták végig az izmusok útját a naturalizmustól az expresszioniz­musig. De amíg a katalán mes­tert értő közeg vette körül, ami­ben kibontakozhatott, keleten született pályatársa ennek itthon híjával volt. Ki volt Scheiber Hugó? Tíz gyermekes családból származott. Apja dekorációs festő. Bécsben cirkuszok, állatseregletek, mutat­ványosbódék számára készít dísz­leteket, csodaképeket. A kis Hugó segít neki alapozni, felrakni. A Práter, a varieték világa törpék, óriások, törzsemberek, sziámi ik­rek, bohócok, táncosnők, dzsessz­zenészek — későbbi képtémái — veszik körül, teszik rá az első be­nyomást. Az üzlet nem megy jól. Iskolába is csak 14 éves koráig jár. Visszajönnek Pestre cégére­ket festeni. Magasabb rendű do­logra vágyik. Eljár a Cukor-utcai rajziskolába, de otthon praktiku­san kell festeni, mert pénzre van szükség. Katona Boszniában. Fel­mentik, mikor apja meghal, mint családfenntartót. Munka mellett beiratkozik az iparművészeti is­kolába. Kezdetben a naturalizmus híve, majd pointillista. A tízes években a posztimpresszionizmus színessé­ge, a szecesszió linearitása érdek­li. Először olajjal próbálkozik, később a kérta és tempera a fő eszköze. Témái a már említett mondén Figurák, melyeket koldú­sokkal, csavargókkal, bazedovos­-szemű kisgyerekekkel egészített ki, a táj, csendélet, udvarok, az erős karakterérzékkel készült arc­képek, önarcképek. Művei nem voltak kelendők, sokszor az anyag árát sem kapta vissza. Művészsors — mondhatnánk. De hát mi közünk nekünk, esz­tergomiaknak, Scheiber Hugóhoz? Az, hogy a húszas évek közepén ­-végén többször is járt, festett, lakott Esztergomban. Mi hozhatta Scheibert Eszter­gomba? Talán ismét a magyar vi­dék apró fészkeit akarta végig­látogatni? Városunk társadalmi, kultúrális, művészeti élete a két háború között igen gazdag. Ezer­éves történetében talán a leggaz­dagabb. A szellemi légkörben ta­lálhatott valami vonzót? Az itt nyaraló Babits Mihályt ismerte, hiszen portréját 1918-ban egyszer már elkészítette. A különböző ér­deklődésű rétegeket, a Széchenyi Kaszinótól a dalárdákig sok jól működő egyesület, testület, egy­let, kör, szövetség, kongregáció fogja össze. Mindenki tagja vala­milyen társulatnak, vagy többnek is. A közélet polgári-demokratikus berendezkedésére jellemző mó­don, példáúl az Ipartestületnek nemcsak az iparosok voltak tag­jai, hanem orvosok, tanárok, ügy­védek, tisztviselők, országgyűlési képviselők, papok, kereskedők. Az egyetértés csak politikai kérdé­sekben oszlott meg, pl. képvise­lőválasztáskor. Az egyház aktívan vett részt a közéletben, a műve­lődésben. Űjság öt is jelent meg rendszeresen. Olyan szeminári­umi spirituálisok voltak a lapok munkatársai, mint Prohászka Ottokár, vagy Marczell Mihály, de Csernoch hercegprímás is szí­vesen irogatott a helyi sajtóban. Az ,,Esztergom Évlapjai" az Esz­tergom-vidéki Régészeti és Törté­nelmi Társulat közlönye, idősza­ki folyóirat a város múltját, jelenét ismerteti. Az iskolaváros jelleg már akkor kidomborodik. Felnőttoktatás is volt. Népfőisko­lai előadókat képeztek, színvona­las szabadegyetem működött, még idegen nyelven is. Előadóik között Balogh Albin bencéstanár, Lepold Antal kanonok, az Adyt, Babitsot népszerűsítő tanítóképzői tanár Rosta József és Homor Imre aki költő is, reálgimnáziumi ta­nárok Obermüller Ferenc, Dr Rayman János, Krompaszky Sán­dor, Dr Marcell Árpád, Asboth Károly, Berencz György, Dr Cson­kás Mihály. Közbevetőleg jegyzem meg, ez utóbbiak gimnáziumi ta­nítványa a ma Németországban élő, esztergomi származású, törté­nelemmel, politikával foglalkozó sebészorvos,Dr Csernohorszky Vil­REGI ERDEI MESTERSÉGEK A PILISBEN A dolomitpor-forgalmazás időrendileg a legfiatalabb pilisi „mellékhaszon." A fém-, majd zománcozott edények és haszná­lati tárgyak általánossá válásával szükséges lett ezek tisztítása és fé­nyesítése is. Pilisvörösvár élelmes németajkú lakói fedezték fel az e célra igen alkalmas dolomitport: a „reipsand"-ot. A pilisvörösvári dolomitsziklák tövében összegyűjt­hető finom málladékot, átszitálás után, fogattal 50-60 km távolság­ra is elszállították és értékesítet­ték. A dolomitpor nemcsak mecha­nikailag tisztít, hanem vízzel ke­verve kis mértékben kalcium-mag­nézium-hidrokarbonáttá, ill. hid­roxiddá, tehát lúggá alakul. A lúg — zsíroldó hatásánál fogva — szin­tén tisztító hatású. Ma már eltűnt a pilisi, Pilis környéki falvak utcáiról és a fővá­rosból a jellegzetes hangon reip­sand !-ot kiáltó ,,vörösvári sváb." Helyette lényegében ugyanaz a dolomitpor ma Superdol vagy Extradol néven vásárolható az üzletekben. A tógazdaság y íhg. 'c- esen középkor végi pilisi nicsierseg. Elsősorban az itt élő cisztercita és pálos rendi szerze­tesek művelték. A keresztény val­lás által előírt böjtök — húsevési tilalmak — a szerzeteseket a na­gyobb mértékű halfogyasztásra szorították. Ez a körülmény ma­gyarázza, hogy csaknem minden középkor végi pilisi kolostor köz­vetlen közelében megtalálható a halastó. A kolostor vízellátását is biztosító forrás vizét alkalmas mé­lyedésben völgyzáró gáttal duz­zasztották tóvá, a közel állandó vízszintet zsilippel - esetleg zsilip­rendszerrel - biztosították. Ki­tűnő példa erre a kesztölc-klast­rompusztai — jelenleg is műkö­dő — halastó, vagy az Esztergom­vidéki Búbánat-völgyi Kerek-tó. Az Esztergom melletti Barátkút­on, a pilisszentléleki pálos romok alatt vagy a pilisszentkereszti klastromban ma is megcsodálhat­juk a tógazdaságot létrehozó és fenntartó — tehát a szintezés gyakorlatában is járatos — egyko­ri barátok kezemunkáját. E hajtani halastavak „üzemel­tetéséről" sajnos nemigen tájékoz­tatnak a — gazdálkodási vonatko­zásokban egyébként is szűkszavú­ién nmaradt kolostori írások. Min­denesetre bizonyosra veheljük, legalább a különféle keszegek rendszeres és tömeges tenyészté­sét Dobay Pál mos, az Exil Pen Club elnökségi tagja. Jeles képviselője a régebben — úgy mondtuk emigrációs irodal­munknak, melyről még ma is fájdalmasan keveset tudunk és akiket ezért rendszeresen kifelej­tünk művelődéstörténetünkből, pedig munkásságukkal sokat tesz­nek külföldön a magyar image jobb kialakításáért. 1921-ben Esztergom-Táborban megüresedett a hadifogolytábor. Helyén a szaléziánus rend teo­lógiát, polgári fiúiskolát és iparos tanonciskolát létesített. Az in­tézet tanárai voltak a költő Dr Bányai Kornél és az akkori­ban parasztkérdésekkel foglalkozó író, publicista Féja Géza. Ők mindketten alapító és aktív tagjai a Balassa Bálint Irodalmi és Mű­vészeti Társaságnak melynek ren­dezvényein közreműködött, vagy megjelent ezekben az években Babits Mihály, felesége Török Sophie, Kosztolányi Dezső, Sza­bó Lőrinc, Kárpáti Aurél, Rubi­nyi Mózes irodalomtörténész, Laczkó Géza műfordító, Pünkösti Andor író, színpadi rendező, sza­valt Simonffy Margót, énekelt Medgyaszay Vilma, előadást tar­tott Móricz Zsigmond, a prímási képtárat rendezgető, később a Várpalota ásatásaiban is közre­működő Gerevich Tibor és sokan mások. Ha ehhez hozzávesszük irodalmi és művészeti életünk azon kitűnőségeit, akik Eszter­gomba jöttek és Babitsék előhe­gyi villájának falát aláírásukkal látták el'.Csinszkától Sík Sándor­ig, Karinthy Frigyestől Radnó­tyig, Szekfü Gyulától Tóth Árpád­ig és Illyés Gyuláig, megérezzük azt az atmoszférát, mely Schei­bert vonzhatta és ami a regény és drámaíró Szomory Dezsőt is arra indította, hogy Esztergomba költözzék. A Habsburg-trilógia, — köztük a ma is szívesen ját­szott-nézett „II. József"- szerzője 1940 és 41-ben levélben kérte itteni újságíró barátait, Simándi Bélát és Katona Jenőt, hogy ke­ressenek számára „egy szép, kis régi házat, két világos, nagy szo­bával." A vásár, sajnos,már nem jött létre. Szomory zenész is volt, erről jut eszembe: zenei életünk sem lebecsülendő ezidőben. A Prokopp János által vetett mag, a „Zenei Kör" szárba szökkent. A zenekar vezetői között van id. Zsolt Nándor és fia is ifj. Zsolt Nándor hegedűművész, a „Szita­kötő" szerzője, a Rádiózenekar egyik megalapítója. Bánáti Buchner Scheiber Hugó önarckép Antal zeneszerző-karnagy és kollé­gája, Ammer József, nagyszabású egyházzenei hangversenyeket ren­deznek a Bazilikában és a Bel­városi templomban; a fővárosi művészeket a fiatal Ferencsik Já­nos vezényli. Itt született Kere­kes János operett-színházi kar­mester, itt tanult Pécsi Sebes­tyén orgonaművész. De ami Scheibert legjobban ér­dekelhette, az a képzőművészet. Jaschik Álmos festőművész-tanár, az Operaház díszletfestője 1924­től nyaranta idehozza növendé­keit. Városunkban él és fest Bajor Ágost, Vitái István, Pirchala Imre, Hidegh Béla, a mecénás ta­karékpénztári cégvezető, Einczin­ger Ferenc, aki író is és a Balassa Társaság alelnöke, a neoklasszicis­ta Kontuly Béla, Fuchs Hajnal­ka, Koszkol Jenő, Királyfalvi Kraft Károly, kinek freskóit a bencés gimnázium lépcsőházában később gondosan bemeszelték. Itt működik a templom-és freskó­festő Magasi Németh Gábor is, aki a szeminárium és kórház ká­polnái mellett a Bibliothéka mennyezetképét is készítette. Ez utóbbit még megcsodálhatjuk. Többször jött ide festeni Szenes Fülöp, a posztimpresszionista Ti­pary Dezső, a Kernstock-tanít­vány Nyergesi Maul János. Innen indult dr Pázmándy István grafi­kus és Magyarász Imre festőmű­vész is. Hellebrand Béla iparmű­vész volt. Szobrászművészünk Holló Kornél, egyik alkotása ;a víz­belépő kisgyermekét tartó édes­anya^ strandon látható. Azon a strandon, ahol a most 82 éves Debnárik Géza bátyánk gyakran látta Babits Mihályt és esztergo­mi barátait, ahogy komoly, feke­te, vállpántos fürdőruháikban a sekély és mélyvíz határán beszél­getnek. Nehéz idők jártak, mégis pezs­gő, nyílt társadalmi és szellemi élete volt városunknak. Az el­múlt negyven évben ezt az egé­szet sikerült megszüntetni. A hat­vanas évek tájékán megkísérelte ugyan Dévényi Iván tanár és esz­téta újraéleszteni Esztergom szel­lemi életét, de keserves árat fi­zetett érte. Hogy Babits emlék­könyvet szeretett volna összeállí­tani, még valahogy elnézték neki, nyugateurópai levelezését viszont már nem tűrhette a kultúrális vezetés. Nehogy a fiatalságot meg­fertőzze, tanári állásából elbocsá­tották. Emlékszem, téli hajnalo­kon többször együtt loholtunk vé­gig a Jókai utcán — ő a rossz szí­vével, izzadtan — a Műszeripari Művek kapuja felé. 6 óra előtt el kellett érnünk a bélyegzőórát, gyárból nem tanácsos elkésni. Blokkoltunk én a szerszámmű­helybe, ő az ebédlőn át a válla­lati könyvtárba, ahol segéderő­ként alkalmazást nyert. Lega­lább könyvekkel foglalkozhatott. Füles kosárban hordozgatta őket. Az a kultúrális vezetés azóta már a múlté. Igaz, a Műszeripari Mű­vek is... No, de térjünk vissza a húszas évek Esztergomába Scheiber Hu­góval. Azt már nagyjából tudjuk, kit és mit találhatott ez a különc művész a városban,' de azt még nem árultam el, miért próbálom emlékét felidézni én, aki végül is sem kortárs, sem műtörténész nem vagyok. Azért, mert nálunk lakott. Családi elbeszélésekből kö­vetkezőképpen ismertem meg a történetet: 1926 egyik nyári esté­jén a társaság nagy beszélgetésbe merült a Központi Kávéházban. Az idő szaladt. Egyszer csak beje­lenti a főúr: „Uraim! Záróra." Fizetnek, készülődnek hazafelé. Csak Scheiber álldogál bizonyta­lanul az asztal mellett. Hirtelen nem tudta, hová is menjen éj­szakára. Apám szólt neki: „Gye­re hozzánk, elalszol a manzard szobában." Hetekig maradt. Fes­tett az erkélyen, az udvaron, a kálvárián, a környéken. Tájképet, csendéletet, portrét. Tárlatait a középső szobában és a hallban rendezte az érdeklődőknek. Sok esztergomit lefestett, lerajzolt, in­nen van, hogy ma is több eszter­gomi lakásban lóg egy-egy Schei­ber kép a falon. Lakbér fejében nálunk is lerajzolgatta a család­tagokat. Gyerekkorunkban vi­dám értetlenséggel nézegettük a kockáshomlokú, kékhajú, zöld­bajuszú nagypapa arcképét. Ezek inkább újjgyakorlatok, de életmű­vének több jelentős darabja is Esztergomban készült. Látogatá­sait a következő nyarakon meg­ismételte ^najd átadta a szobát Typary Dezsőnek, Nyergesi János­nak. Néha egész festőiskola volt a házunkban. Olajos István HARC A SZAVAZATOKÉRT Rendkívüli választás 1938. december 11-én. (7.) Néhány nappal Ernszt Sándor halálát követően már arról szá­molt be az Esztergomban megje­lenő Magyar Sión, az Actio Catholica központi lapja, hogy a kormánypárt képviselői „Esz-ter­gom-ba!" kiáltással biztatták Im­rédy Bélát, vállalja el a város kép­viselőjelöltségét. A NEP kormány­párti jelöltet akart látni a prímási városban. A keresztény párt ekkor már nem volt abban a helyzetben, hogy ezt az akaratot semmissé te­hette volna. A NEP helyi szerve­zete végült az előzetes egyeztető tárgyalások eredményeként, nem Imrédyt, hanem Kunder Antal iparügyi, illetve kereskedelemügyi minisztert kérte fel képviselője­löltjének. Ezt követően a NEP helyi szervezetének képviselői Marczell Árpád vezetésével fel­keresték Kundért, aki Tasnády­Nagy András országos pártelnök jelenlétében tárgyalt az esztergo­miakkal, s elfogadta a felkérést. Ebben a parlamenti ciklusban te­hát immáron harmadízben válasz­tod képviselőt Esztergom városa. Ez alkalommal végié teljesülni látszott a vágy, s végre aktív minisztert juttathatott a város a parlamentbe. A választás nap­ját december 11-re tűzték ki, s Kunder győzelme az adott hely­zetben nem lehetett kétséges. November' utolsó napjaiban - valószínűleg 27-én — Kunder ellátogatott leendő városába. El­ső útja a NEP Lőrincz utcai he­lyiségébe vezetett. Itt Marczell Árpád üdvözölte, mint a Felvi­déket visszaszerző kormány tag­ját. Kunder rövid beszédében kifejtette, hogy örömmel fogad­ta a felkérést. Hangsúlyozta, hogy munkájának, s az ország politi­kai életének központjában a gaz­daság áh. Átvette a Kereskedelmi Társulat memorandumát, fogadta a Széchenyi Kaszinó tagjainak köszöntését. Innen előbb a Katho­likus Körbe ment, majd a Szent­tamási Katholikus Polgári Kört és a Szentgyörgy mezői Olvasó­-kört kereste fel. Délután, út­ban hazafelé, Esztergom-Tábor­ban — akkori nevén Szent István­városban — is megállt. Program­beszédét december 4-én tartotta meg a Fürdő Szállóban. Ezen jelen volt Fluck István személyi titkár, Reményi Schneller Lajos pénzügyminiszter, gr. Teleki Mi­hály földművelésügyi miniszter, vitéz Rátz Jenő honvédelmi mi­niszter, Törley Bálint, Zsindely Ferenc és még sokan a jobbol­dal vezéralakjai közül. Programbeszédében szólt ar­ról, hogy a város fejlesztését jelentőségéhez mérten kell a jö­vőben biztosítani, támogatja a tör­vényszék visszaállítását, olyan helyzetet kell teremteni, melyben a visszacsatolt területek normá­lisan kapcsolódnak a városhoz. Véleménye szerint minden alapja megvan a város iparosításának, amit a maga részéről messzeme­nően támogat. Az ellenjelölt nélkül induló Kunder ezek után december 11­én anélkül vehette át mandátu­mát a választás elnökétől, hogy a város lakóinak valóban az úrnák elé kellett volna járúlniuk. Esztergom ily módon képvi­selője révén szorosan összeforrott a mind jobbra tolódó NEP-pel. Lelkesen csatlakozott a város po­litikai vezetése az Imrédy által 1939 januárjában meghirdetett Magyar Élet mozgalomhoz, majd a Magyar Élet Pártjává alakult korábbi NEP-hez. Dr. Bárdos István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom