Esztergom és Vidéke, 1990

1990. szeptember / 17. szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 KÖZÖS ERŐVEL A Duna menti települések közös gondokkal küszködnek. A Duna revitalizációja, az elmúlt évtizedekben elmaradt beruházások (szennyvíztisztítás, csatornázás, árvízvédelem, a talajvizek, ipari szennyezésének megelőzése) pótlása, a vízlépcsőépítés okozta károk helyreállítása, a tájrehabilitáció mind-mind olyan kérdés, melyet közösen, a települések együttgondolkodása, közös erőfeszítései révén minden bizonnyal eredményesebben megoldható, mintha külön-külön, egymástól elszigetelve, egyedül folytatnánk szélmalomharcukat. Nyár elején szándéknyilatkozatot írtak alá fenti települések egy Településközi Koordinációs Egyesülés létrehozásáról. A kezdeményezést az esztergomi kerekasztal pártjai felkarolták, bevonták testvérpártjaikat Dömösön, Pilismaróton, Táton, Tokodon. Csatlakozási szándékát jelezte Dorog, együttműködési készségét Párkány. Uj, a pártokkal gazdagodó, településekkel bővülő szövetség körvonalazódik, amely már SZLOVÁK-MAGYAR TELEPÜLÉSKÖZI KOORDINÁCIÓS EGYESÜLÉS lehetne. Ez az új szövetség a korábbi szándéknyilatkozatban meghirdetett célnál többet akarhat. így talán lehetőség volna a két ország szomszédos településeit egyaránt érintő kérdések közmegegyezésre számító megoldására. — Építési, területfejlesztési, környezetvédelmi közös programok kidolgozására és megvalósítására (a csonka Mária Valéria híd újjáépítése, Duna-völgyi tájrehabilitáció, azonos igényszintű vízikörnyezet védelem, levegőminőség védelem, talaj és bioszféra védelem, stb.) — Összehangolt környezetbarát iparfejlesztésre, munkaerőgazdálkodásra, a munkaerőfelesleg kölcsönös kiegyenlítésére, a kishatárforgalom növelésére, mezőgazdasági, kertbarát együttműködésre, a piaci ellátás javítására, stb. — Kultúrális-idegenforgalmi eegyüttműködésre a szlovákiai, illetve a magyarországi középiskolák másik fél számára megnyitásával, az esztergomi régészeti — műemléki infrastruktúra és a párkányi termál program összekapcsolására, hogy csak a legszükségesebbeket említsük. A szerveződő egyesület előtt két sürgető feladat áll: — a Mária-Valéria híd megépítése és — a vízlépcső-térség rehabilitációja, fejlesztése. E két program szakszerű és etikus megoldása megalapozhatja a további munkát. A Mária-Valéria híddal együtt eszmei hidat építhetünk az itt élő emberek, kultúrák, népek között. Az embert-emberrel, a kultúrát-kultúrával, a népet-néppel összekötő kapocs talán fontosabb is KözépEurópa ezen felén, mint a valóságos híd. Megléte a csonka ludat is megszépíthetné, míg hiányában egy szép szejkezetű híd is ,,kihalt" marad. Európa nekünk, egymás mellett élő népeknek itt emberséget, közös kultúrát, egymás elfogadását jelentheti csak. Á hídroncs hirdetheti ,,kódis" voltunkat, a baj az, hogy lelki és szellemi restségünk torzó transzparense is. Nekünk először hidat kell építenünk, hogy közelebb jussunk egymáshoz, azután gyerekeink, vagy unokáink majd fölépíthetik azt a közös házat, amelyben békésen élhetnek. Áz egyesülés, amit megalakítunk, ezért „HID" TELEPÜLÉSKÖZI EGYESÜLÉS nevet kaphatná. A „szellemi" hidat környezetünk védelmére, fejlesztésére alapozhatnánk. Azt ma senkinek nem kell bizonyítani, hogy Párkány légszennyeződésétől Esztergomban és Dorogon is elszorulnak a torkok és a dorogi szennyezőanyagoktól Párkányban és Esztergomban is fulladozunk. Környezetünknek mi is részei vagyunk. A biológiai lény közös bennünk: szlovákokban és magyarokban, esztergomiakban és dorogiakban, ez egyaránt pusztul a szennyezéstől, nemzetiségre, felekezetre, pártra való tekintet nélkül. A „HID" TELEPÜLÉSKÖZI EGYESÜLÉS akkor töltheti be célját, ha képviselni tudja tagjait az államigazgatás fórumain, intézményeknél, termelő és beruházó vállalatoknál. Ezért az Egyesülés szervezője felvette a kapcsolatot az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságával, a Minisztertanács Magyar Kisebbségek Titkárságával, a Dunai Vízlépcső Titkársággal, a Minisztériumokkal (Belügy, illetve Környezetvédelmi Minisztérium), a társadalmi szervekkel (Természetbarát Szövetség, Duna Intéző Bizottság). Alapítványokkal (Duna alapítvány, Csehszlovák Magyar Kultúráért Alapítvány) mely megbeszéléseken a tárgyaló partnerek támogatást ígértek. A településközi Egyesülés új kezdeményezés Magyarországon. Az önkormányzati törvény lehetővé teszi megalakítását. Az rajtunk múlik majd, hogy az „önkormányzati kódexben" a települések szabad egyesülése méltó helyet, támogatást kapjon. Azaz nem csak rajtunk múlik! Kezdeményezésünknek általánossá kellene válnia az érintett térségben. Ha a Nagymaros-Bősi térségben további szövetségek alakulnának, akkor a helyi érdekeket nem lehetne figyelmen kívül hagyni. Komárom — Ács és Almásneszmély — Nyergesújfalu térségében már formálódik a miénkhez hasonló egyesülés. Első megbeszélésünkön (Komárno aug.31.) részt vettünk. Örömmel üdvözölték együttműködési szándékunkat, természetes szövetségesnek tekintenek bennünket. Dorog, Dömös, Esztergom, Pilismarót, Tát és Tokod kerekasztal pártjai és társadalmi szervei első egyesületi előkészítő ülésüket szeptember 5-én tartották. Megvitatták a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer elmaradása miatt térségeinkben szükségessé váló, lakossági infrastruktúrális fejlesztésekre készített MÉLYÉPTERV koncepció tanulmányt. A vízellátás, csatornázás, s szennyvíztisztítás, útépítés, vasútépítés, hajózás, energiaellátás és hulladékelhelyezés kérdéseit tárgyalják meg abban a reményben, hogy a helyhatósági választások után az új képviselő testületek elismerik és hasznosítják az eddig végzett munkát. Hisz a vízlépcsőzött zsákutcából csak közös erővel lehet kijutni. Balogh Ákos tervező mérnök SZEPTEMBERI NÉPSZOKÁSOK l-jén, Egyed napján fogják hízóba a disznót, hogy a névanalógia hatására jól egyék. Jó vagy rossz időjárása az egész ősz idejét megmutatja. Kisasszonynapjáról már esett szó a kétasszonyközével kapcsolatban, itt még megjegyezzük, hogy előtte való éjjel kiteszik a búzát, hogy a hajnali harmat érje, akkor nem üszkösödik meg. A 29-én levő Mihálykor kezdődik falun a „téli időszámítás". E naptól fogva ugyanis egész Szentgyörgyig este egy órával korábban, s reggel egy órával későbben harangoznak a nyárinál, de így is mindkét harangszó sötétben történik. Szeptember-októberben van a szüret ideje is, lássuk mit ír az ország egyik legjobb szőlőhegyének, a Somlónak szüretéről a Vasárnapi Újság 1862-ben: „Somló a szebb és ritkább hegyek egyike Veszprém vármegyében, a devecseri járásban fekszik, s azt tartják róla, hogy hajdan tüzet okádott. Szüretkor a népség nagy csoportokban húzódik feléje minden oldalról, mely podgyász és élelemmel megrakva úgy néz ki, mintegy ellenségtől megriasztott nagy tábor, s ha egyébkor nem is, de ilyenkor mindig tarka és zsibongó élet van rajta. A vinczellérek mintha csak mozsarakat sütögetnének, úgy dongatják abroncsoló sulykaikkal a hordókat. A szedők pedig szüreti dalokat zengenek, a ,Bort ittam én, boros vagyok' s a Szedjük azt a csóka dinkát, Azt a bordó kék kadarkát, Hadd teljék a puttonyom, Aki első végzi rendjét, És felönti telt edényét, Azt... megcsókolom. A csöbrösök illendően felpántlikázva, bodor pipa füst között cipelik a megtelt csöbröket. Itt amott szól a zene, közbe durran a puska, száz meg száz torok kiáltásától kísérve. Az úri vendégek dicsérik a hegy borát, s elmondják nem egyszer, hogy somlai bor az öregek teje', megjárják a romokat, olvasgatják a falba vésett neveket és emlékmondatokat, s élvezik az elragadó kilátást. Délben ebéd. Alkonyatkor száz meg száz csillagot képezve égnek a pásztortüzek, foly a dalidó. . . " AZ EXPERIMENTÁLIS FÉNYKÉPEZÉS ESZTERGOMI TÁRLATA ERDŐK TŰZVÉDELME Az esztergomi fotobiennálék azt vállalták, hogy rendszeresen bemutatják az experimentális karakterű magyar fotográfia legjellegzetesebb, legfontosabb és legnívósabb eredményeit. Az utóbbi esztendőkben — úgy tetszik — valahogy a mozgalomszerűsége ment ki a divatból a kísérleti fotográfiának, a fölkapott, a sokak által csócsált, divatként is majmolt elképzelések ideje járt le. Egy kicsit talán amiatt is, hogy az egykori avantgardok megfontoltabb életkorba léptek, a fiatalabb generációban viszont nemigen jelentkeznek hozzájuk fogható markáns egyéniségek, mégha az utóbbi pár esztendőben főiskolai képzésből is kerültek ki fotográfusok. Az viszont igaz, a kikerültek jobbára jól képzett, önálló látással utrabocsátott kész alkotók; elegendő ha itt Czeizel Balázs kollekciójára utalok. Ebben az esztendőben nemcsak a meghívásos jelleg, de a tematikus pályázati kiírás is szűkíthette a beküldők mezőnyét. Volt ebben jelentős szándékoltság, amely a biennálé színvonalának védelmét célozta. Ügy sejtjük, az utóbbi röpke hónapok társadalmi, politikai mozgásaiban ismét fölszabaduló személyiség, a rangját és fontosságát visszanyert egyéniség magamagát keresi elsődlegesen a világban, magát, a saját helyét, identitását óhajtja megfogalmazni. A fölszabadult, a szabad ember önértékelésére voltunk kíváncsiak, amikor a kiírás témáját sugalltuk, azt vártuk, hogy a fényképezőművész magával hozza művészi médiumát, a fotográfiát is, azaz, gondolatait kifejező eszközéről. Ebben az értelemben egy kicsit annak a szabadságát is sugalltuk, hogy lejárt a dogmatikus szabályokba rögzíthető izmusok ideje, az alkotó jól teszi, ha fütyül eddigi - akár experimentális — kötöttségeire, nem a stílusból, hanem igenis a témából indul ki, hogy aztán megtalálja hozzá a számára, mondandója számára legmegfelelőbb formát. Milyen tehát ez a fölszabadult, ám mégis kísérletezőnek tekinthető mai fotográfia? Alapsémáiban sokkal egységesebb, mint megoldásaiban, ami persze korántsem azt jelenti, hogy bármiképpen is kötődnék a hagyományosabb portréfotózás lehetőségeihez, de azt igen, ahogyan attól mindenáron különbözni óhajt. Vagyis, valamilyen formában, valamilyen súllyal, valamilyen eszközzel úgyszólván minden beküldött darabot jellemez valamiféle fölületgyötrés, azaz, a szokványos fénykép jelleg eliminálása. Ez terjedhet az olyan egyszerű megoldástól, mint a bemozdulás, egészen a szélsőséges festői beavatkozásokig.. Mintha a fényképezők egyszeriben a kézjegy hajszolására vállalkoznának, mintha úgy vélnék az önarckép nem is nélkülözheti az azonosítható, a géptől elvonatkoztatott kézjegy jelenlétét. Természetesen, azt is festői beavatkozásnak tekintjük, amikor egyszerűen csak belefest az alkotó a — mondjuk — fekete-fehér képbe, de hol van ez attól, amikor az önportrés sorozatban a körülfestett test-kontúr egyenrangú a fényképészeti beavatkozással formált darabbal (Jankó vszky György), vagy amikor az alapkép szinte teljes festői átdolgozáson megy keresztül. Halas István fődíjas képén a festmény inkább a plakáthoz viszi közelebb az önportrét: a kép alján ezüst spray-vei fújta ki az esetlen betűket. Maurer Dóra fényképeinek nagyobb részében inkább a gesztus a szokatlan (vagy szándékoltan műtörténeti allúzió, miként a többszörös képben), beküldött azonban egy számítógéppel grafikusra fölbontott színes fotográfiát is. Itt, természetesen, már filozófiai szinten merül föl az önazonosság kérdése, s akár modern korunk izgató-nyugtalanító mottójának is tekinthetjük ezt a képet. Balla András a szekvenciáért nyúl vissza, hogy minimális gesztus-sorokban villantson rá magánpózaira, amelyek csavaros módon szintúgy önarcot mutatnak. Az embert szinte már meglepi az az egyszerűbbnek mondható (az, mivel csekély manipulációt mutat) önarckép, amely Tóth Györgyöt mutatja a fekete-fehér fényképezés tónusgazdagságának minden szépségével. Nem hallgathatjuk el azt a gyanúnkat, hogy ezekből az önportrékból meglehetősen érdekes önarcképet is kirajzolt a magyar experimentális fotográfia - legalább is a pillanatnyi, a kiállítás idejére érvényes arculatáról. Fábián László 13.140.000= 120? Amíg egy elültetett facsemetéből felnőtt fa válik,kb. 13140000 perc telik el. Amíg egy fa teljesen elég, megsemmisül, elég 120 perc. Amíg az elültetett facsemetéből erdő lesz, sok-sok ember fáradságos munkája, szerető gondoskodása szükséges. Ahhoz, hogy egy erdő elégjen, elég egy ember felelőtlen cselekedete, nemtörődömsége. Egy hektár fenyőerdő bekerülési költsége több 100 ezer forint. Ennyi anyagiakban kifejezhető kár keletkezik hektáronként adott esetben akár szalonnasütésből is. És ez csak a forintban kifejezhető kár ! Ugyanakkor megsemmisül egy levegőtisztító, 0

2-t gyártó, állatoknak lakóhelyet, menedéket adó, embereknek felüdülést, kikapcsolódást nyújtó terület. A sok-sok befektetett munka eredményeként nem készülhet gerenda, bútor, papír, játék és még sok-sok szerszám, eszköz, amit nem lehet más anyaggal pótolni. Nem hordhat magán a fenyőfa üveggömböt, szaloncukrot, mert gondatlan emberek magatartása következtében a lángok martaléka lesz. Az őszi jó időjárás még sok embert vonz a szabadba. Ez magával hozza, hogy nő az erdők látogatottsága is. Nem erről akarunk lebeszélni bárkit is, hanem arra szeretnénk rábeszélni, hogy kirándulások alkalmával tartsa be az alapvető tűzvédelmi előírásokat, szabályokat. — Erdőben, attól 200 m-re nyílt lángot használni, égő dohányneműt, gyufát eldobni, tüzet rakni csak a kijelölt helyeken szabad. — A tűzrakás helyét, amennyiben a tűzre már nincs szükség, földdel le kell takarítani! — Vigyázni kell arra is, hogy csak akkora tüzet rakjunk, amit veszély esetén minden körülmények között el is tudunk oltani! — Szabadban is lehetőleg szélcsendes időben, kővel kirakott, vagy felásott területen gyújtsunk tüzet, és ha arra már szükség nincs, oltsuk el! — Aki erdőben, vagy annak közelében tüzet lát, köteles azt a tűzoltóság felé, vagy a legközelebbi tanácsi szervnek jelezni, és segíteni a tűz oltásában. Aki gondatlan magatartásával erdőtüzet okoz, nem kerülheti el a törvényes felelősségre vonást. Óvjuk az erdőt, hogy ne fordulhasson elő a 13140000 = 120 ! Fentiek különösen érvényesek jelen száraz időszakra, különös tekintettel, hogy a Földművelésügyi Miniszter tűzgyújtási tilalmat rendelt el. Esztergomba és vidékére augusztus 15.-ig 300 esetben riasztották a tűzoltókat. Ez a szám a tavalyi 70 káros tűzesethez képest nagyon sok. A tűzgyújtási tilalom ellenére gaz, árokpartégetéseket végeznek. Egyik leggyakoribb keletkezési ok a gépkocsiból kidobott cigarettavég. Jól megfigyelhető, hogy az utak mentén az árokpart égése után ,Jegelt" a tűz a művelt területek felé. Minden gépkocsiban van hamutartó. Ennek használatával milliós károk előzhetők meg. Apró dolgokkal, kis fegyelemmel mások, kibővítve saját értékeinket menthetjük meg. Somfai Balázs tü.hdgy.