Esztergom és Vidéke, 1990

1990. augusztus / 14. szám

ALAPÍTTATOTT 1879-BEX ESZTERGOM ÉS VIDÉKE TÁRSADALOM • POLITIKA • MŰVELŐDÉS • HELYISMERET* IDEGEN! ORGAIOM IDŐSZAKI LAP 1990. Augusztus 14. szám ÁRA. 14,50 Ft HÍD! - HÍD! A második világháború utolsó mementójáiól, a Mária Valéria hidról cseréltek eszmét a város polgárai. Simon Tibor megbízott polgármester tájékoztatója szerint elsőként a Strabac Hungária vegyesvállalat - hídpénz fejében — vállalná a helyreállítást, de olasz és svéd ajánlat is érkezett. A közlekedési minisztérium pedig egyrészt a hídvám jogi tisztázását vállalta, másrészt a teljes tervdokumentáció elkészíttetését — grátisz. Továbbá a már korábban is rendelkezésre álló — a pillérek lebontására szánt — 60 millió forinttal is hozzájárul a 4-500 milliós költségvetéshez. Ha az esztergomiak elfogadják, hogy az amúgy is túlterhelt városközponton még több jármű haladjon át, akkor a minisztérium áldását adja a hídra. A járulékos beruházásokra, például az Árok utca/Rudas László utca/felé történő forgalomelterelésre azonban nem tud áldozni. Tehermentesítésként csak a jelenleg gyalogos forgalomra használt Kossuth híd jöhet szóba. Koditek Pál hozzászólásában fölemlítette, a párkányiak legalább annyira akarják a híd felépültét, mint mi. Így a világkiállítás hozadékából ők is részesednének; hozzánk pedig — nem utolsósorban - a párkányi strand kerülne „karnyújtásnyi" távolságba. Pozsonyi László környezetvédő mérnök nem az építés ellen voksolt, de adatai szerint tavaly a koromszennyezettség tekintetében országosan a 2. (!) helyen álltunk, kén-dioxid-,,vagy ónunk" szerint pedig a 4.(!)-ek vagyunk, nitrogén-dioxid dolgában pedig „csak" a 17. helyen. Horváth István szerint az idegenforgalom a híd nélkül is idejön; inkább a trabantokát kell száműzni. Kaposi Endre a várost a táti szigetek magasságában építendő nagy forgalmú híd kapcsán azon a véleményen volt: vagy a Mária Valéria híd épüljön föl, vagy semmi! A roncs egy félbemaradt kézfogás, azt keÚ befejezni! Bády István szerint a híd a bazilika mellett Esztergom második szimbóluma; a kapcsot nem megszakítani, hanem erősíteni kell! Végül a résztvevők egyhangúlag a hídépítésre szavaztak, de: a leendő önkormányzatnak a forgalomelterelést és a környezetkímélést napirenden kell tartania. Abban is állásfoglalás történt, hogy lehetőleg a két állam beruházásaként épüljön föl, s csak ha ez nem lehetséges, akkor hívjanak ,,hídpénzes" vállalkozót. ^ . j ESZTERGOM TÖRVÉNYEI Nem fejlődik a város? — Vegyél negyvenezerért telefonkötvényt vagy méregdrága telket Bocskoroskútnál; esetleg — nyugtatót. * Koszosak az utcák? — Ragadj lapátot és seprőt! Talán más is lesz olyan bolond, mint te. . . * Ügyes-bajos dolgaiddal ne rohangálj a tanácshoz! Bízd az időre — vagy a városvédőkre. N-) Esztergom környezetvédelmi helyzete Nemsokára itt van szeptember. Újra választanunk kell. Választanunk egy testületet, amely képviseli a várost, a városlakókat, hétköznapi mindnyájunkat. Addigra talán már a márciusban választott parlamentünk is túljut kulcsfontosságú kérdésein, mint rehabilitáció, jóvátétel, elmúlt 40 év bűne, a múlt kormányok által elhatározott áremelések végrehajtása, a képviselők fizetése, stb. és lesz talán ideje olyan bagatell problémákkal is foglalkozni, mint a nemzeti jövedelem növelésének módjai, értéktermelés, az érdekeltségi rendszerek átalakítása és összhangba hozása a jelenleg már a létminimumot is megadóztató személyi jövedelemadórendszerrel. És ilyen helyzetben már nem mindegy milyen szemléletűek azok az emberek, akik városunkat képviselni fogják. Városunk környezetvédelme elsőrendű feladat. Környezetünk megóvása, esztétikus kialakítása a minden városfejlesztési feladat szerves részévé kell hogy válljon, az ipartelepítéstől az idegenforgalomig, mert minden feladatot el lehet környezetromboló és környezetbarát módon is végezni. Csak egyet nem lehet, illetve nem szabad, hogy a városi testület ne rendszeresen foglalkozzon ezzel a témával. Félelmetes leírni, de igaz: 1984 óta a tanácstestület nem tűzte napirendre ezt a fontos témát! Nem mintha azóta nem érték volna környezetromboló hatások a várost, hanem mert a vezetés és a testület nem tartotta elég fontosnak a kérdést, vagy félt szembenézni vele. 1990. január 25-én azután megpróbáltak tárgyalni róla, de a helyzetfelmérésig sem jutott el az anyag, ezért el kellett halasztani a témát szaptemberre. De vajon szeptemberben lesz-e még, vagy lesz-e már olyan testület, amely ezzel fog foglalkozni? A mi újonnan választott kis, városi parlamentünknek elég fontos lesz-e ez a téma, vagy őket is leköti a múlt hibáival való leszámolás, az elszámolás, az elszámoltatás, a számolgatás. Meg a jóvátétel, a visszaállítás, a visszakeresztelés és sok más igen fontos dolog. A környezetvédelem vonatkozásában nem elég a ma divatos, a zöld színbe burkolt bizonytalanság mellyel nagyszerűen lehet eltakarni saját tudatlanságunkat. Divatos ma sok mindenre nemet mondani, zöld színre festett nemet, anélkül, hogy igazán ismernénk a témát. Sokszor erre biztat a sajtó, a rádió és a televízió is. Rendkívül sok a tévhit, a félelem, misztikussá válnak a környezetszennyezési problémák. De hogy várhatnánk el mást, amikor ezt a fontos ismeretet ma még nem tanítják az iskolákban, sőt a tanítóképző főiskolákon sem önálló tantárgy. Nehogy a jövő nemzedékét tanító fiatalok megfertőződjenek e fontos téma ismeretével és azt átadhassák gyermekeinknek. Mert a környezetszennyezés nem istencsapás, hanem saját tudatlanságunk és hanyagságunk következménye. Például az életünkben nélkülözhetetlen műanyagokról is az a tévhit járja, hogy környezetszennyezőek. A zöld sajtó oly kedvelt propagandatémája a „nylonszatyor" sem a használatában környezetszennyező, hanem amikor kulturálatlanul eldobáljuk. A veszélyes vegyi hulladékok csak akkor károsak, ha tudatlanul, hanyagul bánunk velük, vagy nem ismerjük megsemmisítési módjukat. A nyugati fejlett országokban hulladékhasznosítók és égetők tucatjai üzemelnek megbízhatóan, környezetkímélő módon. Külön környezetvédelmi iparág alakult ki, mely rendkívül jövedelmező és sokezer embernek ad biztos megélhetést. A légszennyezésben döntő tényezőt képező gépjárművekre társadalmi hanyagságból nem szerelünk kipufogószűrőt, de az atomerőmű telepítése ellen, ha kell, tüntetünk. A lassú haláltól nem félünk. Mindezen példák csak azt kívánták megvilágítani, hogy a környezetvédelem ismeretének hiánya nélkül és a vele való folytonos, tervszerű, rendszeres foglalkozás nélkül nem élhetünk városunkban sem. Melyek a legfontosabb városi környezetvédelmi feladatok: 1. Dunamentés — amely a vízlépcsőépítés leállítása után három témát ölel fel — az első az ivóvízvédelem, parti szűrésű kútjaink bevédése, az elszennyeződött táti ágak iszapkotrása. — a második a szennyvízprogram folytatása. Nem maradhat el a szennyvíztisztító, megoldást igényel a Tát-esztergomi dunaszakaszba ömlő 3 patak szennyezett vize. Össze kell hangolni Esztergom—Kertváros— és Dorog szennyvízprogramját, beleértve a tábori szovjet laktanya jelenleg elvesző szennyvizét is. a harmadik a tájrehabilitáció, a természetes vízparti jelleg visszaállítása, a visszafordíthatatlan dolgok hasznosítása, figyelembe véve az idegenforgalmi koncepciókat (evezős pálya, városközpont—elkerülő út, hídkérdés stb.) 2. Levegőtisztaság - Esztergom idegenforgalmi centrum. Környezetében nem szabad pártfogolni semmiféle olyan ipartelepítést, amely a levegőt szennyezi. Szorgalmazni kell a gázfűtésre való áttérést. - A város szentkirályi dunaszakaszán kivágott fákat pótolni kell, mert védenek a párkányi légszennyeződéstől. El kell járni annak érdekében is, hogy szűrőfúterek kerüljenek a párkányi kéményekre. - Továbbra is maradjon napirenden a belvárost elkerülő közút kialakításának kérdése. 3. Hulladék Esztergom környezetében meg kell szüntetni mindenféle hulladéktárolást, az illegális szeméttelepeket. Az ország városai közül elsőként megoldani a kommunális szemét szelektív (elkülönített) gyűjtését és a szelektív szemét hasznosítására külföldi tőkével támogatott magán vállalkozásokat létrehozni. 4. Településfejlesztés Ezt a feladatot az európai szintű igényesség jellemezze, ami érvényesüljön az idegenforgalom kiszolgálásában, a történelmi és vallási tradíciók kiemelésében éppúgy, mint a külföldi tőke által támogatott ipartelepítésekben. Szeder Balázs Kezdetben vala a pártállam. A hon egy-egy szeletét saját gebinjüknek tekintő nagyhatalmú hűbérurak úri kedve szerint történtek a dolgok. Világos volt, mihez kell alkalmazkodni. Ha az ember élni akart, sőt előrejutni a társadalmi érvényesülés útján, csak el kellett fogadnia az adott játékszabályokat. E szabályok ismeretében nőtt fel több generáció és vált vérévé, hogy milyen „értékeket,, kell elfogadnia, miért kell lelkesednie, mit és meddig szabad bírálnia. Minden olyan egyszerű volt. A körülményeket - véltük — nem mi teremtettük, azokba beleszülettünk, és tetszik, nem tetszik, azok keretei között kellett leélni életünket. Ha voltak is olyan hangok, hogy ez a világ nem minden világok legjobbika, hogy a társadalomban működési zavarok vannak, hogy a valóság és annak az ideológia által sugallt égi mása között egyre szélesedő szakadék nyílik, ezek a hangok alig voltak hallhatóak. Hallgatott róluk a közvélemény formálására hivatott írott és elektronikus sajtó is. Hallgatott? Néha kötéltáncosi mutatványt felülmúló trükkökkel próbálta meggyőzni a közvéleményt, hogy ami történik, az nem az, ami, hogy rosszul gondolja, amit gondol, hogy ideológiailag nem elég fejlett annak megítélésére, mi jó saját és az ország számára, mi káros. Azt ők mindenkinél jobban tudták, hiszen nekik volt arra jogosítványuk - közvetlenül a PÁRT Propaganda Osztályától. Így volt ez a jó, boldog békeidőben. Most ugyan a pangás korszakának szokás nevezni ezt az emberöltőt. De akkor legalább mindenki tudta, hányadán áll. Azóta minden megbolydult. A régi értékek talminak bizonyultak, a nehezen szerzett előjogok, előnyös pozíciók veszélybe kerültek. Hogyan lesz ezután? Először úgy tűnt, elég néhány fordulót tenni a damaszkuszi úton. Meggyőzni a környezetet, majd saját magukat is, hogy ők mindig a reformok, az emberarcú szocializmus oldalán álltak. De a felgyorsult történelem nem állt meg a Grósz és Berecz urak által még éppen megtűrt stádiumnál. A magyar nép többet mert és akart. Felismerte a nagy történelmi pillanat talán vissza nem térő lehetőségét. Teljes szabadsárésze is, megpróbálva elperelni a nemzettől az ilyen időkben talán legfontosabbat, a hitet önmagában. . . És mi csak ülünk és fanyalgunk. Hogy lomha a kormány, hogy nem tette még meg az átalakulás legfontosabb lépéseit, hogy ugyanazt a gazdaságpolitikát folytatja, amit az előző kormánytól örökölt: a kisemberekre hárítja az államháztartás deficitjének következményeit, hogy nem a lényeges dolgokról vitatkozik a parlament, hogy a szociáüs hálón a lyukak még nagyobbak lettek, hogy a paktum megkötésével kamariilapolitikát folytatnak, hogy CSAK LLOK ES FANYALGOK got, demokráciát akart és vívott ki! ítéletet mondott a múlt felett, szabadon választotta meg a jövő útját. Hasonló történelmi fordulat más égtájakon egyértelmű lelkesedést, az egész nemzet egyöntetű támogatását eredményezné. Nem úgy nálunk. Soha rosszabbkedvű forradalmat! Szavazatainkkal, nagyfokú politikai érettséget bizonyítva, olyan parlamentet és kormányt alkottunk, mely képes az ország sorsán fordítani, a teljes demokrácia szálláscsinálójává válni, perspektívát adni a nemzetnek. De mintha ezzel a tettünkkel ki is merült volna minden lendületünk. Azóta csak a kétely, a bizalmatlanság, az aggodalom nő az emberekben. Ezt a hangulatot sugallja a sajtó jelentős a kormány kapkod, nincs hosszú távú programja, hogy nem jön a külföldi tőke, hogy jönne, de mi nem vagyunk fogadóképesek, hogy a parlament még nem alkotott törvényt a privatizálásról, a földek tulajdonjogáról. Holott ez a kormány már jó ideje hivatalban van. Az a birkatürelem, mellyel negyven éven át mindig a következő 5 éves terv túlteljesítésétől vártuk sorsunk alapvető jobbra fordulását és mellyel még a közelmúltban is Grószéktól vártuk a változást, most hirtelen elhagyott bennünket. Pedig türelmet a kormány csak addig kér, amíg átveszi az ügyeket, míg létrehozza saját szervezeteit, kinevezi munkatársait, tájékozódik az örökölt csődtömeg nagyságáról. Száz nap. A nyugati demokráciákban száz nap elteltével szokásos az első értékelést adni a kormány tevékenységéről. Olyan országokban, ahol a kormányváltás nem jelent egyúttal teljes társadalmi szerkezetváltást, új gazdasági rendre való áttértés! Ahol az addig árnyékkormányként működő ellenzéki politikai eht foglalja el a kormánypozíciókat, átvéve a kvalifikált szakemberek olajozottan működő apparátusát. Ennél hatványozottan több hárul a most hivatalba lépett magyar kormányra. Méltányos tehát, hogy a száz nap türelmi idő őt is megillesse. Ehelyett, szinte már a választások eredményeinek kihirdetése másnapján, koncentrált támadás indult a választásban győztes párt és a kormánykoalíció ellen. Ennek a nyílt, vagy burkolt, hol felerősödő, hol alábbhagyó sajtókampánynak az eredménye többek közt a mostanság tapasztalható félelem, bizonytalanság és a zavarodottság, így akarják elvenni tőlünk a békés forradalom felett érzett örömöt és büszkeséget, az önbizalom tettekre serkentő hajtóerejét. Talán azért, hogy a bizonytalankodó, hitevesztett nemzet elé megint odaállhassanak azok az urak, akik mindent jobban tudnak, akiknek már vannak tapasztalataik, „szakértelmük" a politika porondján? Vagy azért, hogy a jelenlegi kettős hatalom interregnumában nagyobb esélyük legyen a helyi hatalomban betöltött pozíciók átmentésére? Fanyalgásunkkal, közönyösségünkkel ne adjuk meg nekik ezt az esélyt! Horváth Zsolt