Esztergom és Vidéke, 1990

1990. január / 1. szám

2 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 A HÓNAP KÉRDÉSE Korábban a hazánkba látogató államférfiakat Dunaújvárosba vitték - az országot megismerendő. Mostanság Esztergomba. December 17-én például Kohl kancellárt köszönthettük a bazilikában. Megfordult volna a világ?. . . A CSALAD Ha tehetném, repülőgépen a legkietlenebb sivatag fölé vinném és ott dobnám le azt, aki kiemelte a családból az asszonyt, az anyát, a feleséget. Hazugsággal: hogy mint dolgozó nő egyenrangú lesz a férfival jogban, pénzben. Kényszerrel: mert a férfi keresete nem volt elég a család eltartásához. És ezzel otthontalanná tett mindenkit, aki eddig a családban élt. A CSALÁDban, aminek élete, hitvallása, rendeltetése oly nagy, hogy túlnő politikán, hiten, országhatáron; túlnő ridegségen, kegyetlenségen, gyűlöleten. Mert egyedül a család adhatja meg a legszentebb, legnagyobb, legszebb emberi érzéseket: a szeretetet, a megbecsülést, az összetartozást. Mindazt, ami kell az otthon melegéhez, a családi élethez, az emberré váláshoz s az ország erkölcsi életéhez. Életünk, sorsunk nagyot fordult. Szinte percenként alakul, változik. És még nagyon bátortalanul, gyengén, félve, de már egyre többször hangzik ez a szó is: család. Aki családban nőtt fel otthon levő anya mellett, az teljesen tudatában van ennek a szónak értelmével, jelentőségével. De azok az anyák, akik nem is olyan régen még „kulcsos" magányos gyerekek voltak, nem is tudják elképzelni, milyen is az igazi család, ahol az édesanya csak otthon van. Nem is tudják elképzelni, hogy így is lehetne, sőt: kellene élni! Mi, mai öregek még tudjuk, mi még Édesanya mellett nőttünk fel. És egyedül még mi tudunk — sajnos — már csak morzsákat, emlékeket adni a régi otthonok kávéillatú meghittségéből. A 24-dik óra 60-dik perce ez, amikor még nem késő az Édesanyákat visszatenni a helyükre, ezzel visszaadni a család, az otthon nyugalmát, békességét, becsületét. És mert az annyi szépet, jót ígérő jövendő életünknek, sokat szenvedett országunknak, hazánknak legbiztosabb alapja a család, az otthon. Adja Isten, hogy mielőbb így legyen! Trexler Béláné TESTVÉRLAP? Városunkban „Civil" címmel új lap — az MDF-é után immár a második — jelent meg. A helyi Fidesz és az SZDSZ égisze alatt kiadott orgánum születése önmagában örvendetes tény. Az örömbe azonban némi üröm is vegyül, hiszen a köszöntőben a következőket olvashatjuk. „Esztergom és környéke nem bővelkedik az írott tömegkommunikációt képviselő lokális folyóiratokban; nemhogy olyanokban, amelyek nyíltan vállalják ellenzékiségüket, de olyanokban sem, amelyek 'állami kezdeményezésre'születtek meg. Ez a vidék már megmutatta a 'nagypolitikában', hogy polgárainak többsége nem mindig a hatalom zenéjére járja táncát. Éppen nekik — a mind ez idáig ugyan nem jószántából, de csöndes többségnek —, akik már bizonyították tisztánlátásukat, egészséges lokálpatriotizmusukat, kinyilvánították tenniakarásukat; nekik nincs terük a szókimondásra a nyomtatott helyi sajtóban. Mivel mind ez idáig nem is artikulálhatták nagyközönség előtt a véleményüket, óhatatlanul is az a kép alakul ki, mintha az általunk képviselt nézetek nem is léteznének. Ezt a visszásságot szeretné megszüntetni a CIVIL. . ." Amikor idézzük a Civil köszöntőjét, tudjuk, hogy ezzel óhatatlanul is reklámot keltünk. Azonban mi is tudjuk, hogy leírtakat kimondva-kimondatlanul is az Esztergom és Vidékének címezték. — Nos, lapunk az elmúlt évek során leginkább a hatalom részéről kapott üyen-olyan fricskákat, feddéseket. S most, furcsa mód, a másik oldal teszi ugyanezt. Többé-kevésbé közismert, hogy az Esztergom és Vidéke nem felső kezdeményezésre jött létre. Az első perctől kezdve igyekeztünk nyitott szellemben szerkeszteni. A megjelentetett írásokkal is ezt kívántuk tükrözni. Az új pártok közül ez idáig csak az MDF juttatott el hozzánk felhívásokat, cikkeket. Ezeket rendre közöltük is. A szabaddemokraták ugyancsak helyt kértek, amit mi természetesen meg is ígértünk. Sőt: a Fidesznek a Dolgozók Lapját dorgáló írását is mi közöltük — ez év júniusában. Ezek után joggal kérdezhetjük, miért kérik rajtunk számon — még ha közvetve is — a meg sem született írásokat. Ha „ellenzéki" írásokat keresnek, elég, ha fellapozzák legutóbbi számainkat. Vagy nekünk is ,,újsütetű" jelszavakat: soha többé kommunizmust! — és más efféléket kellene skandálnunk? Minden elismerésünk a merész és sokat akaró Fideszé és az SZDSZ-é. Helyi szervezeteik azonban túllőttek a célon. Napjainkban — különösen Esztergomban — nem szerencsés, ha egy maroknyi ember az igazságosztó szerepében tetszeleg. Magyarán: nem az ő tisztük megítélni, milyen mértékben képviseli az Esztergom és Vidéke a nyilvánosságot. Az igazságosztást — nem is oly régen — mások is megpróbálták. Az „eredményt" e helyt talán nem szükséges méltatni... Mindazonáltal kívánjuk, hogy a CIVIL találja meg a maga helyét, s ha nem bennünk keresi a régi rend híveit, akkor küzdőtársakra fognak lelni. A magunk részéről a vitát lezártnak tekintjük. A szerkesztőség HOZZÁSZÓLÁS Sebő József és Dr.Kalicza Gézáné sz. Rössler Zsuzsanna MDF-tag vitájához szeretnék annyit hozzáfűzni: sem Mindszenthy József hercegprímás, sem Lékai László bíboros, érsek élete és munkássága nem szorul védelemre, becsületük meg pláne! Mindkettő E MB E R volt a maga emberi erényeivel és gyarlóságaival együtt. Már mindketten egy igazabb B I R Ó előtt állnak és ott felelnek tetteikért és mulasztásaikért. Dr.Kalicza Gézáné cikkéhez még annyit: tudomásom szerint a „szt. atya" titulus a vüágon csak egy embernek jár, a római pápának és nem egy hercegprímásnak, egyénileg bármilyen magasra is emeljük Őt. dr. B.K-né UTCANEVEK FORRADALMA Ősi városunk utcanév-változtatásokra készül. Perédy István, a tanácstagok doyenje — 1950 óta városatya — vezetésével fölállt egy bizottság, mely múlt év októberétől az utcanevek korszerűsítését van hivatva elvégezni. A felkért szakértők olyan újrakereszteléseket készítenek elő, melyek során a hitelüket vesztett neveket a történelem lomtárába söprik, jóllehet akadnak közöttük olyanok is, melyeket az egyetemes magyarság ugyan számon tart, de a hely szelleméhez, a génius locihoz semmi közük. Perédy István személye annál is érdekesebb, mivel 1950-ben — még Bády István polgármestersége idején — tanúja volt az akkori név-(ellen)forradalomnak, amikor még Mátyásnak, az igazságosnak sem maradhatott utcája - király volta miatt. Perédy úr a minap — a bizottság ülésén — még egy anekdotával is szolgált: akkor (1950-ben) az egyik helyi főideológus azt javasolta, hogy a primási palota előtti utca nevét Vágóhídra kereszteljék, mondván: milyen jól hangzana, ha az érseket ott keresnék. . . Ekkor Bády István, a helyzetet mentendő, új javaslattal állt elő: van nekünk egy mártírunk: Berényi Zsigmond, talán róla kellene elnevezni. S mint tudjuk, az utca ma is így ismeretes. A „városatyák nagy öregjének" a bizottság javaslatait december 31-ig kellett a tanácstestület asztalára letennie. Kérdésemre, mi szerint annak idején éppen ő volt-e a névváltoztatás előadója, határozott nem-mel válaszolt. Elterjedt ugyanis a kósza hír: az egészet csak a bűnbánat okán teszi. E történeti bevezető után lássuk a tényeket! A bizottság novemberi ülése után a következő javaslatok „élnek": Régi név 19-es Hősök tere Esze Tamás utca Beloiannisz utca Ifjúmunkás utca Kun Béla lakótelep Makarenko utca Mártírok útja Zalka Máté utca Zója utca Ságvári Endre utca Somogyi Béla utca Rudas László utca Lőwy Sándor utca József Attila tér Lenin sétány Szabad május 1 sétány Rózsa Ferenc utca Thököly Imre utca Feigl Ferenc utca Fürst Sándor utca Táncsics utca Vasvári Pál utca Hajabács László Dr.Kartaly István utca Béke tér (A Mikromed, a Balassa iskola és a Martos kollégium előtti rész neve - a lakótelepé marad.) A Bajcsy-Zsilinszky útnak a Bibliotékától a Prímás palotáig terjedő része, a terv szerint, Pázmány Péter utca lesz. (A felsorolás nem a teljesség igényével készült!) A tervezet sorsáról a városi tanács végrehajtó bizottsága, illetve a tanácsülés dönt. A személyi igazolványokba is bekerülő változtatásokra azonban csak tavasszal, az esedékes választások után kerül sor. ... (s.j.) Javasolt név Mindszenty bíboros tér Kápolna utca Mátyás király utca Imaház utca Bánomi lakótelep Majer István utca Szent Lőrinc utca Simor János utca Becket Tamás utca Táti út Sugár út Árok utca Szenttamás utca Török bástya tér Kis-Duna sétány Gesztenyefasor Erzsébet királyné utca Szentgyörgy utca Garam utca Angyal utca Párkányi út Akácfa utca ? (még nincs végleges változat) ? (még nincs végleges változat) Káptalan tér A japán autócézár látogatása nyomán különböző pletykák kaptak lábra. Az egyik szerint Szuzuki úr szívesen telepítene a Labor MIM üzemcsarnokaiba egy összeszerelő üzemet, ezt azonban — kellőképpen el nem ítélhető módon — épp az üzem igazgatója gátolta-gátolj a meg. Bizonyára presztízsféltésből — amint azt sokan tudni vélik. Megkérdeztük hát a legilletékesebbet: mi az igazság? — A túlfűtött vágyakból fakadó vádaskodásokról én is hallottam. Az ellentmondó híresztelések felsorolása helyett nézzük inkább a tényeket! 1989. május 24-én a budapesti gyár kiválásával a régi Labor MIM megszűnt. Nevét ma csupán az esztergomi gyárak viselik. Időközben a cégünk fő profilját jelentő hadiipari termékek megrendelése drasztikus módon visszaesett. A kiutat az önerős szerkezetváltás jelentette. Mi ezt konténergyártásban találtuk meg. Sorra jelentkeztek a svéd, az osztrák, a MEGKÉRDEZTÜK RÉZ LÁSZLÓT, A LABOR MIM IGAZGATÓJÁT: Mit is ajánlott Suzuki úr? norvég, az olasz és a nyugatnémet megrendelők. Jelenleg 13 millió dollár értékű megrendelésünk van. Ez a hagyományos megrendelésekkel együtt 1,3 milliárd forint bevételt jelent. Megélhetésünk tehát évekre biztosított. A jövő évre például már a teljes kapacitásunkat lekötöttük. Elbocsátás nem lesz, sőt: újabb munkatársak felvételére is sor kerül! A belső szervezeti formákat természetesen meg kell változtatnunk. Szuzuki úr — miután a leendő autóösszeszerelő üzemnek szülte minden sarkába bekukkantott — a következő ajánlatot tette: gyárunkban - rövid időn belül minden munka szűnjön meg! Következésképp a dolgozók — 1200 ember! - az utcára kerülnek. Ő csupán az átalakításhoz szükséges szakembereket tartaná meg. Az átépítés előreláthatólag másfélkét évet venne igénybe. Az indulás évében 15 000 gépkocsit szerelnének itt össze. Ehhez 500 dolgozó kellene. A harmadik évre a termelés nagysága elérné az 50 000 darabot, 1000-1100 ember munkájának eredményeként. A japánoknak azonban szinte csak az általuk betanított szalagmunkásokra lenne szükségük, akik ponthegesztéseket, illesztéseket és más efféle munkákat végeznének. A jelenlegi gárda szakképzettségére pedig alig tartanának számot. Egyébként: a személyi dolgokban kizárólag ők döntenének. Az említett átállás idejére pedig mindenkinek magának kellene a megélhetéséről gondoskodnia. Ez Esztergomban és környékén, a családtagokkal együtt, mintegy 4000 embert érintene. Ezzel ellentétben az én feladatom, a vállalati vezetéssel együtt, pedig az, hogy munkát adjunk dolgozóinknak. Természetesen tudom, hogy az autógyártás sokat jelentene. Egyelőre azonban a nyugati rendelések elfogadása - véleményem szerint — számunkra sokkal biztosabb jövőt ígér, mint Szuzuki úr ajánlata, bár segítő szándékát nem vitatom. Mindazonáltal szeretném leszögezni, hogy e témában kormányszinten döntenek. Továbbá: Szuzuki úr természetesen nem állt el a tervtől. Például jónak tartotta azt a javaslatomat, hogy az üzem mögötti szabad területen épüljön föl az autógyár. Természetesen, ez az ő részükről újabb beruházásokat követelne, amit a japánok is alaposan megfontolnak, hiszen egyéb építményekről — próbapálya, tárolócsarnokok — ugyancsak gondoskodniuk kell. Mindezeken kívül a magyar háttéripar milyenségével is számolniuk kell, hiszen csak az autók komplett motor- és sebváltó részét hoznák Japánból. Az összeszerelés a présüzemben, a karosszéria műhelyben és a festőüzemben történne, de a többi alkatrészről - mintegy 50%-ról — a magyar háttériparnak kellene gondoskodnia. S itt már erős fenntartásaim vannak. Például közismert, hogy a japán szervezettség még a nyugati autógyáraknak is gondot okoz. Tehát: Szuzuki úrral semmiféle megállapodás nem történt; a konténerrendelések azonban konkrét, jó pénzt hozó munkát jelentenek, amit kár lenne elszalasztani. A Labor MIM egyelőre ezért nem vállalta föl az autógyártást, noha Szuzuki úr ajánlata — látszólag csábító. S még egyszer hangsúlyozom: nem a székemet féltem. Sebő József