Esztergom és Vidéke, 1989

1989. március / 3.szám

ESZTERGOM ÉS VIDÉKE KÖZÉLETI FÓRUM 3 MEGÚJULÁS? A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete érdeklődéssel kísérte az MSZMP városi pártértekezletét. Tettük ezt azért, mert szimpatikusnak találtuk azt a hangoztatott szándékot, hogy az MSZMP tekintélyt kíván szerezni magának a város közvéleménye előtt. Nem kevésbé keltette fel figyelmünket az a törekvés, hogy a párt a társadalom és a politikai élet vezető ereje kíván lenni a jövőben (is). Nagy horderejű célkitűzések ezek, és jelentős változtatási szándék ígéretét sugallták. Az MSZMP értekezlete e lap hasábjain a város közvéleménye tájékoztatására közzétett információit olyan propagandaanyagnak gondoljuk, ami a legfontosabbnak tartott tudnivalókról értesíti a lakosságot. Ezért ezeken keresztül kísérelhetjük meg kideríteni: valójában milyen társadalmi problémákra keresett és adott választ ez a pártrendezvény? Azt a kérdést, hogy választási rendjében jelölt-állítási, munkamegosztási és munkamódszerében változott-e az MSZMP helyi pártélete, nem vizsgáljuk, ez a párt belső ügye, és a helyi igényekre épül. Megjegyzést kívánunk viszont fűzni a nyílt vitaszellem és -szándék jegyében az első titkár vitaindítójához, a Beszámoló közölt szövegéhez és a határozati javaslatokhoz, vagyis ahhoz, ami az „Esztergom és Vidéke

1' által ismertté vált. A vitaindító és a beszámoló párhuzamosan és terjedelmesen foglalkozik olyan gazdasági, tehát nem pártpolitikai kérdésekkel, amelyek eredményei gyakran a politikai vonalvezetés ellenében valósultak meg, súlyos problémái pedig éppen ennek a monolitikus politikai irányításnak és „illetékességnek" kétes értékű eredménye, következménye. A vitaindító helyteleníti, hogy korábban „nem adtunk hangot a sikerrel megvalósított munkának. Nem adminisztráltuk és nem emeltük agitációs erővé az eredményeinket..." Holott ennek az ellenkezője könnyen ellenőrizhető, ha kezünkbe veszünk egy bármikori „beszámolót", ünnepi beszédet, nyilatkozatot. Akár a mostani vitaindítót. Itt egy csokor most is a „sikerrel megvalósított munkából". (Városközpont felújítása, idegenforgalom fejlesztése, kórházbővítés stb.) Lám. amit a város lakói és dolgozói kifizettek, megdolgoztak, kiizzadtak, az könnyen minősül át a „párttagság által meghirdetett programmá", az apparátus szervező munkájával megvalósított eredménnyé"! És ez a sikereknek még csak a kezdete. A vízlépcsőépítés ügyében vívta ki a „második kezdeményezéssel" a lakosság elismerését az MSZMP, a konzultáció lehetőségének a megteremtésével. Talán tehetett volna mást? Ez a „konzultáció" egy kénvszerű lépés volt az elementáris lakossági ellenszenv, a vízlécsőépítés által előidézett súlyos veszélyhelyzet miatt. Rendkívül tanulságos és terjedelmében is jelentős a Labor MIM-ügy. Mit mond erről az első titkár? Idézzük: „A Labor MIM gazdasági csődjének alapja a hadiipari költségvetés drasztikus csökkenése . .." Csakhogy ez az állítás nem felel meg a valóságnak, sőt a helyzet tudatos meghamisítása, aligha tekintélynövelő kijelentés. Idézzük ehhez a Népszava február 9-ei számából olvasható mondatokat: „Október végén rövid hír tudatta, hogy felszámolják az esztergomi gyárat, mert adósságállománya másfél milliárd forint, fejlesztései túlméretezettek, készletei csak halmozódnak a raktárakban, kapacitása kihasználatlan." A katonai költségvetés csökkentéséről csak ezt követően döntött a parlament, tehát a felszámolási hír és az állami megrendelések csökkenése már a parlamenti döntés előtt történt. A cég csődje és a leszerelés nincs egymással oksági összefüggésben. Hogy minősíthető egy olyan eljárás, amely a rossz vállalati gazdálkodás, a rossz gazdaságpolitika következményeit egy rég óhajtott katonai döntésre hárítja? Káros politikai magatartásnak tartjuk a közhangulatot a katonai leszerelés ellen hangoló álinformációk mögé rejteni a helyi pártvezetés és gazdasági irányítás hibás tevékenységét. Lehetséges, hogy a Labor MIM „gazdasági és pénzügyi rendezése" ma már nincs „a városi szervek és a vállalati vezetés kezében". De amikor a hibákat elkövették, akkor ott volt. Ahogy a Magyar Nemzet fogalmaz: „Nem érdemes vaktában lövöldözni." Sajnálatosnak tartjuk, hogy az MSZMP helyi vezetése ilyen könnyedén teszi túl magát az esztergomi emberek ezreinek sorsát érintő súlyos hibákon. Ezt tükrözi egyebek közt a Bástyabotrányról olvasható néhány elkenő, bagatelizáló mondat. Idézzük: „Néhány személy neve is felmerült az ügy kapcsán, akik ugyan semmi bűncselekményt nem követtek el, de jogtalan előnyökhöz jutottak az áruház igazgatója által nyújtott kedvezmények útján, amiért erkölcsi felelősségük felvethető." Szóval néhány személy. De kiké? Az öné, kedves olvasó? Munkásoké? Kishivatalnokoké? Tanároké? Kiké? Aki pedig bérmentve jogtalan előnyökhöz jutott, az kinek okozott ezáltal anyagi kárt? Személytelen a károsult, személytelen a károkozó. A hűtlen kezelésben való közreműködés, a jogtalan előny élvezése, a beosztással való visszaélés nem bűn, csak felvethető az erkölcsi felelősség kérdése — érződik a tájékoztatóból. Felvethető, de felvetjük-e?! Ki veti fel, és ki nem, és miért nem tette eddig? S milyen „jogtalan előnyöket" kell valakinek elfogadni ahhoz, hogy ne csak az erkölcsi, hanem a büntetőjogi felelőssége felvethető legyen, és fel is vesse az, aki ezért a kötelességéért viszonylag tisztes nettó fizetésben részesül? Jó lenne ezekre a kérdésekre a társadalom vezető erejének helyi képviselőitől is választ kapni. A közvélemény ugyanis már sejti a feleletet. Hátha a kettő egybevág. A Beszámoló témája alig tér el a vitaindítótól. Nagyrészt ez is gazdaságcentrikus, de szűkebben foglalkozik a helyi politikai struktúra megváltoztatásával és az új szerveződésű csoportokkal. Ezeket „nem ellenséges" és „ellenzéki magatartásúakra" tagolja, és a párttagságot arra ösztönzi, hogy „belülről formálja azok tevékenységét". Vajon ez a feladat vonatkozik az MSZMP-ben képviselendő magatartásra is? Nem hallottunk arról, hogy más szerveződések belülről akarnák „formálni" az MSZMP tevékenységét. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mindehhez mit szólnak majd az „új szerveződésű csoportok"? Jó lenne tudni azt is, hogy kik az „ellenzéki magatartású" csoportok, és kikkel szemben ellenzékiek? A határozati javaslatokban elmosódnak a hatáskörök, és a jogosultságok, ezért végezetül csak néhányat fogalmazunk meg azok- j ból a kérdésekből, amelyek a város politikai közvéleményét ér-1 deklik, esetenként nyugtalanítják. Jó lett volna ezekre is választ kapni. Tehát: — Mit kíván tenni az MSZMP azért, hogy ne fordulhassanak elő újabb visszaélések és törvénytelenségek az állami és közéleti vezetésben? — Mit kíván tenni azért, hogy a város lakossága nyílt és őszinte tájékoztatást kapjon a jövőben a várost érintő közügyekben? — Mit kíván tenni azért, hogy megóvja a várost és a lakosságot a vízlépcső építésével kapcsolatban fenyegető súlyos veszélyektől, a környezet tönkretételétől? — Mennyiben kívánja felvállalni a legsúlyosabb mai társadalmi problémákat, mint például a menekültek ügyét, a munkanélküliek ügyét, a szegény rétegek megélhetési problémáit, a közoktatási és egészségügyi válságot stb. — Hogyan akarja megoldani a megváltozott társadalmi viszonyok között a politikai-intézményi struktúra reformjával összefüggő problémákat? — Kivel és hogyan kíván politizálni a párt Esztergomban? Azt kimondja, hogy másként, de a másként az nagyon sokféle lehet. E sokféleségből néhány módszernek és stílusnak már lejárt az ideje Esztergomban is. Kíváncsian várjuk tehát a „másként"tet. Az MDF Esztergomi Szervezete A Magyar Nemzet január 14-i számában „Nem tűr halasztást a mozgalom megújítása" címmel nyílt levél jelent meg a népfrontbizottságokhoz címezve. A három aláíró HNF-titkár között olvashattuk Meszes Balázsnak, az esztergomi népfront fiatal titkárának nevét is. — Mivel nemrég még a Somogyi iskolában tanított, s a népfronttitkári székben még alig volt ideje megmelegedni, jogos a kérdés: honnan a bátorság a mozgalom megreformálására? — Január végén Balatonaligán egy népfront-tanácskozáson vettem részt, ahol szinte fizikailag is érezni lehetett, hogy sűrűsödnek körülöttünk a gondok. Huszár István főtitkárunk önmagával vitatkozó meditatív szavaiból ugyanez csendült ki. — Véleményem szerint a mozgalom előtt — kissé leegyszerűsítve — három lehetséges út kínálkozik: 1. Megtartja koalíciós jellegét, s továbbra is a magyar társadalom kovásza akar lenni. 2. Valamiféle néppártként párttá alakul. 3. A megerősödő alternatív mozgalmak okán bejelenti, hogy történelmi szerepét betöltötte — s felszámolja önmagát. Mi lesz veled HNF? Meszes Balázs a továbblépésről Az én ideálom persze egy olyan népfront, amely először is: független; másodszor: nemzeti, magyar; harmadszor: népi (az esztergályostól az egyetemi tanárig mindenki megtalálja benne a helyét) ; s végül: szövetségi jellegű, azaz a pártok, egyesületek, klubok összefogását tekinti céljának. — Mi az, amihez elegendő volt a titkári minőségben eltöltött néhány hónap? — A bölcsek kövét természetesen én sem találtam meg, de a nyilvánosság kiterjesztésével, a potenciális szövetségesek megnyerésével, talán sikerült néhány új színfoltot megjelentetnünk a helyi közélet palettáján. Példának okáért: a vízlépcső ügyében összehívott rendkívüli tanácsülést a népfront kezdeményezte; a város pénzügyi tervét véleményezésre elküldtük a társadalmi szervezetekhez; az alternatív csoportokkal, megalakulásukat követően, rögtön felvettük a kapcsolatot; a Demokrata Fórum helyi szervezetével több közös rendezvényt ötlöttünk ki; a 48-as temető felújítását, az Esztergom Barátainak Egyesületével és a tűzoltókkal, úgyszintén mi kezdeményeztük. S talán abban is van némi szerepünk, hogy a korábban meglehetősen langyos esztergomi közélet megélénkült. Nagy kudarcok még nem értek, s ez a volt kollégáknak éppúgy köszönhető, mint a város valamennyi ügyszerető lakosának. S a népfront szárnyai alatt működő munkabizottságok: a művelődéspolitikai — dr. Bárdos István vezetésével, a társadalompolitikai — Gárdái Zoltánné vezetésével, a településfejlesztési — Pálos Imre vezetésével és a pedagógiai — dr. Müllerné dr. Seres Ágota vezetésével úgyszintén mellém álltak. A finn—magyar és a japánmagyar baráti kör valamint a nőklub munkáját pedig patrónusi minőségben segítjük. S nem titok: Esztergomban különösen sok még a teendő, s ki próbálkozzon, ha nem a népfront? (s. j.) Tovább gyűrűsnek a szenvedélyek Szerkesztőségi jegyzet; Az újságírás bevett gyakorlata szerint egy adott lapban megjelent írásra a replikázás jogát ugyanabban a lapban kell érvényesíteni. Az alábbi állásfoglalásokat mi kizárólag a város közvéleményének tájékoztatására tesszük közzé. A Nők Lapja 1989. évi 6. számában megjelent „Azt HI-FI az egész város" című cikkel kapcsolatban az alábbiakat szeretném az Esztergom és Vidéke olvasóinak, városunk lakóinak közölni : Ügy érzem, hogy bár az utcai „járó-kelők" véleménye tükrözheti sok ember nézetét, de talán mégsem ezek azok a vélemények, amelyek alapján akár a bíróság, akár hivatali felettesek döntéseiket meghozhatnák. Így van ez például a reggelenkéníi „együtt úszkálással" a fedett uszodában. A cikk szerzőjének „járó-kelője" valószínűleg összetévesztett valakivel, miután egyetlen reggel sem, és más napszakban sem úszom az uszodában — nagyon restellem bevallani, de most már ezt is tudni fogják rólam: nem is tudok úszni! Más: „1988. március hónapjában fizetés nélkül elvitt egy ITT típusú ... zenegépet ... és azt csak a büntető eljárás után vitte vissza ..." — állítja a cikk szerzője. Erre válaszként idézem az 1988. december 13-án kelt, Komárom Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága fegyelmi határozatából az erre vonatkozó részt: „1988. március 15-én (kedd) elvitt kipróbálásra, majd esetleges megvásárlásra egy ITT zenegépet. Az általános gyakorlattal ellentétben 3 nap helyett 5 nap múlva vitte vissza az áruházba olyan szándékkal, hogy nem kívánja megvenni. A visszavitel időpontjában a nyomozás már megkezdődött Pusztai L. ellen." Határozottan kijelentem, hogy öltönyöket és mást sem vásároltam úgy, hogy ne fizettem volna. „Rendszeres összejöveteleken az üzletközpont egy helyiségében" nem vettem részt, kivéve azt a néhány esetet, amikor rendezvényre meghívóval hívtak. A cikkben azt is olvastam: „mindemellett kétségtelen, hogy a tanácselnököt időnként hatalmába kerítő szerénység enyhítette a közvagyon dézsmálásának mértékét..." A „közvagyon dézsmálásának" állítását közönséges rágalomnak és becsületsértésnek tartom, amit a leghatározottabban visszautasítok! Ugyancsak visszautasítom egy zavaros bekezdésben az újságíró azon állítását, mely szerint „úgy tűnik, egyesek azért lehetnek gátlástalanok, mert jogrendszerünk lehetőséget ad erre." Ezután, többek között, az én nevemet is sorolja. Az erkölcsi és etikai vétségért felelősnek érzem magam, meg is kaptam érte a büntetésemet. Megrovást és nem szigorú megrovást, ahogyan azt a cikk szerzője írta. A felettes tanácstestületektől, vezetőimtől elfogadom a tárgyilagos bírálatot, olyan álBrunszkóAntal: „...nem vagyok hajlandó elfogadni!" dr. Sárosi József: „A Bástya-ügyben én nem szerepeltem

1

1 lampolgároktól is, akikkel együtt dolgoztunk az elmúlt 15—20 évben, de Szilas Zoltánnak a „belső tartásra, erkölcsi érettségre" vonatkozó kioktató saját véleményét visszautasítom! Annál is inkább, mivel a cikk szerzője egy cselekmény alapján mond sommás ítéletet anélkül, hogy valamit is tudna rólam ezen az ügyön kívül. Ügy érzem, hogy nem az ügyem súlyosságával arányosan szégyenített meg, és ezt nem vagyok hajlandó elfogadni. És arra sem vagyok hajlandó, hogy elvállaljak, magamra vegyek olyan vádakat, amelyeket soha nem követtem el. Közlöm városunk tisztelt lakóival, hogy állásfoglalásomat megküldtem mind a cikk szerzőjének, mind pedig a Nők Lapja főszerkesztőjének, követelvén a helyreigazítást. Brunszkó Antal A Bástya-ügyben én nem szerepeltem, a rendőrség az eljárás során nem hallgatott ki, de ezt nem is tehette volna, tekintettel arra, hogy én a Bástya Áruházban soha nem vásároltam kurrens hiánycikkeket, vagy műszaki cikkeket. Nekünk még ma is fekete-fehér televíziónk van, hűtőládánk nincs, HIFI-toronyról pedig nem is álmodozunk, de nincs is rá szükségünk. Legutóbb 1987. év végén egy automata mosógépet vásároltunk — a korábban tönkre ment mosógép helyett — teljes vételárért a dorogi Pilis (ÁFÉSZ) Áruházban. Az uszodába én úszni nem járok (ami egyébként nem lenne bűn!), mert én nyáron inkább a Dunában edzem magamat, télen pedig a hegyeket járom a vizslámmal. A gyermekeink részére történő telekvásárlás körülményei a következők voltak: A kisajátítást követően visszamaradt — kórházi szabadidőközpont melletti — gazdátlan területet, (amely tulajdonképpen valamikor kert volt) 1983-tól először haszonbérleti szerződés alapján bérbevettük egy másik esztergomi lakossal közösen. A területet, hogy megvédjük, bekerítettük. Ezt követően 1985ben merült fel bennünk az a szándék, hogy az általunk haszonbérleti szerződés alapján használt, művelésbe vett területet az akkori jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően „tartós használatba" vegyük. A tartós használatbavételt megelőzően a telkeket hivatalosan felértékelték, s a megosztás után gyermekeink nevére (Sárosi Attila és Sárosi Annamária) jutó részt, mindössze 129 n-öl nagyságú telket 64.500 forintért vásároltuk meg. Ez az ár (érték) egy ölre vetítve magasabb volt, mint a kisajátításkori ár, hiszen az 1985-ös helyi forgalmi értéknek felelt meg. A Pusztai-féle telek kisajátításkori értéke 1 n-ölre vetítve 264,4 forint volt, a gyermekeink számára vásárolt telek ára 1 n-ölre vetítve 500,4 forintot tett ki. A terület egy része felett magasfeszültségű villamoshálózat húzódik, ezért ezt a körülményt értékcsökkentő tényezőként figyelembe vette a szakértő. Nekünk Esztergomban, de másutt sincs építési telek a tulajdonunkban, ezért is vásároltuk meg az ingatlant a gyermekek nevére, hogy később, amikor megházasodnak, esetleges lakásépítési problémájukon enyhítsünk. Fiam 1988-ban, a katonaságtól történt leszerelését követően megnősült, feleségével együtt mindketten fiatal pályakezdő pedagógusok. Tekintettel az igen megdrágult építkezési lehetőségekre, viszonylag alacsony jövedelmükre (kettőjük fizetése 10000 forint), és arra, hogy mi sem tudjuk a fiatalokat anyagilag támogatni, a családiház építésének szándékáról sajnos egyelőre le kellett mondaniuk. Hogy mi a fennálló jogszabályi rendelkezéseket mennyire betartottuk és betartjuk, azt igazolja az is, hogy gyermekünk, Sárosi Attila lakásproblémája mind ez ideig megoldatlan. A fiatalok 4 éves lakásigényléssel rendelkeznek (menyem 5 hónapos terhes), de eddig még — átmenetileg sem kaptak tanácsi (megüresedő) bérlakást. Ha nem ebben a funkcióban lennék, akkor már megoldható lett volna (mint sok más fiatal házasé!) a lakásproblémájuk. Mi nem tudjuk őket magunkhoz venni, tekintettel arra, hogy a két és félszobás lakásunkban velünk lakik még 17 éves leánygyermekünk és feleségem 80 éves édesapja, így a fiatalok 1988. júliusától Esztergom-Kertvárosban egy ideiglenes jellegű szolgálati férőhelyen (gondnoki lakásban) laknak. Az előzőekben írt körülményekre figyelemmel úgy gondolom, érthető felháborodásom, különösen a cikknek azt a megállapítását kifogásolom, amely „gátlástalanénak minősít. Közel 30 éve állok a köz szolgálatában, 18 éve dolgozom Esztergomban. A városért, az emberekért, a városlakókért, úgy érzem az adott körülmények és jogszabályok adta lehetőségek között sokat tettem. Egy élet munkáját nem lehet egy tollvonással, egy nem megalapozott újságcikkel tönkretenni. dr. Sárosi József