Esztergom és Vidéke, 1989

1989. március / 3.szám

2 FÓRUM ESZTERGOM ÉS VIDÉKE MÁRCIUS 15: ÖRÖK LÁNG 1868 Két évtizeddel a népfelkelés — egy évvel a kiegyezés sorsfordító tavasza után, az előbbinek emlékezetét mintha teljesen eltakarná a politikai meggondolás, ami az utóbbiból következik. A helyi újság — ekkor az Esztergomi Közlöny — is ezt tükrözi: szó sem esik benne a történelmi ünnepről. A „feledés fátyla" legfeljebb a Vegyes hírek rovatban lebben fel kissé, egy gyászhír messzi távolból érkező fuvallatára. Egyébként e híreket nemcsak a történések véletlene, — a korszellem törvényszerű működése is segít „vegyessé" tenni: először a császárnak-királynak — és családjának — adatik meg, ami az övé ... Emígyen: — Király Ö Felsége márczius 7-én este utazott vissza Budáról Bécsbe; a királyi gyermekek néhány órával előbb ugyanazt tevék. Fővárosi hirek szerint azonban rövid időn ismét visszatérend Ö Felsége, még pedig több főherceg kíséretében. — Ö Felségének a királynénak nehéz órái e hó végére vagy a jövő hó elejéi'e váratnak, és pedig nem Gödöllőn, mint eleinte hírlett, hanem Budán log az első napsugár a születendő királyi gyermek bölcsőjére esni. O Felségének határozott kívánatára a magyar nép kebeléből iog dajka választatni, a gyermek felügyelőjévé pedig Losy Júlia úrhölgy már ki is neveztetett. — Asbóth Sándor hazánkfia, ki a nemzeti szabadságharcz után annyi másokkal együtt szintén külföldre menekült, f. évi január 21-én halt meg Buenos-Ayresben Dél-Amerikában, hol mint az északamerikai egyesült államok hadseregének tábornoka és az argentini köztársaságnál meghatalmazott követe fejezte be viszontagságos pályáját. (.. .) Egyike volt azoknak, kik a magyar névnek a külföld előtt tiszteletet és becsülést vivtak ki, s hazájuk iránti hüségüket minden hányatás közt is mindvégig megőrizték. Áldás emlékére! (Esztergomi Közlöny, 1868. márczius 15.) 1898 Ragyogóan ünnepeltük meg a szabadság félévszázados évfordulóját. (...) E város közönsége fényes tanújelét adta hazafiságának. Ezer számra sereglett az ünnepély színhelyeire (...) S ennek s az ünnepet rendező városi hatóság buzgóságának köszönhető, hogy Esztergomban olyan volt a márczius idusáról való megemlékezés, aminő a fővárost kivéve kevés városban az országban, s aminő alkalmas arra, hogy akik végignézték, meg ne feledkezzenek róla. (...) A város feldíszítése A városi hatóság és hírlapok felhívása nem hangzott el hatás nélkül. (...) I-Iétfőn este egész lobogóerdő hirdette, még a félreeső utczákban is, hogy holnap ünnepre virradnak a magyarok. (...) Külön felemlítendő a városház erkélyének feldíszítése, ahonnan két ünnepi szónoklat hangzott el. (...) A gimnázium ünnepélye A nagyszabású ünnepélyek sorozatát a gimnáziumi ifjúság kezdte meg márczius 14-én este fél hét órakor. A Fürdő hatalmas terme tán még nem látott oly óriási közönséget együtt, mint ez estén. Nemcsak a terem telt meg zsúfolásig, de a folyosó is. (...) S ez az óriási közönség lelkes örömmel nézte végig az ifjúság előadását, mely minden izében hazafias volt. A nézők között ott voltak a megyei és városi előkelőségek. (...) A 4. kép, melyben a kibékülést mutatták be, látványos és hatásos volt. Ott ült trónusán a király (Niedermann F.) körötte az ország nagyjai, a nemzetiségek képviselői és az osztrák, akiket Deák Ferencz műve egyesített. — Ezután a szabadságharczból vett ködfátyolképek, majd élőképek bemutatása következett; mindkét mutatvány kifogástalanul sikerült. Takács G. és Haintz K. imitálták a budai honvédszobrot, Magurányi Hungária szobrát s a közönséget valóban elragadta a szép látvány, melyet a görögtűz fényében a szobrot álló csinos fiuk nyújtottak. A Hymnus eléneklése után az ünnepély véget ért. (...) A gyülekezés (...) A gyülekezés és menet rendezését 25 fiatal ember vállalta magára, akiknek persze nem akadt sok munkájok, mert a példaszerű rend fentartására maga a publikum ügyelt a legjobban. Legélénkebb figyelemmel kisérték természetesen a bandéristákat, kik szám szerint nyolcan igen szép látványt nyújtottak. öltözékük magyar polgári volt, amely a maga egyszerűségében is hatott. (...) Az öreg honvédek Mielőtt hozzáfognánk a fényes menet leírásához, meg kell emlékeznünk arról a kis csapatról, mely a tér közepén állva, nyugodtan, izgalom nélkül várta az indulást, öreg, törődött emberek voltak e csapatban : vén honvédek, akiknek megadatott a fölsőbb kegy, végigélni a nagy időt a márczius idusának születésétől félszázados jubileumáig. Az ünnepet rendező város meghívta és megvendégelte a derék véneket, akik a szabadságharczot végig küzdötték. Neveik: Tölgyesi József, Prickl Gáspár, Hegedűs Ferencz, Big Ignác z, Simon J á n o s (és még tíz név). Délutáni gyülekezés és menet Délutáni 2 órakor ugyanaz az óriási tömeg lepte el a Széchenyi teret, amely délelőtt. Sőt többen is voltak, különösen a hölgyközönség száma volt nagyobb. A bandéristák díszes csapatja is alaposan meggyarapodott, amenynyiben huszonöt párkányi és szenttamási földmives lovas csatlakozott hozzájuk. Eljöttek azonkívül a párkányi önk. tűzoltók is testületileg. Két óra után néhány perczel oldalán a polgármesterrel megjelent a városház erkélyén Titus János városi képviselő és háromnegyed óra hosszáig tartó meglepően szép és hatásos hazafias beszédet tartott. (...) elhangzása után a közönség a délelőtti sorrendben megindult a honvédtemető felé. Mire a menet Szentgyörgymezőre ért, már vagy ötezer főre szaporodott. (...) Á honvédtemetőben már nagy sokaság várta a menetet. (...) Kivilágítás Este 7 órakor fényben úsztak Esztergom utczái. A hazafias közönség szives örömest s ezért tőle telhetőleg szépen világította ki, s díszítette fel ablakait. 7 órától egész kilenczig a város utcáin meg nem szűnt a közönség tolongása, utczán volt egész Esztergom, hogy a kellemes tavaszi estében kedve szerint gyönyörködhessék a földi örömtűzben. Szép látványt nyújtott a városháza, ahol az 1848—1849 mécses tüzekkel irt óriási számok voltak láthatók. Frey Ferenc házát is megnézte mindenki, melynek homlokzata fölött óriási babérkoszorú által bekerítve állott a magyar czimer, megfelelő színes lángú mécsesekkel kivilágítva. Csinosak voltak Vörös, Fleischmann és több kereskedő kirakata is. 8 órakor a zenekar csengő muzsikával járta be a város főutczáit. (.. .) (Esztergomi Lapok. 1898. március 17.) 1919 A szabadság ünnepe Lélekemelő ünnepély folyt le márczius 15-én a szölgyémi elemi iskolában. Csongrády Lajos főtanitó buzgalma és fáradozása valóban meglátszott a kicsi magyarruhás fiukon és leányokon, kik hazafias lelkesedéssel szavalták a válogatott aktuális költeményeket. (...) A jelen levő nyolcz öreg honvéd közül nem egy könnyezett s mikor az ünnepély befejeztével egyik rázendítette: Kossuth Lajos azt üzente, az ünneplő közönség nagy lelkesedéssel folytatta a hazafias dalt. Végül a nagy idők tanúi lelkesítő beszédet intéztek az ifjú nemzedékhez s a Kossuth-nóta éneklése közben szét oszlottak. (Szabadság, 1898. március 20.) „Hullatja levelét az idő vén fája", immár 71 éves réteg borítja az 1848-as események letiport mezejét. (...) Ma március 15. van. Senki sem mondja, senki sem parancsolja, csak a szivünk, a lelkünk érzi, hogy ez a nap a magyarok legnagyobb ünnepe, a magyar nép újjászületésének napja! (...) De hogy az a korszakalkotó pillanat bekövetkezhessék, inditó erő szükséges hozzá, mely az emberiséget belekényszeríti a megrázkódtatásba. (...) A négy és fél évi szenvedés volt az inditó erő, mely az emberiség nagyrészére rá volt kényszerítve, s a pillanat a forradalmak alakjában jelent meg. mely az uj korszak ajtajában egy szebb jövő felé mutat es amely nem fog megállani országhatároknál, nem hátrál meg mesterséges szuronyerdők előtt. (...) 71 évet várt s 4 és fél évig tűrte az özvegyi fátyol hullását, az árvák szenvedését, az anyák könnyét, végre feltámadott az egyszer már 1849ben letiport magyar függetlenség a Messiás. (. ..) Kossuth eszméje győzött ! ! A mai forradalomban gyermekálmaim legszebb képének megvalósulását látom — a Köztársaságot, melynek őrző angyala Kossuth lelke! De ugy látom, mintha Kossuth lelke elégedetlen volna a mostani viszonyokkal, vándorbottal útra készen áll. (...) Nem, Kossuth, te nem mehetsz el, neked itt a helyed! (...) Vagy nem látod, hogy a mostani kor „Kossuth"-ja hiányzik, a te bűvös szavad, melynek erejével fel tudnád rázni a tespedésbe jutott lelkeket s vinnél a világ négy tája felé, a békekonferencián egybegyűlt nemzetek elé és segítenél nekünk odakiáltani: „Vigyázzatok, álljatok -meg ti vak hódítók, álljatok meg, (.. .) ne bántsátok a munkást, a magyart! (Esztergom és Vidéke, 1919. március 15.) Sorrend Esztergom város közönsége és ifjúsága által 1919. év március 15én tartandó hazafias ünnepségekhez. DÉLELŐTT: 9 órakor ünnepi istentiszteletek az összes hitfelekezeti templomokban, ahol a vármegye és a városi hatóságok képviseltettetik magukat. Utána nagy népgyűlés a Széchenyi-téren, hol a politikai pártok szónokai méltatják a dicső nap jelentőségét és a forradalom vívmányait. Ezután kivonulás a régi honvédtemetőbe és a világháborúban elhaltak sírjaihoz, hogy ott a kegyelet adóját rójják le. DÉLUTÁN: 2 órakor gyülekezés a Széchenyi-téren. A Tanintézetek ifjúsága a saját zászlóik alatt, a közönség pedig zárt sorokban a város zászlójának elővitele mellett pontban fél 3 órakor indul az ünnepség színhelyére. (...) Általános szesztilalom. A március 15-iki nemzeti ünnep méltóságát s zavartalan lefolyását nehogy felelőtlen és szervezetlen elemek megzavarják s különösen a szervezett munkásságnak a dorogi és a dorogvidéki munkásságnak bevonásával tervezett nagyarányú gyűlése és felvonulása alkalmával zavart okozhassanak, a rendőrkapitány elrendelte, hogy március 15-én és 16-án egész napon át semmiféle szeszes italt, még étkezéshez sem szabad kiszolgáltatni. J e g y z ő k ö íny v 1848-ik évi Márczius hava 18-án Szabad Királyi Esztergom Városában, Pinke István főbíró Ür elnöklete alatt az egész tanács választott polgárság, számos városi polgárok, valamint szinte több Szent Tamás vízivárosi és Szent György nevű városbéli lakosok jelenlétükben, nyilt ajtóknál ősgyűlés alakjában tartott nyilvános közgyűlés alkalmával. Indítvány tétetett, miként az európai általános mozgalom, úgy szinte, a nemzeti átalakulásunkkal járó fejlemények közepette a netalán szükségelhető Hon, Trón, vagy önvédelem tekintetéből ezen Város kebelében is, a fennálló polgári Századok egygyéolvasztása mellett rendes és számosabb nemzeti őrsereg volna mielőbb felállítandó. Továbbá az ösméretes pesti 12 pontokat e közgyűlés tagjai sajátjának, meggyőződésével és elveivel megegyezőknek nyilvánítván, elfogadja, és országgyűlési követének, amennyiben még netalán nem tárgyaltattak Országgyűlésen, leendő pártolásukat meghagyja. (...) Mely indítvány a fennforgó körülmények közt, célszerűnek ösmértetvén — ugyanannak eszközlésbe vétele és az őrseregnek hozandó uj törvény megelőzésével, ideiglenes rendszeresítésére, valamint a csend és közbátorság megőrzésére Pinke István Főbiró Urnák elnöklete alatt, Kraikovitza Ferenc, Meszéna János, Kakas Ferenc kapitány és tanácsos urnák, nem különben Leipolder József szószóló (...) bizottsági tagokul neveztetnek. Eljárásuk eránt annak idején jelentésük béváratván: — valamint egyszersmind ezen végzés az alkotandó szabályokkal egyetemben felsőbb helyre feljelenteni, ugy szinte a központi pesti bizottsággal is kölcsönös értesülés tekintetéből küldöttség által közöltetni rendeltetvén. rancsnok emlékezett meg emelkedett szavakkal a magyarság nagy szabadságünnepéről, majd Wroblewszky Kázmér lengyel őrnagy ismertette felolvasásában az 1848—49-iki szabadságharcot, melyben annyi lengyel ontotta vérét a magyar ügyért. Végül Bleicher Danuta szavalta el egyik saját szerzeményű versét, melyben az évszázados lengyel—magyar barátságot és a kölcsönös szabadságszeretetet festi rendkívül meleg szavakkal. A magyar és lengyel himnuszok eléneklése fejezte be az ünnepélyt. Itt említjük meg, hogy a lengyel tisztek ünnepélyüket a Katolikus Legényegyletben zeneszámokkal, továbbá magyar- és lengyelnyelvű énekekkel bővítve megismételni szándékoznak. (Magyar Sión, 1940. márc. 24.) 1948 1946 (Esztergom és Vidéke, 1919. március 15.) 1940 A helyben tartózkodó lengyel tisztek, hűen a hagyományos magyar—lengyel barátsághoz, szép ünnepség keretében emlékeztek meg a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepéről. A tiszti üdülőben március 15-én este ünnepséget tartottak, melyen a helybeli polgárság több tagja is megjelent. Az ünnepélyen Sadkowszky János lengyel alezredes, táborpaA magyar szabadság ünnepét hosszú évek óta az idei március 15-én volt alkalma méltóképpen megünnepelni a magyar népnek. Esztergom város zászlódíszbe öltözött ezen a napon. A szabadság megünneplésének ünnepélyét Esztergom ifjúsága rendezte meg a Széchenyi téren. Az ünnepélyre zászlók alatt vonultak fel a pártok, szakszervezetek, iskolák, intézmények, ifjúsági és társadalmi egyesületek. Az ünneplő tömegben jelen van Belouszov alezredes, az Ellenőrző Bizottság tagja, dr. T á rkányi Lajos alispán, dr. Hajdú György polgármester és a köz- és társadalmi élet valamennyi vezetője. A városháza kapujában az államrendőrség díszszakasza állt őrt. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével kezdődött, mely után Turcsányi János Petőfi Nemzeti dalát, a Talpra magyart szavalta el. (...) A Magyar Kommunista Párt ifjúsága nevében G o 111 i e b Róbert mondotta el beszédét. — Elvtársaim! Esztergom dolgozó ifjai! Huszonhét év óta nektek ezen a napon mást nem mondtak, mint hazugságot. Másról sem volt szó (...), mint mindazon eszmék meghazudtolásáról, amelyekért a márciusi ifjak, Petőfi és társai lelkesedtek és küzdöttek. — Meg kell mondani elvtársaim: március 15-e a népszabadság ünnepe. (...) a magyar történelemben először jelent meg a városi munkásság, a parasztság és a haladó értelmiség a politikai élet küzdőterén (...) Vallották és hirdették, hogy a magyarság nemzeti függetlensége és szabadsága össze van nőve a néptömegek felszabadításával. (...) a kossuthi hagyományt a magyar dolgozó tömegek őrizték meg a legtisztábban. (...) — A Magyar Kommunista Párt a márciusi hagyományok legigazibb örökösének vallja magát. A Magyar Kommunista Párt arra törekszik, hogy március szellemében vigye előre a harcot a független, szabad, boldog népi Magyarországért. (...)" (Szabad Esztergom, 1946. március 17.) Egy évszázad telt el azóta, hogy a magyar szabadság megszületett. A márciusi ifjak harca diadallal végződött, felragyogott a magyarság szabadságának hajnala. Száz év telt el a dicső március 15-e óta és mi most száz év múltán méltón ünnepeljük a nagy napot, a nagy elméket és eszméket. A mostani centenáris évben harmadszor ünnepeljük felszabadulásunk óta március 15-ét. Kilencvenhét éven át vagy hamisan vagy sehogyan sem ünnepelhette nemzeti ünnepét a magjar nép. A felszabadulás után máinem éreztük az elnyomó tiltásokat, de azért láthattunk az ünneplők között olyanokat — különösen itt Esztergomban —, akik szerették volna belénkfojtani a szabad szót. Ma már elmondhatjuk, hogy a szabad szót nem fojthatja belénk senki. Megerősödött a demokrácia s így a centenáriumi év nemzeti ünnepe a jelenkori szabadság megszilárdulásának ünnepe is, mely ünnepnapot talán egy újabb száz év múlva külön centenáriumként ünnepel meg a magyar nép. (Szabad Esztergom. 1948. március 14.) A szabadság eszméi mellett tett hitet Esztergom népe a 48-as hősök sírjánál. (...) Az ünnepi istentiszteleteken telve voltak a templomok, majd a Széchenyi-téri gyülekezés után a fellobogózott utakon több kilométernyi hosszúságban kígyózott a mintegy hétezer emberből álló ünneplő tömeg a 48-as hősi temető felé. A szépen rendbehozatott temetőben, a 48-as hősök sírja felett felcsendült az ünneplők ajkáról a Himnusz, majd Péter Mihály tolmácsolásában Petőfi Nemzeti dalának vért pezsegtető mondatai késztették együttes benső esküre az ünneplő közönséget... Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk... (...) Az értelmiségi ifjúság nevében Balogh György, a munkásifjúság nevében Torma János, a parasztifjúság nevében Bábszky János, a honvédség részéről pedig Bátori Sándor szkv. mondottak szívhez szóló emlékező ünnepi beszédet. Bucsi József szentgyörgymezői plébános fohászt mondott, majd a hősi emlékművet a 48-as hősök sírjainak fejfáját a különböző közületek koszorúival halmozták el. Olyan magasztos volt ez az ünnepség, amilyen nagy jelentőséggel bír a nagy nap nemzetünk történelmében. (...) Megdicsérjük Esztergom város vezetőségét gyors intézkedéséért. Az utcaelnevezésekkel kapcsolatban jóleső érzéssel tapasztaltuk, hogy nemcsak írásban szüle-