Esztergom és Vidéke, 1939

1939 / 17. szám

4; ESZTERGOM és VIDÉKE 1939. március 2 zassági kölcsönért. Az intézmény munkájáról érdekes, illusztrált cikk­ben számol be Tolnai Világlapja legújabb száma. A legkiválóbb ma gyár irók novelláin, a rendkivtil ér­dekes folytatólagos regényen kívül közel száz pompás képet talál az ol­vasó a népszerű képeslapban. Tol­nai Világlapja egy száma 20 fillér. Papok katonai szolgálata. A honvédelmi uj törvény rendelkezése szerint a katonai szolgálati kötelezett­séget hitfelekezeti papokra is kiterjesz­tik. A kiképzési idő azonban a tör­vény szerint csupán két hónap lesz. E törvény szerint tehát mindenkit kiképeznek, aki arra szervezetileg alkalmas. Egy adag ételt is szabad ki­szolgáltatni a kifŐzóben. Egy ki főző tulajdonosa ellen feljelentést tettek a vendeglősipar jogosulatlan gyakorlása címén, mert úgynevezett futó vendéget szolgált ki, aki nem teljes menüt fogyasztott, hanem csak egy adag húsételt. A belügyminisz­térium kihagási tanacsa a panaszt elutasította azzal az indokolással, hogy minden iparosnak jogában áll működése körét szűkíteni, vagy jo­gosítványának hatarait kiterjeszteni. A kifőző tulajdonosát nem lehet meg­büntetni azért, mert egy adag ételt is kiszolgált. A kifőző iparról szóló rendeletnek az a meghatarozasa, hogy a kifőzés rendszerint előzetes meg­állapodás alapjan huzamosabb időn át meghatározott fogásokból álló ebédet vagy vacsorát szolgákat ki, nem értelmezhető úgy, hogy a kifő­zésben csak állandó elónzetok és csak teljes menüt fogyaszthatnak, hiszen a kifőzés éppen a legszege- nyebb igényű fogyasztók érdekében működik, akik soaszor egyetlen tál étellel is kénytelenek megelégedni. Világhírű árlisták találkozója Budapesten. Rendkívül érdekes, képeknél illusztrált cikket közöl erről a Délibáb legújabb száma, amely nagy terjedelemben és gazdag tar­talommal jelent meg. Pompás illuszt­rált rádióműsorokat, egyielvonasos színdarabot, premierbeszamoiót, szín­házi pletykákat, nagyszerű filmro­vatot és több mint száz szebbnel- szebb képet talál az olvasó a nép szerű szinnázi kegeslapban. A Déli­báb egy szama 20 fillér. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektívfelügyelő m. kir. aiiamrendőrseg áltál engedé­lyezett magannyomozo irodája Esz­tergomban, Dean Perenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kenyes természetű ügyekben nyomoz, okma nyokat beszerez, ismeretien helyen tariózkoúó vagy eltűnt egyeneket fel­kutat, úgy bei- mint kuitoidon. F1LMHIKADO A Stefánia Szövetség“ javára szerdán tartandó „Fekete gyémántok“ Jókai Mór regenyenek filmváltozata ránt olyan nagy az érdeklődés, nogy anácsos ^mindenkinek jegyről előre gondoskodni. A „Fekete gyémántok* ketten egy jeggyel megy szerdán 7 és 9 órakor a Kultur-mozgóban. Bors István Hunyadi Sándor darabja filmen az eddigi legnagyobb és legőszintébb magyar filmsiker — péntek, szombat és vasárnapi rnű sora a Kultur-rnozgónak. A vidéki ember kendőzetlen életét mutatja be. Egy végrendelet története. Egyik napról a másikra a béres Bors István dúsgazdag földbirtokos lesz, aki meg­marad régi őszinte puritán jellemé­ben. Präger Antal alakításával a leg­tökéletesebb, legemberibb szerepévé varázsolta Bors István realisztikusan markáns és mégis csupa szív alak­ját. Női főszerepben Tolnay Klári szintén remek. A sajtó egyöntetű kritikája : Mindenkinek látni kell! Önkéntes árverés. A Kolos kórház felett, a Bárány - úton lévő 3 dik pince, amely 15 m hosszú és 5 m szeles, egy présház­zal és szobával, továbbá szentgyörgy- mezei szérűskertekben lévő szerű 1939. évi március hó 5-én d. e. 12 órakor dr. Kardos MikIós ügy védi irodájában (Széchenyi-tér 9. sz.) szabadkézből önkéntes árverésen el­adásra kerül. Felvilágosítást ad a fenti ügyvédi iroda. Csütörtök, március 2. 12.05 Hírek. — 6.45 Torna. — Hirek. — Hanglemezek. — lu Híren. — 10.2u Felol­vasás. — 12.10 Hanglemezen. — 12.30 Hi­rek. — 1.30 Szimíonikus zenekar. — 2.35 Hirek. — 2 50 Műsorismertetés. — 4 15 Ház­tartási tanácsadó. — 4.45 Hírek. — 5 Hi­rek szlovák és ruszin nyelven. — 5.10 Elő­adás. — 5.40 Szalonzene. — 6.30 Előadás. — 7.05 Cigányzene — 8.10 „Katalinka * Operett 3 felvonásba . Közvetítés a Városi Színházból. — 9.1o Hírek. — ^10.10 Sport- eredmenyek — 10.50- Hirek, nemet olasz, angol es francia nyelven. — 11.la Jazz. Fentek, március 3. 12.05 Hirek. — 6.4a Torna. — Hirek. — Hanglemezek. — 10 Hirek. — 10.20 Felol­vasás. — 12.10 Gordonka, zongorakiserettel. — 12.30 Hírek. — 1.30 Cigányzene- — 2.35 Hirek. — 2.40 Műsorismerteteo. — 4.15 Diaktélóra. — 4.45 Hirek. — 5 Hírek szlo­vák és ruszin nyelven. — 5.10 Cigányzene. — 5 50 Sporteredményes. — 6 Eióadas. — 6.20 han6iemezek. — 7.15 Előadóest. — 7.20 Műsorismertetés. — 8 „Traviuta“ Dal­mű 4 felvonásban. Közvetítés a Városi Szín­házból. — 8.4 j Hírek. — JJ.40 Hírek. — 10.30 Hírek nemet, olasz, angol és francia nyelven. — li.20 Jazz. Szombat, március 4. 12 05 Hirek. — 6.45 Torna. — Hirek. — Hanglemezek. — 10 Hírek. — 10.40 Felol­vasás. — 12.10 Beszkart zenekar. — 12.30 Hírek — 1.30 Hanglemezek. — 2.35 Hírek. H.5Ü Műsoriemertetes. — 4.15 Felolvasás. 4.45 Hirek. — o Híres szlovák es »ruszin nyelven. — 5.10 Eióadas. — 5.40 Ének, zongorakiserettel. — ö.lo Csevegés. — 0.4. Cigányzene. — 7.45 Két egyleUonasos. — 8.20 Szalonzene. — b A varsói lengyel ra- diótthomas műsora. — 0.45 Hírek. — 10.00 Cigányzene. — 10.20 Hanglemezek. — 10.45 Híres nemet, olasz, angol és francia nyel­ven. — 11.lo Jazz. Igen sok leltári maradék 30 pengő jutalmat adok annak, aki 45 845. gyári számú vékonyvázú rövid építésű ellopott férfi kerékpárom­nak nyomára vezet Ifj. Szkalka Lajos Ince pápa-utca 4. sz. Eadó 200—250 kéve nád és ta­karmány répa a kerektói gazdaságban. Ugyanott tavaszi alá földek kiadók. Kiadó 3 szobás utcai lakás für­dőszobával Dobozi Mihály-u. 3. sz. alatt. Tanulóleányok felvétetnek Singer Karolin fehérneművarrodájában Szent Imre utca-15. szám alatt. Utcai lakás emeleten kiadó má­jus Ti beköltözéssel, Ferenc József-út 23. szám alatt. Eladó Szentgyörgymezön Báthory Schule Bodog utca 12. szám alatt egy házrész, mely áll 1 szoba, konyha és udvar és az összes mellékhelyiségek­ből. Bővebbet ugyanott. Menhelyi 9 éves fiú jelenleg el­helyezhető. Akik vállalkoznának ma­gukhoz fogadni, érdeklődhetnek a telep­felügyelőnőnél Simor-u. 6. Most adja el aranyát, ezüstjét és brilliánsát, magas árat kap érte. Öreg ezüstöt, pénzt és zálogcédulát is ve­szek SZATHMÁRY BÉLA órásmester, ékszerész és szaklátszerész. (Ámon mellett). Cimbalom, kiváló hangú, Schunda- féle jutányos á on eladó. Cim a ki­adóban. .Alomszalma nagyon olcsón eladó. Érdeklődni lehet Kossuth-utca 57. sz. alatt Harangozó Mátyásnál. Telefon 31.„ Eladó a Major-tér 6. számú ház, mely áll 3 szoba, két konyha és mel­lékhelyiségekből. Ugyanitt 30 q takar­mányrépa is eladó. Érdeklődni lehet Rozália utca 11. sz. alatt. Eladó a Horthy Miklós-út 51. sz. ház, mely áll 4 szobából, 4 konyhá­ból, mellékhelyiségekből és 1124 négy­szögöl telekből. Érdeklődni lehet u. o. Eladó a Laposi-dűlőben (Ispita- hegy alatt) egy eke szántóföld. Érdek­lődni lehet Kossuth Lajos utca 70. sz. Veiömagzab eladó mázsánkint 20 pengőért Csobán testvérek gazdaságá­ban Annavölgyibánya. Eladók válás iott malacok és ár­paszalma Barkóczi Ferenc-utca 21. sz. Eladó egy ház a Honvéd-utcában, mely áll 2 lakásból, kertből és pincé­ből. Bővebbet Vörösmarty-utca 8. sz. alatt. Ugyanitt két 100 kgr. körüli ser­tés is eladó. Keresünk azonali delépésre két főzéshez értő asszonyt vagy leányt. Bér havi 30 P és teljes ellátás. Je lentkezni lehet a Kolos-kórház élelme­zési irodájában. Párkányiak és felvidékiek! Ne felejtsétek el, hogy 25 óv előtt is CIEGLER BÁCSI hangszer és játéküzletében vásároltátok szükségleteiteket, ma is szeretettel és dúsan felszerelt raktárral várja régi és új vevőit, hogy becsülettel kiszolgálja. Jóminősegü árú, olcsó árban! Alkalmi votel: használt, de jó kar­ban levő zongora eladó. Egy hold szőlőm gyümölcsfák­kal, a szőlőben nyugdíjasnak alkalmas szép lakóházzal Szentgyörgymezön, Duna-dűlőben olcsón bérbe adom. i Ugyanott egy ebédlőkredenc is olcsón I eladó. Cim Oltósy Győző Hatvan Uj- 1 varsány. Kiadó 1 szoba bútorozva vagy anél­kül magányos asszony részére. Érdek­lődni lehet Temető-út 48. szám alatt, a dó Pásztor kápolnával szemben. — Ugyanitt egy 2 és fél éves üszőborjú is eladó. Eladó fél hold szőlőnek való talaj gyümölcsfákkal. flzletáthelyezós Van szerencsém a mélyen tisztelt közönség tudomá­sára hozni, hogy hentes és mészáros üzletemet március elején Kossuth Lajos-u. 30. sz. alól, IV. Béla király utca 3. sz. alá helyeztem át. Kedves vevőim további pártfogását kérve Kiváló tisztelettel JÁKICS GUSZTÁV Bugatti kabriolet, nyolchengeres turauto tökéletes állapotban, magánkézből 3.500 pengőért eladó. Évi adó 160 pengő, fogyasztása 12— 14 liter. Ritka alkalmi vétel. Érdeklődni : Budapest, VJ. Lehel-u. 25. sz. Steyer Művek. Müller és Társa könyv-, papír* és irószerkereskedés Esztergom, Széchenyi-tér 21. (Takarékpénztár épület) Olcsó árak! Irodaszerek, iskolacikkek, üzleti könyvek, töltőtollak, irógépkellékek, irógépel- adás, irógépkölcsönzés. Bárhol hirdetett regény, szakkönyv kapható. Kölcsönkőnyvtár 30 napra 1 pengő 50 fillér. Kultur Mozgó Szerdán 7 és 9 órakor Jótékonycélú előadás az eszter­gomi Stefánia Szövetség javára. FSKET® GT®Má»T0H Jókai Mórnak, a magyarság halhatat­lan mesemondójának legszebb re­génye magyar hangos filmen. Ragyogó kísérő műsor. Eelelős szerkesztő és kiadó: Laiszky Kázmér. Szerkeszti; Sebők József. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában, Esztergom,

Next

/
Oldalképek
Tartalom