Esztergom és Vidéke, 1939
1939 / 13. szám
HATVANADIK ÉVFOLYAM 13. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1939. FEBRUÁR 16 Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 keresztény politikai és társadalmi lap Előfizetési ár 1 hóra : 1 Dengő 20 filléi Megjelenik hetenkiní kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. meglepetéssel olvassuk a budapesti és'környék- beli Credo-egyesületnek az országkatolikus közvéleményéhez intézett felhívását, különösen pedig a felhívásnak azt a részét, amely a földbirtokreformmal kapcsolatban óvást emel az egyházi birtokok védelmében. Nem az lep meg bennünket, hogy a Credo-tan cs fordul ilyen felhívással az ország katolikus közvéleményéhez, — hiszen csak természetes, hogy a magyar katolikus férfiaknak ez a lelki, társadalmi, hitbuzgalmi és világnézeti szövetsége és képviselete felemeli szavát a kát. egyház érdekeinek védelmében. Csak természetes, hogy ez a Credo-tanács nyitott szemmel figyeli az eseményeket és hogy a küszöbön álló nagy nemzeti és szociális reformokat is abból a szempontból nézi, hogy a katolikus egyház sérelme nélkül történjék minden és hogy olyan keresztény mintaállam építtessék ki, amelyben a vallásosság és hazafiasság összhangban érvényesüljön. Csak természetes, hogy az iskolai vallásoktatáshoz, a hitvallásos iskolák fenntartásához szívvel-lélekkel ragaszkodik.Természetes ennek a katolikus hitbuzgalmi és társadalmi szervezetnek részéről az a kívánság is, hogy a katolikus érdekek és az egyház érdekei sehol sérelmet ne szenvedjenek. Mindez természetes és önként következik annak a hivatásnak és tevékenységnek természetéből, amelyre ennek az egyesületnek tagjai felesküdnek. Meglepődéssel gondolunk azonban arra, vájjon igazán szükség van-e már erre a felhívásra, — vájjon igazán itt van-e az ideje annak, hogy riadót fújjunk a katolikus egyházi földbirtok felosztásával szemben. Meglepetve kérdezzük: hát igazán annyira aktuális annak a kívánságnak hangsúlyozása, hogy a földbirtok során külön elbánásban részesítsék az egyházi birtokokat és hogy ezekből a birtokokból elsősorban az ellátatlan kát. iskolák és plébániák fenntartása biztosíttassák és ezekből elsősorban a katolikus szociális intézmények fenntartására, nemes népsegítő és nép- kultúrai egyházközségi célokra jusson. Ne értsen félre bennünket senki ezért a meglepődésünkért, de eddig azt hittük, hogy ebben az ügyben biztonságosan nyugodtak lehetünk. Most is azt hisszük, hogy nincs semmiféle komoly irányadó tényező és közhatalmi férfiú ebben az országban, aki a magyar katolikus egyházi vagyont és birtokot másra akarná fordítani, mint amire rendeltetett: az egyház létének és áldásos működésének biztosítására, a magyar nép lelke vallásos és szociális művelésére, gondozására. Úgy tudjuk, hogy a földbirtokreform egészen más célokat szolgál, mint a fentiek akadályozását és megrövidítését. Amikor az egyházi földbirtokra és Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök a Magyar Élet Mozgalom székesfehérvári zászlóbontó nagygyűlésén a többek között a következőket mondotta : — Egyszerű életet kell élni, mert szegények vagyunk s nem telik nagy pompára. Lesz azért elég a fényből, eléggé szeretjük a külsőségeket, semhogy attól kelljen félni, hogy túlságosan szürke lesz a magyar élet. De az urhatnámság lováról le kell szálinunk. S ez szól különösen a magyar középosztálynak, amely állandóan utánzási mániában szenvedett : állandóan utánozni akarta a felsőbb rétegek életmódját, amire anyagi viszonyai nem képesítették és állandóan utánpzni akarta azt a réteget is, amely ellen küzdünk s amely a maga keresetét ép oly könnyen költötte el, mint amilyen könnyen szerezte. Mi nem szereztünk, csak köliöttük. Ezért van az, hogy a magyar középosztály anyagilag leromlott s igy sem politikailag, sem szellemileg nem tudja azt a szerepet betölteni, amelyre hivatva volna erudiciójánél és jelleménél fogva ... Mi, akik részesei lehettünk rövid ideig a világháborút megelőző évek gondtalanabbságának s a világhá* ború után figyelemmel tudtuk kísérni a különböző magyar társadalmi rétegek megnyilvánulásait, teljes mértékben igazat adunk a miniszterelnöknek. Láttuk és látjuk, hogy társadalmunk minden tekintetben nagy átalakuláson ment át. A világháború idején sokszor hirdetett javító morális erők nem érvényesültek a gyakorlatban és az átalakulás még lelkileg is kedvezőtlennek bizonyult. Az 1914 előtti, az adottságokkal és lehetőségekkel józanul számotvető, egyszerű, őszinte, közvetlen és tiszta kedélyben elmélyülő társadalmi érintkezés helyébe a teherbírást túlbecsülő és jórészt I külsőségekben kimerülő forma ke rült, amelyben az egyszerűség már a modern állami és kulturális életre, a modern katolicizmusra és az új, szociális igazságon nyugvó magyar népi viszonyokra gondoltunk, mindig bíztunk a Püspöki Kar bölcsesé- gében és krisztusi gondolkodásában, amely mindenkor, még a legkritikusabb helyzetben is megtalálja a jóra vezető útat az ország más irányadó tényezőivel együtt. Most is ebben bízunk és nem csoda, hogy — különösen az egyházhoz hű katolikus esztergomi ember előtt meglepetésként hat minden hang, amely ettől a biztonságos felfogástól eltérően esetleges más véleményre céloz. túlhaladott álláspontnak számított, az őszinteség és közvetlenség eről- tetettnek látszott és a kedélyesség legtöbbször a könnyelműségbe és léhaságba áthajtó idegen, túlhajtott színezetűvé változott. A Trianon után megkisebbedett országban a szükreszabott anyagi lehetőségek ellenére az igények nem szállottak alá, hanem megnövekedtek s bizony még a kisebb jövedelmű polgárok társadalmi élete, érintkezése is olyan színvonalra került, amely nem állott arányban sem a jövedelemmel, sem pedig az illetők társadalmi pozíciójával. Mindenki túl akart tenni a többieken ; sajnos nem az egyszerűségben, nem a lelki értékekben, hanem a külsőségekben. Már már odáig jutottunk el, hogy nehéz volt egy-egy délutánt vagy estét otthon, a magunk családi körében egyedül, nyugodtan eltölteni. Igen, nehéz volt, mert a békebeli egyszerű vacsorautáni kvaterkázás és lere-fere helyett legalább negyven ötven személyes, jazz-zenés, pin- céres, estéiyiruhás, drága enni- és innivalóval bőven ellátott, feszes hangulatú soiréekról kellett gondoskodni, hogy azután legyen megfelelő társalgási téma a bridzsdéiutánokon, a fodrász- és manikürszalonban, a kozmetikai intézetben, a koncertek és színházi díszelőadások szüneteiben vagy pedig az egymást követő banketteken. Bizony igy a magyar társadalom lelki struktúrája nagy átalakuláson ment keresztül: fokozatosan elidegenedett a tradicionális egyszerű magyar polgári gondolkodásmódtól, amit a jórészt fajidegen kézben lévő szellemi termékek és előadások még fokoztak. Külsőségekben, cím- és rangkeresésben kimerülő, idegen hatásokat magábaszítt. középosztály alakult ki a maga klikkrendszerével, amely azokat, akik nem ezen az úton haladtak, lenézte és kiközösítette magából. A kifelé való élet terjedelmesebbé, HETI ESEMENYEK BELFÖLD Betiltották egy hétre a „Népszava“ című újságot. — Évi 146 millió pengő értéket termel a visszatért 326 felvidéki gyárüzem. — 24 vagont termelnek naponta a magyar olajmezők. — Balatonfüred előtt mesterséges szigetet létesítenek a Balatonban. — Tizenhat millió pengős évi forgalmat bonyolított le a Községi Éldmiszerüzetn. — Ipolyságon versenyuszodát és strandfürdőt létesítenek. — A csehek Ung- vsrnáí hátrább vonták állásaikat. — Elismerték a csehek, hogy Ungvár mellett ők kezdték a lövöldözést. — Kispest városa 20.000 néző befogadására sporttelepet létesített. — Gerincsy Pál lett az új jászóvári prépost. — A HONSs testületileg csatlakozott a Magyar Élet Mozgatómhoz. — A kalocsai központi papság lelkesedéssel állt Imrédy miniszterelnök mögé. — 4—4 évi fegy- házra Ítélték a tízmilliós valutabün- ügy vádiottait. — Ötvenéves a Magyar Turista Egyesület. — KÜLFÖLD A német kormány meghivta Bon- net francia külügyminisztert Berlinbe. — Egész hosszában elérték a spanyol nemzetiek a francia határt. — 24 millió pengőt fordít Jugoszlávia hűtőházakra. — A horvátok a független Horvátország elvének elismerését követelik a belgrádi kormánytól. — A sziámi király Svájcba utazott. — Pozsonyban nem szabad énekelni a Himnuszt és a Szózatot* — Olaszország kész fegyverrel megvalósítani Korzikát és Nizzát is érintő törekvéseit. — Harminc halott egy spanyolországi vonatösszeütközésnél. — India is kilép a Népszövetségből. — Hainan szigetét megszállták a japánok. — Benes hívei két új lapot alapítottak Prágában. — Leb- rím francia elnököt az angol parlamentben fogják fogadni. — Leszerelési vilagertekezletet akarnak ösz- szehivni Washingtonban. — A cseh lapokat tömegesen tiltják ki Szlovákiából. — A dobrudzsai német telepesek hazaköltöznek a birodalomba. — Az olasz legionisták Spanyolországban maradnak, amig Franco helyzete meg nem szilárdul. — Marhavagonban menekültek el a barcelonai vörös kormány tagjai. — Az angol királyi párnak bomba- és gázmentes lakosztályt építettek. — Nacionalista, propagandát folytat az orosz sajtó. — Franciaország sok százmillió költséggel flotíabazissá épiti ki egész sor kikötőjét. — Százezrek vonultak el a Szent Péter templomban XI. Pius pápa ravatala előtt. — Írország elismerte Franco nemzeti kormányát. — 350 vörös hóhért áiliroitsk a barcelonai haditörvényszék elé. — Összehangolják a német és olasz fegyverkezés iparát. — Hatmilliárd külföldi tőke menekült Amerikába. — 140 hadi- hajó és 600 repülőgép vesz részt az amerikai hadgyakorlaton. — Kanada 360 milliót költ fegyverkezésre Egyszerű életei éljünk!