Esztergom és Vidéke, 1939

1939 / 40. szám

HATVANADIK ÉVFOLYAM 40. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1939. MÁJUS 25 Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 2ü Keresztény politikai ÓS tárSEŰalJli lap előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Megjelenik hetenkint kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Politikai, ylelkiismeretlenség |s. A politika nem a szélhá­mosság es a könnyű lelkiis­meret vadászterülete, hanem a nemzet életküzdelmének, hala­dásának fóruma. Éppen ezért nemcsak az a fontos, hogy ki mit hirdet, hanem az is, hogy milyen módszereket követ. Keserves tapasztalatok árán tanultuk ezt meg húsz eszten­dővel ezelőtt, amikor nagy­hangú Ígérgetők és politikai szélhámosok furakodtak be a közéletbe s minden szépet és jót ígérve, tönkretették az or­szágot. Elvekben, meggyőző­désben lehet különbség az em­berek között s néhanapján épen az elvi síkon mozgó eszmei vita az, ami előbbre viszi az ország ügyét. Ennek az eszmei harcnak a fegyvere azonban a meggyőzés, a tudás és az er­kölcs mértéktartása. Aki bom­bával, erőszakosságra való til­tott szervezkedéssel, mérgezett betűvel métellyel, rágalommal és gyanúsítással dolgozik : nem eszmei célokat követ, hanem az önzés rabszolgája. Le kell ezt szögezni itt a nyilvánosság előtt, mert a ma­gyar közéletben éppen az utóbbi hónapokban számos jelét láttuk a politikai szélhámosságnak és szerencsejátéknak. Mindenki na­gyon jól tudja, hogy Magyar- országon esztendők következe­tés és lelkiismeretes munkájá­val át kell és át fogjuk ala­kítani a társadalom képét. Min­den józan ember tudja és érzi, hogy a szociális és gazdasági viszonyok megjavítása létkér­déssé vált. Ugyanakkor azonban mély felháborodással kell megállapí­tani azt is, hogy vannak lelki- ismeretlen elemek, akik a szo­ciális haladást a maguk szá­mára akarják kisajátítani és új eszmék hangoztatásának ürügye alatt az ország felforgatására, a közrend megingatására és tönkretételére törekszenek. Ezért kellett annak idején feloszlatni a hungarista nyilaspártot, amely nem a nyomornak, sőt nem is a bolsevizmusnak, hanem a rendnek, a fegyelemnek és a haladásnak üzent hadat. Hogy ez így volt, azt a hi­vatalos vizsgálat kétségen lelül- állóan megállapította s az ese­mények" is mindenben igazolták azt a gyanút, hogy itt valóban az anarchia sötét erőivel állunk szemben. Az egyik oldalon ha­ladást, szociális megértetést, nacionalizmust és történelmi hi­vatást hangoztatni, a másikon pedig bemocskolni a közélet szereplőit, megrágalmazni min­denkit, aki éppen nem hajlandó magára a magyar nemzettől idegen gúnyát húzni, érvek he­lyett bombákat robbantani, meg­győzés helyett éretlen korú fia­talokat meggondolatlan és vég­zetes cselekedetekbe hajszolni: ez volt a hungaristák módszere. S ez világosan mutatja erköl­csüket is. £. Amikor ennek a dicstelen szervezkedésnek hatósági intéz­kedés vetett véget, hamarosan napfényre kerültek a szervezők féltve őrzött titkai is. Kiderült, hogy büntetett előéletű, nem egyszer nemzetellenes, sőt ki­fejezetten kommunista bűncse­lekmények miatt jogerősen el­itéit egyének tevékenykedtek a mozgalomban, amelynek min­den lépése, minden elmondott és írott szava szemfényvesztés volt. Kiderült, hogy a nagy­hangon beharangozott tömegek — nincsenek sehol. De kiderült az is, hogy az olyan ember, aki könnyen Ígérgeti el a másét, ritkán tud rendet tartani a maga házatáján. Amikor pedig ezek a politikai lemezjátékosok oda­kerültek, ahová valók, szap­panbuborék gyanánt lett sem­mivé az egész szervezet. Úgy látszik azonban, hogy van közülük egy-kettő, aki ki­deríthetetlen pénzforrásokból táplálkozva, tovább szeretné folytatni államfelforgató tevé­kenységét. A napokban néhány ezer röpiratot küldtek Magyar- országra külföldről, valószínű­leg külföldi nyomdából, lázítás és izgatás céljára. Az eljárás nagyon jellemző: a röpirato- kon sem szerző, sem kiadó, vagy nyomda nem szerepel, nyilvánvaló tehát, hogy ezek a kútmérgezők még egy velünk baráti viszonyban álló külföldi ország törvényes rendelkezéseit is megszegték. Felelőtlenül izgatni, rágal­mazni és mételyezni szeretné­nek, de szavaikért nem állanak helyt. A hamis látszatot kere­sik, azt akarják eljárásukkal el­hitetni, hogy külföldről kapnak támogatást, ami teljes képtelen­ség. Másik céljuk pedig, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák azokat az előkelő és köztiszte­letben álló-embereket, akiknek a posta ilyen röpiratot kézbesít. A módszer minden szónál éke­sebben jellemzi , a hungarista politikai erkölcsöt, amelynek a jelek szerint fontos vonása a gyáva bujkálás és a felelősség elől való megszökés. A röpiratokat nyilván válasz­tási agitációnak szánták. Meg­győződésünk, hogy valóban agi- tációs eszköz ez, csak éppen a Esztergom város Idegenforgalmi bizottsága a múlt héten dr. Brenner Antal főjegyző, polgármesterhelyet­tes elnöklésével gyűlést tartott a városháza kis tanácstermében. Tárgysorozat előtt bejelentette az elnök, hogy a csavargőzös két hét múlva kezdi meg a járatot Kovács­patakra. A Szerédi park elől indul. Deseő Győző, az idegenforgalmi hivatal vezetője tartotta meg ezután beszámolóját. Célzóit arra, hogy a felszabadult Felvidék városai és ne­vezetességei most különös vonzó­erőt gyakorolnak az utasokra és ez nagy konkurrenciát jelent Esztergom­nak — különösen a filléres vonatok járása szempontjából Ezért óvatosan kell bánnunk a propagandával, amely sokba kerül. Ismertette ezután a nyaralóujság és a sajtópropagada kérdését és be­számolt arról, hogy megindult Esz­tergomba az iskolák látogatása. Ed­dig 22 iskola járt itt. Megemlítette, hogy erősen érezteti hatását a lakás­ínség. Az idegenforgalmi hivatal a lakások felkutatására és összeirására — házról-hézrss járva — most akciót indított, amelynek eredményeképpen mintegy 50—60 lakás várható. A kirándulások megrendezése, a szó­rakoztató zene ügye szintén szere­pelt a beszámolóban. Vitéz Szívós-Waldvogel József ny. tábornok felszólalásában hangsú­lyozta, hogy most már ne annyira szép tervekkel jöjjünk elő, amelyek megvalósítása sok pénzbe kerül, ha­nem inkább az eddig elhatározott tervek végrehajtásáról számoljunk be. Sürgette az iskolai kirándulások erős propagálását. (Erre az elnök bejelentette, hogy ez megtörtént, — 20C0 példányban készült a felhívás, amely az összes tanintézetek igazga­tóságaihoz elküldetett.) Felszólaló sürgette ezután a filléres vonatok, az autocsr kirándulások érdekében való utánjárást, az Idegenforgalmi Hivatal rendezzen kirándulásokat a Felvidékről Esztergomba, vagy Esz­tergomból Esztergom szép kiránduló­helyeire. Sürgette a fürdőújság meg­indítását is. Kész programokkal kell a turisták elé utazni. A szórakoztató zene megvalósítására a cigányzené­nyilasok ellen fog hangulatot kelteni. A magyar ember ugyan­is nem szereti az efféle alantos módszereket ésw hátbatámadó harcmodort. A! cselekedetről ítéli meg annak szerzőit s eb­ből a választások alkalmával le is fogja vonni a következmé­nyeket. Ha tehát a külföldön ga­rázdálkodó politikai spekulán­sok elvbarátaiból alig fog meg­maradni egy-két hírmondó, kö­szönjék ezt a magyar nemzet józanságának és érintetlen er­kölcsi érzékének. szék pártolását ajánlotta. Indítvá­nyozta a bizottság havi gyűlését. Az elnök indítványára ezután el­határozta á bizottság, hogy az ide­genforgalmi hivatal rövid időn belül elkészíti a fürdőújság tervét és be­számol megindulásáról, — megálla­podik a cigányzenészekkel a szóra­koztató zenét iletően, — elkészíti a nyári táncmulatságok tervét, a fekete­hegyi, vaskapui, kovácspataki kirán­dulások programját és előterjeszti az egynapos turistaprogramot, amelyet repülőlapon osztogatnának hajókon, állomásokon. Dr. Petőváry Lajos rendőrtanácsos felhívta a bizottság figyelmét arra, hogy a kirándulást rendező intéze­tek az idegenforgalmi hivatal ki­kapcsolásával egyenesen a rendőr­séghez fordulnak teljes utiprogram bejelentésével. így az idegenforgalmi hivatal nem munkálkodhatik közre. Ebben az ügyben úgy határozott a bizottság, hogy felír az Országos Idegenforgalmi Tanácshoz orvos­lásért. Reusz Ferenc takarékpénztári igazgató bizonyos megegyezést aján­lott a hajóstársaságokkal, hogy a városba hajón érkező és hajón ét­kező kirándulok után — akik csak megtekintésre és arra használják fel a várost, hogy itt a sétahelyen járva- kelve a papírhulladékot elszórják — bizonyos százalékot kapjon a város. Érdekes, hogy ezek a kirándulók még a bort is magukkal hozzák hor­dókban és demizsonokbsn. Sörös Ede az átmenő forgalom megnagyobbodása folytán a benzin­kutaknál ügyeletet és éjjel taxik biz­tosítását kérte. Több panasz hangzott el a bizott­sági gyűlésen a biciklistáknak, autó­soknak a topekán, a Széchenyi-téren való garázdálkodásáról, száguldó irBmáról, még arról is, hogy a Szé­chenyi-téren disznókat hajtanak ke­resztül. A bizottság kéri az autósok, biciklisták, kocsisok megrendszabályo- zását az utcai rend és a járókelők nyugalma és biztonsága érdekében, amit a rendőrkapitányság jelenvolt vezetője meg is Ígért. Ezen a téren valóban kíméletlen, erélyes fellépésre van szükség Esz­Rövidesen megindul a osavargőzös-járat Kovácspatakra

Next

/
Oldalképek
Tartalom