Esztergom és Vidéke, 1938
1938 / 73. szám
Szerkesztoseg, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Keresztény politikai és társadalmi lap Előfizetési ár I hóra: 1 pengő 20 fillér Megjelenik hetenkint kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. A FELVIDÉKÉRT! Legyünk ott mindannyian ma d. u. 6 órakor a Széchenyi-téri nagygyűlésen ! Magyar Testvérek! A Kárpátok koszorúja alól húsz esztendő döbbenetes szenvedése, elszakított testvéreink hazavágyó sikolya meg- százszorozva száll felénk e napokban s mi Esztergom és környéke társadalma fegyelmezetten, méltósággal, de megmásíthatatlan elszánt akarattal U öve teljük hogy a hazugságokon épített cseh állam igájába hajtott magyar, német, lengyel, szlovák és rutén testvéreinket azonnal csatoljál* vissza anyaországukhoz, ECttéPA! Hozzád fordulunk mi vértanú magyarok, akik ezeréven át a kultúrád, a nyugalmad becsületes védőid voltunk életünk, vérünk árán is és mit kaptunk érte?? Tedd jóvá húsz esztendő bűneit, add nekünk vissza a Felvidéket, melyet a felületesség és harácsolás vak ösztöne elrabolt tőlünk. Igazságot követelünk a mi igazunkért, amiért őseink vére folyt, ami nélkül neked sem lesz nyugalmad soha! Magyar Testvérek! A Garam felől testvéri vágyakat hajt át hozzánk a szellő! Várnak, hívnak bennünket a mieink ölelkezésre, új magyar életre! Az igazságtevés óráiban csak egy lehet a hitünk, akaratunk: felvidékiek találkozunk ! A magyar igazság követeléséért 1938 szeptember 24-én, szombaton délután 6 órabor a Széchenyi-téren minden magyar együtt lesz! Esztergom és környéke hazafias társadalma. Amikor a háború utáni válság szinte gutaütésszerű állapotot idézett elő a világon, Nürnbergben szólott egy Férfi, ki a tiszta igazság pörölycsapásaival adta tudtára a világnak, hogy itt-ott már megfiatalodott népek vannak, akiket nem lehet többé frázisokkal szédíteni. Mert az a nürnbergi beszéd hangjában, tartalmában, könyörtelen logikájában történelmi cselekedet volt. Elérkeztünk egy ponthoz, amelyen túl nem lehet immár úgy menni, hogy meg ne szabaduljunk a hazugságok polipkarjaitól. Hitler vezér és kan | cellar hangjából nemcsak egy erőtől duzzadó nép határtalan önbizalma, hanem a jövő zenéje csendül ki. így még nem állt ki Férfi fajtája igazáért, így még nem sebezték meg azt a két évtizedes politikai játszmát, amit mi mindig, de csendesen így neveztünk — Hazugság. Mi lesz most? — hangzik az ijedt kérdés innen is, onnan is. Sokan már erőltetett stilus- fringiakkal állanak a „béke“ mellé, hogy megvédjék azt, mert mégis csak béke. Sokan úgy érezzük, hogy ezért a békéért nem erdemes sírni. Ezért a békeért, amely húsz éven át sanyargatta a határon innen és túl elő magyarságot, nem érdemes egy vedőszót emelni. Mert ha van a világ népeiben, ha van a népek szabadságát bilinccsel és kardcsörtetéssel hirdető nagyhatalmakban becsületérzés és igazságszeretet, akkor beláthatják, hogy bármily kicsiny, vagy bármily gyűlölt legyen egy nemzet, ugyanolyan elemi jogokkal bir, mint a legjobban alakoskodó, vagy a legboldogabb. Mert nem azért teremtett a Mindenható népeket, — így mondta a vezér — hogy elnyomók, vagy elnyomottak legyenek. Ha pedig mégis vannak ilyenek, akkor az elnyomó akkor is becstelen, ha demokráciát hirdet, az elnyomott akkor is szánandó, ha magyar, vagy német. Mivel pedig húsz éven át azt láttuk, hogy igenis vannak elnyomók és elnyomottak, érzésünket is megszólaltatta a nürnbergi beszéd és ezen a szeptemberi napon levetkeztünk minden önmagunk ellen támadó indulatot és mi is visszhangjai leszünk a nürnbergi beszédnek. Ezeknek a lazas napoknak a sorsát percek, pillanatok eldönthetik. Ha a mi hangunkban a félelem helyett mégis az öntudatnak és a mindenre elszántságnak az érzése csendül fel, ez nem az alaptalan elbizakodottság, hanem a végzetszerűségnek komoran komoly tudomásulvétele. Mi nem akarunk háborút, mert az pusztít, rombol, az emberi kultúrát tönkreteszi, de nem akarjuk ezt a mai békét sem, mert ez sorvaszt, tunyaságba dönt és kibírhatatlan nyomorba taszít. Mi nem vagyunk a demokrata államok gyűlölői, nem vagyunk a tekintélyállamok imádói, csak a magyar múlt és magyar jövő szerelmesei. Ha pedig elsősorban és mindenek felett a magunk sorsa izgat és érdekel bennünket, akkor hallatni kell szavunkat, nehogy azt higyjék rólunk, hogy mi mindig csak a jó fiúk szerepét akarjuk játszani. Igenis meguntuk már azt a szédületes iramú hazugság gyártást, ami a béke jelszavával történik a népek elnyomása körül. Ha még oly szokatlan, s az a nemzetközi diplomácia százértelmű szótárában ismeretlen szavak voltak azok, melyek Nürnbergben elhangzottak, nem vagyunk hajlandók a kétszínűség kedvéért sem azt állítani, hogy nem fedik a tiszta igazságot. Ha a válságba jutott európai béke csak azáltal lenne megmenthető, hogy rabszíjra fűzött milliók tovább viseljék a hazug demokrácia láncait, ekkor mi ennek a békének a megmentése érdekében nem vagyunk hajlandók egy tapodtat sem lépni. Tudjuk azt, hogy ezekben a komoly pillanatokban embereket és nepeket irtózatos felelősség terhel, mert egy új világháborúnak beláthatatlan követ- kezmenyei lehetnek, de kérdezzük a béke genfi őreitől, de leginkább a sokat szenvedett magyarságtól: van-e egy cseppnyi kilátás arra, hogy békés eszközökkel jogaihoz juthasson a magyarság, amikor húsz évig azok fojtották belé a szót, akik a népek szabadsága alapján tépték szét az egykori monarchiát, s most inkább lángra gyújtják a világot, mintsem szabadságot adjanak a rabszíjra fűzött magyarságnak. Mi mögöttünk nem áll egy 75 milliós hatalmas birodalom, de ott áll az ezeréves múlt, s amikor a szudéta-németek teljesen jogos követelése miatt hideglelés rázza a világot, akkor nekünk is zárt sorokban kell felsorakozni egy, talán soha
