Esztergom és Vidéke, 1937

1937-05-06 / 36.szám

befejezése 1837. július 17-én volt, július 26-án Ürményi Péter felszentelt püspök, nagyprépost áldotta meg és bemutatta az első szentmisét. Az új templom berendezését, feldíszítését ismét nagylelkű jótevők tették lehetővé, akik közül első sorban Kopácsy József, Szcitovszky János ós Simor János érsekeket kell kiemelni, továbbá a székesfőkáptalan tagjait és a város sok-sok polgárát, akik nemes adományaikkal kitörülhetetlenül irták be nevüket a város történelmébe. A templom belső festésének költségeit igen nagy részben Vaszary Kulos bíboros viselte. A templom sok adakozója közül ki kell emelni a következő neveket: Bogisich Mihály kanonok (a Mária oltár vertezüst tabernákuluma, gyertyatartói, kánontáblái), Graeffl János kanonok (renaissance stílusú szentségtartó), Számord Ignác (diszkehely, gótikus ciborium), Brutsy Márton és Viszolay István (hét ágú kandeláber), gróf Csáky Károly (két rendkívül értékes szőnyeg). A templom jőtevői között egy esz tergomi névről kell még emlékezni csatái Szabó Alm. János, nagyváradi kanonok nevéről, aki a templomnak és a hozzátartozó lelkészségnek Rudnay után a legnagyobb jótevője voit. Csatái Szabó Alm. János akiről a legutóbbi városi közgyűlés utcát is nevezett el hálája jeléül, tette le u. i. bőkezű adományával a lelkészség anyagi alapjait. Mi is a város közönségének ahá Iáját és kegyeletét kívánjuk leróni, amikor ennek a sajnos kevesek által ismert esztergomi negyságnak az életéről megemlékezünk néhány sorban. Szabó János Esztergomban született 1800-ban, mint egy esztergomi földműves családnak nyermeke. A theologiát Budapesten végezte el. A pozsonyi Emericanum aligazgatója volt, amikor a király egyetemi tanárnak nevezte ki. I. Ferenc Józsefet is tanította nyelvekre, amely magas kitüntetés a kiváló nyelvtudósnak szólott. Szabó János rengeteget áldozott Esztergomra, ingatlanait is a lelkészségre hagyta. Ez a bőkezűsége tette lehetővé, — mint emiitettük — a lelkészség anyagi feltételeinek minden időkre való biztosítását. A száz éves Szent Anna templom 1937. január l-e óta Serédi Jusztinián dr. bíboros hercegprímás magas elhatározása folytán plébánia és a plébánia száz év nemes hagyományaival állott be a lelkek szolgálatába. Az uj plébániának és egyházközségnek életmegnyilvánulásait szinte lépten-nyomon láthatjuk és tapasztalhatjuk, még sem fog ártani, ha néhány pillantást vetünk a plébánia belső életébe. Az egyházközségnek a SegitŐ Boldogasszony egyházközséggel együtt kb. 6000 hivője van, ami tekintettel a feladatok nagyszabású és széles körre kiterjedt volta miatt, súlyosfeladatokat ró a vezetők vállaira, különösen szociális szempontból. Az egész szociális kórdóst különben központilag a Szent Antal Egyesület irányítja, ennek az egyesületnek a működéséhez csatlakozott a szegény gondozás terén az új egyházközség is. Az egyesületi élet szempontjából a hivek a Jézus Szive Szövetségbe tömörülnek, ahol mindenki foglalkozásának, műveltségének, korának megfelelő működési körét megtalálja. Ezzel kapcsolatban fontos újítás, hogy a belvárosi Credo Egyesület átszerveződik városi Credo-vá és magába fogja foglalni a város öszszes Credo tagjait. Különösen nagyjelentőségű a Zsalazson híveinek intenzivebb belekapcsolása a városi hitéletbe. E té ren a kezdeményező lépés, mint annak idején megírtuk, a Segítő Boldogasszony Egyházközség megalakítása volt. A Zsalazson-kérdéssel kapcsolat ban a következő tervekről és elgondolásokról számolhatunk be. Nagyon fontos feladat egy elemi iskola felállítása. Mint értesülünk, egy 2 tanerős iskola felállítása anyagilag már nagy vonásokban biztosított. Ezzel kapcsolatban a kápolnakérdését is meg lehetne oldani, legalább is provizórikusan. Mindenesetre legfontosabb az, hogy az iskola fekvése központi legyen és jelezze ezeknek a területeknek egységét, ami egyébként sem ártana, ha a névben is kifejezésre jutna. Eddig mindig három névről is kellett beszélni: Kenyérmező, Esztergom-Tábor, Zsalazson. Az egész zsálazsoni kérdés-komplexumnak a kielégítő megoldása nagyon fontos városi érdek. Három faktor szerepel ebben a kérdésben: a város, az Egyházközség és a bánya. Ha mind a három tényező összefog, akkor a közös munka bizonyára meg fogja teremni a maga hasznos és előre alig értékelhető nemes gyümölcseit. Meg kell említeni azt az örvendetes jelenséget, hogy a hívők áldozatkészsége szinte óriási. A mai világban, amikor az emberek annyira fásultak és blazirtak a közügyek iránt, elismerés nélkül nem lehet elmenni eme példát statuáló tény mellett. A szóz éves jubileumot ünnepli Áldozócsütörtökön a féléves plébánia és vele együtt az egész város. Legyen ez az áhítatos, bensőséges ünnep újabb száz évnek kiindulópontja és legyen a száz. éves templom az élet küzdelmeiben elfáradt, meggyötört lelkeknek gyógyító helye, ahol a fájó sebekre az írt maga az Isten jóságos keze adja. Nyilt levél a Szerkesztőhöz Gruman László nyug. m. kir. államvasuti főintéző, a „KANSz" „Esztergom vármegyei törvényhatósági választmányának" s az „Esztergomi vasutas Csoport" elnöke, az „Esz tergomi Takarékpénztár rt." igazgatósági tagja az alábbi levelet intézte hozzánk : Igen tisztelt Szerkesztő Barátom 1 Ha az ember látó szemmel jár az utcákon, megdöbbenve látja, hogy az emberek gondterhelt arccal, lehajtott fejjel — szinte apatikusan, görnyedt vállal róják útjukat. Eltűntek a mosolygó, kedélyes arcok s jha egypár szóra megállunk, mind csak a nehéz anyagi gondokról, a katasztrofális drágaságról panaszkodik. Valami megfekszi a lelkeket s mindenki igyekszik keresni a kivezető utat. Ezer és ezer felé tapogatódzunk s nehéz megtalálni azt a pontot, ahonnan kiindulva mégis csak dűlőre juthatunk. A legsürgősebb kérdés, miként lehet letörni a rettenetes drágaságot. Egy nagy tömeg különböző foglalkozású emberrel beszélgettem erről az égető kérdésről. Kereskedő, iparos, orvos, ügyvéd, mérnök, termelőgazda szinte egyöntetűen állítják, hogy a nagy drágaság onnan indul ki, hogy nincs pénz, nincs megközelítően elég pénz az emberek kezei között. Nem csurog vagy csepeg a levezető csatornán elég pénz az emberek kezeihez. Azt mondják — s ezt szomorúan állítom én is —, hogy mióta.leszállították a tisztviselők fizetését, nyugdiját, azóta pang és pang minden, nem jut semmire, csak a legnagyobb zsarnok, a gyomor nyer némi kielégítését. Megdöbbentő, milyen óriási összeg az, amit a tisztviselők és nyugdijasoktól elvett az államhatalom. Mintegy 350.000 közszolgálati tényleg szolgáló s nyugdíjban levő embertől, tisztviselőtől több mint 90 millió pangőt vont el az államhatalom s itt megállott a vérkeringés. Untig sokszor, hihetetlenül sokszor megkíséreltük már jobb belátásra birni a hatalom birtoklóit. ígéretek voltak, de a pénz elmaradt. Maga a szorosan vett közszolgálati alkalmazottak egész nagy tömege Emlékezzünk a régiekről itta 0'sváth Andor. Dr. Perényi Kálmán Amikor a mult században a véderőtörvóny ellen irányuló tüntetések a fővárost állandó izgalomban tartották és az egyetemi ifjúság fáradhatatlan volt a kormány és a rendőrség ellen kitalált bosszantásokban, ő is ott volt mindenütt, ahol arra alkalom kínálkozott. A tüntetések sem tarthattak örökké, véget vetett azoknak a rendőrség segélyére sietett katonaságon kivül ama körülmény is, hogy a törvényjavaslatból törvény lett. Az egyetemi évek végzése után Esztergom vármegyéhez került Perényi Kálmán. Lehiggadva, a komoly munkának szentelte minden idejét és csakhamar szolgabíró lett. A köz igazgatáshoz való. lekötöttsége mellett különben talált időt arra is, hogy a vele született költői genie-jét is gyümölcsöztesse. Érre az alkalmat az „Esztergomi Lapok" adta meg. Itt jelentek meg első zsengéi, amelyek később önálló kötetben láttak napvilágot. Lyrája rendkívül meleg, behízelgő, köznapi frázistól mentesnek bizonyult. Kár, hogy abbahagyta. Különben évekig szerkesztette az „Esztergomi Lapok"-at, melynek hasábjain költeményein kivül főleg szépirodalmi témákkal és társadalmi pro blémákkal foglalkozott. Az „Esztargomi Lapok".tói párkány-járási főszolgabíróvá történt megválasztatása következtében vált meg. Pályája Andrássy János alispán nyűgalomba vonulása után ívelt felfelé. Népszerűsége, közvetlen, kedves modora, mindenkivel egyaránt szives és előzékeny magatartása, úri, ds sohasem túlzó gesztusai, nemkülönben kitűnő közigazgatási képességei Esztergom vármegye alispáni szókébe emelték. Hogyha róla nemcsak mint barát, hanem mint életének szemlélője emlékezem, tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy nemeslelkű, jó ember volt, Istenadta tehetségét teljes mértékben feláldozta az irodalmon keresztül a közművelődésnek épp oly mértékben, mint ahogy azt a vármegye szolgálatában érvényesítette. Nem volna teljes ez a méltatás, hogyha emlités nélkül hagynám szülővárosa iránt mindenkor megnyilvánult és a város fejlődését szivén viselő gondoskodását. Ő az az alispán volt, aki székfoglalása idején az ósdi keretekből menekülni, modernizálódni akaró Esztergomnak minden ilyen irányú törekvését honorálta és arra törekedett, hogy a megye közönsége a székvárost megértse, támogassa. Valóban igaz, hogy Esztergom renaissancea az ő alispánsága alatt kezdődött és ami en nek a városnak mai, meglepő fejlődósét illeti, enne'* a fejlődésnek az alapjait az ő megértése és szeretete rakta le, Perényi Kálmán alispánsága tehát fordulópont volt Esztergom életében. A városnak akkor Wimmer Imre vo t a polgármestere. Világot látotf, sokoldalú, a haladás szellemétől áthatott olyan férfiú, aki — bár erősen magas korban foglalta el a polgármesteri széket — ritka ambícióval indította meg azt a folyamatot, amely a minden irányban való modernizálást tűzte ki feladatául. Ekkor már a város tisztikara is a fiatalabbakbóí rekrutalódott ós ez a tisztikar is teljes jóakarattal és készséggel törekedett arra, hogy Wimmer Imre célkitűzéseit minden igyekezettel megvalósítsa. Perényi Kálmán teljes mértékben támogatta ezt a nemes törekvést, s hogy a sok-sok terv nem valósulhatott meg, annak akadálya a háború voit. A világégés, melynek hosszú tartama alatt elsorvadtak a vágyak, elfogytak az anyagi erők, kialudt Wimmer Imre életének mécse ós Perényi Kálmánt elsodorta alispáni székéből egy nemtelen hadjárat. Nem méltó a toll arra, hogy ennek a hajszának részleteit ismertesse. Elég annyi, hogy légből kapott, minden tárgyi alapot nélkülöző vádak keletkeztek, a hatalmi szó győzött s Perényi Kálmánt skartba tették. Ez történt a háború kellős közepén akkor, amikor már az ország szine-java elvérzett, csonka és béna lett, amikor a társadalmi összefogásra a legnagyobb szükség volt és amikor a helyét megálló, erélyes, eszélyes és kipróbált főtisztviselőre a legnagyobb szükség volt. Aki látta az addig délceg, örökké djrűsen mosolygó embert amint megtörten, magába roskadva, hirtelen megöregedve néha néha meg jelent az u'cán, az, ha becsületesen ítélte az eseményt, szive minden dobbanásával igazolta, hogy Perónyibsn az ártatlannal járattak a leikében örök fájdalmat gyökeresitő Kálváriát. Hiába ölelte át magaskorú édesanyjának vigasztaló szeretete, imádott feleségének férje martyriumát átértő és átárző részvéts, vele tartó barátainak önzetlen ragaszkodása, lelkének sebeit nem gyógyíthatták sem ők, sem az idő. Elment ő is azok után, akiknek már nem fáj semmi és talán még maradt néhány azok közül, akik későn látják be, hogy irigységüknek igazán ártatlant adtak áldozatul. Vájjon nyugodt-e ezeknek a lelkiismeretük ? I Sinka Ferenc Volt békeidőben, úgy a kilencszázas években, Esztergomnak egy élő nevezetessége, vagyis inkább látványossága. Sinka Ferencnek hívták. Mi, fiatalok azonban, sőt az egész város, Sinka tatának tiszteltük. Két méternyi magas ember volt és saját bevallása, de a mi szemmértékünk szerint is megnyomta a 130 kilót. Foglalkozására nézve építész volt és pedig egyike azoknak, akik szakmájukban művészek voltak. Különösen a templomépítés terén volt kiváló és az Árpád-kori stilus egyik rajongója. Nem tudom, hogy az általa tervezett és épített templomok száma mennyire rúg, de jól emlékezem, hogy a most megszállott túlsó területen lévő bónyi Árpád-kori templomot romjaiból ő restaurálta olyan művészettel, hogy a megújult templom a stilusművészeknek egész lé* gióját vonzotta. Az ő tervei és vezetése alatt épült az Esztergom városi köztemető fölött az új Jópásztorkápolna is, amely a vajdahunyadi vár stílusát teljes mértékben viseli. Amíg élt, az esztergomi székesfőkáptalan reá bizta a bazilikának állandó gondozását is és emlékezetem szerint a templomnak 1856-ban történt felavatásától előállott hibáit és teljes javító munkálatait e század elején ő végeztette. Bár az építészeti pályára készült, volt egy időszak, amikor még a ke-