Esztergom és Vidéke, 1937

1937-05-06 / 36.szám

1937. május 6 • 8ZTERODM 58 VSDBKB tehetetlenül vergődik tovább a példátlan nincstelenségben. Egypár lelkes — megértő szivű honatya megmegkisérli jobb belátásra birni a magas kormányt, de a szokványos válasz végeredményében az, hogy: nem lehet, nincs pénz. Ha maga az állami tisztviselők nagy tömege visszakapná jogos illetményét, egy csapásra megváltozna az ország képe. Kapna a mészáros, a cipész, kőmives, bádogos, szabó, lakatos, asztalos, szobafestő, kereskedő, annyit mint a régi jó időkben s mindenütt maradna pár pengő — a termelő gazda is értékesíteni tudná terményeit s az igy tételenként talán kicsinynek tetsző, de végeredményben hatalmas összegből az állam is rendben megkapná az adókat, amit moFt sok százezer embertől csak árverés utján lud megkapni, ha ugyan megkapja s nem kerül a sor „ adótörlés "-re, mint mostanában megesett, hogy súlyos milliós adóhátralékokat kénytelen volt törölni. Visszakerülne minden fillér az állam kasszájába s általános gazdasági fellendülés lenne. De — ós itt eljutottam oda, miért is irom tisztelt Szerkesztő Barátom ezt a levelet hozzád l Itt vannak a magántisztviselők I Gyárak, bányák, magán és egyházi nagy uradalmak, biztosító intézetek, bankok, takarékpénztárak, szövetkezetek, malmok, és száz és száz egyébb, tisztviselőket foglalkoztató alakulatok. Magánalkalmazásban van mintegy 300.000 úgynevezett magántisztviselő. Ezektől a gépemberektől a legszerényebb számítás szerint is havonta legalább 6—7 millió pengőt von el az úgynevezett „kenyéradó gazda", ami évente 75—85 milliót tesz ki. Ezt a pénzt azonban nem kapja az állam, megmarad a nagytőke aranybornyának a mindent megemésztő gyomrában, növeli a nagytőkét, s ad krőzusi jövedelmet egy pár száz vagy ezer embernek. És itt kétszeres károsodás éri a közt, az államot. Elsősorban az állam elesik a magántisztviselők előbbi és a lecsökkentett fizetése közötti külömbözet után járó, kereseti vagy jövedelmi adótól, hogy ez mekkora összeg, könnyű kiszámítani, 80 millió pengő külömbözetnól, cca 2 és fél millió pengő. Éppen akkora összeg, amenynyit most a költségvetésben „önállósító alap "-nak vettek fel. Ezen már érdemes gondolkozni. Ez 5 éven keresztül tizenkét és fél millió pengő. Ha ennél a kérdésnél egypár lépést teszünk előbbre, úgy látjuk végeredményben milyen hihetetlen nagy összeggel lett csökkentve az ország vér- illetve pónzkeringése. Elvonják a tisztviselők milliókat kitevő fizetés csökkentési részét s megkárosítják az államot az igy leesett adók útján. Két lehetőség van ezzel szemben, vagy ezzel kapcsolatban: parancsolólag rendelje el az államhatalom, hogy legazonnal állítsák vissza az előbb említett kenyér adók tisztviselőik csökkentés előtti illetmé nyeit — s akkor adótöbbletben kap szép összeget, s ez lenne a legszociálisabb megoldás — vagy kötelezni kell őket arra, hogy a tisztviselőktől elvett összeget havonta fizsssék be az államnak. Ennek ellenőrzése igen könnyű. Magának a köznek nincs semmi haszna a fizetéscsökkentésből, mert sem a részvények után nem lett magasabb az osztalék,- sem a gyárak nem tették olcsóbbá gyártmányaikat. Más országban már hatalmas módon megnyilvánult annak a felismerése, hogy csak jól, bőségesen fizetett tisztviselők utján lehet a pénzt becsületesen kiosztani mint helyes elvezető csatornán s ez biztosan visz szatér s rendelkezésére áll az államnak. Anglia 75%-ban visszaadta az el vont fizetésdifferenciát. Olaszország már évek előtt visszaadta a teljes összeget s f. év május 9-től 10%-kal emeli az 1500 lirán aluli illetményeket, vagy nem lehetne nálunk is, ahol oly sokban követjük az idegenből vett példákat, ebben is követni a boldog Olaszországot ? Vannak ugyan olyan gyárak is mint — Istennek hála — az itteni Petz Testvérek Rt., amelyek lárma nélkül fokozatosan emelik a tisztvi selők s egyáltalán az alkalmazottak fizetését, de hát ez fehér holló, ilyen szinű madár pedig igen kevés van. Végül engedd meg tisztelt Szer kesztő Barátom, hogy idézzem a régi latin közmondást „Kevés bölcsességgel kormányozzák a világot." Fogadd, kórlek legőszintébb tisz teletem kifejezését s meleg baráti kézszorítással vagyok Őszinte hived Gr untán László. VIM Hájas 23-án nyitja meg a keltés szentévet a hercegprímás Serédi Jusztinián hercegprímás szombaton főpásztori körlevelet intézett a magyar papsághoz és közli, hogy a püspöki kar május 23 iki kezdettel szentévet hirdet, hogy a jövő évi kettős ünnephez, az eucharisztikus világkongresszushoz és Szent István halálának 900-ik évfordulójához megkívánt lelki előkészület mentől komolyabb legyen. — A kettős szentév — irja a hercegprímás a körlevélben — mindenesetre nagy munkatöbbletet kivan mindnyájunktól, de szívesen hozzuk meg az áldozatot az Eucharisztia diadaláért és édes hazánk becsületéért. Nemcsak hazánk lelki életének megújhodását várjuk tőle, hanem — tekintve Középeurópában elfoglalt központi helyzetünket — a hivők nemzetközi frontjának a megerősödését is a hitetlenség ellen folyó nyórgond más foglalkozásra kényszeritette. Ez akkor volt, amikor Makóról, szülőhelyéről, Esztergomba költözött. Ide nevezték ki bírósági végrehajtónak. Hát bizony ez nemcsak nehéz kenyér volt, hanem a mult század hetvenes éveiben ez a mesterség egyike volt a gyűlöltek nek, ő azonban ezt a súlyos tisztet olyan módon töltötte be, hogy egyetlen esztergomi polgáron kivül senkivel sem volt baja. Erről az esetről — anélkül, hogy kedves emlékét sérteni akarnám — később emlékezem, de már most megjegyzem, hogy annak köszönheti a hazai építőművészet, hogy Sinka tata visszatért hozzá. A tata egyébként robusztus mivoltát imponáló alkatát meghazudtoló szelíd ember volt. Olyan ember, aki a társaséletben soha senkivel ellentétbe nem került és emberbecsülő mivoltáért az esztergomi úri társaság szeretetében részesült. A tata nemcsak a társaságot szerette, hanem a sört is. Naponta, délelőtt tizenegy órakor, megjelent a Magyar Király étkezőjében ós a tulajdonos által egyenesen az ő terjedelméhez készíttetett nehéz széken a „Circiter"-asztalnál elfoglalván szokott helyét, egy óráig elsörözött és öt-hat hatalmas zsömlye kiséretében felkanalazott egy mély tenyérnyi paprikás marhavelőt, ami kor pedig elütötte az óra a délutáni egyet, felemelkedett székéről e szavakkal: „Gyerünk ebédelni" — hazafelé indult. Ez a „gyerünk" fel hivés volt a többieknek, hogy kisérjék haza és arra is, hogy otthonában ebéd előtt egy-két pohárkányi papramorgót elfogyasszanak. A finom szeszekben a papa valóságos specialista volt. Az ő kredencében a legjobb szerémi szilvórium és a káptalan legöregebb törkölye mellett ott kínálkoztak a tüzes lengyel pálinkák, kontuszowka és a jerzsabinka. Ezeken kivül speciális kőkorsókban a sörfogyasztás után orvosságként használatos liptói, vagy trencsénmegyei eredeti borovicska is kínálkozott. Aki azt gondolja, hogy a tata rabja volt az italnak, téved. Ő sohasem lépte túl a mértéket, de tudni kell, hogy az olyan testi terjedelemhez, mint amilyen az övé volt, más mérték ke'Iett. . . Amint említettem, szelíd és rendkívül nyugodt ember volt. Olyan ember, akit semmi sem tudott kihozni a sodrából. Erre példa az általam elmondásra igért eset, amelyhez — most jut eszembe — majd még egyet fel kell kell hoznom. Az első végrehajtó korában történt, Dajcs Román dunai molnárt kellett egzekválnia s evégből kiszállt a szentgyörgymezei Duna-partra, holott is átkiáltott a malomba, hogy a csónakkal menjenek érte. Ez meg is történt s bemenvén, dolgavégeztével azt kívánta, hogy szállítsák vissza a parthoz, A tata beleült a csónakba, amelyet Dajcs maga irányított. Itt aztán — bizonyára boszúból — az történt, hogy Dajcs felborította a járművet és vízbe estek. Tata és a molnár majdnem egyidőben evickéltek a partra. Ott aztán elkapta a molnár nyakát és messze behajította a vízbe s ezt követőleg teljes lelkinyugalommal eltávozott. A molnárt akalmazottai kimentették, túl is élte a tatát s nemrég, kilencven éves korában hajlott sírba. A másik eset is jellemző volt az ő csendes, indulatot nem ismerő természetét illetőleg. Történt ugyanis, hogy a tata valami igen fontos tervpályázaton akart résztvenni és evégből nagy szorgalommal el is készítette a terveket. Hogyan, hogyan nem, de megtörtént, hogy azokat valaki ellopta és a tatának rá kel lett jönnie, hogy azokkal más pályázott. A tatának sikerült bebizonyítani a maga igazát és a pályázatot megsemmisítették. Nemsokára történt, hogy egy Magyar Király-i sörözés idején a szálló bejárata alatt igy kiabált egy ember; — Hol van az a Sinka ? I Majd megtanítom én tisztességre. Ezt hallván, felemelkedik a tata, kimegy a kapu alá és a még mindig kiabáló embert mellen kapva e szavakkal: — Éo vagyok az, akit keressz — félkézzel felemeli és elkezdi a fal hoz dörzsölni. Addig dörzsölte a falon fel és le, amig el nsm ájult. Akkor aztán felmosatta s az eszmó létre tért atyafi futva menekült a színhelyről. Ezután a tata nyugod tan leült, felhörpintett egy korsó sört és igy nyilatkozott. — Fel akartam jelenteni terveim tolvaját, de már nem teszem. Azt hiszem, ez sem fog tőlem többet lopni. Magas korban költözött el közülünk Sinka tata. Van már harminc éve. Nemcsak kortársai, hanem sok sok fiatal is utána ment. Reá emlékeztem, hogy neve, — amelyre különben fia: ifj. Sinka Ferenc Pál nyug. városi közgyám, oki. tanár és jeles törtónatbúvár is érdemeket szerzett, — ne legyen a feledésé és mert benne művésziélek lakott és személyében a jellegzetesen jó, igaz magyar ember hagyott itt bennünket. MINDENT TISZTIT karcolás nélkül, tehát festett és I a kkozott küzdelemben. Arra azonban vigyáznunk kell, hogy az Eucharisztia ezúttal is igazi vinculum charitatis legyen, ezért tartsunk távol a kongresszustól minden olyan mozzanatot vagy politikai megnyilatkozást, ami az idezarándokló népek nemzeti érzését — bármily viszonyban legyünk is különben ezekkel az országokkal — legcsekélyebb mértékben is sérthetné. Mindenki a nagy keresztény katolikus közösség tagjának érezze magát Budapesten, aggodalom nélkül jöhessen és megelégedetten távozzék Magyarországról minden vendégünk. A hercegprímás részletesen közli a körlevélben a püspöki kar előkészítő rendelkezéseit a szentév megnyitására. Május 22 én este félóra hosszat zúgnak a harangok az ország valamennyi templomában, másnap, 23-án pedig valamennyi plébánián ünnepi szentmise keretében történik a szent év megnyitásának kihirdetése. A szentmisén a helyi hatóságok kiküldöttei is megjelennek az ünnepség fényének emelésére. Az idegenforgalmi statisztika pontos részletezésére a jövőben nagyobb gondot kell fordítanunk az eddiginél. A számadatokat nagyjából megközelíti az Idegenforgalmi Hivatal nyilvántartása, pontos képet azonban nem tud adni. A rendőrségen külön ilyen nyilvántartást nem vezet a bejelentőhivatal, igy annak semmiféle adat sem áll rendelkezésre. Az Idegenforgalmi Hivatal adatai sem mondhatók teljesen pontosnak, mert csak hozzávetőleges számokkal és következtetésekkel dolgozik. Pedig nagyon fontos lenne nemcsak azt tudni, hogy hányan jönnek városunkba, hanem azt is, hogy milyen társadalmi állásúak és foglalkozásúak azok, akik városunkat felkeresik. De különösen fontos lenne annak megállapítása, százalékos arányban és a tömegek nagysága szerint, miért keresik fel városunkat ? Mennyi időt töltenek itt, mit akarnak itt látni, s hogy akarják idejüket itt eltölteni ? Határozottan meg kell ugyanis állapítani, ha városunk jövő fejlődésében nagy szerepet szánunk az idegenforgalomnak, igy a feltételeket is kellő mértéiben biztositanunk kell. A fejlesztést tehát teljesen ennek megfelelően kellene megszabni. A hajók vasárnapi forgalma propagandát talán igen, de tulajdonképpeni hasznot annál kevesebbet jelent, különösen nem a boltjukat zárva tartó kereskedőknek. Ha idegenforgalmunk csupán ilyen látogatókból áll, Esz-