Esztergom és Vidéke, 1937

1937-01-24 / 7.szám

2 B5 Z I EROOM || VIDEKB 1937 január 24 csendjét hirdető sok síremléke. Már az előcsarnok kápolnájában hirdetik a padlózatba ágyazott vörös márványlapok hajladozó, furcsa gót betűikkel az alájuk kerülű halottak néma lakását. Benn a templom kápolnáiban művészi emlékek, küzdenek a mulandóság mindent elöntő árja ellen. Szent Vitái oltára közelében ezen szent hatalmas domborművű síremléke komolykodik nem a halál hatalmát sirató fenségével. A gótika legmonumentálisabb e nemű alkotása Salzburgban. A jobbszárny oldalkápolnájának falán a főhajó Szent Rupert oltára foglaló helyének megfelelő nagyságban oltárszerűleg képzett, díszített emlék. Festett képe Szent Rupert megdicsőülését hozza a város környezetében. A kép alatt, a szent kenotaphiuma. Csontjait a székesegyház falai őrzik. Egyszerűbb táblák hirdetik Michael Haydn és Anna Mozart a muladóság hátán hányódó, fakuló emlékét. Az első a híres Haydn Ferenc öccse, maga is híres zeneszerző s az új kori egyházi zenének megalapítója. Az utóbbi Mozart nénje, a becézett „Nannerr, kora híres zongoraművésznője, aki világtalan szemekkel hanyatlott annyi káprázatos virágos, forró este után síri ágyába. A jobb szárny utolsó kápolnájának márvány szarkofágja is szót kér. Wolf Dietrich érsek állíttatta édesapja, Hans Werner von Raitenan császári ezredes emlékére, aki 1593-ban a horvátországi Szomborban vesztette életét a török ellen vívott harcokban. Teljes fegyverzetben fekszik ' márvány ravatalán. Jobbja vezéri botján. A fehér csíkos, vörös márvány egyik fehér ere a homlokán fut keresztül. Állítólag a kapott halálos seb helyét jelzi. A templom minden porcikája történelmet, művészetet lehel, áhítatra hangol. Hangulattól, emlékezéstől bilincselten távozom, azzal a csodálás és elmélyülés szőtte érzésvilag gal, amit az egyik nagy esztétikus az áhítat és művészet néma zenéjének nevez. Más világba lépek, a templom tö vébe hanyatló, sokat emlegetett Szent Péter temetőbe. A négyszög három oldalán vasrácsos árkádsorral megvont nem nagy síri város Salzburg mintegy ötven ősi családjának, tagjaínak nyújt földbe süppedt síri lakóhelyet. Föld alá került testük felett a szobrok, festmények, ková csolt vasrácsok a régi Salzburg temető-művészetét, sírfelirataik a lélek örök életét hirdetik. A Mönchsberg függőlegesen meredek falához tapad a Szent Egyedkápolna, Szent Rupert imádkozószobája. Innen, a temető déli árkádsora végéről 45, kőbe hasított lépcső kúszik a sziklába vájt Szent Gertrudkápolnába, majd Szent Maximus remetelakásába. Kőtábla dörgi, siratja a 477-ben Juvavumra szakadó pusztulást. A tartományt s a várost vérbe, tűzbe temető herulok, hunok, gótok, gepidák közé a felirat szerint mi magyarok is belekerültünk („Hungari"). Jó hírünk, nevünk, Európa homlokán taposó táncos kedvünk előkelő tisztelethelyet biztosított számunkra már akkor, amikor még nagyon messzi, valahol az ázsiai térségeken készültünk a rettegett kalandozásokra. A történelem „Katakomba" névvel illeti e Szent Maximus s társainak vértanú vérével megszentelt sziklamenedáket. Rossi, a katakombák nagy értője szerint a K. u. III. századból való. Német területen mindenesetre az első keresztény századok legrégibb emléke. Lépcsők, sziklafalak, melyek látták Szent Szeverin, Noricum nagy apostolának, a viharos felhők nyargalta, sötétbe boruló égen bíztató fénnyel ragyogó csillagalakját. Elsietek Solarinak, a székesegyház építőművészének árkádos síremléke előtt. A ráboruló szomorúfűz hajlott ágán vörösbegy hintázik. Zengő, kicsi érctorkán, hallgatag sírok felett önti a hangok gyöngyös zuhatagát. Jobb ról, magasan felettem Hohensalzburg, haragos zöldbe öltöztetett vállas bástyáival. Lassú, méricskélő lépésekkel megindulok feléje. Nem fogadom el az 1894-ben megépített drótkötélpálya kínálkozó kényelmét, mely három perc alatt szállít a fellegvárba. Az erősségnek forduló út felé tartok. Közben érdekesen érint az apátság vadszőllővel futtatott emeletes kádárháza. Megkapó ékesen beszél arról, hogy Salzburgból még 1585-ben sem száműzték a gótikát. A hatalmas, több emeletes Keutschach kapuboltozaton túl az út annyira meredek menetet vesz, hogy csak kifogástalan szívvel tanácsos a kapaszkodás. Gigantikus falak, meredek, vízmosta oldalak, annak idején üvegcserepekkel tűzdeltek. A védők kérlelhetetlenül pusztulásba söpörték a tolakodókat. Ellenség nem vett rajta erőt, csak Napóleon katonáit sírták a robusztus tornyok s büszke falóriások. A csak kevesen merészelte út ajándékaképen, lelkemben az emberi komor, titokzatos erő csendfokozta érzésével kerülök beljebb, megjegyezhetetlen lépcsőkön, vastag falakba vágott folyosókon keresztül a vár külső udvarába. Sasfészek, a világ hangyaboly sürgésétől sziklatetőre kapaszkodó életnek borzongató csendességével. Nincs itt semmi ékesség, erkély, kőcsipkés párkány. Kőrámázta ablakából selyem keszkenőjével nem intett búcsút a vár kisasszonya távozó lovagja után. Felvonóhídján nem járt-kelt szőke, csigáshajú Minnesá igen, hogy öblös citherája mélyéről csalt zenéjével, énekével álmot lopjon a hunyni nem j tudó csillagszemekről. Vas századi A budapesti START Autófelszerelési és Műszaki Vállalat az alábbi levelet intézte hozzánk közlés céljából: Miután léczfalvi Bodor Zoltán úrnak az „Esztergom és Vidéke" 1937. jan. 14 iki számában megjelent levele a mi nevünket is megemliti és amit rólunk állit, az nem fedi a va lóságot, kérjük, hogy az „audiatur et altéra pars" elve alapján, szíveskedjenek nb. lapjukban sorainkat kö zölni. Bodor Zoltán úr azt állítja, hogy mi 1933-ban csak azért szállítottuk vas embere hordta meg első falait akkor, amikor a föld kínzott mellén sötét rémségek tapostak. A vár alapját Gebhard érsek veti meg 1077-ben. Az investitura harc erre-arra hajló bizonytalanságában itt keres biztosságos védelmet ebben a valóban „castrum munitissimum"ban. Az utódok folytatják az építést. Alig van köztük valaki, kinek neve ne fűződnék a vár történetéhez. Innen keltezik sokszor pásztorleveleiket, rendeleteiket. Hohensalzburg története szinte elválaszthatatlan Leonhard Keutschach századokat megélő, építő erőbe öltöző alakjától. Címerei lépten-nyomon beszélnek ennek a nagy érseknek vihartálló alkotásairól. Legtöbbször az ő címerével találkozunk. Az egymásnak dőlő két vágott pajzs egyikében a magyarázatra szoruló fekete kerekrépával. A keményfejű ifjú Leonhard papságra készülő elhatározását nem tudja megmásítani a könyörgő, fenyegető apai szó. Az édes apa a szülői háztól búcsút vevő fiú után haragjában fekete répát hajít. Az érseki méltóságra emelkedő meglett ember azután ráemlékezéssel az apai búcsúfiára, nem mindennapi megtiszteltetésben részesíti az érsekfejedelmi címerbe kívánkozó gyerekkori emléket. (Folytatjuk.) le az autóbusz viteldijakat, mert tudomásunkra jutott, hogy iparengedélyünk nem lesz meghosszabbítva, mert az ország különböző részein több autóbusz-vállalkozásunk van. Éltekintve attól, hogy mi a viteldijat nem is 1933-ban, hanem 1934. november 14 iki bejelentésünk alapján szállítottuk le, — Bodor Zoltán ur ép oly jól tudja mint mi, hogy a mi iparengedélyünk Esztergomban nem azért nem nyert meghosszab bitást, mert nekünk az ország kü" 'lönbözŐ részein több autóbusz vá," Magas-e Esztergomban az autóbusz-viteldíj ? Téli reggel Ami tegnap fájt, ma csendes imádság, szikkadt bús ajkam ma sokan nézik, a pergő napokra én hordom a fényt, s tűnődő arcom viliókba nyilik. Az égbenőtt síkok felhőkben úsznak, halvány pirban gomolyog a reggel, s csak ámulok a bágyadt, furcsa kékre fényes, nagy, kitágult gyermekszemekkel. S annyi szép álmom rohanva megkísért, amit a multam jövőre tett el, ablakom jégvirágos, mégis olyan tavaszos e nyiltarcú téli reggel, A tűnt tavasz ekhóját zengi a nap, ha'k életem ujjongva hordozom, allelujás ódát iroií a kékhez, s az égre lendül elkínzott homlokom. ifj. Balázs yános. Száz év előtt... Apróságok Esstergom múltjából Összeszedegette: dr. larczell árpád V. Szabálytalanságokra, kisebb vétségekre is akadunk, igaz, hogy elenyésző számmal. Nézzünk egykettőt. A Gazdasági Bizottság május 19-i ülésén panaszolja, hogy a lappangó legeltetések nemcsak a privátus földeken, hanem a Ns Város curialis telkein is komoly károkat okoz. Utasítják a Kapitányi Hivatalt, hogy az eddig szokásos bizottsági rendszer helyett az elégtételnek sokkal célirányosabb kiszolgáltatásával folyfassa munkásságát a károk megelőzése és megtorlása iránt. Mivel ezek az alattomos legeltetések még folytatódtak, sőt az ellenőrző mezőcsőszök meg is verettetnek, a konkrét feljelentéseket a Fő Ügyész Ur további elintézésére bizzák. Más esetben az Orbán-vásár után tartott ülésen mutatják be a 31 ft 12 kr. pp-ről szóló jegyzéket, amelyet az akkor bort mérők fizettek be bortaksa cimen, egyben megjegyezvén, hogy sokan voltak, akik engedély nélkül mértek bort. A jövőben ők is igy szándékoznak tenni, — mondják a fizető gazdák — mert igy sokkal célirányosabb. Ezért a város vezetősége megbízza a hegymestereket azzal, hogy a legközelebbi vásár idejében a városi po^gá rok házait rendre megjárván nézzék meg, kik az engedély nélkül borméíők és ezt jelentsék be. Egyéni kihágásra is találunk. Mitatsek Pál szappanos legény — miért, miért nem — Vizner András Érsík Városi lakos bormérő házánál garázdálkodván, több oda való betsületes Embereket megpiszkolt. Ezért három órányi áristomra és a szegényeknek fizetendő 5 váltóforintokra Ítéltetett. Súlyos bűntényre nem kerülhetett ebben az időben sor, mert azt olvassuk, hogy a város akasztó fája már egészen elkorhadt, ezért a fáját a város határában lévő csatorna építéséhez fogják felhasználni. A cigányokkal már akkor is baj volt, ezért a Fő Mgú Kir. Httó Magy. Tanács rendeletére elhatározzák, hogy sereglő cigányoknak semmi esetre, egyes személyeknek pedig a legnagyobb vigyázat alatt engedhetik csupán meg a passzus kiadhatását. Ugyancsak a közrend és közbiztonság érdekében kérték azt, hogy a Buda Uttzai Strázsa Házból — amelyből a drabantokat elvitték — ne csináljanak boltot, mint azt tervezték, hanem a Köz Bátorságnak fenntartása tekintetéből 24 órai felváltással őröket rendeljenek ide. Ez meg is történik a Kapitány Ur intézkedése alapján. Az adóval már akkor is baj volt. Márkus Pál polgár és magyar varga mester 7 forint adójának 6 forintra való mérséklését kéri, mivel — úgymond — Martinetz József mestertársa is csak annyit fizet, pedig az két legénnyel dolgozik, ő meg csak eggyel. Karósét azonban elutasítják, mivel a Czéhnek Biztossá kijelenti, hogy Martinetz huzamosabb ideig betegeskedése miatt csökkent jövedelme után fizeti a 6 forint adót. Spannraft János polgár ós kereskedőnek adóját azonban már leszállítják, 2 forint 55 krajcárral, aki egye bek mellett könyvekkel is kereskedett ; ugyanis bebizonyította, hogy 26 forintból álló adójában már a könyvkereskedése is bent foglaltatott ós a többi kereskedő adóját is leszállították a múlthoz képsst. Ugyan csak leszállítják a halászok árendáját is 10 pft-ról 5 re. A város minden alkalmat felhasznált, hogy bívé!elait növelje. A helyettes kapitány Ur pedig bejelenti március 4 én, hogy a mult farsangba bált és egyébb mulatságot adott kebelbéli mindnyája fogadósokat a szegények felsegéllésére teendő adakozás végett, a régi szokáshoz képpest felszólétotta, azok közül Rudolf Mihály, Kopriva Antal és Hlubóvszky György egyenként 3 frt 30 krajcár, Stóhl Antal 1 frt 40 kr, Hauke Ferentz pedig 1 frt 15 krajcár pénzt, azaz összvesen 10 frt 25 krajcárt fizettek, ezt azután az Egyesült Pénz Tárok Hivatalának át is adták. A város lakosságának számára tájékoztatásul szolgál, hogy 1835 ben 135 gyermeket oltottak be himlő ellen, fejenként 6 pengőkrajcár járván az oltó orvosnak, Effner uramnak a város pénztárából, melyet hiánytalanul fel is vett. Vallásfelekezet szerint való megoszlásról szóljon az az adat, amely szerént pl. a bogdányi evangélikusok kérését templomuk felépítésére segély iránt, elutasítják azzal az indokolással, hogy evangélikusok itt nincsenek. Kérni már akkor is szoktak a város polgárai. A Szent Anna-utca 22 lakója folyamodást nyújt be s ebben kifejti, hogy minekutánna az adót ők is olly mértékben viselni kentelenittetnek, mint a felső Üttzabéli lakósok, mégsem boldogétathatnak azáltal, hogy flastromos Uttzán járhatnának, holott ki-ki láthattya, mely veszedelembe forognak némely essős időkben, tehát az uttzát kifiastromoztatni könyörgik. Hogy kórósü-