Esztergom és Vidéke, 1936

1936-10-25 / 86.szám

amelyből erőt merít munkájához a kormány. — Ha ebben az órában békülékeny szellem is leng ebben a Házban, mégis kénytelen vagyok megemlíteni, hogy sokan vannak az országban, akik nem így gondolkoznak. Részint a tömegekre nehezedő súlyos terhek, részint az eddig fennállott nagy nyugtalanság miatt. Ezután az ország pénzügyi helyzetéről beszélt képviselőnk és megállapította, hogy a javulás még nem maradandó. A drágaság nyomasztó és ezen segíteni kell, s akkor a nép hangulata is nyugodt lesz, mint ahogy azt várjuk. Majd az alkotmányjogi kérdésekre tért át a következőkben. Az alkotmány kérdései rop pant nagyok, ezeknek megoldásától függ az ország jövője — mondotta. — Az alkotmányjogi kérdéseket sürgősen meg kell oldani, de addig is, amíg ezekre sor kerülhet, keresnie kell a kormánynak a szociális helyzet javításának módszereit. A modern állam nem lehet más, mint szociális állam. A modern állam, amely annyira befolyik a gazdasági és pénzügyi kérdések intézésébe, kénytelen törődni a társadalommal ós az egyénnel egyaránt. Tudjuk, hogy a Tiszántúl éhező emberek vannak. Ha a magyar még éhezve is türelmes, ebből egyetlen államférfi sem vonhatja le azt a következtetést, hogy nem kell enyhíteni a terheken. (Általános taps és helyeslés.) A továbbiakban a kubikusok, sommás munkások, a szellemi munkanélküliek nyomasztó helyzetével foglalkozott és kijelentette, hogy az a társadalom, amely a nemzeti alapot hirdeti, de nem foglalkozik ezeknek a tömegeknek súlyos helyzetével, ellentétbe kerül önmagával. Szeretlek, várlak Valahol rám várnak, Valahol a másik szélén a világnak., Valahol fáj egy szívnek, Valahol sir egy lélek, Hogy távol élek. Valahol rám vágynak, Engem oda űznek a vágyak S csak az esti széllel Üzenjük egymásnak: Szeretlek... várlak 1 . .. Peregrinus Esztergomi emlékeimből itta O'sváth Andor. III. Néhai Brunner Ferenc, az Eszgómi Kereskedelmi és Iparbank titkára, egyike volt az érseki város igen kedvelt úri embereinek. Szinte azt mondhatom: barátja volt mindenkinek. Szeretett mindenkit és szerette mindenki. Aféle igen jó ember volt. Szerette a kedélyes társaságot, résztvett minden társas összejövetelen, lelke volt a Fürdőben söröző társaságnak, az egykor virágzó Tarkaságnak, de különösen kedvelte a pincei összejöveteleket. Volt is ebben mód a régi időben, amikor a pincetuíajdonosok a Széchenyi-téren, a Rákóczi téren a sarkokon lestek áldozataikra, amit úgy kell érteni, hogy boldog volt az a pincésgazdaúr féle, aki vendéget foghatott és odakünn társaságban tölthette el az időt. Ezek a pincézések télen-nyáron mindennaposak voltak, Télen jól fű— A választójogot nem tudom elválasztani áz alkotmányjogi kérdésektől — tért vissza ezután ismét az alkotmányjogi kérdésekhez Ernszt Sándor —, hiszen tisztán látjuk, hogy egyes államok nem tudnak boldogulni, tisztán rossz alkotmányuk miatt. Én igenis vissza akarok menni a vármegyébe. Ha a magyar vármegyei élet megmaradt volna, akkor a nemzetiségi kérdés másképp oldódott volna meg. Vissza akarok menni a szentIstváni alkotmányhoz. — Egy tekintetben nem vagyok egy nézeten az előttem felszólalt Eckhardt Tiborral — folytatta Ernszt Sándor —, még pedig abban, hogy a világnézeti küzdelmek Magyarországon végetértek. Költségvetési beszédemben rámutattam már a kommunista veszélyre. Ekkor Eckhardt azt mondotta, hogy ezek a veszélyek nem fenyegetnek. Az utolsó félesztendő eseményei engem igazoltak. Európa inog és mindenütt roppant világnézeti küzdelmek Folynak. Ezekben a küzdelmekben a tulajdonjog szentsége forog veszélyben, de veszélyben forognak mindazok az értékek, amelyek a tulajdonjoghoz tartoznak : a kultúra és a civilizáció. Örülök, hogy a miniszterelnök úr pártjában kijelentette, hogy ezekben a kérdésekben kemény ellenségre találnak benne. Végül a külpolitikáról beszólt Ernszt Sándor. — Ennek az országnak mindig az volt a jellemzője, hogy külügyi kérdésekben az egész parlament mindig egy volt. Olyan ember ül most a külügyminiszteri székben, aki nagy megfontoltsággal, rátermettséggel végzi munkáját. tött présházban, nyáron aféle „szaletli"-ben, vagy árnyas diófák alatt folyt a poharazás, a tréfa és csengett a dal. A téli pincézés azonban sok derék barátunkat tett beteggé, mert a néha-néha fűtött, nedves falu présház talaja — bármilyen me leg is volt a szobában — csak úgy öntötte a hideget és ebből származott a meghűlés, sok egyéb baj, betegség és nem egyszer lassú sorvadás után az elmúlás. Volt pedig a társaságnak egy minden tudományba belekotnyeleskedő, tollforgató tagja, (Bocsánat az indiszkrécióért, ez a jelen sorok írója volt. Szerk.) aki egyszer olyan cikket irt az egyik helyi lapban, amely figyelmeztette a pincézőket, hogy saját egészségük érdekében tartózkodjanak a téli pincemuriktól, mert igy, meg amúgy, rá lehet azokra fizetni. A cikk megjelenését követő napok egyikén Brunner Ferenc társaságot hivott bánomi pincéjébe ós a meghívottak között volt a cikk irója is, aki addig, amig a társaság tagjai már délután 5 óra felé kiszállingóztak, úgy hét óra tájban gyanútlanul kompareáit, de azért zárt ajtókra talált. Próbálta az ajtót, de az nem engedett. Már dörömbölt, mert feltette, hogy a pincében vannak. Minden hiába. Már már visszafelé indult, amikor a présházból zajt hallott s erre odament a zsalugáteres egyik ablakhoz és látja, hogy odabent világosság van. Érre ott zörgetett és újból az ajtóhoz ment s amint a decemberi hidegben tapogott, az ajtó hasadékon át egy fehér lap hullott eléje. A kereszténypárt helyesli a nagyhatalmakkal való gazdasági kapcsolatokat, de azt kérjük a külügyminiszter úrtól, hogy ne tegyen többet, mint ahogy azt a szükség előírja. Ez a nemzet hosszú századokon keresztül küzdött önállóságáért és nem tudta elérni. Ma azonban önállóságának, függetlenségének birtokában van. De milyen borzasztó körülmények között? Állandóan a lét ós nemlét kérdése lebeg előttünk. Külpolitikánkban nagyon óvatosnak kell lennünk, mert látjuk, hogy külpolitikai téren Európában hétrőlMult hét közepén tartotta a Kereskedelmi Társulat választmánya a Magyar Király szállóban rendes gyűlését, amelyről azonban csak most tudunk beszámolni a nagy anyagtorlódás miatt. A gyűlésen Lenkei Emil elnökölt s azon kereskedő társadalmunk vezető tagjai nagy számban jelentek meg. A gyűlés elején az elnök kegyeletes szavakkal parentálta el Gömbös Gyula miniszterelnököt, aki az egyszerű tanitói házból került az ország vezetőhelyére. Indítványára a gyűlés emlékét jegyzőkönyvben örökítette meg. Lenkei Emil ezután bejelenti, hogy a Győri Kereskedelmi Kamarai,tagok más jelölés hiányában Brutsy Jenő, Etter Ödön, Kovancsek Jenő és Lenkei Emil lettek. Scheiber Ervin kifogásolja, hogy az elnökség a választmányt befejezett tények elé állította, ezt ugyan nem azért teszi, mintha a megválasztottak ellen észrevétele volna, hanem csak azért, mert az ilyen kérdések előzetes megvitatása a választmány ha táskörébe tartozik. Az elnök felvilágosító szavai után, A papiroson az állt: Aki a pincézés ellen cikkezik, annak kivül tágasabb 1 ... Igy leckéztették meg a különben igen jóakaratú cikk íróját, akit, amikor távozni akart, természetesen visszatartották. * # * A gravelottei csata. Hogyha valaki azt gondolja, hogy én most arról a híres ütközetről akarok emlékezni, amely 1870. aug. 18-án a lotharingiai Gravelotte falu környékén, Metz városa körül a franciák és poroszok között ez utóbbiak fölényes győzelmével végződött, téved, mert én egy kedves visszaemlékezést irok s nem lehet célom, hogy Gravelotte említésével a franciáknak keserűséget okozzak. A gravelottei csata kedves emlékem nekem, még pedig esztergomi vonatkozásban, kapcsolatban néhai dr. Huszár Gyula és ugyancsak néhai dr. Vándor Ödön egykor meghitt barátaimmal. Mindketten együtt jártak iskolába és az orvosegyetemet is egyidőben végezték. Érthető tehát, hogyha az elfoglaltság nem akadályozta őket — önálló koruk ban is — elválhatatlan jó pajtások voltak. Ez a két jóbarát eként szólította egymást: — Szervusz felebarátom 1 Hogy vagy felebarátom ? Szerették az esztergomi úricsaládok mind a kettőt ós hogyha meghitt társaságban fehér asztalnál találkoztak, kedélyeskedósben, tréfákban pótolhatatlanoknak bizonyultak s a kitűnő vacsorák után akkor, hétre a legcsodálatosabb, a leghihetetlenebb események történnek. Ez a nemzet szörnyű megcsonkítottságban él. De hány millió testvérünk él ugyanilyen szörnyű helyzetben kívül ennek az országnak határain 1 ? Ez a nemzet megmutatta, hogy tud tűrni, hogy becsületesen kitartó és éppen ezért lehetetlenség olyan nyugodt európai politikát csinálni, amely nem veszi tekintetbe Magyarország jogos érdekeit. A hatalmas beszédet a Ház minden oldaláról zúgó éljezéssel és tapssal fogadták. amelyek szerint a választmánynak ebből a szempontból való megkérdezésére nem állt elegendő idő az elnökségnek rendelkezésre, különben is az érvényes ajánlásokhoz 1500 aláírás szükséges, aminek megszerzése teljesen illuzórius dolog lett volna, ilyenformán tehát ez a végzés teljesen megnyugtatható lehet mindenki számára. A választmány a bejelentést tudomásul vette. A gyűlés tárgysorozatának következő programmpontja dr. Kemenes Illés tankerületi főigazgató leirata volt, amely elrendelte, hogy a női kereskedelmi szaktanfolyam eddigi tanerői helyett szakképzett diplomás tanárnőtszerződtessen a Kereskedelmi Társulat. Az elnök bejelenti, hogy az idő előre haladott volta miatt a szerződést már meg is kötötték és igy azt jóváhagyás céljából a választmány elé beterjeszti. Kisebb vita után a gyűlés a jóváhagyást megadta. Nagy örömmel értesült a választmány arról, hogy a bajnai autóbusz járat ügye már kedvező stádiumba jutott és hogy hamarosan megszűnik az a vitás helyzet, hogy Bajnának és környékének lakosai Budapesten amikor már a jobbnál-jobb kusztusi, szentjánoskúti és egyéb italok felajzották őket, egyszerre csak indítvány hangzik el a társaságban, hogy mutassák be a gravelottei csatát. Hát kérem, aki végig nézte, illetve végighallgatta a „Sasfiók" előadását és különösen emlékszik arra a hátborzongató hangzavarra, amelyek a színfalak mögött az ütközet alatt ós annak elmultával produkáltak, az elképzelheti, hogy milyen volt a két doktor előadásában a gravelottei csata ? Vándor mindenek előtt összeszedett a háznál minden tálcát, villát, mozsarat, hosszúnyakú öblös üveget, azután kiosztotta a társaság tagjai között, majd kinek.kinek előírta szerepét ós azután Huszár elkezdte az asztalon az ágyúdörgést, Vándor a kisebb fiaskókon a golyósivitást, a nagyobbakon a gránátok üvöltését, a szereplők pedig egy előre betanított melódiára ütötték a tálcákat, hogy a páncélok összeverődését utánozzák, mások a késekkel imitálták a kardok csattogását, szóval a két doktor úgy tudta rendezni az előadást, hogy a csatának zaja, jajjá, dörgése, lármája, lónyeritése és minden elképzelhető érzékeltetése sikerült. Ez volt a gravelottei csata, amely után a két jóbarát megölelte egymást és kölcsönösen kijelentették egymásnak, hogy: — Felebarátom, felülmultuk önmagunkat. Elmentek ők is, de emiéküket bizonyára sokan őrzik még azok közül, akik a boldog béke világban kortársaik voltak. 130-cal csökkent kereskedőink száma