Esztergom és Vidéke, 1936
1936-01-12 / 4.szám
hetjük az emberiség jótevőjének. III. javított magyar kiadás ára gyönyörű kiállításban csak P 2.60 Gordon Zita és a londoni rádió. A Színházi Élet most megjelent uj számában érdekes cikk számol be arról, mí történt Gordon Zitával Londonban, akinek rádiófellépését az angol belügyminiszter betiltotta. Kedves képek illusztrálják ezt a riportot, amelynek happyendje, hogy a londoni rádióstúdió félévre szerződtette Gordon Zitát. Szép Ernő irt vezércikket a Színházi Élet uj számában arról, mik érdeklik ma a londoni újságolvasó közönséget. Hatvány Lili a Nemzeti Színház újdonságáról, a VIII. Henrikről írt kritikát. Egyéb érdekességek az uj számban: Interjú Erik Kleiberrel a világhírű dirigenssel — Lelepleztek egy leányt, aki fiuruhában jelentkezett a Légy jó mindhalálig sorozó zsűrije előtt, — Alpár Gitta és a Színházi Élet filmmatinéja, — Kérdések, amelyekből megállapítható, hogy becsületes ember-e Ön ? Hevesi Sándor a hét zenei eseményeiről ir, Karinthy Frigyes krokija. Érdekes Sport, Társaság és Divat-rovatok. Darabmelléklet a Nemzeti Színház legutóbbi nagy sikere : Babay József darabja a Napraforgó. A Színházi Élet e heti címlapját Fedák Sári, mint Ezüstmenyasszony disziti. Rengeteg érdekes cikk, gyönyörű képek, 64 oldalas Rádióvilághiradó, 32 oldalas Gyermekújság, kézimunkaiv és kottasláger egészíti ki a Színházi Élet uj számát, amelynek ára 60 fillér. Előfizetési dij. egy negyed évre 6.50 pengő- Kiadóhivatal : Budapest, VII. Erzsébet-körut 7. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szeretett jó férjem, édesapánk, illetve nagyapánk elhunyta alkalmából'részvétükkel és a temetésen való megjelenésükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. Özv. Velencei Imréné és családja. RÁDIÓ Vasárnap, január 12. 9 30 Hirek. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd — 11.15 Evangélikus istentisztelet. — 12.30 Hangversenyzenekar. — 1.40 Előadás. — 2 Hanglemezek — 3 Gazdasági előadás. — 3 50 Cigányzene. — 4,30 Előadás. — 5 Rendőrzenekar. — 6.05 Előadás — 6.30 Szalonzene. — 7.40 Vígjáték. — 9.30 Hirek. — 10 Cigányzeno. — Utána jazz-zene. Hétfő, január 13. Éjjel 12.05 Hirek. — 6 45 Torna — Utána gramofon — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 12 05 Cigányzene. — 12.30 Hirek. —• 1.30 Hanglemezek. — 2.40 Hirek. — 4.10 Diákfélóra. — 4.45 Pontos időjelzés, időjárásjelenlés, hirek. — 5 Előadás. — 5.20 Dalárda. — 6 05 Versek. — 6.40 Tárogató. — 7 Elbeszélés. — 7 40 Hangverseny. — — 10.20 Jazz. — 11 Cigányzene. Kedd, január 14. Éjjel 12.15 Hirek. — 6.45 Torna — Utána gramofon. —- 10 Hirek. — 10.20 Előadás. — 12.05 Ének. — 12.40 Hirek. — 1 Szalonzene. — 240 Hirek. — 4.10 Asszonyok tanácsadója. — 4.45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. — 5 Gitárkettős. — 5.25 Elbeszélés. — 5.55 Cigányzene — 6.55 Előadás. — 7.25 Dalok — 8 Vigjáték. — 9.50 Hirek. — 10.40 Harglemezek Szerda, január 15. Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna. — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Előadás. — 12.05 Cigányzene. — 12 30 Hirek. — 1.30 Honvéüzenekar. — 2.40 Hirek. — 4.10 Diákíélóra. — 4.45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. — 5 Szalonzene. — 6 Előadás. — 6 30 Zongora. — 7.10 Kis színpad. — 7.45 Harglemezek. — 9.15 Hirek — 9.40 Hangverseny. — 11.15 Cigányzene MŰKÖSZÖRŰS szerűen csak a 10* éves fővárosi gyakorlattal biró késműves és műköszörűs (Kossuth Lu. 16.) végzi. Homorú korcsolyaélesités ! FáNDL I. Francia, latin órákat jutányosán ad, korrepetálást elvállal oki. középiskolai tanárnő. Cim Simor János-u. 11. D. u. 2—4-ig. Bútorozott szobák kényelmesen berendezve olcsón kiadók Szent Imre-u. 21. sz. • Kiadó 2 utcai. 1 udvari szoba, konyha vízvezetékkel, teljesen száraz és világos lakás, Batthyány Lajos-utca 1. sz. alatt. Bővebbet Horthy Miklósát 44. sz. alatt. Eladó ház. Kápolna-utca 3 sz. a. 4 szoba, 2 konyha, speiz, nagy pince és egy üzlethelyiségből álló ház sürgősen eladó. Felvilágosítást ad a tulajdonos Akácfa-utca 10. sz. alatt hátul a második udvarban. Eladók két keményfaszekrény hozzáillő márványlapos tükrös mosdó, továbbá egy fürdőkád rászerelt kályhával, Lőrinc-utca 7 alatt. Friss fejőstehenek eladók Major-tér 1 alatt (Szentgyörgymező). Jó nevelésű fiú tanulónak felvétetik „Izsák"-festéküzletben. Hízott zsirsertés eladó, érdeklődni lehet Szt. Lőrinc-u. 10 I. em. Kétszárnyú új kapu 240x140 cm tölgyfaküszöbbel jutányos áron eladó Battyányi Lajos-u. 10. sz. alatt. Takarmány kb. 100 mm eladó Nádler Rezsőnél Ferenc József-út 3. Ócska vasöntvényeket vesz a legmagasabb napi áron Petz Testvérek Rt. gépgyára. Szemes abrakot vesz Petz Testvérek Rt. Gépgyára. Vasesztergályos segédeket és tanulókat felvesz Petz Testvérek Rt. Gépgyára. Eladó egy házhelynek megfelelő telek Felsőszérű-sor. Bővebbet Erzsébet királyné-utca 23. Ugyanitt 25 hl. újbor eladó. Eladó a város központjában 2 szobás, konyhás családi udvari félház, mellékhelyiségekkel, nagyobb gyümölcsös udvarrésszel, filagoriával. Villany és vízvezeték bevezetve. Cim a kiadóban. Eladok javított sertések Folk vámosnál Szentgyörgymező. Árverési hirdetmény. A Kovách József féla táti úti bútorgyár ingatlan f. évi január hó 24-én 10 óra 30 perckor a helybeli járásbíróságnál el fog árvereztetni. Dr. Katona Sándor csőd tö m eggon dnok. Hirdetmény. Felhívom a szab. kir. megyei város területén lakó valamennyi 19 ik életévbe (1918-ik évben szüléiteket) lépő magyar állampolgárt, hogy nemre való tekintet nélkül 'f. évi január 31-ig a helybeli rendőrkapitányságnál bejelentkezni tartoznak. A bejelentkezés elmu'asztása kihágási eljárást von maga után. Esztergom, 1936. január 1. Glatz Gyula s. k. polgármester FILMHÍRADÓ Kultur Mozgó Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Hétfőn 7 és 9 órakor Kedden 7 és 9 órakor A magyar filmek koronája I - Címzett ismeretlen Romantikus filmregény a Balaton partjáról. ÁGAY IRÉN KABOS GYULA RÁDAY IMRE VASZARY PIRI GÓTH SÁNDOR Budapesti képeskönyv (Magyar hangosfilm.) Hangos Magyar Híradó ELADÓ HáZáS és földek Esztergomban: Egy 4 SZObás és 1 kétszobás hozzátartozó mellékhelyiségekből álló kimondottan úri ház, parkírozott udvarral és elkülönített gazdasági udvarral 10.000 P-ért 3 szoba, konyha, speiz, pince, kamrából álló tetszetős úri ház és 2 szoba, konyha, kamra és mosókonyhából álló lakással, tágas kertes udvarral, száraz, napos fekvésű 8500 P-ért. 5 SZOba, 3 konyha, 1 üzletheleiség, 4 speiz, pince, udvar és kertből álló közműves minden célnak megfelelő jó állapotban levő ház nagy telken 7500 P-ért. Üzletház 9 szobával, összes mellékhelyiségekkel, teljesen jókarba helyezve — 12:000 P-ért. Üzletes lakóházak a város szivében 25.000 P-ért, felével átvehető. Emeletes bérpalota központi fekvéssel, állandó bérlőkkel jó jövedelmezőséggel 62.000 P-ért, kedvező fizetési feltételek. 2 SZObás családi lakóház udvarral, komplett 2800 P-ért, 1000 P-vel átvehető. ÜSOntkÚt dűlőben 2118 négyszögöl szántó 1100 P-ért, Rózsavölgyben 1 kat. hold 835 négyszögöl szántó 1000 P-ért, Őrhegyalja dűlőben 2 kat. hold 88 négyszögöl szőlő és szántó 2000 P-ért, Előhegyen 684 négyszögöles szőlő épülettel, Temető-úton 684 négyszögöles szőlő pincével, présházzal és nyaralásra alkalmas lakással, Alsósziget dűlőben 801 négyszögöles szántó. Tokodon üzletház komfortos lakásokkal a község központjában bérlakásokkal teljesen jó állapotban minden üzleti célra alkalmas 10.000 P-ért, 3000 P-vel átvehető. A házban működő fűszerüzlet leltári értékben és kiárusítás arányában megváltható lelépés nélkül. Soltvadksrten 2i6 m. holdas birtok egy tagban uj épületekkel 3 hold szőlő, 120 szántó, többi felszántható erdő és legelő 32.000 P-ért. Keresek 1—2 szobás lakóházat, lehetőleg Szentgyörgyrnezőn, 2 szobás úriházat nagy kerttel, Szentgyörgymezőn 1—2 kat. holdas szántóföldet, mely házhelynek is alkalmas, Tát, vagy Dorog felé 2—5 holdig gyümölcsösnek alkalmas szántóföldet. Felhívás ! Tiszteit üzletfeleim részére lakáskatasztert fektettem fel. Bárki bármily helyiséget, lakást, albérleti szobát, üzlethelyiséget bérbeadni vagy bérelni óhajt, jelentse be mielőbb irodámban s a legsürgősebben szerzek bérlőt illetőleg adok megfelelő bérleménytHalmay Gyűli ingatlanforgaimi irodája. Széchenyi-tér 24. szám. Szabó József • ingf tl infor Ju^^ galmi és Wh építési vállalkozó IRODÁJA, KOSSUTH L. UTCA 14 Foglalkozik házak, villák, telkek, földek stb. vételével és eladásával. Leggyorsabban elad bérmely ingatlant. Díjtalan szakértői szemle. Vállalja az építési szakmában előforduló bármely munkákat, házak, villák, stb. építését, telek beszerzéssel együtt Nedves falak szigetelését, csatornázást garanciával végez. Modern Díjtalan tervezések! költségvetés I mmmmmmmmmmmmtmmtm Meghívó. Az Esztergom- szentgyörgymezői Volt Úrbéri Közbirtokosság 1936. évi január hó 19-én, azaz vasárnap délelőtt 9 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Szentgyörgymezői Kath. Olvasókör nagytermében, melyre a t. közbirtokossági tagokat tisztelettel meghívjuk. Esztergom, 1935. december 19. Erős István s. k. közbírt. elnök. TÁRGYSOROZAT: 1. Elnöki megnyitó. 2. Két tag kijelölése a közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítéséhez. 3. Pénztári jelentés az 1935. gazdasági év bevételei és kiadásairól. 4. Számvizsgálók jelentése és javaslata pénztárnok részére a felmentvény megadása iránt. 5. 1936. évi költségelőirányzatok bemutatása és jóváhagyása. 6. 1936. évi erdei adó megállapítása. 7. 1936. évre megállapított legelőadó és fedezési dijak jóváhagyása. 8. Uj bika és kansertésnek állami kölcsönnel való beszerzéséhez megbízás. 9. Közgyűlés előtt legalább 24 órával az elnökséghez beadott esetleges indítványok. 10. Tisztikar és választmány lemondása. 11. Uj tisztikar és választmány megválasztása. 12. Elnöki zárszó. Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Hétfőn 5, 7 és 9 órakor Kedden 5 7 és 9 órakor 0 ^g) WW' (HÚZD RÁ CIGÁNY) Kedves magyar témájú film! EGGERTH MÁRTA magyarul énekel! Hangos Magyar Híradó Felelős szerkesztő és kiadó: Laiszky Kázmér, Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában, Esztergom, XLaiazky Kázmér,)