Esztergom és Vidéke, 1935

1935-05-02 / 35.szám

tSZTIRfi m Mt KF ÖTVENHATODIK ÉVF 35. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. CSÜTÖRTÖK, 1935. MÁJUS 2 Előfizetési ár 1 hóra: l pengő 20 filléi Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. A kaszinói emlékbeszéd Az Esztergomi Széchenyi Kaszinó szombati vacsoráján az emlékbeszédet a vármegye főispánja mondotta. Még hatása alatt vagyunk a beszédnek, amelynek alaptónusa, erkölcsi felfogása és gyakorlati konklúziója egészen más, mint aminőket Esztergomban az utóbbi években halottunk. Sok volt e beszédben abból az egészen reális komoly szellemből, amely a boldogult emlékű Csernoch János beszédeit jellemezte, de volt abban valami Buttykay ferencrendű atya azon beszédéből is, amit a kommunizmus megszűnte után egy tábori misén a Széchenyi-téren mondott, amely beszéd tiszta nyíltsággal állította oda a társadalom azon sarkalatos tévedéseit, amelynek nemzetig romlásunkat köszönhetjük. És hogy az általános jellemzéssel hamar készen legyünk, meg kell mondanunk, hogy a főispán beszéde méltó volt gróf Széchenyihez, ami közben alkalmat' szolgált arra, hogy a főispán a maga felelős állásából olyan igazságokat mondjon az őt körülvevő társadalom szemébe, amelyre máshol nincs alkalom, amit pedig megmond mia kötelessége volt Felemelő, megszégyenítő, igazságos és olyan volt ez a beszéd, amely a rea bízott társadalmat még tévedéseiben is szerető bölcs emberi lélek mélységeiből fakad, tehát semmi felszíni kicsinyes fertőző anyagot nem hord magán. A beszédnek lényege az volt, hogy a nemzetnek vissza keli térnie Széchenyi szelleméhez, a nemzeti öncélúság gondolatainak kiépítéséhez. És ennek megvalósításához az szükséges,hogy a nemzet minden ereje összefogjon és megháromszorozott munkával és a legnagyobb vagyoni áldozatkészséggel (ami a szónok szerint meg van a mi társadalmunkban) szolgálja a hazát. Az megérthető — úgymond —, hogy valaki nem ismeri Széchenyi szellemét és írásait; — és ez még nem volna baj. De súlyos baj a mi közéletünkben, hogy akkor, amidőn midenki felismeri, hogy a nemzet sorsát csak minden erőnek egyesítésével lehetne jobbra fordítani, akkor a nagy nemzeti egység felemelő gondolatának télretételével egészen kicsinyes párt és személyi differenciák tagolják szét a nemzet és a társadalom erőit. Sőt még ezt meghaladóiag olcsó bírálat, gúny és lekicsinylés kiséri azokat, akik a közjó mezején áldozatokat hoznak. „JBeismerem, — mondotta a főispán — hogy igen, kissé kemény beszéd, de viszont mindenkinek el kell ismernie, ho%y igaz beszéd és hogy nem magamért mondom." Azt a szellemet, ami közöttünk él, lenyűgöz, visszatart és meddőségre kárhoztat, valóban semmivel sem lehetett méltóbban jellemezni, mint azzal a pár keresetlen szóval, ami elhangzott. Voltak egyes mondáitok, amelyek az abszolút igaziságok súlyával nehezedtek a hallgatóságra. Talán ez volt az oka, hogy egy mondat után nem tört ki hangos tetszésnyilvánítás, amely azonban mindenki lelkében mély nyomot hagyott és külsőleg csak a beszéd végén jutott kifejezésre. (=) PIPIPIPWIPiPJPIPIPIPIPIPIPHITIPI A nemzeti összefogásról és a gúnyolódó kritikáról beszélt a főispán a Széchenyi-emlékvacsorán Szombaton este rendezte az Esz- í tergomi Kaszinó szokásos Széche-1 nyi-vacsoráját hetvenhat terítékes j bankett keretében, a Kaszinó nagytermében. A vacsorán réztvettek : Berán Károly, Berényi Zsigmond dr., Blazsek József, Bodnár László, Boncz Nándor dr., Brenner Antal dr., Brenner József, Csics Ákos, Divéky István dr., vitéz Dudás László, Eggenhofer Béla dr., Etter Jenő dr., Etter Kálmán dr., Etter Ödön, Fazekas Kálmán, Fekete Rezső, Fekets Sándor, Frey Vilmos dr., Glatz Gyula, Gulyás József, Guttray Gyula, György László, Hajdú Gyula, fieischrnann Ferenc, fiollősy Mátyás, Horváth György dr., Jáky Sándor, Jánoskúti József dr., Katona Qábor dr., Kazacsay Antal dr., Kerschbauinmayer Károly, Kerschbaummayer Ödön, Kőmives László dr., Kovancsek Jenő, Körmendy Károly, Marczell Árpád dr., Maros Antal, Marosi József, vitéz Matus Gyula, Mattyasóvszky Béla dr., Mike Lajos dr., Nemesszeghy István, Obermüller Ferenc, Oravecz Gyula dr., Pékh Gyula dr., Petz Lajos, Pfalcz Tivadar, Philipp József, Podhradszky Károly, Radocsay László dr., Reichert József, Reusz Ferenc, Reviczky Elemér, Reviczky Gábor dr., Riedl Gyula, Rochlitz Elemér, Rogrün Jenő dr., Rudolf Béla dr., Sántha József dr., Schalkhász Ferenc, Schleifer József dr., Sebők József, Stockinger János dr., Szegedy József dr., Szentirmay János, Szölgyémy Pál, Túri Béla, Töldezsán István, Vécsei Kálmán dr., Vizváry Viktor, Vörös József, Závody Albin dr., v. Zsámbéky Pál. Az ünnepi beszédet dr. Radocsay László dr. főispán mondotta, melyet teljes egészében az alábbiakban közlünk. Igen tisztelt Uraim! Nagynak kellene lennem, hogy méltóan szólhassak a Legnagyobb Magyarról. A késői utódok mai nemzedékében kevesen vannak a kiválasztottak, akik fel tudtak emelkedni arra a színvonalra, amelyről — ha nem is elérni, — de legalább valamennyire megközelíteni lehet Szécsenyi István grófot. Mi, az átlagos magyarok százezrei, akiknek csak levetett saruval és alázatos főhajtással szabad átlépnünk az emlékezés templomának küszöbét, jobb, ha nem Róla, hanem Belőle beszélünk. Belőle, az Ő nagy lelkéből, aki köztünk él, árva magyarok közt, ma is és köztünk fog élni, mig csak egy talpalattnyi föld is magyarnak marad a Kájpátok medencéjében! Belőle, az 0 szárnyaló szelleméből, aki tündöklő fényességet árasztva felettünk lebeg immár hetvenöt esztendeje dicsőségünkben és gyászunkban egyaránt, hogy óvjon és intsen, tanítson és neveljen, erősítsen és összetartson minden magyart! Belőle, ßz Ő lángoló hons:erelméből. amelyet pazar bőségben hagyott reánk örökül hogy századizklen is jusson belőle minden magyar utódnak, mig egy új Széchenyi István nem születik! Igen tisztelt Uraim! Kivül hagytam a hétköznapok poros saruit, alázattal meghajtom, a fejemet és igyekszem „Belőle beszélni, úgy ahogyan az 0 nagy lelke, magasan szárnyaló szelleme és lángoló hazaszerete mondatja velem. A Széchenyi halálát követő 75 esztendőből legalább 60 év telt le anélkül, hogy a szó igaz értelmében vett nemzeti Széchenyi-kultusz kifejlődött volna. Nagyságát és halhatatlanságát állandóan hirdették ugyan az Ő látható nagy alkotásai: a Magyar Tudományos Akadémia, a Lánchíd, a Duna-hajózás, a Tisza-szabályozás, a Nemzeti Kaszinó, hirdették azok az örökérvényű igazságok, amelyeket közgazdasági és politikai irodalmi műveiben kifejtett, hirdette a lótenyésztés csodálatos iramú fellendülése, hirdette a fővárosban felállított emlékszobra, hirdették a Róla elnevezett utcák, terek s a nevét viselő társadalmi egyesütetek és hirdették az egyes évfordulók alkalmából zárt körökben elmondott emlékbeszédek, de az egész nemzet lelkében gyökerező tudatos Széchenyikultusz, aminő például a Kossuthkultusz, vagy a Petőfi-kultusz, a leg ujabb időkig nem alakult ki. Csak az összeomlást követő nagy nemzeti fájdalom váltotta ki a nemzet lelkéből újra a minden magyar erő és érték munkába-állítására irányuló törekvést s ez a törekvés természetszerűen Széchenyi-Istvánhoz vezetett. A magyar élniakarás teremtette meg a most már általánossá és nemzetivé lett Széchenyi-kultuszt. „Vissza Széchenyihez!" — ezt érezzük, gondoljuk és mondjuk szinte csodálatos egyhangúsággal valamennyien mi, trianoni magyarok. De engedjék meg nekem, igen tisztelt Uraim, annak a komoly kérdésnek feltevését, vajon ugyanilyen egyhangúsággal igy cselekszünk is? Azt tesszük-e valamennyien, amit Széchenyi szellemében tennünk kellene, úgy élünk-e, ahogyan Széchenyi lelke kivánja tőlünk, úgy szeretjük-e a Hazát, ahogyan Széchenyi szerette ? Nem válaszolok ezekre a kérdésekre sem igennel, sem nemmel, de szives engedelmükkel elmondok egyet-mást^ amit Széchenyi István töprengő és tépelődő lelke álmatlan éjszakákon elém vetít a mai magyar közéletből. Széchenyi István gróf volt az első magyar államférfiú, akinek politikai koncepciójában a nemzeti gondolat a maga teljes, tisztaságában kikristályosodott. 0 volt az első, aki az állami és társadalmi élet minden megnyilvánulásának végső céljául tudatosan a Nemzetet állította oda, más szóval: Ő a nemzeti öncélúság fogalmának atyja. Ő maga ugyan sohasem használta ezt a kifejezést, de bizonyos, hogy amikor a politikai tudománynak a külföldön is elismert legkiválóbb magyar elméleti művelője: Concha Győző a mult század vége felé a nemzeti öncélúság fogalmát páratlan klasszicitással kifejtette, csakis Széchenyi István politikai koncepciója lebeghetett a szeme előtt. És mégis mit látunk napjainkban? Azt, hogy amikor a legújabb idők egyes államférfiai a Nemzet öncélúságának minden vonalon leendő megvalósítását politikai programmá tették, vannak magyarok, akik Széchenyi követőinek vallják ugyan magukat, de az öncélú nemzetről, a nemzet öncélúságáról, mint valami ujonan kitalált fogalomról, leplezetlen gúnnyal és csipkelődéssel beszélnek és irnak. Tudom, hogy ezeknek nagyrésze csak azért idegenkedik ettől a fogalomtól, mert tévesen teljesen egyoldalú tartalmat, sőt célzatot magyaráznak bele, de — bocsánatot kérek — ez nem menti fel őket az elfogultság vádja alól, mert, az, hogy valaki nem ismeri Széchenyit és nem ismeri Conchát, még nem bűn, de az, hogy valaki a gúnyolódó kritika hangján oiyasmiről beszél és ir, amihez nem ért, mégis csak hiba és mint közéleti jelenség, mélyen elszomorító. Széchenyi célul tűzte ki „az em-