Esztergom és Vidéke, 1935

1935-04-25 / 33.szám

ESnraftH«YDÉKE ÖTVENHATODIK ÉVF. 33. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. CSÜTÖRTÖK, 1935. ÁPRILIS 25 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Az első reformjavaslat A kormány első reformtörvényjavaslata készen van. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter elkészítette a közoktatásügyi igazgatás újjászervezéséről szóló javaslatot, amely a nemzeti művelődés egységét és a nemzethez tartozók egyöntetetű világszemléletét hivatott megteremteni. A javaslat, amely a magyar kultúrpolitika történelmi talajában gyökerezik, a teljesen laikusok előtt is olyan értéket csillogtat, amelynek értékeléséhez" nem szükséges sem pedagógiai, sem jogi tudás. Hóman Bálint törvényjavaslata mindenekelőtt hadat üzen a {elburjánzott és túltengett bürokráciának. Megszünteti a mai beteg állapotot, amikor az iskolaíelügyelet funkcióit tizenegy különféle szerv látja el és amikor még — az indokolás szerint — a tanyai iskola ajtókilincsének javításához is miniszteri rendelet kell. Megteremti ahelyett az egészséges decentralizációt és egy emberre, illetve egy szervre bízza egy meghatározott területnek minden rendű, rangú és fokú iskolafelügyeletét: a tankerületi királyi főigazgatóra. Ha a javaslatból törvény lesz, nem lógják igénybevenni a minisztérium munkáját és idejét aprócseprő tanügyi közigazgatási ügyek és a miniszter csak a legfőbb felügyelet jogát gyakorolja, csak az országos érdekű és elvi jelentőségű, tehát valóban csak főfelügyeleti ügyben fog dönteni. A kultuszminiszter javaslata kihámozza a közoktatásügyet a tanítást valósággal bénító bürokratizáltság hínárjából, a szakembert visszaadja népnevelői hivatásának és pedig úgy, hogy munkaerejét nem lesz kénytelen a jövőben más teendőkre fecsérelni. Ezek a laikusok előtt is kétségkívül értékes újításon kivül azonban a mai nemzetnevelésre vonatkozóan tartalmaz a javaslat olyan korszakalkotó elgondolást, amilyenre azért van szükségünk, hogy a kultúra ereje tegyen minket, magyarokat egységessé, egyazon világ szemlélet egy célért küzdő harcosaivá. Ősi pedagógiai elv az, hogy a nemzetek élete csak úgy lehet egészséges, csak úgy haladhat helyes irányban, ha a nemzeti művelődés egysége, a nemzethez tartozók világszemléletének egyöntetűsége biztosítást nyer. Es hogy ez mit jelent, annak szemléltetésére talán elegendő a hatvan év előtt kelt német szállóigére hivatkoznunk, mely a franciák legyőzetése után megállapította, hogy a háborút a német iskolamesterek nyerték meg. Vagyis megnyerte az a nemzedék, amelynek világszemléletét a helyes kultúrpolitika tette egyöntetűvé. A magyar iskolának nemcsak magyar tudósokat kell nevelnie, hanem elsősorban magyar embereket, akik tisztában vannak azzal, hogy a nemzet erejét a nemzet kultúrája jelenti és hogy a nemzeti kultúra nagy, hatalmas egysége az ekének, kalapácsnak és az írótollnak. Egysége tehát minden rangú bármilyen foglalkozású magyar embernek, akit magyar iskola nevelt és edzett azon a földön lefolytatandó életre, amelyen a a költő szavai szerint nekünk élnünk s halnunk kell. A magyar nemzeti kulturközösség szellemi forrását fakasztja fel a történelmi tradíciók ősi talajából Hóman Bálint kultuszminiszter javaslata. Annak a nemzetnevelési gondolatnak hű kifejezője ez a javaslat, amelyet a kormány nemzeti munkaterve tartalmaz, amikor a nemzeti egység jegyében kivánja kitermelni a mai kor magyar emberét. Minden egyébnél fontosabb, mert sürgősebb ma ez a reformjavaslat. Nem ötletszerűen ez az első tehát a kormány reformjavaslatai közül. Ez a fundamentum, ez az erős alap, amelyre építeni kell. A reformpolitika megvalósításához feltétlenül, szükséges a nemzet egyöntetű, egységes világszemlélete. Ezt pedig az a nemzeti érzéstől áthatott tudomány plántálja bele a fogékony fiatal lelkekbe, amely igéit az iskola katedrájáról kezdi hirdetni. Ezért kellett a reformpolitika terén az alkotások első kapavágását a vallás- és közoktatásügyi miniszterre bizni. (Sa—fc) Testvérgyilkosság a Várhegyen Húsvéthétfőn megrázó tragédia játszódott le a Káptalan-téren Esztergomnak talán még sohasem volt olyan szépen, szinte méltóságteljesen lefolyt húsvétja, mint az idei. Az ünnep fennségessége szinte feltűnő volt. Különösen a második ünnep : húsvéthétfő. Más esztendőkben ezen a napon, a húsvéti öntözködés alkalmával elfogyasztott szesztől gőzös fejű emberek csapataitól voltak hangosak a város utcái, különösen a külső részeken. Itt-ott verekedés is fordult elő. öntöző hétfő van, szokták mondogatni az emberek s nem is Ítélték meg oly szigorú bírálattal az ilyenkor kissé megkótyagosodott, jobbára gondtalan fiatalokat, akik aztán délután jótékony álomra hajtva bor- és egyéb italoktól mámoros fejüket, az esti órákban már legtöbben tiszta fővel és biztos léptekkel sétáltak a korzón . . . Az idei húsvéthétfőn, csodálatosképen, alig lehetett látni egy-két mámoros embert. Csendesen, húsvéti, igazi ünnepi hangulatban telt el a második ünnep is ... De mégsem ... Egy szomorúan tragikus, gyászos esemény történt húsvéthétfőn a késő délutáni órákban, amelynek hire pillanatok alatt megdermesztette a város ünneplő lakosságának arcán a mosolyt. Az ünnepi pompában ragyogó nap elbújt a felhők mögé, hogy ne is lássa a gyászt, a gyalázatot, a bűnt . . . Káin és Abei szomorú tragédiája ismétlődött meg Esztergomban. Testvérgyilkosság történt. Régi családi viszály, az örökség körüli „osztálykodás"-ból fakadó gyűlölet adta a gyilkos konyhakést a testvérkézbe, hogy kifolyjon a testvérvér, a juss miatt és két késszúrással tegyen pontot egy viszálykodás végére . . . Végzetes tévedés. A vak gyűlölet, a testvérharc gyűlöletének sokszor megismétlődő eltévelyedésének bűnhődése: egyik testvéré a halál, másiké a börtön ... A két kereső nélkül maradt családé pedig a kétségbeesés, a nyomor s talán a további gyűlölködés, a harag . . . Húsvéthétfőn, f. hó 22-én délután félőt tájban a Káptalan-téren, Lepold Antal dr. prelátus-kanonok háza előtt — az országúton — összetalálkozott Engelbrecht Ferenc szentgyörgymezői földmives bátyjával, Józseffel. Itt József hátulró megfogta, Ferenc öcscsének a vállát, aki erre kirántotta belső zsebéből a nagy konyhakést, s kétszer egymásután beledöfte bátyjába. Az egyik szúrás a szív alsó részét érte, de a második szúrás is halálos volt. Szerencsétlen ember még tett egy pár lépést, azután öszszeesett és rövid szenvedés után kiszenvedett. A Bakács-kápolnából, a négy órai litániáról jövő hivők megborzadva látták a vérében fetrengő embert. Épp akkor jött le a bazilikái ájtatoskodásból Lépőid Antal dr. prelátus is, aki a végső haláltusát vívó szerencsétlen ember fölött elmondotta a haldoklók imádságát. A gyilkos testvér szörnyű tettének elkövetése után hazament lakására majd pedig önként jelentkezett a rendőrségen. Az áldozat feleségét egy asszony értesítette a borzalmas esetről. Útközben találkoztak is a hazafelé támolygó sápadt, feldúlt arcú Engelbrecht Ferenccel. Nem szóltak egymáshoz, de nem is hitték el a halálhírt. A helyszínen azonban velőtrázó sikoltásban tört ki Engelbrecht Józsefné, ott találta férjét, holtan, üveges szemekkel, melléből, két sebből szivárgott még a vér. Körülötte hatalmas vértócsa. A rendőri bizottság percek alatt jelent meg a gyilkosság helyén. Intézkedésükre a hullát leszállították a szentgyörgymezői hullaházba, A kir. ügyészség a boncolást elrendelte. Engelbrecht Ferencet előzetes letartóztatásba helyezték. Kihallgatása a rendőrségen befejezést nyert. Ma, szerdán, kisérték fel a pestvidéki kir. ügyészséghez. Szándékos emberöléssel vádolja a jegyzőkönyv. Védelmét László György dr. esztergomi ügyvéd látja el. A máskor csendes Vár-utcában kint állnak emberek, asszonyok a kapukban. Tárgyalják a szomorú esetet. A folytonos veszekedést. Nem lehetett ennek más vége ... A családot üldözi a balsors. Pár év előtt — talán pünkösd hétfőn — lőtte agyon egy vadőr Halász Pongrác postaaltisztet. Szegény, pedig de jó ember volt. .. Engelbrecht-lánynak volt a férje ... De hisz a Jóska se volt rossz ... Csak hát az osztály kodás ... És nem volt senki, aki csitítsa őket... Pedig el lehetett volna kerülni ezt a szerencsétlenséget. Most hirtelen csend támad. Minden szem a Káptalan-tér felé tekint. — Hozzák Engelbrecht Ferencet, Két polgári rendőr között jön. Fekete ünneplő ruhában, mintha misem történt volna, úgy jön a Váruton lefelé. Kissé sápadt az arca. Ismerőseit azért mintha szégyenlősen köszöntené. De megbánás nem látszik rajta. Vár-utca 10. számú ház előtt megállnak. Nyílik a kapu. — Vissza, vissza — hangzik belülről. — Nem engedik be, nem lesz szembesítés — suttogja az utca népe. Megindulnak visszafelé. A rendőrségre mennek. Megy az özvegy is. Egy asszony támogatja. Útjuk a vérfoltos úton visz el. Az asszony itt zokogásba tör ki; — Itt a vére, itt a vére! — hangja azonban elcsuklik és keserves sírásba fúl.