Esztergom és Vidéke, 1933

1933-04-16 / 31.szám

ennek a Szentévnek kihirdetésekor kifejezte azt a hő óhaját, hogy Isten segítségével hozza meg ez a Szentév a tartós világbékét, a súlyos válság enyhülését és a megértés és szere­tet szellemének érvényesülését a nemzetközi életben. Azt hiszem, hogy ha mi hívő keresztények mind­annyian csatlakozunk Krisztus földi helytartójának buzgó imáihoz, azok Isten trónja előtt meghallgatásra fog nak találni és akkor a Szentév be fejezése, az 1934. év húsvétje meg hozza majd az egész világnak és így csonka Hazánknak is a megvál tást a tengernyi szenvedéstől, s mindnyájunk által annyira óhajtott igazi feltámadást. Lehet-e a tanácstag a városi főügyész? Ha az ember látó szemmel néz, látja azt, hogy a nincstelenség és a kenyér után törtetés uralja ma éle­tünket. Európaszerte szállóige: he­lyet a fiataloknak, megszüntetni az álláshalmozásokat! Esztergomban egyesek nem akar nak tudomást venni erről a két szál­lóigéről. Nem akar erről tudomást szerezni Etter Jenő dr. városi tiszti főügyész sem. A várostól havi 320 pengő fizetést kap a pótlékokkal együtt. Ezenkívül ügyvédi irodája van, szabad gyakorlattal. Ezenkívül az Esztergomi Takarékpénztár Rt.­nak dr. Wiplinger Ödön volt inté­zeti főügyész megbetegedése óta má­sodfőügyésze az intézetnek. Igazgató­sági tag és tanácstag. Az előbbi tisztsége után évi 360 pengő, utóbbi tisztsége után évi 1800 pengő fize­tést kap. Az 1929. évi XXX. tc. 72. §-ának idevonatkozó rendelkezései alapján a fenti mellékfoglalkozásokat csak a városi közgyűlés engedélyével és a belügyminiszter jóváhagyásával foly­tathatja. Teljes tisztelettel intézünk kérdést Lingauer Sándor dr. főispán úrhoz, van e tudomása arról, hogy mindezeket a mellékfoglalkozásokat űzi a városi főügyész ? 1 A törvény 72. §a világosan ki­mondja : „Községi (kis- és nagyközségi és megyei városi) elöljáró és alkal­mazott csak a képviselőtestűlet en­gedélyével foglalhat helyet a köz­ség területén működő nyilvános számadásra kötelezett vállalat igaz­gatóságában vagy felűgyelőbizott­ságában. Az engedély, amelyet a képviselőtestület bármikor vissza­vonhat, csak a törvényhatósági kisgyűlés jóváhagyása és ezenje­emelő leírás! De még tovább megy a szerző, s igen tanulságos és em­lékekben gazdag séták, utazások ke­retében megismertet Palesztina mesz­szebbi vidékeivel, bibliai vonatko­zású helyeivel — Jerikó, Jordán, Holl-tenger, Szamaria, Hebron Gali­lea, Boldogság-hegye, Kármel, Názá­ret, Táborhegy —, hogy szinte az olvasó is végigjárhatja azokat a szent helyeket, ahol az édes Üdvö­zítő megfordult, tanított, csodákat művelt. S valóban: boldog órák a nagymultú szenthelyek vidékeinek, szokásainak megismerése, ihletett­sége ! Nem maradhat el a Szentföld is­mertetésétől a vele közvetlen össze­köttetésben álló Egyiptom, a fáraók földjének rövid bemutatása sem. A történelem hatalmas távlatai, hat ezer év gazdag profán és szent em­léke, — az örökkévalóságot hirdető piramisok világa, az arab kultúra tárul elénk a könyv befejezéseként. Mikor leteszem a címlapjától kezdve végig szép fényképekkel csinosított, értékes könyvet v az a felemelő, bol­dogító gondolat fog el: a magyar katholikus irodalom nívós, az 1900 éves jubileumhoz méltó munkával lép a jubilálok sorába. Vajha a ma­gyar katholikus egyének is méltóan ünnepelnének azáltal, hogy minél többen olvassák e munkát, hogy így lelküket gazdagítva lelkesedést és érdeklődést merítsenek Krisztus szülőföldje után! Horváth Anzelm lül a belügyminiszter hozzájáru­lása után válik hatályossá." Van e tudomása Glatz Gyula pol­gármester úrnak és a város közön­ségének arról, amit fenntebb elmon­dottunk ? A mai súlyos időkben összeférhe­tetlennek, meg nem engedhetőnek tart juk, hogy városi tisztviselő ennyi állást, ennyi fizetést biztosítson ma­gának. Bátran állíthatjuk, hogy a sok munkanélküli ügyvédek közül sokan vállalkoznának szabad ügy­védi gyakorlatuk fenntartása mellett, havi 150—200 pengő tiszteletdíjért, nyugdíj nélkül a városi főügyészi teen­dők végzésére. Meg kell kérdezni a város fő­ügyészét, akit a városi képviselőtes­tület bizalma ebbe a szép állásba emelt és akinek feladata a város jogi ügyeit védeni, őrködni a törvé­nyek felett, miként lehetséges, hogy önmagával szemben nem érvénye­síti a törvény parancsát? Meg kell kérdezni azt is, hogy a vonatkozó törvény 3. pontja nem figyelmezteti-e eléggé. A 3. pont igy hangzik: „A vármegyei és városi fő- és alűgyész hivatásával összeütközés­ben nem álló magánügyködést is csak a törvényhatósági bizottság közgyűlésének, illetőleg a megyei város képviselőtestületének beleegye­zésével, és csak akként folytathat, hogy a magánügyködés öl hivata­los tennivalóinak pontos teljesíté­sében ne akadályozza. A belegye­zés bármikor visszavonható." Ezek után most a város képvise­lőtestületéhez fordulunk. Lesz-e a képviselők között egy is, aki, ha Etter Jenőnek nincs meg az enge­délye a főügyészi álláson kivül foly­tatott mellékfoglalkozások gyakorlá­sára, az engedélyt megszavazná ? Vagy ha Etter Jenő dr. a múltban kapott volna engedélyt a képviselő­testülettől, lesz-e egy képviselő is, aki ne kérné, hogy az engedélyt von­ják vissza. Bízvást bízunk a felettes hatóság­ban, hogy ezirányban mindent el fog követni a lelkek megnyugtatá­sára. Itt csak két dologról lehet szó : Etter Jenő dr. vagy a városi fő­ügyészi állásáról, vagy a Takarék­nál viselt állásairól mond le. Vá­lasztani kell a kettő közül. Megboldogult sógora, a mindenki által a legteljesebb mértékben tisz­telt, a most elhunyt nagynevű alis­pánunk, Palkovics László, a törvény megjelenése után mint abszolút tör­vénytisztelő ember, iskolapéldát mu­tatott és a Takarékpénztárnál viselt igazgatósági tagságáról azonnal le­mondott. Ismételten kérjük tehát a várme­gye törvénytelenséget nem tűrő és határozott egyéniségű főispánját, a város igazságos érzésű polgármes­terét és a közönség érdekei fölött őrködő városi képviselőtestületet hogy ezt az ügyet mielőbb vizsgálja meg és cselekedjék a törvény ren­delkezései szerint. Vécs Ottó. Menhely! gyermekek azonnal elhelyezhetők. A gondozásba venni óhajtók érdeklődhetnek a telepfel­ügyölőnőnél Simor utca 6. Kik pályáznak az alispáni állásra? tókörben, nagyobb eredménnyel vé­gezheti el. De szólnunk kell arról a fontos körülményről is, hogy Karcsay Mik­lós előmenetele, sok vármegyei tiszt­viselő előmenetelét is maga után vonja. Természetesen ez nem jelent költségtöbbletet a vármegye közön- ; sége terhére, mert hiszen az állások megmaradnak és csak a személyek­ben történik változás. Ez pedig nem­csak szükségszerű, hanem egészsé­ges is. Méltányos is, hogy a vár­megyei tisztviselők városunkban előre haladjanak. Mindezek mellett azt is ki kell je­lentenünk, hogy Karcsay Miklóst min­denkor mint kötelességét hivatássze­rűen és pontosan végző vármegyei tisztviselőt ismertük, soha ellene és működése ellen kifogás, panasz nem merült fel. Tudja ezt a vármegye tisztikara, de a törvényhatóság min­den tagja is. Eleinte úgy hírlett, hogy Reviczky István komáromi főszolgabíró pályá­zik még. Amint értesülünk, Reviczky nem pályázik. Helyette Troykó Béla tatai főszolgabíró aspirál az alispáni állásra. Nem mondhatunk semmit Troykó Béláról, ha csak azt nem, hogy az ő pártja a tatai járás tör­vényhatósági tagjaiból tevődik Össze. Szép elismeréseket halottunk műkő­déséről, de az alispán választás kér­désében többször és általánosságban inkább Karcsay Miklós főjegyző nevét halljuk. A választó-közgyűlésig még alkal­munk lesz az alispánválasztásról irni. A mult héten irtunk a Pilis-Vértes Szövetség eddigi munkásságáról és most, az elmúlt kedden tartott érte­kezletén meggyőződhettünk arról is, hogy a Szövetség nemcsak magáévá teszi a kitűzött célokat, hanem azok kivitele érdekében mindent el is kö­vet és fáradhatatlanul dolgozik. Fel­tétlen általános közérdekű munkás­ságot tapasztaltunk a vezetőség ré­széről. Bár a munka csak most in­dult meg, hisszük, hogy a Pilis-Vértes Szövetség olyan eredményeket fog produká ni, amelyekért Esztergom és Pilis-Vértes vidék minden községe hálás lesz. Lingauer Sándor dr. főispán el­nöklete alatt értekezett a Szövetség választmánya. V. SZÍVÓS­Waldvogel József igazgatói jelentését terjesztette elő az eddig elért sikeres munkálko­dásról. A bizottság elismeréssel fo­gadta a jelentést. Dr. Kemenes Illés c. főigazgató ez alkalommal lemon­dott tisztségéről, amit azért volt kény­telen megtenni, mert a kultuszmi­niszter olyan munkakörrel bizta meg, amely távoltartja Őt Esztergomtól. Lingauer Sándor főispán hálás kö­szönetét fejezte ki Kemenes Illésnek eddigi működéséért és arra kérte, hogy a Pilis-Vértes Szövetség célki­tűzéseinek továbbra is pártfogója le­gyen. Ezt Kemenes igazgató meg is igérte. A bizottság Őszinte sajnálko­zásssal fogadta a lemondást. Helyé­nek betöltéséről legközelebb gondos­kodnak. Darvas Géza dr. indítvá­nyára a bizottság úgy határozott, hogy Kemenes Illést a védnökök so­rába emeli. Jelentette v. Szívós- Waldvogel Jó zsef, hogy Etter Ödön takarékpénz­tári vezér elnökigazgató elfogadta a nyár folyamán rendezendő kiállítás elnökséget de rendezést és szerve­zési munkásságot, irányítást, nem vállalhat. A bizottság meglepődött ezen a váratlan bejelentésen és an­nak a véleménynek adott kifejezést, hogy Etter Ödön új helyzet elé állí­totta a bizottságot. A magunk részé­ről sem értjük, hogy miért nem fejt­het ki az elnök irányító, szervező munkát ? Erre vonatkozólag — a ki­állítás sikere érdekében — az az óhajtásuk, fcngy feltétlen olyan elnök vegye át a kiállítás megrendezését és az előmunkálatok irányítását, aki szivén viseli az ügyet, akivel a te­endők megtárgyalhatok és aki maga mellé olyan munkatársakat tud ál­lítani, akik közös munkával ered­ményt is tudnak biztosítani. Igen jól mondotta Darvas Géza dr., olyan elnököt kell választani, aki nem az eredményekért vállalja a tisztséget, hanem a munkáért. Végül azt hatá­rozta el a bizottság, hogy gondos­kodni fognak munkatársakról, akik Etter Ödön elnöklete alatt végzik a reájuk váró feladatot. De ennek elle­nére is kérdeznünk kell, hogy ki fogja irányítani a munkát és a mun­katársakat ? Vitéz Szivós- Waldvogel József ar ­ról a helytelen felfogásról beszélt ez­után, amely oda akar irányulni, hogy a Pilis-Vértes Szövetség, illetőleg an­nak egyik-másik vezetősége miképen avatkozhat bele más, a szövetséggel rokon-egyesület hatáskörébe. Erre vo­natkozólag megállapították a bizott­ságban, hogy rokon-egyesületek, így a Turista Egyesület, a Szépítő Egye* sülét, a Madárvédő Egyesület, tulaj­donképpen a Pilis Vértes Szövetség égisze alatt működik, ami úgy ér­tendő, hogy a szövetság, célkitűzései szerint, mintegy magába foglalja a rokonegyesületeket. Hiszen közös cél­ért dolgoznak és igy a Pilis-Vértes Szövetség munkásságát kell irányi­tóul venni. Ezután a bizottság azokat a sür­gős teendőket beszélte meg, amelyek az idegenforgalmi időszak beköszön­tésével halaszthatatlanok. A közle­kedéssel kapcsolatban — hogy gyor­sítsák meg a vonatokat — egy olyan Palkovies László alispán elhalá'o­zásával megüresedett alispáni állás a vármegye májusi közgyűlésén ke­rül betöltésre. Illetékes helyen kapott értesülésünk szerint az állásra ketten pályáznak: Karcsay Miklós várme­gyei főjegyző és Troykő Béla tatai főszolgabíró. Előreláthatólag több pá­lyázó nem lesz. Bár mult számunkban azt irtuk, hogy az alispánválasztás kérdésében állást nem foglalunk, mégis s*üksé­gesnek tartjuk a közönség tájékoz­tatása céljából közölni, hogy milyen esélyekkel lehet számolni. Karcsay Miklós vármegyei főjegyző már kilenc év óta vezeti hivatalát Esztergomban. Azt mondhatjuk róla, hogy meghonosodott Esztergomban, és ha komárommegyei születésű is, Esztergom tradíciói, a vármegyei székhely munkaköre teljesen áthatot­ták. Amellett hangsúlyozzuk azt, hogy sohasem tapasztaltuk, mintha műkö­dése akár Komárom- akár Esztergom­vármegye hátrányára érvényesült vol­na. Igazságos, befolyásolhatatlan t pár­tailan, kiváló vármegyei tisztviselőnek ismerik. Számtalanszor halottunk el­ismerést elhangzani a vármegyehá­zán, amikor Karcsay Miklós főjegyző munkásságáról volt szó. Hogy most pályázik — és joggal — az alispáni állásra, hangsúlyoznunk kell azt is, hogy Esztergom vármegye ügyeit ép pen úgy ismeri, mint Komárom­vármegye ügyeit. Óriási előnyt je­lent ez, mert, ha megválasztják al­ispánnak, nem mint uj ember kerül a vármegye élére, hanem mint olyan, aki eddigi munkásságát nagyobb lá­leientös munkásságról tett tanúságot a Pilis-Vértes Szövetség ülése

Next

/
Oldalképek
Tartalom