Esztergom és Vidéke, 1932
1932-03-24 / 24.szám
Megindult a teherárúforgalom a Dunán." A hajóállomások főnöksége értesíti a közönséget és a szállítófeleket, hogy a teherárúfel vételt Regensburg—Mohács közötti állomások közti forgalmában folyó hó 17ével megnyitották. A menetrendszerű teheráru forgalmat motorhajókkal Győr—Budapest—Mohács között a folyó évben akként nyitják meg, hogy az első járat Budapestről Győrbe március 18-án, Budapestrőt Mohácsra pedig március 19-én megindult. A menetrendszerű darabárúforgalom többi viszonylataiban valamint a budapest—esztergomi vonalon fekvő kisdunai állomások helyi forgalmában az árúfelvétel megnyitásának időpontját külön fogjuk közölni. Ennek folytán a teherárúfelvétel a Regensburg—mohácsi szakasz összes állomásainak egy egymásközti forgalmában mindkét irányban megnyitottnak tekintendő folyó hó 17 ével. Akinek szívműködése rendet len, erőlködés nélkül úgy érhetnek el könnyű székelési, ha naponta reg gel éhgyomorra megisznak egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet. Magyar pengőért francia plissé Keménynél. Egy táncosnő regényes házassága. Erről közöl rendivül érdekes cikket a Délibáb uj száma, amely változatos és gazdag tartalommal jelent meg. Számtalan érdekesebbnél érdekesebb cikket, pompás képét, riportot szinházi pletykát, valamint egyfelvonásos színdarabot, folytatásos regényt és novellát közöl a népszerű szinházi képeslap, Egy száma 26 fillér. Ötszáz boldog ember. Tolnai világlapja, a népszerű képeslap két hetenkint nagyszabású rejtvénypályázatot hirdet, amelynek keretében ötszáz megfejtési ajándékot oszt ki, igy e gy pompás rádiót, férfiöltönyt, női ruhát stb. Rengeteg ember várja izgatottan a pályázat eredményét és kíváncsiak arra, hogy ki az ötszáz boldog kiválasztott. Jövő héten új pályázat lesz, ujabb ötszáz ajándékkal. Moterkerékpár - szerencsétlenség. Körmendi Károly helybeli oserepesm ester motorkerékpáron vitte Bonka Gyula 18 éves szerelőt. Ut közben defektet kapott a kerékpár, melynek következtében Bonka súlyos belső és külső sérülést szenvedett. A mentők eszméletlen állapotban a Kolosba szállították. A vidék húsvétkor Budapes ten. Húsvétkor lesz Budapesten a Hungáriában az Országos Bridge Verseny döntője, amikor is a legjobb 33 vidéki bridge-csapatot 3 napig vendégül látja a Szinházi Elet, melynek e heti száma a szokottnál is érdekesebb. Slágerei a következők : Biller, az amerikai primadonna, beszámoló a Fővárosi Operett Szinház újdonságáról, a „Régi Orfeum"ról, Hunyady Sándor: A bonviván öltözőjében, továbbá Legyei Menyhért, Szép Ernő, Porzsolt Kálmán, Nagy Endre stb. érdekes cikkei. Szindarabm elléklet, kottamelléklet, kézimunkamellleklet, önálló gyermeklap teszik teljessé a Szinházi Elet uj számát, amelynek ára 1 pengő, előfizetése pedig negyedévre 10 pengő, félévre 20 pengő. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen jó uram, illetve édesapánk elhunyta alkalmából a temetésen való megjelenésükkel, vagy bármi más módon részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhítették, ezúton hálás köszönetet mondunk. özv. Marosi Ferencné és gyermekei. BÁDIÓ Csütörtök, március 24. 9.15 Honvédzene. — 12.05 Szalonzene.— 4 10 Gvermekdal-délután. — 5 Gazdasági előadás. — F.30 Hfízikvartett. — 6.30 Sz ibadelőadás. — 7 Gramofon. — 7.25 Opera. Péntek, március 25 9 Ref. istentisztelet. — 10 Egyházi zene és szentbeszéd a belvárosi plébánia-templomból. Szentbeszédet mond Tóth Tihamér dr. c. apát. — 11 Evang. istentiszt. — 4 Szabadelőadás. — 5 Lanrentációk a kőbányai plébánia-templomból. — 6.15 Krisztus útja a Kálváriára. — 6.45 János passió. Szombat, március 20 9.15 Gramofon. — 12.05 Házikvartett. — 4 Krisztuslegendák. — 5 Lendvai István előadása. — 5.30 Szalonzene. — 6.45 Hangverseny. — 7.30 Tóth Tihamér dr. c. apát előadása. — 8 Hangverseny. — Majd cigányzene. — 11 Szalonzene. Kiadó feles bérletbe egy magyar hold 7 éves otelló szőlő. Eladó: 2 igáskocsi, és választott kesemalacok. Éreklődni lehet Andrássy-utca 8. szám alatt. Eladó korcsmai berendezés, jégszekrénnyel, kisebb hordók, ágyak, nagy mángorló, szekrény és edények Ferenc József-út 5. sz. alatt. 3 szobás lakás összes mellékhelyiségekkel, angol klozettal, Csernoch János-út 59. számú házban május 1-től 700 pengő évi bérért kiadó. Érdeklődni lehet 9—12-ig Rhomberg Művek R. T. Árok-utca 46. sz. alatt. Ingyen lakást azonnal kap idősebb nyugdíjas, gyermektelen magányos nő házfelügyeletért Szent János-utcca 4. Eladó 2 darab használt szekrény és egy ágy jutányos árban Szt. Lászlóutca 9. szám (Ripária). Szőlő felesbe kiadó. Bővebbet Deák Ferenc-utca 27. Kiadó Bottyán János-utca 4. sz. házban az emeleten két utcai szobából és konyhából álló lakás május hó l-re. Bővebbet Jókai-utca 19. Kiadó Jókai-utca 19. szám alatt 2 utcai szobából, egy udvari szobából és mellékhelyiségekből álló lakás. Bővebbet ugyanott. Eladó 1 szoba, konyha, speiz, és csukott kapualjból álló magányos ház kerttel. Téglából épült, 25 évig adómentes. Cim: Szentkirályi út 4. szám, a táti vám közelében. Érdeklődni lehet Válent József korcsmárosnál, Árek-utca. Eladó egy keveset használt üzleti berendezés és egy üzletajtó Nagysápon, Petroczynál. Eladó a szent János-kuti dűlőben 804 négyszögöl jókarban lévő szőlő, mely szép fekvésénél fogva nyaralónak nagyon alkalmas. Tudakozódni lehet Ferenc József-ut 23. Eladó a Horthy Miklós-út 20 sz. ház, mely áll 2 szoba, konyha, kamra, istálló és kertből. Továbbá eladó a posványi dűlőben 440 négyszögöl föld, 667 négyszögöl szőlő, a laposi dűlőben 1778 négyszögöl szántó. Bővebbet ugyanott. Kultur Mozgó Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3. 5, 7 és 9 órakor „INSPIRÁCIÓ" Egy ünnepelt és szép modell csodás szerelmi drámája 10 felvonásban. Stan és Panaieányszöktetők Hangos burleszk 2 felvonásban. Magyar Hangos Híradó. Házmester lakás és világításért kerestetik április hó l-re. A kerti munkákhoz értők jelentkezzenek a délelőtti órákban Baross Gábor-u. 7. sz. alatt. miw*mam0mm0mm*0mmwj?MEGHÍVÓ, AZ Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank Rínak Esztergomban 1932. évi ápr. 3-án d. e. Vall órakor az intézet helyiségében tartandó LXIV. évi rendes közgyűlésére. ügyvéd által képviselt Schönfeld Alfréd javára 123 P 40 f. s jár,, dr. Zwillirger Ferenc ügyvéd által képviselt Südfeld Alfréd javára 57 P 30 fillér s járulékai, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tünő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő üzletében : Esztergomban. Széchenyi-tér 21. szám alatt — leendő megtartására határidőül 1932. évi április hó 2. napjának délutáni 4 Órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt könyvek, papírok s egyéb ingóságok a legtöbbet, ígérőnek— de legalább a becsár 2/3 részéért — készpénzfizetés mellett el fogom adni. Esztergom, 1932. márc. 7. ttintner Béla kir. jbirósági végrehajtó. A közgyűlés tárgyai: 1. Elnöki megnyitó. 2. Igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentés alapján a zárószámadások, illetve mérleg megállapítása, a tiszta jövedelem felosztása és a felmentvény megadása. 3. A megüresedett igazgató, igazgatósági tagsági és felügyelő-bizottsági tagsági helyek betöltése. 4. Egyéb inditványok. Esztergom, 1932. március 23. Az igazgatóság. Mérleg 1931. december 31-én. VAGYON. Pénztárkészlet 47.48473, Szelvények 26.50, Magyar Nemzeti Banknál 2.067*37, M. kir. Posta takarékpénztár 5.80252, Pénzintézeteknél 104.240 34, Értékpapírok 8256434 Váltótárca 3,615.361*62, Folyószámla adósok 200,016*22, Ingatlanok. székház és bérház 160.040, Egyéb vagyonrészek: Irodai felszerelések 1, Betonárúgyár 40.503*47, (óvadék és szavatossági adósok: közszállitási 53.989, egyéb 27.252, összesen: 81.241 P). összesen: 4,258.108 11 P. TEHER: Részvény töke 150.000, Tőketartalék 58.910*18, Rendes tartalékalap 11.767*80, Tiszti nyugdíjalap 28.771"52 f Takarékbetét 2,204.491 66, Folyószámla betét 145 951 89, Folyószámlahitelezők 156.64880, Visszleszámitolt váltók I, 432.020, Egyéb terhek: Be nem váltott oszt. szelvények 2.911*48, Átmenő tételek 37.803*95,^Nyereség 28.83083, (Óvadék és szavatossági hitelezők közszállitási 53 989, egyéb 27.252 P. összesen: 81.241 P.) Összesen: 4.258,108*11 P ; Eredményszámla 1931. dec. 31-én. VESZTESÉG: Kamatok 196*689.13, Viszontleszámitolt váltók után 138*621*18, Tisztviselői fizetések és lakbérek 52.503 80, Napibiztosi di jak 1.764, Jótékony célokra 2.724.14, Adók és illetékek 35.274*01, Ingatlanok karbantartása 6.932.08, Üzleti költségek 20.835*26, Nyereség 28 830 83 P. összesen 484.174*43 P. NYERESÉG: Értékpapírkamat 7 354 76, Ingatlanok jövedelme II. 417 12, Kamatok ós jutalékok 465 402*55 P. összesen 484.174'43 P. Esztergom, 1931. december 31-én. Az igazgatóság. Megvizsgáltuk és rendben találtuk. A felügyelő-bizottság. 4463/1931. vght. sz. árverési hirdetmény. Dr. Zwillinger Ferenc ügyvéd által képviselt Südfe'd Alfréd és az összes csatlako zott társai javára 123 P 40 f és 57 P 30 f tőke és több követelés járulékai erejéig az esztergomi kir. járásbíróság 1931. évi 4463/1931. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi december 28-án lefoglalt és 1892 P 89 fillérre becsült ingóságokra az esztergomi kir. járásbíróság 4463/1931. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak 1908. évi XLI. tc. 20. §-a alapján a következő megnevezett dr. Zwillinger Ferenc Meghívó az Esztergomi Borászati Egylet Részvénytársaság LIII. évi rendes közgyűlésére, mely az Esztergomi Takarékpénztár Részvénytársaság nagytermében 1932 április 2 án d. u. 5 órakor fog megtartatni. A közgyűlés tárgyai: 1. Elnöki megnyitó. 2. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság jelentése. 3. Az 1931. évi zárszámadások, illetve mérleg feletti határozat. 4. Az igazgatóságnak és a felügyelőbizottságnak adandó felmentvény. 5. Az egyesület további fenná'lása, vagy megszüntetése feletti határozat. 6. A felügyelő-bizottság választása. 7. A beérkezett inditványok ós javaslatok tárgyalása. Az igazgatóság. Mérleg 1931 december 31-én: VAGYON : Pénztári készlet 307*69, Ingatlan számla 12.201*60, Veszteség 1929—30 évekről 9.987*98, Értékpapír számla 307*08, Borszámla a készletért 6471*72, Hordó számla 2500, Folyószámla 645*52, Eszt. Tkptáii ós Iparbanki betét 49 P. összesen: 32.47059 P. TEHER: Alaptőke 20 000, Tartaléktőke 179-24, Váltótőke 12.100, Fel nem vett osztalék 31*35, Nyugdijalap 160 P. összesen : 32.470*59 P. Nyereség- és veszteségszámla 1931 december 31-én: TARTOZIK: Pincemunkss számla 1028*70, Kamat számla 1595 81, Adó számla 600 P. összesen : 3224 51 P. KÖVETEL: Borszámla 4*51, Hordószámía 2500, Haszonbér 720 P. Őiszesen : 3224 51 P. Esztergom, 1932 március 18. Az igazgatóság. Megvizsgálta és helyesnek találta : a Felügyelő-bizottság. Korzó Mozgó Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5,7 és 9 órakor Szenzációs húsvéti műsor 1 SALAMOM BÉLA a humor fejedelme legsikerültebb alakításával, magyar részekkel „Őfelsége a vigéc" Vígjátékok gyöngye 9 felvonásban. Hangos kiegészítő műsor. Hangos Magyar Híradó