Esztergom és Vidéke, 1932

1932-08-14 / 65.szám

ugyancsak jó. Egyedül az alacsony termény és állatárak kifogásolhatók. A vármegyei kir. tanfelügyelő be­jelentette, hogy Csév községben a nagy szünidő tartamára nyári gyer­mekmenhe'y nyilt meg a szülők ál­tal tanulóként fizetendő csekély hoz zájárulási összegből. Ismertette a m. kir. vallás- és közoktatásügyi mi niszternek a madarak- és fák-nap­jára vonatkozólag kiadott rendelke­zését, mely szerint a tanulók a köz­ség, város, vagy hitfelekezet teme­tőjében, továbbá a hősök ligetében virágot, diszfacsemetét, vagy dísz­cserjét kötelesek ültetni a madarak­és fák-napján, vagy más alkalmas napon, ezeket ellátni kis névtáblával és szabad idejük: en gondozni. Még arra is utasította a miniszter a tan­testületeket, hogy a nemzet és a közélet nagyjainak a temetőkben lévő sírjait és emlékeit is az elemi iskolai tanulók gondozzák és a hő­A városházán arról értesültünk, hogy Schalkház Ferenc városi intéző bérbe akarja venni a város házike­zelésű gazdaságát, amely annyi vi­tára, támadásra és izgalmas városi ülésekre adott alkalmat. Beszéltünk Schalkház Ferenccel, akit megkér­deztünk, megfelel-e a valóságnak, hogy a gazdaságot bérbeveszi. — Elhatározott szándékom, — mondotta, — hogy a gazdaságot bérbeveszem, mert azt értékesnek és jövedelmezőnek tartom. A legjobb lelkiismerettel állítom, hogy a város nem fizetett rá a gazdaságra. Mivel mégis állandó támadás központjában áll a gazdaság, elhatároztam, hogy bérbeveszem és ezzel megszűnik az a harc is, amely a gazdaság körül folyt. Már komoly lépéseket tettem a bérbevevés érdekében és szeret­ném, ha már októberig a bérlet ügye elintéződnék. Természetesen a dön­tés a képviselőtestület joga. Remé­lem, hogy nem fog akadályt gördi­Az ünnep előestéjén: (aagusztus 14.) Este az összes templomok harang­jai hirdetik az ünnep beköszöntését. Levente zenekar zenés takarodója. Este 8-tól 9 óráig: Szent István születéshelyének megvilágítása. Az apostoli kettős kereszt és a magyar szentkorona ragyognak fel a vár­fokon. Szerenád a Pimástéren: az Esztergomi Turista Dalárda és le­vente-zenekar hangversenyeznek. A várfokon tűzijáték, rendezi Cziglényi Elemér. Nagyboldogasszony ünnepén: (aagnsitns 15.) Reggel harangzúgás jelzi az ünnep virradtát. Zenés ébresztő a város utcáin. Reggel 8 órakor: A belvárosi plébánia templom nagyharangja és a városházi Szent István-harangocska az ünneplésben való részvételre szó litják fel a hívőket. A diszfelvonulásban résztvevők gyülekezése az egyes csopotok szá­mára kijelölt helyeken. Délelőtt 9 l U órakor: A fővá­rosból és vidékről érkező zarándo kok bevonásával diszfeivonulás a főszékesegyházba Szent István, Szent Imre és Szent László ereklyéivel, Ma­gyarország Védasszonya és Szent Imre szobraival és a magyar állami ság jelvényeivel. Délelőtt 10 órakor: Főpapi zenés mise a főszékesegyházban, melyen Őeminenciája, Serédi Jusztinián dr. sök szobra körül kis ligeteket léte­sítsenek. A vármegyei tiszti főorvos jelen­téséből örömmel értesült a bizottság, hogy az egészségi állapot július hó folyamán jobb volt, mint júniusban, sehol hevenyfertőző betegség jár­ványszerűleg nem fordult elő, csak szórványosan, még pedig kanyaró Tóvárosban és hökhurut Tárkány­ban. Az esetek mind enyhe lefolyá­súak voltak, hatósági beavatkozásra nem volt szükség. A nyári meleg s a dunai fürdőzés megkövetelte a a maga áldozatait. Kilenc hullát fog­tak ki a Dunából. A nyári csecse mőhalálozás leküzdése a vármegye egész területén eredményesen van folyamatban és a multakhoz képest máris örve"detes javulás mutatkozik. A közigazgatási bizottság a havi jelentéseket hozzászólás nélkül tudo­másul vette. teni elhatározásom elé és hiszem, hogy a felsőbb hatóság sem fogja a bérbeadást kifogásolni. Tizenkét évre tervezem a bérletet. A gazdaságot összes felszerelésével és állatállományával venném át. Ter vem az is, hogy tangazdaságot léte sitsek, ami remélem sikerülni is fog. Beadványomat nagyrészben elkészí­tettem ós a legkomolyabb formában lépek vele a képviselőtestűlet elé. Ezeket mondotta Schalkház Ferenc a bérbevételről. Érdeklődtünk aziránt is, hogy megmarad-e intézői állásá­ban ? Érre azt a feleletet kaptuk, hogy nem szándékszik állását el­hagyni. A bérösszegről nem nyilat­kozott. Hogy miképpen fogadja el­határozását a város közönsége, azt nem tudjuk, csak annyit kérdezünk : vájjon, ha jó a gazdaság egy bérlő­nek, miért nem jó a városnak is. Most már igazán nem tudjuk: volt e ráfizetés a gazdaságra vagy nem volt? biboros-hercegprimás pontifikál és a szentbeszédet is ő mondja. A tanuló­ifjúság és a leventék számára külön szentmise és beszéd a bazilika osz­lopcsarnokában. Délelőtt 11 órakor: Szentmise és prédikáció a vizivárosi plébánia-tem­plomban, melyen a Turista-hajón érkezők is résztvehetnek. Mondja: Keményfy Kálmán plébános. Déli 12 órákor: Folyambajnok­ság a Kisdunán, a sziget felső végé­től a Hajósegylet csónakházáig. Egész délután; Nagy aratóün-r nepély a Primásszigeten. Délután félháromkor a résztvevők felvonu lása a belvárosi és szentgyörgymezői olvasókörökből a Széchenyi-térre, ahonnan közös felvonulás az ünne­pély színhelyére. Népmulatság, ver­senyek, tánc, tűzijáték. Este 8 órakor: A várfok meg­világítása. Dunaünnepély a Kisdunán, szerenád a primási palota előtt az Esztergomi Kath. Legényegylet da­lárdájának és a leventék zenekará­nak közreműködésével. Karnagyok: Ammer József és Schönwälder K. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedé­lyezett magánnyomozó irodája Esz­tergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes ter­mészetű ügyekben nyomoz, okmányo kat beszerez, ismeretlen helyen tar­tózkodó vagy eltűnt egyéneket fel­kutat, úgy bel- mint külföldön. nut KK Augusztus 15. A keresztnek árnyékában Születtél meg óh, haza! Századokon kereszt védett, Az volt eged csillaga. Kereszténység vasekéi Szántották a parlagot, Melybe István bölcs királyunk, Elvété az üdvmagot. Keresztény hit szép virágát Bőven ontá a kebel. Ezer év a bizonysága. Hogy népünkké itt a hely. Szent királyunk, ki láttál a Zivataros jövőbe; Hű nemzeted a kereszttel Ide rögzéd örökre. Boldogasszony oltalmába Te ajánltad népedet Erősítsen kegyelmében Csodálatos Jobbkezed ! A keresztnek árnyékában Születtél meg óh, haza ! Jövőben is kereszt védjen, S legyen eged csillaga. Pastinszky József Lapunk legközelebbi szá­ma aug, 19.-én, pénteken délután a rendes időben fog megjelenni. Személyi hir. Etter Ödön, a Ta­karékpénztár Rt. elnökvezérigazgatója hosszabb szabadságáról visszaérke­zett Esztergomba. Arany mise. Fekete Ipoly kiérde­mült piarista tanár, Szeged város törvényhatósági bizottságának örö­kös tagja, városunk fia, pénteken tartotta aranymiséjét a belvárosi plé­bánia-templomban a rokonság, ba­rátai és ismerősei jelenlétében. Ad multos annos! Eljegyzés. Emmer Erzsébet és Jakab György jegyesek. (Minden kü­lön értesítés helyett.) Primicia. Krasznai Jenőt, váro­sunk szülöttét, a bécsi Pázmáneum theologusát július 24 én Bécsben a Szt. István bazilikában áldozópappá szentelték. Az újmisés augusztus hó 7-én mutatta be első szentmiseáldo­zatát Istennek Budapesten a József­városi plébánia-templomban. Az új­misés manuduktora dr. Blieszner Ágoston prépost-plébános, s ünnepi szónoka dr. Magyary Gyula a bécsi Pázmáneum vicerektora volt. Halálozás. Takáts Károly gazda­sági tanácsos, f. hó 12-én, 63 éves korában elhunyt. Temetése ma, va­sárnap lesz a bálványosi temetőben. Az elhunytban Takács István gyógy­szerész testvérbátyját gyászolja. — Szabó Rozália, Szabó Márton ny. m. kir. műszaki főerdőőr 20 éves leá­nya, f. hó 11-én elhunyt. Temetése f. hó 13-án volt meleg részvét mel­lett a belvárosi temetőben. A hercegprimás kihallgatáson fogadja a budapesti zarándoko kat. Nagyboldogasszony ünnepén nagy zarándoklat indul Budapestről Esztergomba, hogy a Nagy boldog­asszonynapi ünnepségen és búcsún résztvehessenek a Bazilikában. A zarándokokat Madarász István dr. c. apát vezeti és különvonaton ér­keznek hozzánk. Délután a primási palotához mennek, hogy hódolatukat bemutassák a biboros Főpásztor e'őtt. A főszékesegyház ének- és zenekarának műsora Nagybol­dogasszony finnepén : Büchner : Ecce Sacerdos. Mitterer: Graduate. Buchner: Ave Maria, a szólót énekli Buchner Antalné, a hegedűszólót játssza Bérezi László. Rheinberger: C-duros miséje, a szólórészeket éneklik Büchner Antalné, dr. Fenyves Kálmánné, Eitler Willibald és Kán­tor Félix. Mise végén Boldogasszony Anyánk, Pápai Himnusz és Isten áldd meg a magyart. Vezényel Büch­ner Antal, főszékesegyházi karnagy. Orgonál Sámson György. Ezüstmennyegző. Mátrai József oki. kőművesmester, építési vállal­kozó és neje Zsolnai Mariska f. hó 15-én, Nagyboldogasszony napján d. u. 5 órakor tartják ezüstmenyeg­zőjüket a vizivárosi plébánia-temp­lomban. Ünnepélyes fogadalomtétel és fogadalom megújítás a vizivá­rosi zárdában. Meghatóan szép keretek között folyt le az esztergom­vizivárosi Szent Vincéről nevezett szatmári irgalmas nővérek zárdájá­ban az újonnan beöltözött nővérek fogadalom letétele., július 30-án. A szertartásokat Báthy László prelátus­kanonok, az irgalmas nővérek magyar­országi protektora végezte. A foga­dalomtétel az ünnepélyes főpapi szentmise alatt volt, melyet szintén Báthy prelátus celebrált. Véni Sancte­val kezdődött a szentmise, majd a fölajánlás után az oltár elé térdeltek a beöltözendők mennyaszonyi ruhá­ban, mirtuszkoszorúval, fátyollal, kik felajánlották életüket isteni szolgá­latra, az irgalmasság cselekedeteiben isteni jegyesüknek : kérték a szerze­tesi ruhát, majd elvonultak, hogy magukra öltsék azt. Húszan voltak. Ezután 24 novícia lépett az oltárhoz és letette a fogadalmat, miután a pap kikérdezte, ismerik a szabályokat és a szerzetesi élet kötelmeit. Most is mét szép jelenetnek voltak tanúi a hivők. Három tiszteletreméltó arany­koszorús nővér tette aranyfogadal­mát az oltár lépcsőjén térdelve. Leg­utoljára az új noviciák léptek a tem­plomba. A íogadalmasokhoz és be­öltözöttekhez Báthy prelátus meg­ható beszédet intézett, rávilágított a szerzetesi élet rögös és tövises, de üdvözítő útjára. Szent mise alntt a kóruson szebbnél-szebb énekek emelték az áhítatot. Áldás után az új noviciák megkapták szerzetesi nevüket, az új fogadalmasok pedig rózsafüzért, szabálykönyveket és a keresztet. — Fakadjon áldás műkö­désükön és szolgáljanak Istennek minél nagyobb dicsőségére. A 26-osok ezredemlékünnepe. A volt 26-os gyalogezred ezidei ezred­emlékünnepét szeptember 4-én tart­ják meg a szokott ünnepi keretek között. Az emlékünnep bajtársi össze­jövetellel kapcsolatos. Közös szent­misén jelennek meg a bajtársak, melyet az ezred volt tábori lelkésze, Serédi Jusztinián dr. biboros-herceg­primás szokott mondani, s a szent mise alatt közös szentáldozáshoz já­rulnak. Az ünnepély részletes sor­rendjét most állítják össze s azt la­punkban is közölni fogjuk. Az Esztergomi Oltáregyesüiet f. hó 14-én (aug. 2. vasárnapján) tartja szokásos havi szentségimádó ájtatosságait a vizivárosi zárdatemp­lomban. Szülésznői hir. Pándi Ferencné szülésznő lakását Szent Anna-utca 5. szám alá helyezte. Az érseki leánygimnázium és polgári leányiskola növendékei­hez ! Aug. 15-én reggel fél 9 órakor gyülekezzenek kath. növendékeink ünnepi egyenruhában és kalapban az intézetben, hogy az ünnepi kör­meneten testületileg jelenhessenek meg. Az intézet főnöksége. A Bakács-kápolnai Mária-Kon­gregácio férfi és női tagjait érte­sítjük, hogy Nagyboldogasszony nap ján reggel a 6 órai szentmisén és közös áldozáson minél számosabban jelenjenek meg, s a felvonulásra is pontosan 8 órára mindenki jelen le­gyen, jelvénnyel. Férfiak a Deák Fe­renc-utcába a plébánia-templomnál, a nők a ferencrendiek templománál gyülekeznek. Schalkház Ferenc bérbeveszi a város házikezelésű gazdaságát mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Nagyboldogasszony-napi ünnepségek sorrendje

Next

/
Oldalképek
Tartalom