Esztergom és Vidéke, 1932
1932-08-14 / 65.szám
, Az OSzTGE kultuszdélutánja. Élénk érdeklődés előzi meg az aug. 14-én délután 5 órakor tartandó Szent István kultuszdélutánt, melyet az OSzTGE rendez városunkban (Jókaiutca 1. sz. alatti otthonában). Az általános érdeklődésre való tekintettel közöljük, hogy a rendezőség magasszinvonalú műsort állított össze. Az ünnepi beszédet P. Stenger Al bert szentferencrendi elnök mondja. A kultuszismertetés megtartására az alapító elnököt kérték fel. Az ének és zeneszámok Wagner, Liszt Ferenc, Grieg, Schubert, Schumann-tól mind emelik az ünnepély fényét, de nekünk esztergomiaknak, jól esik hallani helybeli zenei kiválóságaink (Büchner és Ammer) műveit is, melyek szintén a műsoron szerepelnek. Továbbá Eitner, Vigh Endre, Wlabár Róbert szerzeményei vannak műsoron. Az irodalmi részt o. Gabányi János tábornok, történetíró, Gergely fi Gábor és Magasi Artúr költők, T. Kovács Hermin, Walter Béláné művei (versek, regény és színműiét) teszik élvezetessé. Az esztergomi kultuszdélután a fővárosiakkal szerves kapcsolatban lesz megtartva és pontosan 5 órai kezdettel. Kimagasló eseménye lesz e kultuszünnepnek a nagy Prohászka püspök emléktáblájának elhelyezése az esztergomi OSzTGE-kápolnánál. A reáliskolai tanulók Nagyboldogasszony ünnepén d. e. V2 9 óra kor gyü'ekéznek az intézet udvarán és testületileg vesznek részt az ünnepi felvonulásban. Minden helybeli róm. kath. vallású tanuló köteles megjelenni. Igazgatóság. Kerékpárverseny. Az Esztergomi Kitartás Kerékpáros Kör Esztergomban f. hó 21-én, jövő vasárnap, kerékpárversenyt rendez a következő számokkal: 1. Országúti verseny. (1 nagy, 1 kisezüst, 1 nagy és 1 kisbronz díjazással). 2. Városi gyorsasági verseny. (Díjazás mint előbbiben.) 3. Akadály verseny. (Kisezüst, nagy és kisbronz.) 4. Lassúsági verseny. (Dija 1 kisezüst.) Benevezési határidő aug. 19. este 9 órája. Eddig fizetendő be a nevezési dij is (személyenkint és versenyszámonkint 50 fill.). Jelentkezni lehet az elnöknél : Merényi Gyulánál, akinél a versenyszabályok is megtekinthetők. Jelentkezhetnek egyletenkivüliek és leventék, vidékről is. Izgalmas találkozás a vadkannal. A vadregényes Pilis-hegység csévi erdejében izgalmas kalandja támadt Lencsés Mihály uradalmi fő* erdőőrnek a héten. Egyik éjszaka, éjféltájban gyanús zörejt hallott lakásához közeleső kukoricásban. Magához vette fegyverét és a hely felé közeledett. Alig tett azonban néhány lépést, egy hatalmas vadkannal találta magát szemben. A vaddisznó feléje dühösen rohant feléje, de Lencsés — dacára az éjszakai sötétségnek — egy jólirányzott lövéssel leteritette a feldühödt vadat. Akik látták az elejtett vaddisznót, mind csodálkoztak a ritka példányon, aminő erre, bizony néhanapján találkozik. Mivel József főherceg területén ejtette el a gyönyörű példányt, a főherceg intézkedésére Budapestre szállították. Felhivás a háztulajdonosokhoz. Felhívom a háztulajdonosokat, hogy Nagyb; ldogasszony ünnepe alkalmából főkép a diszfeivonulás útvonala mentén, házaikat fellobogózni szíveskedjenek. — Polgármester. A Credo-Egylet tagjai felhivatnak, hogy a nagyboldogasszonyi körmenetben a Kath. Olvasókör zászlója alatt, lehetőleg teljes számban résctvenni szíveskedjenek. [Gyülekezés a belvárosi plébánia-templomban. Elnökség. A csónakverseny aug. 15.-én minden évben jól szokott sikerülni. A mult évben a versenydijakat a Komáromy- és Németh-fiuk, a gim názium és iparosifjak cserkészei vitték el. Az idén a város által veretett 3 drb. Szent István-napi nagy ezüst és 2 drb. nagybronz érem lesz pályadíjul kitűzve. De a verseny minden résztvevője részesül hasonló veretű kis bronzéremben. Lampionokat és gyertyákat a versenyzők a Koma romi fakereskedésben vehetik át utalvány ellenébon, amit hozzá a csónakverseny rendezője dr. Kőhalmy László (városház) ad. Kultur Mozgó ünnepi műsorai: Szombaton kerül bemutatásra a szezon két legsikerültebb zenés, énekes vígjátéka. Az egyik „Adolár, te csalsz" cimmel, a másik „Bécsi vig asszonyok" Bolváry— Stolz operett, Willy Forst legaranyosabb filmje. Vasárnap, Roda Roda a nagy né met komikus pazar katonai bohózata „Tábornok úr inspiciál" (Feldmarschall) cimmel kerül műsorra, mely katonai bohózat minden eddigit felülmúlóan jó. Kiegészíti „Ezer magyar cigány hangversenye". Hétfőn, Nagyboldogasszony napján Charlotte Susa a „Varsói bál" női főszereplőjének idei második filmje „Házassági Rt." cimmel kerül bemutatásra, me lyet Fox-kiegészítők és hangos filmek egészítenek ki. Legközelebb, csütörtökön mutatjuk be Greta Garbó nagy filmjét „Románc"-ot és annak idején a áramszünet miatt elmaradt Hans Albers nagy kalandorfilmjét „Az üldözőt". A közeli napokban kerül gyors egymásutánban bemutatásra Alpár Gitta és Gustav Frölich első együttes hangosfilmje ,Megszólal a szivem" és a Forum Szinhuzban hónapokig futó első Bolváry opcett „Egy dal, egy csók, egy lány.. Lakástűz. Horváth Rezső dr., bernece-baráti plébános Deák Ferencutcai házában kigyulladt az egyik szoba. A tűzoltók gyors kivonulása nak köszönhető, hogy a ház le nem égett. Baleset a cséplésnél. Kiss JáJánost a cséplésnél vasvillával véletlenül megszúrta egy társa. A seb elmérgesedett, mire kórházba szállították, ahol megállapították, hogy vérmérgezést kapott. Állapo'a súlyos. Esztergomi „Kitartás" Kerékpáros Kör felkéri tagjait valamint az összes kerékpárosokat, hogy hét főn, Nagyboldogasszony napján délután fél 2 órakor a Legényegyletben kerékpárdiszitésre megjelenni szíveskedjenek. Délután 3 A3 órakor csat lakozás az aratókhoz. Indulás az egyletből. Vezetőség. Villámcsapás. F. hó 3-án délelőtt Amsei Ferenc 71 éves környei lakos, cipész lakása ablakán át becsapott a villám. "A szobában többen tartózkodtak. A villám a cipészt agyonsújtotta s a többieknek semmi baja sem történt. Hulla a Dunában. F. hó 8-án reggel Süttő község mellett egy 40 év körüli, 168 cm. magas, teljesen oszlásnak indult, ismeretlen férfihullát fogtak ki a Dunából. A holttes ten fehér apacsing, fekete szövet pantalló és gumisarkas fekete box cipő volt. Nadrágja zsebében patkóalakú pénzerszényt és gyöngyháznyelű, két pengéjű zsebkést találtak. Orvosi vélemény szerint kb. 3 hétig lehetett a vizben. Személyazonosságának megállapítása végett nyomó zás indult. Epekő, vesekő- és hólyagkőbetegek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában és köszvényben szenvednek, a természetes „Ferenc József„ keserűviz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József víz biztos és rendkivül kellemesen ható hashajtó s ezért prostatabetegségeknél is ajánlják A Ferenc József keserűviz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kaphaté. Fejbeverték a birót. Papanecz Sándor pilismaróti törvénybirót kirendelték a község búcsújára. A kocsmában összeverekedtek a legények, akiket Papanecz rendre akart inteni, miközben az egyik legény ugy fejbevágta a birót, hogy az öszszeesett. Husz napon belül gyógyuló sebet kapott. A verekedők ellen megindult az eljárás. Központi Általános Közvetítő és Tájékoztató Iroda. Szabó Ferenc Ferenc József-út 7. sz. alatt Központi Általános Közvetítő és Tájékoztató (információs) Irodát nyitott. Foglalkozik lakások, üzlethelyiségek bérbeadásával, ingóságok, mezőgazda sági, kereskedelmi és ipari áruk közvetítésével, vételével és eladásával, továbbá úgy helyben, mint vidéken az információk megszerzésével. Kéri ezen Közvetítő Iroda az érdekelt háztulajdonosokat, hogy bérbeadó lakásaikat saját érdekükben bérbeadás céljából az irodának jelentsék be. Bejelentett lakásokat és üzlethelyiségeket az iroda díjtalanul veszi nyilvántartásba a lakást keresőket és az érdeklődőket pedig díjtalanul tájékoztatja. Fölösleges és használt bútorokat eladja, tehát az eladásra szánt bútorokat szintén kéri bejelenteni. Kineveztek ötszáz malomellenőrt. A pénzügyminiszter a liszt forgalmiadó, valamint a boletta ellenőrzése céljából az ország területére 500 malomellenőrt nevezett ki. Erre az állásra főként állásnélküli szellemi munkásokat neveztek ki, akik a különböző pénzügyigazgatóságok kebelében feállított új malomügyosztályba kerültek és kinevezésük, illetve megbízatásuk csak addig tart, amíg a bolettára és a lisztforgalmiadóra vonatkozó rendelkezések is érvényben vannak. Az autótaxisók panasza. Idegenforgalmi szempontból nem kis panaszszal fordultak hozzánk az esztergomi autótaxisok. Arról van ugyanis szó, hogy sok tilalomfa gátolja őket. A napokban egy itt nyaraló család taxin szerette volna megtekinteni a várost, de sajnos, ez nem volt le hetséges, mert nem méhettek végig a Kisdunaparton, a város legszebb részén. Másutt is tilos utak vannak. Kérjük a várost, vizsgálja meg ezeket a panaszokat, Wolek József városunkban 32 év elismert, jónevű zongorakészitő és hangoló megérkezett városunkba. Kéri a nb. közönséget, hogy bizalommal forduljanak hozzá, nem mint kontár-, hanem mint szakemberhez, aki lelkiismereres munkájáról ismert. Megkereséseket kérjük a kiadónkba leadni. Német Óvoda. Többek érdeklődésére október 1-i kezdettel német óvodát szándékozom nyitni. Az óvódás gyermekeket hétköznaponkint délelőtt képesített német óvónő segítségével szakszerűen fogom foglalkoztatni. Tendíj havi 10 pengő. Beiratás szept. 5-én, 6-án és 7-én d. u. 5—6 rráig, Uri-u. 4. sz. alatt lévő lakásomon. (Primási palota mellett.) Kérem az érdeklődő szülőket, hogy amennyiben gyermekeiket (a költséges „Fräulein".tartás helyett) a német nyelvben ezúton óhajtják képeztetni, szándékukat a fent jelzett napokon okvetlenül jelensék be, egyrészt azért, mert az óvodát csak megfelelő létszám mellett tudom megnyitni,, másrészt pedig, hogy a megnyitáshoz szükséges előkészületeket időben megtehessem. Szives érdeklődőknek bármikor készséggel állok rendelkezésére. — Legyen szabad az érdeklődő szülők figye'mét felhívni arra is, hogy az előző évekhez hasonlóan német nyelviskolámat iskolás fiúk és leányok részére ez évben is fenntartom. Hetenkint 2 tanítási, 2 játék (gyakorló) óra. Tandíj havi 5 pengő. Beiratás a fenti napokon. Ha egy családból több gyermek jelentkeznék, tandíjkedvezményt tudok nyújtani. Hornomé Szkalka Anna. Ingyen lehet megnézni Illés Sándor cég kirakatait. Meg fog lepődni a látottakon. Anyakönyvi kivonat. Születések: Vas Kálmán rk. kovács fia. — Grün Magdolna izr. kántor leánya (Nyergesuj falu). — Berényi ügyvéd halvaszül, fia. — Polacsek Tibor rk. honvéd szkvezető fia. — Csedő Éva rk. honvéd számv. leánya. — Házasságkötések : Geyer Béla rk. tanár és Vichor Anna rk. Párkány. — Móczik Ferenc rk. kőművessegéd és Kumper Ilona ág. h. ev. — Kis Lajos rk. iskolaszolga és Veres Margit rk. — Halálozások : Németh Ferenc rk. 37 éves kőművessegéd. — özv. Küles Ferencné Vörös Erzsébet rk. 75 éves. — Gulyás Ilona rk. 21 napos (Tokod). — Legény János rk. 35 éves szénbányász. — Rákosi Mária rk. 12 hónapos. — Kurdi Mártonná Kern Borbála rk. 51 éves. EXPRESS HIRDETÉS Tennis-flanell —58 Gyapjú tweed duplaszéles gyönyörű színekben . . 1'86 Intézeti cheviott cca 100 cm. széles la minőség. . 2 88 Weisz Mór Posztdárúház ESZTERGOM. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik Istenben boldogult apánk illetve nagyapánk : Bakos János temetésén megjelentek, koporsójára virágot helyeztek, vagy fájdalmunkat részvétükkel bármi módon enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. Gyermekei és unokái. áz Esztergomi „Egyesült" Gipészmesterek Retéti Társasága elsőrendű kézimunka termékeit, a legszebb és legtartósabb női, férfi és gyermek cipőkéi szept. I -lói meglepetést tartogató árakban.és választékban hozza forgalomba. Lerakat: Vermes Ignác úri és női divatüzletében. LAKÁSOK. Üzletfeleim részére keresek: 4 kettő szobás, 5 három szobás lakást. Közvetítő Iroda Ferenc József-út 7. szám. Kiadó egy szép egyszobás lakás november elsejére. Cim a kiadóban. Eladó a Rudnay-tér 3 számú sarokház, mely áll 5 szoba, 3 konyha, pince és istállóból. Bővebbet ugyanott. Eladó 1281 [>öl szántó a Szigeten. Cim a kiadóban. Eladó a Felsőszérű-sor 20 sz. ház, mely áll 1 szoba, konyha, veranda és kertből. Bővebbet ugyanott. Eladó egy gyümölcsszállító és egy könnyű kocsi, továbbá Ella-burgonya bármely mennyiségben és takarmánytök Kőrössy László utca 5 szám alatt. Szerkesztő: VÉCS OTTÓ Felelős szerkesztő és laptulajdonos: LAISZKY KÁZMÉR