Esztergom és Vidéke, 1932

1932-10-16 / 82.szám

ÖTVENHARMADIK ÉVF. 82. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Főszerkesztő: Dr. KEMENES ILLÉS 1932 VASÁRNAP, OKTÓBER 16 Előfizetési'ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 20 fii. Pártütők mindig voltak és mindig lesz­nek. Pártütésről mindig beszél a magyar történelem. Esztergom, a magyar törté­nelmi város is sokszor pártütés színhelye volt. A pártütés rend­szerint a hatalomért történt, de sohasem, vagy igen ritkán a nemzet, a kereszténység ellen. Szent István király idején is voltak pártütők és ezek a ke­reszténység ellen, a pogányság­ért szították az ellentétet és fogtak fegyvert. Mindig sikerült leverni őket, mindig diadalra tudták vinni a keresztet. Mély megdöbbenéssel állunk napjainkban Esztergom törté­nelménél. Mi történik körülöt­tünk, amikor azt látjuk, hogy a keresztény párt, melyet a kommunizmus vihara után az ősi keresztény érzés lelkesedő mámora hozott létre, két részre szakad és külön-külön úton, talán egymástól eltérő úton akarja a kereszténységet szol­gálni. Esztergom népe keresztény és nemzeti alapon áll. Semmi sem választ el bennünket a kereszténységben, a nemzeti ér­zésben és hazafiasságban — mégis egymással szemben ál­lunk. Miért? Szabad-e megtörténnie annak, hogy a primási városban, a magyar kereszténység bölcső­jében, az ősi fészekben párt­szakadás áll be a keresztény polgárok között? Hányszor és hányszor irtuk ezen a helyen, hogy a kereszténységnek, a ma­gyar katolicizmusnak sugároz­nia, csillognia kell az össze­tartástól, az egységtől, az igazi és meggyőződéses keresztényi élettől. Ki fogja betölteni az árkot, mely közénk ékelődött elválasz­tóként az elmúlt idők során? Ki fogja összehozni a Magyar Rómában a keresztény polgár­ságot, hogy ne két pártban, hanem egy pártban éljen? És, ha valaki vállalkozik is az egy­ség megteremtésére, ki fogja-e kutatni a keresztény pártból ki­váltak sérelmeit és bajait?... Vagy talán pártütőket íog ke­resni ?. .. A jószándék megvolt a két tábor összehozására, le­hetséges, hogy pártütők akadá­lyozták meg a találkozást. Uj vezér tünt fel a magyar történelemben. Vezér, akiben becsület, akarat és cselekvés acélosodik meg. Kötelességünk segiteni a vezért, miért nem in­dulunk feléje ? Hová megy Esz­tergom két uton ?.. . Hike Lajos dr. végleg lemondott Nádler István pápai kamarás, ta­nítónőképző intézeti igazgató elnök lete alatt szerdán ült össze az a kü­lön bizottság, amelyet a mult szóm­ba on összehívott intézőbizottság bí­zott meg a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt válságának elsimítá­sára. A külön bizottság ülésén a Független Kisgazda Párt felé tá jékozódó polgárok nevében Kiffer Ferenc kijelentette, hogy ők nem hajlandók fúzióra lépni és meg akarják tartani függetlenségüket és önállóságukat. Az a vélemény ural kodott, hogy a polgárság vezetésére csak azok állhatnak az ügyek élére, akik teljes mértékben birják s nép bizalmát. Mivel a szombaton össze­hívott bizottsági ülésről távolmara­dottakkal ezirányban eredményes tár­gyalásokat nem tudnak biztosítani, mert a két frakció egymással telje sen ellentétben áll és mivel a keresz­tény-pánból kivált frakció önállósá­gát feltétlen meg akarja őrizni, a külön bizottság befejezte tárgyalásait. Ezek után Nádler István közölte még, hogy Mike Lajos dr. a helyi és általános körülményekre való te­kintettel az elnöki tisztet nem haj­landó tovább viselni, Ő arról vég­legesen lemondott. Felkerestük dr. Mike Lajost, hogy álláspontjáról nyilatkozzék. Mike La­jos a következőket mondotta: „Annak, hogy az esztergomi Ke­resztény Gazdasági és Szociális Párt vezetésétől végleg félreállottam, he­lyi és általános oka van. Helyi tekintetben az a nézetem, hogy a polgárságot a pártba egye­síteni és magában a pártban fegyel­mezett, öntudatos egységet kellene lét­rehozni. Tárgyi szembontbcl nem is láttam akadályt, mert Esztergomban a polgárság keresztény és nemzeti alapon á 1, személyi tekintetben azon­ban sajnos sok keserűséget, ellen­szenvet tapasztalok, aminek kiküszö­bölésére nem vállalkozható m, mert csak a magam személyével rendel­kezem. Általános ok a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt határozat­lan magatartása. Hangsúlyozom, hogy nem bírálni akarok, hanem magamat indokolom, ehhez pedig jogom van és köteles­ségem is. Gömbös miniszterelnök határozott, keresztény és nemzeti programmja val szemben csak két utat látok: vagy követni, vagy pedig ellenzékbe menni. Megértem, hogy Gömbös gyönyö­rű programm jávai, tiszta magyar egyéniségével szemben nem lehet el­lenzékbe menni, de akkor a másik útra férfiasan rá kell lépni, nem a távolból szemlélni, hogy mikép viaskodik t küzd Gömbös a nehézsé­gekkel, nem magára hagyni, abban a küzdelemben, amelynek sikeres megvívását a nemzet életérdekének látom, hanem egyenes magyar be­csülettel mellé állani, vele a küzde­lemben együtt harcolni, hűen kitar­tani és minden felelősségben osztozni. Arra a kérdésre, hogy ez esetben fennmaradhatna-e a Keresztény Gaz­dasági és Szociális Párt, megadta maga Gömbös a választ, amikor pártkülönbség nélkül mindnyájunkat felhívott a támogatására. Semmi ne­hézséget nem látok abban, hogy a párt megmaradjon. Erre a politikai életben számtalan példa van. A párt tehát létének minden vészé lye nélkül, sőt nézetem szerint ha­talmas megizmosodása mellett kije lenthette volna, hogy Gömbös iránt bizalommal van és őt támaga'ja." Dri szavatokbal, ári parolátokkal... Lapunk vasárnapi számában egy kis hirecske jelent meg, amely arról értesítette az olvasót, hogy az Eme rikana egyik tagozata, a corporatió Ginsia városunk falai közt végzi el öregúr és kisasszonyavatását. A hi­recskében invitálás is volt az ün­nepre. Elmentünk, megnéztük, épül­tünk, lelkesedtünk és .. . szomor­kodtunk. A gimnázium folyosóján lázas sürgés-forgás. Zöld sapkás egyetemi hallgatók sietnek fel-alá, közben in­tézkedéseket adnak, vesznek. Idősebb urak beszélgetnek egymással, a má­sik csoportban hölgyek igazítanak kisasszonyok ruháin s közben el­elkapom a nekem nem ismerős sza­vakat : commendator, prior, kancel­lár, házi kisasszony, domina, hamu­pipőke. A gimnázium díszterme szépen feldíszítve várja az ünnepség meg­kezdését. A pódiumon hosszú asztal zöld posztóval leterítve, virágokkal díszítve. Az asztal közepén feszület, HETI ESEMÉNYEK BELFÖLD Nagy sikerrel mutatkozott be a Gömbös-kormány a parlamentben | és a felsőházban. Gömbös miniszter be­szédei osztatlan lelkesedést és bizal­mat keltettek a magyar közéletben Egy hónapon belül fognak jönni a cselekvések. — Titkos választójogot és új választást sürgetett Apponyi Albert gróf a képviselőházban — A királykérdés még nem időszerű — mondotta Gömbös Gj ula. — Gaal Gaszton pártja nem a jelszavas ke­reszténység, hanem a meggyőződé­ses kereszténység alapján áll. — Megszüntette a statáriumot az igaz­ságügyminiszter. — Klebelsberg Kunó gróf volt kultuszminiszter ked­den meghalt, temetése pénteken volt Budapesten. — Megkegyelmezett a kormányzó a sajóbábonyi csendőr­gyilkosnak. — Fenyegető horogke­resztes röpcédulákkal árasztották el Pest környékét. — Szanálják a debreceni Első Takarékpénztárt. — Hamisítások történtek a Budapest déli kerületi választásnál, a bírósági tárgyalások a petíció ügyében foly­nak. — Megalakult a tejtermelők kartelja. — Inkognitóban utazott Sipőcz polgármester a budapesti vil­lamosokon, hogy a közlekedést ta­nulmányozza. — Az iparosok nagy­gyűlésén Gömbös miniszterelnök és Fabinyi kereskedelmi miniszter az iparosság megsegítését ígérte meg. — Meghalt Sovánka Nándor cigány­prímás. KÜLFÖLD Uj tárgyalások indultak meg Ausztria és Magyarország között. — Az olasz Rex oceángőzös elhódí­totta a németektől az óceán kék­szalagját. — Horvát felkelők véres harcot vivnak a szerb katonasággal a Velebit hegységben. — Háborús veszély fenyegeti Európát Lloyd George szerint. — Titulescu lon­doni román követ külügyminiszter lett. — A német alkotmány refor­mot Papén Münchenben ismertette. — Véres zavargások voltak a lon­don melletti Belfortban, 3 halott 32 súlyos 100 könnyebb sebesült. — A börtönben meghalt Amerika leg­rettegettebb banditája a ,Vigyorgó gyilkos'. — A szerb király gyilkos­ság egyik tettese Milovanovics Milán meghalt. — Elsüllyedt egy német motorbárka a Finn-öbölben. — 800 ezer autót gyártanak évente Franciaországban. — Halálos re­pülőszerencsétlenség történt a román megszállt Medgyesen. — Éhhalál fenyegeti az amerikai farmokat. — Rakétastartra készülnek Berlinben. — Hitleristák és komunisták véres revolverharcot vivtak. — Kirabolták a prágai Szent Vencel-templomot, ahonnan ellopták a kegyszereket és más drágaságokat. Október 15-én és 16-án szombat, vasárnap 7 és 9 kor 5, 7 és 9 kor A legtökéletesebb németül beszélő világfilm 9 felvonásban MOZGÓBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom