Esztergom és Vidéke, 1932
1932-04-21 / 32.szám
Okleveles feleség. Az ideális feleségről úgy beszélnek manapság, mint egy kiveszőben lévő emberfajtáról. Valóban az élet sokoldalú követelményt támaszt az olyan nővel szemben, akit „ideális feleségnek" lehetne nevezni. Ezért lesz minden szépségversenynél, érdekesebb, izgal masabb és tanulságosabb az a verseny, amelyet a Szinházi Élet rendez most az ország férjhezmeendő leányai között. A tétel az: ki szolgál rá ^a háziasszonyi tudományok maximumával, műveltségével, fellépésével, egyéni bájával, életrevalóságával arra a cimre, amely minden hozománynál biztosabb partivá avatja az „Ideális feleség" cim majdani viselőjót. Az „Ideális feleség"-jelölteknek vizsgázniuk kell főzésből, háztartási beosztásból, varrásból, kézimunkából, általános műveltségből, gyermeknevelési kérdésekből és aki ezekhez még sportban, zenében, táncban, egyéni tudásban is tud valami pluszt adni, komoly eséllyel pályázhat a szép cimre. Az ideális feleség cim egy évjárat legcsúcsára helyezi majd viselőjét, de a Szinházi Élet ugy találta, hogy az 1932.-es évi pályanyerteseknek a cimen kivül egy ötezer pengő értékű kelengyét is kap Kap továbbá egy havi ingyen nyaralást kísérőjével együtt Abbáziában és egy évre szóló állást havi 200 pengő fizetéssel. De nemcsak az első helyezett részesül értékes jutalomban. Értékes ajándékot kapnak a pesti főversenyt megelőző vidéki döntők első helyezettjei, akik a verseny tartamára egy-egy kísérőjükkel együtt a Szinházi Élet vendégei lesznek Pesten és az utazáshoz oda és vissza útiköltséget kapnak. Kiosztásra kerül továbbá száz díszoklevél is a legjobbaknak. Az érdekes pályázatra az egyes városok rendezőségeinél jelentkeznek. Uri divat fehérnemű, nyakkendő, harisnya szép választékban Keménynél. Az emberi alvás titka fényképen. A pittsburgi egyetem három tudós filmet készített alvó emberekről. Két év alatt kétszáz különféle fajtájú és korú embert fotografáltak a legkülönbözőbb alvási helyzetekben. Mindegyik egyforma fekete uniformist kapott és szemkötőt, hogy a világosság ne zavarja. A felvételek bebizonyították, hogy a normális ember 8 óra alatt körülbelül 80—45 különféle helyzetben alussza át az éjszakát, szóval az alvókról mozgóképet kell csinálni. Szerkesztőségi órák minden nap délelőtt 10—11-ig. Zongora és pianinó hangolását, szakszerű javítását vállalom, egyúttal uj és használt zongorák eladását eszközlöm. Címeket a Fürdő Szál lodában kérem leadni. Pobuda József zongorakészitő és hangoló mester. Minden vasár- és ünnepnap össztánc a Magyar Királyban. MMMMMMMMfc BÁD1Ó Csütörtök, április 12. 9.15 Házikvintett. — 12.05 Cigányzene. — 4 Mesék. — 5 Gazdasági előadás. — 6.30 Munkás-dalkar. — 7.15 Zongorahangverseny. — 7.50 Nagy Endre humoros előadása. — 8.10 Erópai műsorcsere (Kopenhága). — Utána cigányzene. Péntek, április 22 9 Szalonzene. — 12.05 Hangverseny. — 4 Felolvasás. — 4.30 Gramofon. — 5.45 Rádiószakelőadás. — 6.15 Cigányzene. — 7.15 Szabadelőadás. — 7.40 Magyar est. — Majd szalon-, jazz- és cigányzene. Szombat, április 23 9.15 Postászene. — 12.05 Házikvintett. — 4 Játékóra. — 5.25 Szabadelőadás. — 6 Magyar nóták. — 7 Szabadelőadás. — 7.25 Opera. — Majd jazzene. EXPRESS HIRDETÉS Bérmaöltönyre tiszta gyapjú sötétkék szövet . . . 8.50 Fehér grenadin elsőrendű minőség gyönyörű habos 1.58 Fehér ripsz ruhavászon la minőség 1.20 Weisz lór Posztó áruház Esztergom Egy szobás lakás konyha-, speizés külön udvarral kiadó. Szent Királyát 2. sz. Ablakok, ajtók (használtak) eladók. Kossuth L.-u. 35. Bérautó a Magyar Királyban rendelhető éjjel is a portásnál. Bútorozott szoba kiadó. Cim a kiadóban. Köszörülést (borotva, olló, husórölő stb.) jutányosán végez Juhász János Szentgyörgy-utca 6. Háztelek 200 nényszögöl a Táborutcában eladó. Cim : tietvenhatos-u. 17. SZÍVÓ és nyomó kerekes kutat vennék. Fowler-Petz gépgyár. Kiadó Bottyán János-utca 4. sz. házban az emeleten két utcai szobából és konyhából álló lakás május hó l-re. Bővebbet Jókai-utca 19. Kiadó Jókai-utca 19. szám alatt 2 utcai szobából, egy udvari szobából és mellékhelyiségekből álló lakás. Bővebbet ugyanott. Eladnám, esetleg haszonbérbe kiadnám a cigánykuti dűlőben egy eke alá való szántóföldemet. Bővebbet: Árpád-utca 11 alatt. Eladó igen jutányos áron 1 drb. majdnem új 8 személyes csónak (Kielboot), 1 drb. igen jó állapotban levő 20 ti.P. „Evinrude" gyártmányú ráakasztós motor és 1 drb. erős csónakház. Cim a kiadóban. Utcai lakás (emeleten), egy utcai és egy udvari szoba, konyha éléskamrával s egyéb mellékhelyiségekkel, május l-re kiadó Deák Ferenc-u. 15 alatt. Vasredőnyös üzletajtó és vasredőnyös kirakat nagy üvegtáblával eladó. Cim a kiadóhivatalban. Eladó ház 5 szoba, hall, fürdőszoba, minden mellékhelyiség, nagy kert stb., egy külön kiadható kis lakással szabadkézből eladó. Értekezni lehet az Esztergomi Takarékpénztár Rt-nál. Eladó a Csarnok-utca 12. számú ház, mely áll 2 szoba, 1 konyha, 1 előszoba, 1 speiz, 1 nagy pince és mellékhelyiségekből, azonkívül 190 négyszögöl kertből. Érdeklődni lehet ugyanott. Eladó lebontásból kijött épülettégla a rleischmann-féle szappangyárban. — Bővebbet Bea Pál kézbesítőnél Járásbíróság. Eladó a szentgyörgymezei u. n. pótollókban 2 hold szőlő és egy hold hozzátartozó szántóföld, valamint a Zamárdhegy dunai oldalán a dédai legelőnél 689 négyszögöl akácás és homokbánya. Érdeklődni lehet a bérbeadónál és dr. Mattyasóvszky Béla ügyvédnél. Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlenül szeretett jó édesanyánk elhunyta alkalmából nyilvánított jóleső részvéttért és a temetésen való megjelenésért ezúton mondunk hálás köszönetet. Bélay család. Eladó a Szt. Imre-utca 41. sz. magányos családi ház. Bővebbet ugyanott. Eladó Horthy Miklós-út 73. szám alatti félház telekkel együtt Ugyanott 6 méter kamratetőzet cseréppel együtt és egy tekercs tüskésdrót. Bővebbet ugyanott. Eladó Kovács-utca 2. számú ház, mely áll 1 szoba, konyha és 2 kamrából, hozzá fél hold kerttel. Cim: Molnár Ferenc Vár-u. 12. fiatul az udvarban. Eladó jókarban levő nagy kapu, ajtó és kő, olcsón. Kossuth Lajos-u. 37. Kiadó augusztus 1-ére a Simor Jánosutca 17. sz. (a volt Vajda-féle) ház, mely áll 4 szoba, előszoba, cselédszoba és fürdőszobából. Esetleg két lakásra 2 és 3 szobásra is átalakítható. Felvilágosítást ad: RENNER RÓBERT, PÁRKÁNY. A lakás megtekinthető délelőtt 11-12 ig. délután 4-6-ig. ERDÉLYI BÉLA sodronyfonó Szent Lőrinc-utca 11 Pályázati hirdetmény. Az Országos Társadalombiztosító Intézet esztergomi kerületi pénztára pályázatot hirdet a komáromi megbízotti állásra. A megbízotti körzet székhelye Komárom, a körzetbe tartozik még Kisbér és Ács község. A megbízott javadalmazása: a beszedett járulékok 2 százaléka, és a fizetési meghagyások kézbesítéséért á 16 fillér. Ezenkívül a megbízott semilyen cimen semmiféle díjazást nem követelhet. A megbízotti állás feltételei: 1. önjogú férfi, aki erkölcsi é3 anyagi tekintetben megfelel. 2. Két hónapnál nem régibb keletű hatósági erkölcsi bizonyítvány. 3. Kószpénzbiztositék 8000 P, vagyis nyolc ezer pengő, vagy 8000 pengőről szóló takarékbetétkönyv, a pályázó nevére szóló oly kezességi nyilatkozat, amelyet a 4260/1929. ein. N. M. M. rendeletben (kihirdetve a Budapesti Közlöny 1929. október 15. napján megjelent 235. számában) megjelölt, a Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó pénzintézetek valamelyike, vagy az Országos Közpoti Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó hitelszö vetkezet állított ki. 4. Amennyiben a pályázó a 3. pontban felsorolt biztosítékkal nem rendelkezik, akkor kivételesen ingatlanbiztositék nyújtható. Első helyen való bekebelezés esetében legalább 24.000 P forgalmi értékkel bírd ingatlanra „bekebelezési nyilatkozatot" kell csatolni 2 tanú aláírásával. Ide csatolni kell még a Telekkönyvi hatóságtól beszerzett telekkönyvi kivonatokat is. 5. A megbízott a biztosítékon felül két megfelelő személynek korlátlan összegről szóló készfizetői kezességet váUaló nyilatkozatát köteles letétbe helyezni. Az egyik kezesnek megfelelő ingatlannal kell rendelkeznie. Éz a körülmény hatósági becs- és értékbizonyítvánnyal igazolandó. 6. A megbízott saját költségén tartozik a megbízotti irodát Komáromban felállítani. A felsorolt feltételek alapján felszerelt okmányokkal ellátott kérvények bélyegmentesán legkésőbb 1932 április 30 ig a kerületi pénztárhoz benyújtandók. Postai feladóvevénnyel igazoltan április 30 án postára adott kérvény még elfogadha'ó, de később érkezett kérvények figyelembe nem vehetők. Esztergom, 1932 április 18 án. Országos Társadalombiztosító Intézet Esztergomi Kerületi Péztára. Kultur Mozgó Csütörtökön, 7 és 9 órakor SZŐKE SZALÁLL—HUSZÁR PUFI Szenzációs vígjáték 10 felvonásban. Hangos Világ Híradó. Gyümölcsfát, díszfát, díszcserjét és rózsát a a legjobb minőségben, a legértékesebb és legne* mesebb fajtákban szál" Htja Scbrikker Sándor faiskolája Alsótekeregpaszta, u, p. Lepsény. Képes oktató árjegyzéket díjtalanul küld. Önkéntes árverés. özv. Vassné Kiffer Anna tulajdonát képező 1 holdas szentkirályi és 1012 négyszögöles laposi II. dűlői szántók, valamint egy Hoffherr gőzcséplőgép garnitúra f. hó 24-én, vasárnap, d. e. 11 órakor Katona Sándor dr. Ugyéd irodájában, Széchenyi-tér 13. sz. a. önkéntes árverésen eladatik. Korzó Mozgó Szombaton 7 és 9 órakor Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor Fél helyárakkal! Két sláger egyszerre: Héberek és négerek (Nekünk beszélhet Afrika.) A legsikerültebb hangos vígjáték 8 felvonásban, ahol még a majmok is zongoráznak. 8 Főszerepben KOHN és KELLY. Ördögorom böse Egy rejtélyes bűntett története 8 felv. Főszereplők: KEN MAYNARD a cowboy király és CATHRYN CRAWFORD. Magyar Hangos Híradó.