Esztergom és Vidéke, 1931

1931-07-19 / 58.szám

ÖTVENKETTEDIK ÉVF. 58. SZ. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 1931. VASÁRNAP, JULIUS 19 Szerkesztőségés kiadóhivatal Simor-utca 20. Megjelenik hetenként kétszer. Előfizetése 1 hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10 fillér, vasárnap 20 fillér Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Laiszky Kázmér A béke és leszerelés A választás megtörtént. A nagy betegnek ágyát, körülvették a választási fő- és aldoktorok, felcserek és masszírozok. Szükség volt az állandó konzíliumra is, mert a politikai betegállapota krízis előtt állott. Szervezete már nem nyújtott elég nedvet, azért a választási doktorok injekciókkal megerősítették. De, ha valahogy talpra állott is a beteg, az átélt választási betegségből bizonyos ragadós politikai járványos betegségek áradtak szét, amelyek a politikai látóhatárt s levegőjét Esztergomnak aggasztóan megrontották. Például: 1. A felsőbb erőszak nyomása alatt az Önérzet s jellemszilárdság megbénulása. 2. Megtorló és bosszúálló bánásmód a függő helyzetben lévők iránt. (Vécs Ottó s Zsiga János esete vezet.) 3. Izgató bomlasztása a híveknek papjaik ellen, milyen a háborút követő forradalmak alatt se volt. 4. Házaló toborzás tüntető misére, vallásos egyesületek mozgósítása kortescélokra, áttérési akció, ami mind a vallásos öntudat profanálását segíti elő s mételyező a lelkiéletre. 5. A polgári függetlenség s egyéni szabadság letörése a függő állásban lévő köztisztviselőknél s alkalmazottaknál. Még az is bűn volt, ha a feleség ellenzékre szavazott. 6. A társadalmi osztályok szembeállítása, a megfenyegetett személyi ellentétek kiélesitése, amelyek mélységes szakadékokat váltottak ki a polgári összetartozás s egyesülés kimondhatatlan kárára. Mindezek eredményét összevonva, a választás legszomorúbb betegség-veressége: a keresztény politika erejének vesztesége volt. Forrongó terrorizálással s felsőbb erőszakkal intézett ilyen választást és mandátumot a régi néppárt mindenkor megbélyegzett. A multak mesgyéin járva, régi öreg emberektől, sok választást átélt egyénektől is halljuk : hogy ilyen elkeseredett, egymás iránt ellenszenves, sőt gyűlölködő hangulat nem volt tapasztalható még Esztergomban, mint a mostani választás óta. Mindennek eredője elsősorban abból magyarázható, hogy már a választások előtt, a hatalom jelenlegi élvezői ugy a politika, mint a közigazgatás terén, nem tűrik működésükről a nyilvánoság kritikáját. Pedig, ha nem tűrik, jele, hogy a kritika talált s félnek tőle. Egyben viszont gyöngeségüket is bizonyítják s azt, hogy nem rátermettek arra a szerepkörre, amelyet vállaltak. Diktatórius erőszakkal, boszúval, elhelyezéssel lehengerelni a nyilvánosság kritikáját, se nem úri gesztus és se nem erőpróbája az igazság bizonyításának. Sőt ez nagy politikai korlátoltságra vagy pedig szélsőséges, hatalmi kábuitságra vall. Aki a politikai közélet, a közigazgatás terén irányító szerepet visz, annak kell annyit belátóan tudnia, hogy működése a nyilvánosság számonkérő széke előtt áll s arról a publicisztika, sőt bárki is nyilváníthat támogató vagy ellentétes nézeteket s bírálatot. Akik nálunk a nyilvánosság kritikájára dühbe gurulnak s terrorral lépnek fel, azok nem kialakult s komoly színtájon álló közéleti egyének. Aki ismeri a politikai történet irodalmát, az tudja, hogy mennyi politikai élet- és jellemrajz jelent meg; mennyire kritika sőt gúny tárgyai voltak a politikai árny- és fényképekben a politika emberei. Pl. Pór Antal politikai „viselt dolgairól" is van nálam 1881-bol egy röpirat. Pedig nem tucat-, politikai kaliber nélküli, helyi jelentőségű egyénekről irtak, hanem országos nevű politikusokról, vezető államférfiakról. Ha átolvassuk a mult idők politikai s társadalmi „tragiko-humorisztikus krónikáit", a „Leláncolt politikai Promotheusok^-ról, a „Nagyférfiaink fény- és árnyképeidnek, a „ Sorsok "-nak történetét, meggyőződhetünk, hogy politikusaink mennyire a nyilvánosság kritikája alatt állottak. Nem is szólva a vicclapok figurális rajzairól, humoreszkjeiről, amelyek alaposan elbántak az „Országos Kupaktanács" (az országgyűlést igy nevezték el) tagjaival. De hogy helyi dolgot említsünk, vegyük elő a 35 év előtti helyi lapokat a Bánffy-féle választásokról. Akkor is szintén két helyi kiválóság állott egymással szemben és nézzük át pl. az „ Esztergom w-ot a választás tüzében. Meg voltak a politikai ellentétek akkor is, pedig nem két azonos elvű jelölt, hanem egy ellenzéki (Frey Ferenc) s egy kormánypárti (Földváry István) harcolt a mandátumért. Komoly erőszakosság azonban senki részéről, — legkevésbbé a megye részéről — nem volt tapasztalható. Sőt, közvetlen forrásból tudom, hogy mikor pl. a protestáns papok a köbölkúti s dorogi kerületből az iránt jártak a megyeházán, hogy kit támogassanak, a puritán s úri lelkű Andrássy alispán azt felelte: akire akarnak, senkire sem gyakorolunk kényszert. Itt Esztergomban is volt küzdelem, de senki, egyetlenegy újságíró vagy függésben lévő se tapasztalt meggyőződéséért politikai erőszakot, boszút vagy üldözést fölülről. Mert ellenzékiek voltunk a politikában, az elvek különbözőségében, de nem a személyi vagy társadalmi s egyébb közéleti dolgokban. Az újságírói kritikai megnyilatkozásnál a fő, a politikai elv volt. A sajtó csak politikai szempontból mérlegelte a jelölteket. Kerülve minden Ízléstelen, személyeskedő s az egyéniségetbántó, durva tollharcot. Az „Esztergom" az Apponyi párti ellenzékit: Frey Ferencet támogatta s a papság is Frey mellett volt. A cikkek is ezen hangulatnak feleltek meg. Igy például: Okányik Lajos Földváry programmbeszédét, Prohászka Ottokár Kollár Péter (Földvárypárti) és Kollár Károly (Fréypárti) testvérek háztetői zászlóharcát figurázta ki. A liberális sajtó vészkiáltását Csernoch János szállította le kellő értékére. A „választási hóhérok "ról, de nem direkt az esztergomiakról, hanem inkább a nyitrai, a trencséni s pozsonyiakról, mintegy tanulságul, Prohászka írt. „Választási röppentyűk" cimen a választási botlásokat és kilengéseket Csajka Ernő szedte össze. Én a „Mandátum vadászokéról; a Kobek—Hulényi —Földváry kormánypárti jelölttriászról irtam. Majd kínai korkép beállításában, Kínából keltezve, mint „kinézer-képviselőjelölt"-et mutattam be a Bánffypárti jelölteket. A választásokat megelőzőleg a főispánokról is irtam. A papságból Pór Antal kanonok egyedül szavazott Földváryra. Ezért nevét gyászkeretbe foglalva jelentettem meg a lapban; Okányik meg elparentálta s okulásul leadtam a „Nyitramegyei Szemle "-nek Dudek Jánostól irott erős cikkét Pórról. De ha folyt is az elvi választási harc, azért a politikai ellenfelekkel, főkép Földváryval, a legszívélyesebb viszonyban maradtunk mindnyájan azután is. Nem dúlt a politikai ellentét miatt semmi személyeskedés. Se nem fordult elő megtorló fenyegetés felülről, semmiféle hatalmasságtól. A 30-asok korát élve, tele tűzzel, nem is feltem írásaim miatt senkitől, mert amit irtam, azt alátámasztottam. Pór Antal eleinte keményen íogadta köszöntésemet, de csakhamar, mint okos ember s régi politikus, megbékült. Sőt ha talákozott velem, „Dániel az oroszlánok vermében" elnevezéssel mosolyogva szólított meg s többször politikai beszélgetésbe merültünk és nem egyszer mondotta: a politikusnak mindent el kell viselnie s nem szabad érzékenynek lennie, mert ha érzékeny, akkor gyáva. Miért újítjuk fel mindezeket? Egyrészt annak bizonyítására, hogy még a Bánffy-kormány alatt is lehetett bátor s ha kellett kemény ellenzéki szellemben irni Esztergomban. Emiatt nem voltak személyes torzsalkodások és nem nyomtak ielülről; Pelczmann László 1 s K fériszabó Esztergom, Széchenyi-tér 16 Telefon 135 = Uri öltönyöket és felöltőket = a legújabb divat szerint mérsékelt áron készít kedvező fizetési °- feltételek mellett, mmmmtmm^ Úgyszintén hozott szövetből is.