Esztergom és Vidéke, 1931

1931-06-07 / 46.szám

rMERfilWÄKE ÖTVENKETTEDIK ÉVF. 46. SZ. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 1931. VASÁRNAP, JUNIUS 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal Simor-utca 20. Megjelenik hetenként kétszer. Előfizetése 1 hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10 fillér, vasárnap 20 fillér Lap tulajdonos és felelős szerkesztő: Laiszky Kázmér •fPWPIPIPIPWPIPiPIPIPJlfPlPflPIPHWIl^^ A választás küszöbén A kormányzói leirat felosz­latta a házat, s elrendelte a vá­lasztásokat. Ámbár már hetek óta a kö­zeli választás izgalmában izzott az ország s a legtöbb választó­kerületben felkészültek a pár­tok, megvoltak a jelölőgyűlé­sek, megtörténtek a felkérések s a szokásos korteshadjáratok is megindultak, most végre hi­vatalosan és nyíltan indul meg a választási harc. A magyar nép a maga tempe­ramentumának állandóságával mindig szívügyének tekintette a képviselőválasztást, amelyben — meg kell állapitanunk, — nem annyira egyéb vonatkozá­sokban hűvös és komoly értel­mére, mint inkább érzelmeire és indulataira szokott hallgatni. Nem akarjuk ezzel a megálla­pítással az érzelem jelentőségét elvitatni, hiszen az érzelem a fűtője és megérlelője sok érté­kes gondolatnak és cselek­vésnek, csak az volna a hiba, ha ez a sokszor nagy lelki ér­ték a józan, meggondolt érte­lem kormányzó gyeplőjét nél­külözné. Annál fontosabb a józan érte­lemnek nyomatékos hangsúlyo­zása, mert a válságoknak egész sorozata: a példátlanul súlyos gazdasági válság, amely a ke­nyér és élet súlyos válságává súlyosodott; a hajdan oly szépen virágzó s most elsor­vadt iparnak válsága; az intel­ligencia kilátástalan jövőjében rejlő válság; a nyomasztó kül­kereskedelmi viszonyok követ­keztében beállott kereskedelmi válság — nem is említve nemze­tünk sorsára, életére s jövőjére vonatkozó emésztő gondjainkat, — nyomasztóvá, feszültté, for­róvá tette lelkünk levegőjét. Mennyi erőt bénitó, izmot lankasztó, életet sorvasztó gond, keserű csalódás, kiham­vadt remény, csüggetegség, el­keseredés, harag, talán lihegő boszú, s — a lélek ellentétekben élő örök törvényei szerint — más oldalon mennyi vágy, re­mény, sorsfordulat, várás ér­zik, forrong ebben a villámok­kal terhes, átfűtött lelki at­moszférában ! Esztergom józan polgársága is a maga — szinte gyógyíthatatla­nul súlyos — anyagi válságai­ban, emésztő gondjaiban, meg­gondolatlanul felidézett belső harcaiban, társadalmi megosz­tottságában, a helyi hatalom ré­széről való bántó megaláztatá­sában s a város csonttá-bőrré aszadt gazdasági, ipari és ke­reskedelmi elsorvadottságában hatványozottan szenved, gyöt­rődik, vonaglik, illetve emel­kedik fel, gyúl új életvágyra, új lehetőségekre, hullámzó, ka* vargó érzelmeinek változásai szerint. Ma minden szó, mely meg­üti fülünket, az érzelem hevé­től izgul és remeg. Láztól íorró a száj, amely kiejti, a lélek hevétől izzított a mozdulat, amely kiséri. Nagy metamoríózisok hangu­lati kísérője ez a lázas állapot, amikor a helyzettel való elége­detlenség, utálat és csömör vajúdásában új élet, új lehető­ségek reményétől terhes az idők méhe. Ilyen súlyos anyagi és lelki válság s az ellentétes érzelmek viharzása közepette áll Eszter­gom a választások küszöbén. S mig országszerte eldöntöt­ték a kerületek, hogy — orszá­gos és helyi viszonyaik szerint — melyik párt mellé álljanak, ki legyen bizalmuk letéteményese, elveik képviselője, szebb remé­nyeik valóraváltőja: Esztergom csendes, mozdulatlan, mint a nagy holt tavak. A lapokból olvassuk, hogy a Keresztény Gazdasági és Szo­ciális Párt központja ismét Má­téffy Viktort tette hivatalos je­löltté. Ki kapott erről hivatalos értesítést? S ha igen, vájjon ez-e a dolgok rendje, hogy tud­tunk nélkül, megkérdezésünk nélkül jelelhetnek nekünk kép­viselőt ? A Keresztény Gazdasági és Szociális Pártnak van helyi alakulata, amelynek, ha első­rangú kötelességét teljesíteni akarja, a jelölést a helyi párt óhajának, Esztergom érdekei­nek, s választók hangulatának figyelembevételével sürgősen eszközölnie kell s erről a köz­pontot értesítenie, illetve kiesz­közölnie, hogy jelöltje a párt hivatalos jelöltje legyen. A párt Esztergom minden társadalmi rétegét képviselő intézőbizottságának a legsürgő­sebben fontos kérdéseket kell eldöntenie. Határoznia kell, hogy 'elfo­gadja, elfogadhatja-e a köz­ponti jelölést? Meg kell állapítania, hogy Mátéffy Viktor személye, gya­korlatban nyilvánított elvei, Esztergom város politikai, tár­sadalmi, üzleti, vállalkozói, szö­vetkezeti, pénzintézeti, közüze­mi, szóval a polgárság érdekeit anyagi és szellemi vonatkozá­sokban közelről érintő eddigi munkája és felmutatott ered­ményei, s az országházban végzett teljesítményei, meg­érdemlik-e az újabb jelöléssel való bizalomnyilvánitást, elis­merő méltánylást és magas kitüntetést ? Világosan kell látnunk to­vábbá, hogy Mátéffy Viktor bir­ja-e a kormány itteni expo­nenségnek, a főispánnak rokon­szenvét, tiszteletét és becsü­lését ? Mi úgy tudjuk, hogy nem. Jó helyről szerzett informá­ciónk szerint a közel napokban még az volt a helyzet, hogy a főispán és a párt központja elejtette Mátéffyt, s meglepe­tést hozott a főispán számára, hogy Mátéffy mégis jeleltetett. A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt, amely Bethlen pártjával, a Keresztény Egysé­ges Párttal szövetségben van, valamint a párt programmja teljes bizalmunkat érdemli, mert komoly képviselője, józan és meggyőződött harcosa annak a politikának, amely számol nem­zetünk helyzetével, erőivel, aspi­rációival, s a belső súlyos vál­sággal ; a munkásság, ame­lyet az elmúlt ciklus alatt ki­fejtett, figyelemreméltó. Eszter­gom közönsége és a helyi Keresztény Gazdasági és Szo­ciális Párt tagjai ezt készség­gel elismerik. A párt tehát ro­konszenves Esztergom polgár­ságának. Milyen fordulat elé sodor­hatja azonban a polgárságot, ha olyan személyt oktrojálná­nak a városra, aki sem a fő­ispán, sem a közönség rokon­szenvét nem birja? Az elveket mindig személyekben megrea­lizálva kívánja látni az ember. Vájjon Mátéffy Viktorban ölte­nek-e testet a párt programmja, elvei, munkája és eredményei ? Foglalkozni kell továbbá Esz­tergomban, a magyar katholiciz­mus és a legnagyobb egyházi méltóság székhelyén, vájjon Má­téffy-e az az alkalmas személy, aki Esztergom képviselőségé­vel egyúttal a magyar katho­licizmus fővárosát s a helyi papságot is képviselje. Ha magasabb érdekből a katho­licizmusnak intrazigens, gerin­ces, elvhű harcosra; ha az erkölcsiségnek egy egész élet­tel igazolt s általános meg­becsülésben részesülő férfiúra s egyben — ami a parlamenti életben nélkülözhetetlen — nagytudású s a szó hatalmával biró, lelkeket meggyőző, és be­hódoltatni tudó szónokra van szüksége: akkor a helyi katho­licizmusnak meg van az em­bere dr. Lepóld Antalban. Ha úgy gondolja a katholi­cizmus ezen székhelye, hogy hitelveit, illetve erkölcsi és gaz­dasági érdekeit helyi világi fér­fival kell képviseltetni, aki­ben tettekké értek a gyakorlati vallásos élet elvei, aki ugyan­csak egy életen át az élen har­colt minden katholikus mozga­lomban, aki elveit és meg­győződését bátor, hitvalló szó­val hirdette mindig a város fó­rumain, s akit ugyancsak egész Pelczmann László 1 s férfiszabó Esztergom, Széchenyi-tér 16 Telefon 135 1 I Cri öltönyöket »és felöltőket K g a legújabb divat szerint mérsékelt áron koszit kedvező fizetési °- feltételek mellett, iiiiiiiiiiiniiniin> Úgyszintén hozott szövetből is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom