Esztergom és Vidéke, 1930

1930-03-01 / 18.szám

és megitéli és elbírálja tiz éves országlásának minden cselekedetét, tekintsen le előbb ezekbe a mélységekbe, amelyekből ő a Mindenható segedelmével a nemzetet kiemelte. A magyar élet még ma sem dicsőség, boldogság és jólét, még ma is szegénységünknek és megtépettségünknek könnytől ázott száraz kenyerét esszük, de azért mégis érezzük, éreznünk kell, hogy van már a magyar életnek lüktető ereje, van egy felfelé törő akarat, mely minden velünk szemben álló erő és akarat ellenére ki fogja küzdeni jogos helyünket a nap alatt. Ma már nemcsak bennünk él a magyar jövőbe vetett hit ereje, de meglátták ezt barátaink és érzik ellenségeink is. Visszatért ennek a nemzetnek önbizalma, amelyelengedhetetlen feltétele és ethikaí alapja minden nagyotakarásnak. Ez a nemzet pedig nagyot akar, visszaszerezni ezer esztendős létének minden kincsét és értékeit. Egy nemzetet erre a nagy feladatra előkészíteni, egy népet erre az elhivatásra nevelni, szenvedve, küzdve és lemondva erőt gyűjteni a szebb és jobb jövő reményében, oly feladat ez, amelyre csak égő hittel, a lélek erős, elszánt akaratával lehet vállalkozni. Magyarország Kormányzója felelősségének teljes tudatában akkor vállalkozott erre, amikor még kívüle alig hitt benne valaki. Ebben van az ő nagy történelmi érdeme, hogy visszaadta ennek az elesett nemzetnek lelkét, hitét, önbizalmát. Nem dicsérünk ma és nem is bírálunk. A dicséret méltatlan lenne ahhoz, akit ma ünnepeltünk, a bírálat pedig a történelemé. Mi csak azt érezTizenegy év távlatából tekintünk vissza Horthy Miklós, Magyarország kormányzójának 1919. november hó 10 én történt látogatására. Előző nap, vasárnap futótűzként terjedt el a hír, hogy Magyarország kormányzója Esztergomba érkezik. Nemcsak szóval és plakáttal hirdették az érkezést, hanem dobszóval is. Diszbe öltözött a város, zászlók leng tek a házakon és odafönn a várfokon. Esztergom városa új állam megteremtőjeként fogadta Horthy Miklóst. A forradalmak, az összeomlás romjaiból új honalapítás vezéreként rajzolódott le a valóságban a Kormányzó alakja . . . Díszzázaddal az élén az egész katonai és városi tisztikar előtt az állomáson Waldvogel József katonai parancsnok jelentését fogadta, majd Antóny Béla polgármester beszéddel üdvözölte a Fővezért. Az utcán, amerre a menet elvonult, rengeteg nép állott sorfalat. A Széchenyi téren díszszemle volt, majd a Kormányzó beszédet intézett a katonákhoz. Ünnepélyes fogadtatás volt a vármegyeházán is. A közgyűlési terem zsúfolásig megtelt az ünneplőkkel. Az üdvözlő beszédet itt szenkviczi Palkovics László alispán mondotta. Zúgó éljen hangzott fel többszörtöbbször. A teremben ihletett érzés sel hallgatták a kormányzó szavait. Ezután következtek a bemutatkozások. Palkovics László alispán bemutatta a vármegyei tisztviselőket, akik közül a fővezér többekkel hosszabban elbeszélgetett. zük és tudjuk, hogy Jlopthy cMiklós erős magyar lelke fundamentum, amelyre a magyar jövő van építve. A Magyarok Istene áldja meg és oltalmazza a magyar életnek ezt a fundamentumát. I Délben a kormányzó tisztelgő látogatást tett Csernoch János dr. bibornok-hercegprimásnál. Ebédre a katonai étkezőben jelent meg a kormányzó, kíséretével és a meghívottak részvételével. Ott voltak az esztergomiak közül Palkovics László alispán, Waldvogel József katonai parancsnok, Antóny Béla dr. polgármester, Gróh József dr. bankigazgató, a keresztényszocialistapárt akkori elnöke, Mátéffy Viktor plébános, Schmidt Sándor bányaigazgató, Marosi Ferenc, Sztahoviis 5enő,Mit~ ter János és Jakus János. Az ebéd nemes egyszerűséggel, de annál bensőségesebben folyt le. Ebéd után tiszti megbeszélés volt, amely után Horthy Miklós kormányzó kocsijába szállt és zúgó éljenzés mellett az állomásra hajtatott. Horthy Miklós tíz év előtti látogatása felújul ma az emlékezetekben és büszke öntudattal tölti el a várost, hogy a jubileumban közelebbről, ünneplése mellett az 1919. november 10-iki látoga ás örömeivel teheti le hódolatának csokrát. Horthy Miklós egy évvel később Dorogon is járt, amikor megtekintette a bányát. Egy másik látoga tás-i még élénkebben él emlékezetünkben, amikor a Hősök-szobra felavatására érkezett városunkba. Esztergom visszavárja Horthy Miklós kormányzót, ha előbb nem is, de akkor, amikor szabad lesz az út a Nagydunán át elrabol Felvidé künkre. Visszavárjuk, hogy a Szent István kápolnába kisérhessük hála énekre — a felszabadulásért. Újjáalakult a HONSz esztergommegyei csoportja. A „Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Szövetségé"nek esztergommegyei csoportja február 23-án nagy érdeklődés mellett tartotta újjáalakuló közgyűlését a városház nagytermében. A háború közvetlen áldozatainak érdekképviseletéről volt szó, nem csoda, ha a nagyterem zsúfolásig megtelt hallgatósággal. A csoport újjáalakulását a Szövetség kebelében történt átszervezés tette szükségessé, mely nemcsak az alapszabályok megváltoztatását, hanem a központi vezetőség kicserélését is vonta maga után. Ma a Szövetség központi vezetősége elveiben, felfogásában egészen más, mint az előbbi volt, mely az egyéni boldogulásban, egyesek felkarolásában kereste az egyesülés célját. Mindenféle vállalatokat létesített, hogy azokban a munkanélkü i hadirokkantakat és hadiözvegyeket keresethez juttathassa. Ily módon azonban csak alig néhány százan jutottak jobb helyzetbe, holott a Szövetség célja az egész összesség érdekeinek előmozdítása lehet. A vállalatokba utóbb is belebuktak. A régi „Hadröá" helyett nevében is megváltozott „Honsz" központi vezetősége jelenleg kitűnően képzett és jogi tudású egyénekből áll, akik a Szövetség igazi célját, a hadi gondozottak összességét érdeklő legégetőbb kérdések megoldásában és azoknak a kormányhatalomnál való kiharcolásában találják. É célból utánjárással, szóval és írásban elkövetnek ^minden lehetőt, hogy eredményt érjenek el. A Szőve ség élén Ertl József dr. egyetemi magintanár, jogtudós áll. Társelnöke o'svátfalvi vitéz Nagy István dr. kiváló ügyvéd, a mult óv november ha^a óta hetilappá átalakult „Hadirokkantak Lapja" főszerkesztője. Ügyésze Studinka Béla dr. kormányfőtanácsos. Főtitkár Csák Boldizsár, lapszerkesztők Sárkány Ferenc ós vitéz Szabó Béla, mindmegannyi agilis férfiú, akik a Szövetség érdekeit illetékes helyeken képviselni, feltárni és dűlőre juttatni Horthy Miklós kormányzó Esztergomban. Tréfás vadászemlékek. Irta: Hajdú István volt hercegprímási jószágkormányzó, A nagykátai róka. A kilencvenes éve kben egy nagy kátai körvadászaton az ut olsó körbe tiszta erdőtlen síkon valahogy egy róka került a Szúnyogosból ós mire a kör bezárult, ennek a rókának teljesen nyoma veszett. Egy kis kunyhó volt arrafelé ós a kátai hajtók váltig azt mondogatták, hegy a róka a kunyhó melletti árpaszalma-bogiyába bujt. Hol a gazdája ? A hajtók közül egy gubás magyar előlép s nyomban megegyeznek 7 forint és 50 krajcárokban, fel kell gyújtani a szalmaboglyát. A puskások körülállják, a boglya fellángol, a róka végre kiugrik, annyi puska durrant, csuda, hogy emberhalál nem lett a vége, de a róka bizony épségben elszelelt, talán még ma is szaladna, ha élne. A bécsi mészáros Hegyeshalmon. Bécsi mészárosok, hentesek, ven déglősök, szóval igazi „burzsuj", ^pénzes náció bérelte akkor a vadban dús mosonmegyei községi területek nagy részét. Minden vadászatukra meghívtak néhány akadémikust is, már ismerték azokat, akik szívesen mennek, sok jó lövő volt közöttünk és ez kellett nekik. Még ebédet is adtak, egy-egy szafaládét vagy egy darab párizsi kolbászt és két császárzsemlyét, de már egy ital bort nem. Egy liget erdő került hajtás alá és a nyi'adékon szép sorjában felállanak a vadászok. Az egyik bécsi úr leül szépen a vadászszékére, megtölti a fegyverét, lefekteti a térdeire, a puska vízszintes irányban, úgyláttam végigzsinórozza a vadászvonalat. Ejnye, gondolom magamban, ha ez a puska most elsülne I Abban a pillanatban durranik is és legalább öt szomszéd ugrik, kiabál ordit, még legkevésbé én, a harmadik, akinek csak a puskaagya, tarisznyája és a csizmája kapott egy-két gyengeerejű hatos sörétet. De az az úr is elszelelt nyomban a vasútállomásra gyalog a legközelebbi vonattal pedig száguldott vissza a császárvárosba, mint a parancsolat 1 Nyusz, nyusz, nyusz. A forradalmak utáni első választások idején Sztranyavszky Sándor néhány barátjával Nógrádpatakon járt s az ottani esperesnél, gondolom az azóta nyugalomba vonult öreg Neu mann bácsi, címzetes kanonoknál voltak ozsonnára hivatalosak. Az ozsoma is jó volt a bor is jó volt. Feltűnt azonban, hogy télviz idején rántott csirkét adnak és olyan sokat és olyan szokatlan választékban. A főúr egy pillanatra kiment borért és megkérdezik az asztal körül szolgáló palóc virágszálat, vettétek ezt a nagy tömeg csirkét? Az persze kivallja, hogy nem csirke ez, hanem nyúka, nyilván házinyúl, nem is üregi. Hát csak nyomtatják le a pecsenyét erős rámos teával, borral, újra teával, mert nagyon a napvi lágra kívánkozott, végül útnak indulnak Gyarmat felé. Alig érnek Dejtár felé az egyik úr megállítja az autót, mert hogy rosszul érzi magát. Ekkor Sztranyavszky azt súgja neki: „Nyusz, nyusz, nyusz 1" No, hát mi lett erre 1 Az egész társaság, maga Sztranyvvszky is nyomban leugrált és viszontlátta a nyúkát. A soffőr ijedten kérdi, hogy mi ez ? Elmondják neki. Hát akkor a garázs alá és egy nagy csomagot hagyit ki az út árkába. Nem ért rá — úgymond uzsonnázni, bepakkolták neki, valószínűleg a kirántott nyúkát, hát már ő ebből nem eszik. Da hab'ns 10 Gulden Petterra, néhai gödöllői vadászmester utóbbi éveiben talán még több gondot fordított a kisvadra, mint a szarvasra. Meg kell adni, hogy hűséges és igazi szolgája volt felséges gazdájának s amidőn öreg királyunk igazán megöregedett, sokkal inkább érdekelte a disznó és a kisvad, mint a szarvas. Tehát a rókát is tűzzel-vassal irtotta mindenki, elsősorban maga az ezüstszakállú öreg vadászmester, aki ugyan sohse lett igazi magyar, de mégis közöttünk kivánt temetkezni és nem ott ahol bölcsője ringott, valahol Csaszlau környékén. Sokat tanultunk tőle magyar vadászok, még azt is, hogy mit nem szabad megcsinálni. De hát ez nem idevaló mind. Egy májusi szokásos „Waldmeister"-italozás után (asperula, odorata, szagos müge, pezsgő, vörösbor, narancs, füge, citromkeverékkel) többek közt ott volt az öreg Humajer is, néhai Rudolf trónörökös hűséges ornitológus kísérője, kisétáltunk szellőzödni az erdőkbe. Az első kérdés, van e róka a gondnokságban. Szegény \ feledhetetlen jó Rajtsán komám azt feleli, hogy tiz pengőt (akkor még forintot) fizet minden rókanyomért. Felsétálunk az Ördöngös parton a régi Szlászlói útra, amely elválasztja a Tót Andris-partot a Szálkalapostól, az egyik tiszta nyiladékon nyugodtan szemelget egy örvös fácánkakas, csak néhány pillanatig nézzük s egyszer csak minden ok nélkül nagy kakatolással felépül. Az öreg vadászmester azonnal befelé, utánozza az egércincogást, a tenyerével szájával, annyi ideig tartott, amig kimondom, már ott volt a róka és a lövésre el is terült. „Da hab'ns 10 Gulden I* ezt kiáltotta nagy elégtétellel az öreg.