Esztergom és Vidéke, 1929

1929-11-21 / 89.szám

Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1"20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. Politikai közéletünk válságai ív. Az összeférhetetlenség alapján kell tekintenünk a túltengésbe menő túlköltekezést is. Ez összeférhetetlen nemcsak az ország teherbíró képességével, de a közéletre való kihatás érdekével is. A háború előtt nyoma se volt ekkora túlköltekezésnek. Ha a pazarló, luxus-szerű berendezkedés fölülről kap indítást, a példa visszaható a társadalmi osztályokra is, amelyek szeretik, sajnos, az utánzást s adni a nagyot. Ez elfajult betegségünk. A közönségnek a csendes életre, a takarékosságra való megnevelésre felülről kell kiindulnia. Alkotásokra, intézmények létesítésére, már a munkanélküliség enyhítése miatt is szükség van. De nincs szükség kivitel dolgában a luxusszerű építkezésekre és fényes berendezkedésekre, a külső gazdag reprezentációra, amelyek kifelé azt a látszatot keltik, hogy nem vagyunk annyira szegények s a dús adózásból van bőven fölöslegünk és tartalékunk a nagy urat kifelé is játszani. Amit 50—60 év alatt mulasztottunk, azt most az állam, a városok mind egyszerre szeretnék pótolni s nem gondolják meg, hogy mindezt gazdasági összeomlás nélkül nem tehetjük. A gazdasági összeomlást pedig könnyen követheti a poli ikai. A sokféle, a háború előtti időt jóval fölülmúló vendéglátás, a túltengésbe menő ünnepség, díszösszejövetel, vacsorázás, mulatság, személyi kultusz mind azt mutatják kifelé, mintha nem lenne akkora a leromlásunk, mint a mekkorának hirdetjük. „Az állam rendeletekkel — írja Turi Béla — nem valósíthatja meg a takarékosságot. A társadalom nem teszi, mert fölülről kevés indítást kap, példát nem lát.* (Nemzeti Újság 1929 nov. 16. száma.) Nagy ellentétben áll a keresztény világnézettel az a lanyhaság, mellyel kezeljük az éjjeli életet, a mozikat, a színházakat, a divatot és a sok bált. A mozi erkölcs dolgában sokkal lej ebb szállt, mint a háború előtt. Ott tanuljuk meg a filmek segítségével a bomlasztó bűnözést, a léhaságot és a kitanítást a bűntényekre. Szinte engedjük, odadobjuk, főkép az egyszerűbb néposztályt a korrupt, lelkiismeretlen élet megismerésére, mely a bolseviki állapotokra emlékeztet. Laza a cenzúra, fölületes sokszor az ellenőrzés. Mindez igazolja, hogy gondolkodásban, megítélésben és tárgyismeretben még mennyire távol vagyunk a keresztény világnézettől. Más ként nem tűrnék el a színházak, bárok s mozik destruktív műsorát. A reneszánsz korszak szellemére emlékeztet mindez, amikor külsőségekben adták a keresztényt, alkották a művészi emlékeket. De belülről romlott volt a közszellem minden társadalmi osztálynál, mert a kereszténységgel ellentétes régi pogány klasszikus irodalmi s társadalmi műveltséget istápolták fölülről. Már pedig: „az állami s nemzeti életben — irja Turi Béla — nincs kérdés, főleg nincs kormányzati rendszer, melynek ne volna vonatkozása az etikával." (Nemzeti Újság 1929 november 16 iki száma.) Ami ma van az éjjeli életben, a divatban, azt egy keresztény világnézetet hirdető kormányzati rendszernek nem szabadna tűrni. Ma is állom fokozottabban, amit az „Alkotmány" 1913 június 24-iki számában „Fúziós párt alakul ás" cikkemben írtam: „A keresztény politika feladata éppen az, hogy igyekezzék a nemzet egyéniségét objektive kifejteni s olyan egyetemes ideálokat s intézményeket teremteni, amelyek áthassák s altruistává tegyék az egyéneket." Sokat hallunk napjainkban a demagógiáról. Szószerinti értelemben a demagógia néplázítás, a műveletlen tömegeknek uralma, amilyen pl. nálunk Magyarországon a Dózsa lázadás és a kommunista forradalom volt. De átvitt értelemben demagógiának minősítenek ma minden olyan politikai cselekedetet és rendszert, amely alkalmas szélesebb rétegek izgalomba ejtésére, intézkedéseivel elégedetlenséget s elkeseredést okoz, rossz példakövetésre ad erőt, üldözi a hatalmat kezelőkkel szembeszálló kritikát. Például: demagógia minden kormányzati terror, az erőszakos képviselőválasztások, a hatalmi összeköttetést tartók szertelen gőgös viselkedése, a kullúrátlanságra valló toporzékoló düh, ha a politikusokat mórlegelik. Minden politikus működése, a közvélemény, a sajtó Ítélőszéke elé tartozik. Nem a pártgyűlések, nem a görögtüzes bizalmatgyártó tüntetések, hanem a közvélemény lelkülete tükrözteti vissza az igazi hangulatot. Éppen azért vigasztalást keltő, hogy megnyilatkozásával s fellépésével a keresztény párt az irányítás, az előőrsi ébredós kezelője. Jelen cikkemre a másik helyi lapban egy elég ízléstelen hangú és tárgyilag érdekeltségi elfogultsággal megírt ós cikkem tárgyát és célját célzatosan elferdítő cikk jelent meg. Egyén ós egyén között még azonos elvi kérdéseknek is lehet más és más magyarázata. De ha ellentétes is felfogásunk valamely ügyben, tartsuk meg azt az illető hangot, amelylyel azután az író a vitának készséggel és fegyelmezetten áll eléje. Országszerte folynak úgy az országos, mint vidéki keresztény sajtóban is cikkezések a jelenlegi válságos politikai helyzetről. Természetesen különböző szempontból tárgyalva. Egyik gazdasági-szociális, másik a közélet, harmadik a revízió, negyedik a jóvátétel, stb. szempontja szerint. Hivatkozva keresztény párti képviselők beszédeire s cikkeire, főkép Zichy János gróf pártelnöknek a politikai felelősséget s támogatást érintő komoly hangulatú nyilatkozatára, csekélységem, mint a régi keresztény publicisztika írója, a politikai közélet szempontjából szólott hozzá a válsági kérdéshez. Cikkem a felhozott jelenségekkel kapcsolatban nem magát a keresztény politika lényegét jellemezte kedvezőtle nül, hanem rámutatott azon veszélyekre, amelyekbe kerülhet a keresztény politika a politikai felelősség könnyenvevósével. Tehát tulajdonképen a keresztény politika védelmi, ellenőrző és őrtálló szerepére céloztam, tekintettel arra, hogy a kormánykoalícióban helyet foglal. A keresztény politika régi harcosai, hiába, ma is harcosoknak érzik magukat, ha közéletünkben a keresztény világnézettel ellentétes dolgokat látnak. És hogy vannak ilye nek, jele, hogy napjainkban a keresztény párt s éppen a régi népparti képviselők részéről hangzott el a legtöbb aggodalmas nyilatkozat. Cikkemben én mindenről általánosságban írtam, amit ki is emeltem. Személyeket nem említettem, bárki nek közéleti tevékenységét nem gáncsoltam. Hisz a közéleti tevékenység mindenkinél elismerésre méltó. Tisztán a politika kifelé való hatásának szempontjából mérlegeltem a felemlített jelenségeket, mint* ahogy a sajtó legtöbbször országszerte általánosságban ír a közügyekről. Ha mégis bárki magára vette azokat, amikről irtam, az önmagával vessen számot. „Akinek — mint a közmondás mondja — nem inge, ne vegye magára." Hová lenne a sajtónak politikai kritikai joga, a közélet tényei fölött, ha minduntalan attól kellene tartani, kinek mi tetszik, ki veszi magára ezt, vagy amazt ? Ez a sajtó szabadságát érintené. A képviselői nyilatkozatok következtetéséből vonjuk le a tanulságot. A magyar jövőért szorongunk mindnyájan és nem akarjuk a siratót hallani fölöttünk. Bele kell kapnunk az idők tengelyébe. Harsogjon fel tehát lelkiismeretünk hegyeket mozgató erővel, hogy a keresztény politika ne csak külső, de bensőséges, befogadás legyen ós hogy a kereszt melegét, mint ölelést, megérezzük cselekedeteinkben is. Virradjon fel felettünk, az egymásra ismert, a megértő s megbocsátó emberek ölelkezése. Fakadjon föl bennünk a keresztény politika tanítása a Zichy Nándortól s Prohászka Ottokártól megmunkált rögökről, nehogy behavazott sírkereszt maradjunk. Legyen keresztény politikánk az életbe átépítő akarat, melyet a lelkek nagy vitorláiba XIII. Leo pápa 1884-iki szózatának szele, az államok keresztény kormányzásáról, hajt. Igy lesz őserő lelkünkben a kereszt fegyelmezettsége s nem terítjük le a keresztény politika zászlóját szőnyegnek. Vezéreljük a magyart a krisztusi közélet kikötőjébe s új kézfogásra adjuk össze karjainkat a feltámadó keresztény Magyarország kapuja előtt. Keményfy K. D. Az új törvényhatósági gyűlés a bizottságok megválasztásával folyt le kedden Esztergom és Komárom vármegye az összetételében új törvényhatósági bizottsága kedden, november 19-én 11 órakor gyűlést tartott a vármegyeház nagytermében. Már féltizenegykor egymásután jöttek a bizottsági tagok ós a folyosókon, a melléktermékben beszélgetve várakoztak a gyűlés megkezdésének időpontjára. A régi tagok üdvözölték a régieket és megismerkedtek az újakkal, az újak pedig szintén keresték azt a viszonyt, amely őket ezentúl a bizottsághoz köti. A hangulat közvetlen és barátságos volt, szinte észre lehetett venni, hogy a bizottság az új összetételében megértő harmóniát mutat. A nagyterem ajtajánál két díszbeöltözött vármegyei hajdú állott és benn a teremben a sorokba állított új székek, a vármegyei tisztikar hosszú zöld asztala, előtte egy külön asztal nemzeti szinű szalagokkal ünnepélyes képet tárt az egybegyűltek elé. Tizenegy órakor jelezték baráti Huszár Aladár dr. érkezését, amelyre a belépő főispánt felállással és éljenzéssel üdvözölték a teremben megjelent bizottsági tagok. Huszár Aladár dr. főispán a vármegyei tisztikar élén elfoglalta helyét és megnyitotta a gyűlést. A magyar „Hiszekegy" hitvallásával kezdte szavait.. Azután közölte Horthy Miklós kormányzónak köszönő sorait, amiért a Esztergom, Széchenyi-tér sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törülházi szövött köző. konyha- és abrosz (nagyban és legjutányosabban beszerezhető pper, tőrfii- f% í § ? \ 9 f I Es sä Pelczmann Lászlónál s