Esztergom és Vidéke, 1929
1929-09-01 / 66.szám
Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITAL ISTVÁN. — Laptuiajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. A kisipari bitel. A külföld, idők során, megismerte a magyar ipar termékeit, a magyar kisiparos szaktudását, jóizlését, ügyességét, éppen ezért egyes iparágaink részére jelentős piacokat szerezhetnénk a külföldön. Bud gazdasági miniszter elismerte, hogy egyes iparágaink külföldön jelentős sikereket értek el. Igy tehát a kisipari export nem utópia, hanem megoldható probléma. Erős munkával, a kormány megfelelő támogatásával, a kisipari hitel megszervezhető, ezáltal a kisiparosság részére pótolhatjuk azt a fogyasztó közönséget, amelyet idehaza elvesztett. Ennek a kérdésnek a keresztülviteléhez elsősorban pénz kell. Mindaddig, míg a kisipari hitelkérdést nem rendezzük, a kisipar exportlehetőségéről beszélni nem lehet, mert a kisiparos nem rendelkezik olyan nagy tőkével, hogy árúját exportálhassa és várhasson pénzére, amíg az árúja értékesítve lesz. A kisipari hitel az Iparosok Országos Szövetkezetén, az IOKSz-on keresztül, annak megreformálása nélkül, meg nem oldható. Az IOKSz központi szerv, a központból pedig egy ország nagy társadalmi rétegét hitellel ellátni lehetetlen. A központi szerv a hozzáforduló kisiparosok hitelbontását csakis papiroson, bürokratikus eljárás útján tudja elbírálni. Ez magában véve helytelen, mert ez hosszabb időt vesz igénybe, azonkívül igen gyakran nem juthat hitelhez az a kisiparos, aki papíron bár nem tud fedezetet nyújtani, azonban egyéni rátermettségénél, ügyességénél és tisztességénél fogva, feltétlenül támogatást érdemelne. Ezért szükséges lenne az, hogy a mezőgazdasági hitelnek megfelelőleg, állítson fel az IOKSz olyan vidéki szerveket, amelyek a vidéki iparosságnak azonnal rendelkezésre állanának, ügyeiket gyorsan lebonyolítanák és az iparos bonitásat nem papírformák szerint bírálnák el. Ezekkel a vidéki szervezetekkel elérnők azt, hogy a vidéki kisiparosság az ő kistőkéjével is bekapcsolódhatnék a saját hitelüzletébe. Ugy, hogy az iparosságnak nemcsak a kormány által adott összegek állnának rendelkezésre, hanem az iparos tőkéje is. A kisiparosság ezáltal szervesen bekapcsolódnék a saját hitelkérdésének a megoldásába. Ha a kereskedelemügyi miniszter azt mondja, hogy olyan nagy tömeget, mint a kisiparosság, hitellel ellátni lehetetlen és hogy a hitelkérdés feszegetése csak hangulatkeltés: akkor azt feleljük, hogy az kisiparosság nem kért soha olyat, amit alaposan meg nem fontolt volna és aminek megvalósítása lehetetlennek látszott. Nem kérték ők a kormánytól soha sem azt, hogy az összes kisiparosok adósságait, márólholnapra fizesse ki. Egésszséges hitelakciónak a célja nem a szanálás, hanem a termelés előmozdítása. A termelés előmozdítása pedig nemzeti érdek. Nem kérnek tehát pénzt, csak jóakaratot és bizalmat. Bízzanak az iparosokban, azok saját sorsukat úgy fogják intézni, ahogy az élet ezt megkívánja. Küzdelmeink a jobb jövőért. Gróf Széchenyi István, dicsőséges multunknak fényes tűzoszlopa, amikor a „Magyarország nem volt, hanem lesz" jeligéjével sorompóba szóllította nemzetünk ,minden gyermekét a szebb és jobb jövőért való küzdelemre, örök példát állított nekünk arra, hogy senki sem elég nagy és senki [sem oly kicsiny, hogy magát ezen munkából jogosan kivonhassa. Ezért csak a legnagyobb örömmel lehet üdvözölni az „Esztergom ós Vidék"-ét, hogy önzetlenül engedi át hasábjait mindazoknak, akik nem törődve ajlekicsinylés^el és felülemelkedve a gúnyolódás üres frázisain, hangyaszorgalommal rakosgatják egymásra építőkövecskóiket mindennapi keserves gondjaik közepette, hazánk és városunk javáról gondolkodni meg nem szűnnek, terveket szőnek és népszerűsítenek. Igaz, hogy szavuk nem egyszer a pusztában elhangzó szó, ámde ez senkit se riasszon vissza, mert írva vagyon, hogy csak a zörgetők hallgattatnak meg és a néma gyermek nek még az édes anyja sem érti meg a szavát. Ezért csak rendűiét lenül előre a derekasan megkezdett úton és minden hiúsági, ellenségeskedési kérdés félrevetésével alakul jon meg városunkban az a kis gárda amely küzd a közöny és élhetet lenség ellen, de nem azért, hogy meghaljon, hanem hogy éljen és éltessen, gondolatokat termeljen, se gítsen és elismerésre számítva vagy nem számítva dolgozzon, mert a mozgás élet és csak a tétlenség a halál. Van városunkban egy idegenfor galmi hivatal, amelyet alakulásakor valóságos nevetési inger fogadott, el hangzottak a közismert: „már minek ez" és hasonló elmés megjegyzések és ime pár év leforgása alatt ez a hivatal szervesen kapcsolódik bele az állam által létesített Országos Idegenforgalmi Tanács szervezetébe, annak itteni hatóságaként működik és csak az van hátra, hogy mindazok, akik tovább akarnak látni Pató Pál orránál, iparkodjanak ezen szervezet köré tömörülni és felismerve az idegenforgalomnak határtalan jelentőségét, segítsék ezen hivatalt üdvös tervek és gondolatokkal, amelyeket az az Országos Tanácshoz továbbít, vagy saját hatáskörében igyekszik megvalósítani, mert tudnunk kell azt, hogy az Országos Tanács szorgos gondjaiba veszi az innen hozzá jutó javaslatokat, de viszont csakis ezeket és közvetlenül senkivel sem tárgyalhat. Ez a kérdés a vérünkbe és húsunkba vágódó mert legyünk tisztában azzal, hogy nincsen más segítség, mint kihasználni városunk fekvését, a fővároshoz való közelségét és erre a kártyára kell feltenni mindent és ezért e várost, amely nekem a más vidékről valónak, vendégszerető módon hajlókot, megélhetést és gyönyörű vidékével mindennemű élvezetet nyújt, hálás szívvel szeretvén, ezen érzelemmel hívok fel mindenkit, hogy vegyen részt ebben a munkában és hordja egyben saját szeretetének üdvös gondolatait, tervezzen, a felmerült terveket bírálja meg, szóljon hozzá, helyeseljen, vagy ellenkezzen, csak hallgatásba ne burkolózzék, mert a hallgatás is bírhat gyilkoló erővel. Nem baj az, ha egyes tervek nem nyerik meg a köztetszést és nem baj az sem, ha időlegesen kivihetatlenek, amint például én sem törődöm azzal, hogy az ál f tálam tervezett vaskapui kötélpályát sokan kivihetetlennek tartják, mert úgy gondolkozom, hogy ez olyan grandiózus mű, amiért érdemes még akkor is küzdeni, ha időlegesen sem a pénzügyi helyzet, sem az adott lehetőségek nem állnának mellettem, de erőt ad ezen küzdelmemhez az a meggyőződés, hogy ez a terv városunkat, szépséges vidéke mellett is elvarázsolt hamupipőke sorsából egy csapásra emelné ki és a technika, nagyszerűségének bámulói részére valóságos búcsújáró hellyé avatná, szerves kiegészítő részévé válna, a fürdővíz kincsnek és az idegenek délutáni unalmas bolyongását az isteni természet és kilátás gyönyörűségeire váltaná. De vannak még további kisebbrendű gondolataim is és ezek között nem utolsó helyen áll, ismét csak a nyaraló város szempontjából, a napi piac jelenlegi képtelen elhelyezésének kérdése. Ha illetékes hatóságaink egyben családanyák és feleségek lennének akkor bizonnyára nem késnének belátni, hogy mit jelent a napi háztartás gondjaiba és fáradságaiba elmerülő asszonyainknak már korán reggel a Vörösmarty-ütca hepehupás, viztócsás, gidres-gödrös és emellett lehetetlenül szűk területén támolyogva, szorongatva és taszigáitatva járni, az élelmiszerek után hajolgatni, amikor maga a járda előre és oldalra lejt, a rendőrségi tömeges forgalom miatt amúgy is túlzsúfolt és igy a vásárló közönség magára a lehetetlen úttestre van szorítva. Jól tudom hogy ezen utcának aszfaltozása jelenleg pénzügyi akadályokba ütközik, de ha egyszer szabad a halárusoknak, a henteseknek a Széchenyi-téren árusítaniok, miért nem szabad a sokkal fontosabb élelmicikknek, a tojásnak, tejnek, baromfinak és gyümölcsnek ott lennie? Hat miért olyan szent és sérthetetlen ez a tér ? Hogy hulladók marad, nos ez szombatonkint is marad, de mennyire könnyebb azt eltakarítani a sírna aszfaltról, mind a gödrös és macskaköves Vörösmarthy-utcáról. Vagy azért van ez igy, mert a Széchenyi-teret a sétálók részére tartogatjuk? Ezt sem tudnám megérteni, mert elsősorban is ott a reggeli órákban nem igen sétálnak, azután sétahelynek szebbet, mint a dunaparti sétány, ez a tér nem nyújthat, ámde bármi lehet ezen helyzetnek az oka annyi bizonyos, hogy a világ egyetlen asszonyát sem fogja arra csábítani, hogy itt nyaraljon és naponkint hozzon áldozatul egy-egy letört cipősarkot, vagy ^kosaraktól megtépázott ruhát esetleg lábficamodást. És ha már a dunaparti sétányt szóba hoztam, nagyon kérem a várost, sepertesse azt legalább a délután folyamán, nehogy a szépen illatózó virágágyak a lófogatú kocsik maradványainak bűzébe fulladjanak, amint az e nyáron nem egyszer meg. Esztergom, Széchenyi-tér sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül- p I | r c , , j Es C^áHlinft abíoL k (na / ^vban ésklcsm^benj 1 filGZfflallíl LäSZIOflcLl foi A/.l JVcUWUII legjutányosabban beszerezhető _____ >-MMiB __ —
