Esztergom és Vidéke, 1929

1929-08-18 / 62.szám

HU ISzerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetési ára: egy hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. Szent István napján. Apponyi Albert az 1926 iki kath nagygyűlésen mondotta, hogy Szent István nem azért lett szent, mert megtérítette Magyarországot, hanem azért tudta megtéríteni, mert szent volt. Vagyis: nem a puszta királyi szó hatalmával s parancsával keresz telkedtek meg a magyarok, hanem az apostol-király nagy életszentsége volt annak előidéző éltetője, hogy Árpád ivadéka térdre borult Krisztus keresztje előtt. Szent István nemcsak olyan katholikus, aki külsőségeknek hódolt, aki ájtatos, kegyes templom és szentségjáró, hanem a krisztusi parancsolatokat szigorúan megtartó és átélő hivő, a földi vágyakon túl emelkedő nagy akaratú lelki egyéni' ség volt, akiben vérré vált a keresztény tanítás. És aki épen ezért tettrekész, bátor agitátora, cselekvő, példát mutató gyakorlati harcosa lett a keresztény vallásnak fölfelé lefelé. Szent István király egyénisége úgy a vallási, mint az állami ügyek te rén példát adott arra, hogy mikép lehet a katholikus vallás igazságairól való meggyőződést egy nemzetbe beojtani és miképen kell azt a gyakorlati, az eleven hitből virágzó hit életre megnevelni. Jelleme ugyanis ment volt a külső mázra adó magatartástól. Amely t. i. parancsolta, tatanácsolta az igazat, a jót, de maga azért nem követte. Nem tanácsolt soha olyat, amit ő, mint jót, maga is meg nem tett volna. Ebben állott hatalmának ereje. Mások is hirdet nek jót, igazat és erkölcsösét. De ha az életük mindennek ellentmond, hatásuk vérszegény, időleges s előbbutóbb megszűnő. Mint sarkalatos vonás, Szent István lelkéhez nőtt a katholikus egyház tanításának, elveinek nemcsak tudása, de mélységes szeretete is. Ez hajtotta őt a cselekvésre Krisztus szellemében. Ezért tűnik fel nemzete előtt, mint nagy reformátora a nem zet lelkiségének, aki az evangélium mai átalakítja annak gondolkodását, hogy a katholikus hit felvétele ne csak külsőség, hanem meggyőződés, tett és életerő legyen a nemzst jö vőjére. Szent István lelki fönséget az ima szeretete irányította. Ha fényes kísérettel úton volt, ha háborúban járt, akkor se mulasztotta el. Lelki életének ez volt a tükre. Mintha tanítani akarta volna nemzetét is annak belátására, hogy keresztény világnézetünket, a Krisztust követő egyéniséget, az Isten lelkének uralmát mi bennünk, szóval a lélek lendületét, az in a bensőséges gyakorlása emeli és tesz bennünket egész deltetésének és a bűnös lélek az ima erejével lesz megtérővé. A magyar nép öntudatában is legjobban az imádkozó Szent István király emléke maradt. Aki oly sűrűn emelkedett Krisztushoz, annak a Szent István királynak egyben gyönyörű jellemvonása volt a betegek és szegények szeretete s azok iránt az irgalmasság gyakor lása. Megfogadta Krisztus Urunk ama szociális értékű parancsát: „Egymás terhét viseljétek és úgy fogjátok teljesíteni Krisztus törvényeit." (Galat 6. 2.) A betegeket ápolta, a szegé nyéket fölkereste. Szive gazdagsága a szegénység leküzdésében oly nagy volt, hogy halálát a német történe lem is megilletődéssel említi, mint a jámborokkal és szegényekkel szelíden bánó nagy .királyt. Thietmár püspök pedig azt irta róla: Sohase hallottam, hogy valaki annyira kegyelmezett volna legyőzöttnek, mint ez." (Chronicon. Lib. VIII. nr. 3.) Szent István ilyen szent egyéni ségét szemlélve, nem csodáljuk, ha abbeli szellemét, az államra vonatkozó nemzeti rendelkezéseibe is be vitte. Szent Imrének adott „Erkölcsi Tanításai" s egyik törvénykönyvé nek a tízparancsolat alapján való megszerkesztése, mindezt alapvetően igazolják. Törvénykezéséből is látjuk, hogy jSzent Istvánban a hit egész világ volt és a kit az Ő koronája Krisztus töviskoronájára, kormánypálcája pedig arra a győze delmes fára emiékeztette, mely számunkra megnyitotta az üdvözülést. Szent István egyéniségébe elmerülve, lehetetlen, hogy lelkiismeret vizsgálatot ne tartson a magyar és ne lássa be annak a szükségét, hogy katholikus irányú szervezkedésében más nem lehet irányító példaképünk, mint az állam és egyházaiapító Szent István király. Meg kell ezelőtt annyival inkább hódolnunk, mert bármennyire hangoztatjuk is a katho likus térfoglalást, az, ha bizonyos külsőségekben meg is van, de lényegében a magyar politikai, szellemi s társadalmi é'et gondolkodásában, gyakorlati élet nyilvánulásaiban, mint azt közvetlenül látjuk s országszerte felpanaszolva tapasztaljuk — sajnos, nagyrészt csak máz, sujtás és dísz nálunk. Haladunk látszatra szóló intézmények létesítésében. Épülnek városaink, sorra támadnak kiállításaink ... És mégis, a haladásra büszke magyart sötét árnyak kisérik. A divat-mániára, a fényes és túltengő reprezentációra országszerte sok millió úszik el. Ellentótkép viszont sokan nélkülöznek, nyomorognak s elkeseredve a közállapotok fölött, baljóslatú lag nézik a jövőt. A kereszténység — mint Prohászka Ottokár megállapította — a szociál lelki emberré. Az imádkozó ember demokráciában az eddig megért leglegszebb kinyomata az ember ren-| nagyobb aposztaziával áll szemben. Amit ma fölülről a női divat, a mozi, a színház, a léha irodalom, mulató zás dolgában eltűrnek, sőt engedélyeznek, az mindenre, csak nem keresztény szellemű irányításra vall. Nem az a kérdés, mai közéletünkben, hogy mit parancsol Krisztus törvénye, a józan lelkiismeret, az erkölcsi kötelesség, hanem hogy mit tanácsol az önző s bűnös önérdek, a testiség dekadens kultusza, a bomlasztó divat, a destruktív szereplés és az erkölcsi értéket nélkülöző hatalmi törtetés. Mindennek természetesen áldozatul esik a család, a közélet, a politika szelleme is. A hatalom osztályosai minduntalan nyújt ható cégér alatt mindenre a közjót, a közérdeket emlegetik. Pedig legtöbbször a párt- vagy személyes érdek a döntő tényező, ami már nem keresztény politika. Amikor Szent István király ünnepe egyben a lelki számadás, a nemzeti lelki elmélkedés napja és amikor mérlegre kell tennünk, hogy mennyire elmaradtunk a Szent Istváni értéktől, mindezzel kötelességünk foglalkozni. Szent István király egyéniségével sok világosság gyullad fel lelkünkben, sók emlék kapcsolata támad fel. Éppen azért ne pusztán ünnepeljünk s parádés tüntetésbe merüljünk, amikben mi mindig a kelleténél kiadósabban vagyunk. Szent István király vezérlő jellemvonásainak nyomában legyen tulajdon képen e nap emlékeztetője és felrázója olyan alakulásnak, amelyből lelki s közéleti jövőnk biztosításához a krisztusi kereszténység gerinces élete fakad. Nemzeti gyökerünk Ázsiából ered, de a megnemesítő ojtóágunk a kereszténység lett. És azóta a keresztény és nemzeti élet nem különálló, hanem egységet jelentő élet, amelyet minduntalan szétvágunk, ha a keresztény, Szent István királyi hagyományokról letérünk. Ezen hagyományok képezik a magyar nemzet lelkét és kultúrája vérét. Ha Esztergomban a bazilikára, a magyar Sión hegyére nézünk, be kell látnunk, meg kell éreznünk, hogy a Szent Istváni emlékek is arra intenek, hogy a magyar újjászületés nem lehet más, csak a Szent István királyból, az ő példájából sarjadozó kereszténység. De ezt azután végre komolyan kell vennünk. Szállja meg tehát lelkünket az a felemelő erő, hogy nem elég hangoztatni katholicitásunkat, nem elég parádés katholikus gyűléseket tartanunk, nem elég ismernünk szent vallásunk tanítását, nem elég multunk dicsőségeivel lelkesítenünk, nem elég hazafias bánattal Trianont felpanaszolnunk, hanem a történeti hivatást, amit isten rendelt számunkra, váltsuk be reális értékre az élő hitélettel, úgy a magán-, mint a közéletben. Szent István király, „kire magyar óhatva néz", csak így lesz felvértezőnk, szószólónk és marad útjelzőnk a magyar magasságok felé. Keményfy K. D. Eltérő vélemények. Azt hinné az ember, hogy könynyebb feladat vidéki újságba cikket irni, mint a fővárosiba, pedig éppen fordítva van. Amíg egy fővárosi lap lasábjain rendszerint országos érdekek megvitatása körül folynak az elméleti harcok, addig a vidéki újságírók kijelentései mögött mindig mellékgondolatokat keresünk és azt firtatjuk, vájjon mi lehet az inspiráló ok, amely egyes esetekben "a cikkírót vezeti ? A vidéki újságírónak még abban is nagyon óvatosnak kell lennie, hogy kit dicsér ? Mert ha nekünk ellenszenves egyén kiváló tulajdonságait domborítja ki a lap, akkor neheztelünk, mert arra gondolunk, íogy egy újságnak nem lehet az a hivatása, hogy jelentéktelen tényezőknek homlokát babérkoszorúval díszítse fel. Ez is egyik oka annak, hogy a vidéki újságíró, bármennyire is törekszik a tárgyilagosság mesgyéjén haladni, ellenségekre tesz szert, de ha okos, akkor természetszerűen az ily megnyilvánulások fölött napirendre tér. Ezt a kis filozófiát az a jelenség Esztergomi Takarékpénztár városfejlesztő törekvéseit sok helyen majdnem túlságba vitt epitheonokkal magasztalják, addig viszont más helyekről, többnyire igazságtalanul azzal csipkedik, hogy az általa létesített strandfürdő önzöen üzleti célokat szolgál, hogy azzal többek között a Fürdő szálloda bérlőjének, vagyis közvetve önönmagának akart hasznot szerezni és hogy a közérdek e monumentális alkotásnál szóba sem került. Mégha ilyen, helyt nem álló kijelentéseket is hallok, képtelen vagyok bárki részéről is roszhiszeműséget feltételezni. Még ha igaz is volna e lehetetlen vád, engem az, mint pártatlan szemlélőt, egyáltalában nem érdekel. Adva van egy elismerten szép alkotás, amelynek magva a strandfürdő. Körülötte kies zöld területen ott áll a kifogástalanul modern Fürdő Szálloda. Benne színház és bálterem. Az egész telep együtt egy világfürdőnek teljesen megfelelő kulturcentrumot alkot, amely körül éppen a földrajzi adottság révén kiindulhat egy oly városfejlesztési politika, amely semmiképpen sem szorítkozik váltotta ki belőlem, hogy míg az magánérdekek kielégítésére, hanem ö- SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedö-vászon, köpper, törül- ni I , I r r

\ Eszter] . . közö. konyha- és kenyérruha, KOIPTITIÍI fi 11 S áQ7lfHlál 16

« szabrosz (nagyban és kicsinyben) I vlu£IIICMiil l^aOOUllCU fonszá IICLAMI •wCUWUll legjutányosabban beszerezhető mmmmmmMmK

der sz Esztergom, Széchenyi-tér (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kenszövésre elfogadtatik