Esztergom és Vidéke, 1929

1929-07-14 / 52.szám

A trianoni határon végig... Irja: VÉCS OTTÓ. III. Farkasszemek. Komárom ... Jókai városából büszkén néz át a magyar partra Szent András temploma. Magyar part? A túlsó nem az? Szent András temploma magyar földről magyar földre néz. így volt ez mindig, amióta Komárom áll, így is van most is, csak a cseh sorompó változtatott az idők járásán. Két város fekszik a Duna partján, két magyar Komárom. Az,egyik a megszállt Komárom, Nagykomárom ; a másik, az innenső parton Új komarom. Tíz évvel azelőtt, amikor a trianoni parancs jött, a nagykomáromiak közül sokaknak menekülniök kellett. A városi vezetőség Kiskomáromba vándorolt és koldustarisznyájukban egy kis segélyen kívül mást nem hoztak. — Jó szívvel adunk néktek két ezer papírkoronát — mondották a nagykomáromiak — menjetek, ha másképpen nem lehet, és dolgozzatok Isten nevében. Meglátjátok, hamarosan viszontlátjuk egymást, mert nem fog sokáig tartani a rabság. Addig tartsatok r

ki a pénzzel. Szomorúan jöttek át a menekültek. Új munkába álltak és nem tudták, hogy új életet kezdenek. Munkájuk közben ha elfáradtak, át-átnéztek Szent András templomára és új erőt merítettek. Mert nehéz volt a munka, keserves volt az új élet kezdete. Ma új város áll Kiskomárom helyén: Újkomárom. Azóta elmúlt tíz esztendő, és a két ezer papirkoronát az Isten kegyelme, a mindennapi remény tartotta meg. Két ezer papirkoronából új város nőtt Nagykomárommal szemben. — Ha majd a mi öreg városunk felszabadul — mondják az újkomáromiak — becsülettel akarunk a túlsóféliek elé állni: Nagykomáromért dolgoztunk. Csodálatos hit, csodálatos erő ver az újkomáromiak szivében. Az a hit és erő, amellyel rendületlenül lehet hinni Nagymagyarországban. Mit vesztettek az újkomáromiak? Elvesztették színmagyar szülővárosukat, közintézményeiket, középületeiket, iskoláikat és templomaikat, temetőiket apáik sírjával együtt. Vagyonuk veszett el, kikergetett emberek lettek. Az újkomáromi parton egy idősebb ember megy végig esténkint. Néha-néha megáll, átnéz az öreg városra. Tíz évvel ezelőtt jött ide, azóta sem volt otthon. — Csak megsegítene bennünket a jó Isten, hogy hazamehetnénk. Itt látom mindennap a várost, minden kövét hunyt szemmel elmondom, tudom, hogy tiszta magyar véreim vannak odaát és mégis tilds az út. Ha akarnék sem mehetnék Komáromba. Visszaküldenek a csehek. Azt mondják, semmi keresni valóm nincs ott. Szegény édes anyám még él. A mult héten azt irta, jöjjek haza, mert beteg. Isten bocsássa meg nekem, azt irtam vissza, még a temetésére sem mehetek. ... És hány és hány ember van, aki ezt mondja, aki nem mehet vissza otthonába. Az újkomáromi part mozgalmas, szorgalmas élettől lüktet. A síneken vonatok dübörögnek, a vízen hajók jönnek-mennek. A rakodó munkások mintha percre dolgoznának. De senki sem beszél. Nagykomárom oldala néptelen, csak a kémények jelzik, hogy nem halott a város. Egy ember mégis látszik a víz másik oldalán. Köveket dob a Dunába. Ki ez az ember? Egy őrült, egy csöndes tébolyodott A megszállás óta elvesztette minden vagyonát. Az a rögeszméje, hogy a Duna vitte el. Ezért minden nap kijön a partra és kövekkel dobálja meg a vizet. Trianont dobálja meg. Ha mindazok, akik vagyonukat a csehek miatt elvesztették, kijönnének a partra és köveket dobálnának a vízbe, elrekesztenék a folyót. Annyi-annyi a tönkretett ember a Felvidéken. Mind a két parton vár néz a Dunára. Az öregkomáromi nagyobb, az újkomáromi kisebb. Testvérvárak. A nagykomáromi vár az utolsó óráit éli. A csehek szétbontják a falakat és a köveket építkezéshez hordják. Csak robbantással tudják a köveket megmozgatni, így is nehezen birnak a falakkal. Minden robbanás áthallatszik és ekkor a dörej a szivekig hat itt is, túl is. Nem a hadi vár elvesztése döbbenti meg az embereket, hanem a régi falak pusztulása. Komárom város Komáromot veszíti el benne. Ezzel is Komárnót akarják a csehek megerősíteni. Este halványan égnek a lámpák mind a két parton. Úrangyalára egyszerre szólalnak meg a hangok. Új komaromban egyszerűbben, Nagykomáromban mélyebben, ünnepélyesebben. Itt hamarább hallgat el a harang, odaát tovább szól. Szomorúan szól. Miért harangoznak tovább Komáromban ? . .. Csak két lámpa fényes a partokon. Az egyik az öreg várnál, a másik az újnál. Farkasszemet néznek egymással. .. Acs község. Lankáin Kossuth katonái harcoltak egykor. Innen kissé beljebb tart az út. Kihalt földek. Gönyű. Mozgalmas hajóstelep. A falu öreg esperese megsárgult, foszladozó, irottkönyvet mutat. Az Árpádok idején már nevezetes hely. Alig van a könyvben lap, amelyen Gönyüt ne a túlsó vidékkel együtt emlegetnék. Az egyik lapon ez a szó áll: Aranykert. A Csallóközt jelenti. Egy másik szó: Mátyusföld. Mind a kettő együttvéve óriási terület színmagyar lakossággal. Ezer esztendeig Magyarország legmagyarabb vidékei voltak. Győr következik. Nagy ipari és kereskedelmi város. Gócpont, fővárosi fejlődés, nagyszerű városkép. Az elveszett országrészek Nagymagyarország elvesztésével érintik. A lehetetlen határéletről most már odaátról, a Csallóközből is, hallatszik panasz. Amíg eddig az ideeső nép panaszkodott, most fokozottabb mértékben a túlsófélről jönnek a trianoni határ okozta lehetetlen viszonyok hírei. A Csaltóköz népét teljesen elvágták a világtól és semmiféle természetes levezetése nincs gazdasági, kereskedelmi és kulturális életüknek. Győr volt azelőtt a központi városuk, ahol az egész Csallóköz forgalma a legkedvezőbb értéket kapott. Egy csallóközi ember így jellemzi a mostani viszonyokat: — Úgy élünk most odaát, hogy magunk húzzuk az ekét. Nem bírjuk sokáig, mert belepusztulunk. Prohászka Ottokár s a közéleti megújhodás Ottokár püspök nagy lelki fönsó góből s szive melegségéből sok ju tott Esztergomnak is. Hazajár a lelke és mi ebbe mélyedünk, hogy emlékezetéből megújuljunk. A lélek olthatatlan lángjával ragyogott közöttünk a XIX. század eme legnagyobb s legszentebb magyar papja. Neve és lelki-szellemi ereje a magyar hitéletnek és egyháztörténelemnek egy új korszakát, a „diadalmas világnézet"-et jelenti. Lecsapolta a lelki posványokat, hogy helyettük az „élővizek" forrását nyissa. Fölszántotta és megművelte a lelkek szikes talaját, hogy helyébe a lelki élet rózsás, virágos kertjót állítsa. Amikor itt közöttünk Esztergomban élt, a szeminárium spirituális szobája de sok szép gondolatnak és tervnek volt nemcsak magvetője, hanem megtestesítője is l Hányszor hívott, kért vagy jött hozzánk papokhoz, ezt vagy amazt megtárgyalni. Ha a helyi vagy vidéki plébániákra, főleg Esztergom-, Komárom-, Hontmegyébe ünnepi hitszónok vagy kisegítő kellett, az ő kirendelésével P irányításával indultunk útnak, főleg a tanítással foglalkozó papok. Ha gyóntatás, valami különleges ájtatosság, kongregáció vagy lelkigyakorlat volt napirenden, a vezérkari főnökünk Prohászka Ottokár volt. Ha irodalmi matiné vagy más ünnepély került felszínre, a fénysugár, amely mellé gyülekeztünk, Prohászka Ottokár volt. És amit ma Magyarországon az intelligencia s a férfivilág lelki pasztorációjának mondunk, nemkülönben a lelkigyakorlatok meghonosításában itt Esztergomban Prohászka Ottokár volt az úttörő apostol. Járva-kelve a szegénység útját, lelkéhez a szeminárium után legközelebb Szenttamás esett. Itt tért be a tömeglakásokba, nyomortanyákba a szegénység könnyeit letörölni, bátorítani s vigasztalni. Gyűjtötte az alamizsna-pénzt ós a ruhát és hogy szeretetett hintsen, maga vitte el a szegényekhez. Mikor plébános lettem, szeretettel kötötte lelkemre, hogy szeressem ezt az az agyagos foldű pátriát. Hányszor emlegette, hogy a multak mekkora mulasztása, mekkora sebe, szégyene Esztergomnak Szenttamás lekicsinylése s elhanyagolása. Leszólni s egyben nem törődni egy szegény gyúponttal, nem fejleszteni egy arra rászoruló városrészt, nem Esztergomhoz illő s nem vall keresztény szociális érzékre. A mult század 90es éveiben indult meg országszerte az egyházpolitika nyomában a katholikusszervezkedés, az ébredés korszaka. A zászlóvivők között több gyűlésen Prohászka is ott volt. Azok a gyű lések nem a mai parádés megnyilatkozások, hanem a liberális hatalom ellenében tüntető hitvallások voltak. A közelben, pl. Bajnán, Köbölkúton s Érsekújváron magam is vele voltam a gyűlésen. Az európai * Elnöki megnyitó beszéd a SzenttamásViaivárosi Kath. Kör július 7-ilti Prohászkaemlékünnepélyén, szocialista megindulásra, mintegy ellenhatásul, Magyarországon is életjelt adott a keresztényszocializmus a 90-es években. És Prohászka Ottokár maga körül tömörít itt Esztergomban egy csomó jólelkű munkást s megalakítja a keresztény szoszocialista építőmunkásoknak vagyis a kőműveseknek szervezetét. „Szánom a sereget" — mondotta nem egyszer. — Idők folyamán, a keresztény politikai s társadalmi ébredéssel az eddigi, bölcsőkorát és sok küzdelmet kiálló keresztény sajtó a régi „Magyar Állam" mellett országszerte életre kelt s az egyes egyházmegyei központokon keresztény politikai lapok indultak meg. Esztergomban Prohászka Ottokár elsőnek hangoztatta már 1893-ban a politikai sajtó szükségességét. Mikor azután én 1895-ben Esztergomba jöttem, többszöri megbeszélésünk alapján megindítottam az „Esztergom*-ot. Ezen 34 éves lapnak Prohászka Ottokár volt az apja, én mint megindító szerkesztő az anyja. Keresztvízre boldogult Csernoch János primás, akkor apátkanonok tartotta. Az egész lapindítás betetőzője, biztosítója boldogult Vaszary Kolos prímás volt, aki kérelmünkre az 5500 forint kaucióval tulajdonképen megalapítója lett a lapnak. Ha visszaidézzük Prohászka Ottokárt, sok emlék tartja itt közöttünk, nem is szólva természeti szépségeinkről (Strázsahegy, Kovácspatak, Ákosvilla, Lázkereszt, Dobogókő, Márianosztra, Visegrád), melyeket ő annyiszor bejárt. Itteni működésének emlékei figyelmeztetnek erre is, arra is, A magyar katholicizmus megújhodása nemcsak lelkéhez nőtt szárnyalás, hanem határozott közéleti munkaköre volt. Ezt a keresz tény közélet megújhodást főkép három alkotástól tette függővé. Elsősorban a modern keresztény szociális mozgalmaktól. A szegény néposztállyal, a munkássággal közvetlenül érintkezett. Az elsők között ismerte föl Magyarországon azt a történeti hivatást s társadalmi szükségességet, mely sok csattal köti az Egyházat a munkáskérdéshez, és ezzel a városi ipari munkásság keresztény alapon álló megszervezéséhez. XIII. Leo pápa az ő 1891-iki „Rerum Novarum" híres körlevelében a munkáskérdés megszervezését tartja a keresztény társadalmi kérdés sarkpontjának. Azért sürgette a papságnak a munkássággal való foglalkozását. Prohászka Ottokár, a nagy szociális pápa hitvalló megértőjeként ennek volt az egész országban ébresztője, írásaiban s beszédeiben is. Hisz a pápai körlevél nemcsak szózat volt, hanem rámutatott az eszközökre, a módozatokra is, ahogy a munkáskérdést megoldani kell. Sőt utalt az önálló, a keresztény szocialisták erőiket egyesítő önálló szervezkedésre is. És ha XIII. Leóra hallgatnak Európa államai és így Magyarország, és ha nem kicsinyeltük volna le a szocializmust, ma már sokkal nagyobb lenne a keresztény szocializmus hatalma s kihatása. Sőt a szociáldemokrácia is vesztett volna erejéből s tartózkodóbb lenne. Prohászka ennek gyak-