Esztergom és Vidéke, 1929

1929-07-11 / 51.szám

ZTőEÚŰIÍ Ötvenedik évfolyam, 51. szám Keresztény politikai és társadalmi lap Csütörtök, 1929 július 11 Szerk. és kiadóhivatal: Simor-utca 18—20., Megjelenik kétszer hetenkint. Előfizetésiára: egy hóra 1"20P. Csütörtöki szám 10, vasárnap 20 fillér Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. — Laptulajdonos és felelős szerkesztő: LAISZKY KÁZMÉR. Gyűlések a vármegyeházán. Beosztották a törvényhatósági bizottságokat választó kerületeket. — Megválasztották az örökös tagokat. — Elutasították a ta­nítóválasztás ellen beadott fellebbezést. Törvényhatósági bizottsági közgyűlés. • Az 1929. évi XXX. tc. életbe­lépésével szükségessé vált a törvény­hatósági bizottsági tagokat választó kerületek új beosztásának megálla­pítása, amire az alispán f. évi július 9-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze. A közgyűlés megnyitása és parentálás. Baráti dr. Huszár Aladár főispán rövid üdvözlés után megnyitotta a rendkívüli közgyűlést. Ünnepélyes keretek között és hangon parentálta el Andrássy Gyula gróf államférfit, kiemelté államférfiúi nagyságát és ámbár politikai sikereit mindig az események, melyek erősebbek vol­tak nála — ellensúlyozták, el kell ismerni, hogy mindnyájan érezzük most, amikor már nincs, hogy mily politikai tudóst vesztett az ország Andrássyban. Emlékét kéri jegyző­könyvben megörökíteni. Walter Gyula dr. c. püspök el­hunytát, mint olyan férfiúét, aki különösen az egyháziak, a kultúra terén volt nagy, mélyen fájlalja a törvényhatóság. Erdemeit szintén jegyzőkönyvben kívánja megörökí­teni. Meleg meghatottsággal emlékezett meg Thaly Ferencről, aki egy volt a vármegyével. Elvesztése szinte pótolhatatlan ürt hagyott maga után a törvényhatóságban. Kiemelte ke­mény, gerinces, magyar, meg nam alkuvó, a szó nemes értelmében vett úri egyéniségét. Szinte könnyekig meghatva adott kifejezést ama fáj­dalmának, hogy nem látja a törvény­hatóság soraiban helyet foglalni. Hogy nagy emléke állandóan a bi­zottság előtt lebegjen, indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy a te­rem részére megfesteti Thaly arc­képét, érdemeit jegyzőkönyvben örö­kíti meg, az 500—500 pengős tanító­jutalmat Thalyról nevezi el és a családnak írásban fejezi ki rész­vétét. Dr. Gróh József mindenben csat­lakozik á főispán parentáló beszéd­jéhez. Kiemeli Thaly közigazgatási egyéniségét és annak ad kifejezést, hogy az életbelépett törvény talán másként alkottatott volna meg, ha Thalyn múlik annak megoldása. Zászlót hajt Andrássy előtt, sajnálja, hogy kibuktatták a parlamentből. A Paár Lajos. Választ 12 rendes és 61A jutalmat az alispán a vármegyei póttagot. tisztviselők jelenlétében, a tanügyi ö- SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törül­• • köző, konyha* és kenyérruha. házi szövött hatóságok meghívásával a vármegye­házán fogja az illetőknek átadni. Egyoldalú vita. A kir. tanfelügyelő fellebbezése adott okot egy hosszabb egyoldalú vitára. Azért jelezzük egyoldalú vi­tának, mert a felebbezést senki sem védte, csak mindenki támadta. Sághy Imre dr., kir. tanfelügyelő ugyanis megfelebbezte Esztergom város közs. iskolaszékének június 5 én történt tanítói választását, illetve az egyik tanító megválasztatását. A fellebbezést Marton József kir. segéd tanfelügy elő ismertette, mint előadó A felebbezós tulajdonkópen a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterhez szól és többek között kifogásolja, hogy az egyik tanítót, akit a választást vezető kir. tanfel­ügyelő elnök nem ajánlott, az iskola­szék megválasztott. (Az illető 28 szavazatból 23 szavazatot kapott.) Kifogásolja továbbá, hogy nem az elnök kézjegyével ellátott szavazó­lapokon is történt szavazás (?). A fellebbezés szerint az iskolaszéki jegyző nem kellőképen ismertette a pályázókat. Kéri a választás meg­semmisítését. Eh-. Fehér Gyula álláspontja a fel­lebbezéssel szemben az volt, hogy a közigazgatási bizottság, mint sza­bályszerű választást hagyja jóvá ós mivel államsegélyről van szó, ter­jessze fel a miniszterhez legfőbb jó­váhagyás és az államsegély kiuta lása céljából. Szerinte sem a kéz­jeggyel ellátott szavazólap, sem pe­dig az ajánlás nem fontos, ami az eddigi gyakorlatban soha mint gátló ok elő nem fordult. Ami a legjobb oklevelet illeti, az még az életben soha sem jelentette azt, hogy az il­lető az életben kitűnő tanító is egyszersmind. Mátéffy Viktor szintén érdembeli döntést ajánl, mert a választás sza­bályszerint ejtetett meg, amit legjob­ban bizonyít az, hogy a*, elnöklő tanfelügyelő megválasztott tanítónak jelentette ki mind a kettőt. Kicsi­nyes kifogásnak tartja a kézjeggyel ellátott szavazólapok mellőzését, mert hisz az elnöklő tanfelügyelő bontotta azokat fel és kifogást nem emelt az ellen. Az ajánlás sem bir döntő befolyással a választásra, mert ak­kor nem választás, hanem kineve­zés volna. Felolvassa az idevágó utasításokat és mert minősítési táb­lázatokat állított össze a pályázó ta­nítókról, amit előzőleg minden isko­laszéki tag kézhez vett s mert az előbbi választás alkalmával az újból való ismertetést maga a tanfelügyelő is feleslegesnek tartott éppen a ki­osztott minősítési táblázat miatt, kéri a közigazgatási bizottságot, hagyja jóvá a választást. Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) Tele­fonszám 135. Házi ken­der szövésre elfogadtatik jövőben ne csak haláluk után, ha­nem életükben is becsülje meg a nemzet azokat, akik érte dolgoznak. Az új választókerületek beosztása s az örökös tagok megválasztása. A törvényben biztosított jogánál fogva úgy a főispán, mint az alis­pán bizottságot jelölt ki az örökös törvényhatósági tagok jelölésére. A bizottság rövid értekezletre vonult vissza, majd örökös tagokul aján­lotta : Serédi Jusztinián dr. herceg­prímást, Fehér Gyula dr. prelátus­kanonokot, Lézert Kálmán gazdasági főtanácsost, Eszterházy Móric gróf, volt miniszterelnök és Löke Károly ker. ref.. esperest. A törvényhatósági bizottság egy­hangú lelkesedéssel választotta meg a jelölteket. Fehér Gyula dr., miután a főis­pán melegen üdvözölte az örökös tagokat, hálásan köszönte meg ama bizalmat ós megbecsülést, amely érte a megválasztottakat. Továbbra is kéri a tapasztalt bizalmat társai nevében is. Az új választókerületek következő­képen alakíttattak meg; 1. Nyerqesújfolu központtal : Bajna, Bajót, Epöl, Kirva, Lábatlan, Mogyorósbánya, Nagysáp, Piszke, Sárisáp, Süttő és Úny. Választási elnök Sziklay Kálmán, helyettese Riedl János. Választ 8 rendes ós 4 póttagot. 2. Dorog központtal: Csév, Csol­nok, Dág, Dömös, Kesztölc, Leány­vár, Pilismarót, Pilisszentlélek, Tát és Tokod. Választási elnök Schmidt Sándor, helyettese dr. Trinkl Kál­mán. Választ 8 rendes és 4 pótta­got. 3. Nagyigmdnd központtal: Bo­na, Császár, Kocs és Tárkány. Vá­lasztási elnök dr. Both Kornél, he­lyettese Belcsák Sándor. Választ 8 rendes és 4 póttagot. 4. Acs központtal : Mocsa és Szőny. Választási elnök Kelemen Béla, helyettese Németh István. Vá­laszt 8 rendes és 4 póttagot. 5. Kisbér központtal: Ászár, Ba­kod, Csép, Dad, Ete, Komlód, Szak, Szende és Vórteskethely. Választási elnök Thaly Dezső, helyettese dr. Nagy Antal. Választ 8 rendes és 4 póttagot. 6. Tata központtal: Agostyán, Baj, Dunaszentmiklós, Szomód, Tó­város és Vértesszőllős. Választási el-1 Sztankovics Lajos alsógallai rk. és nök dr. Garzuly József, helyettese | Horváth Ignác agostyáni rk. tanító. 7. Tarján központtal: Dunaal­más, Gyermely, Héreg, Kecskéd, Naszály, Neszmély, Oroszlán, Szo­mor, Tar dos, Vórtessomló és Vór­testolna. Választási elnök Köry Jó­zsef, helyettese Bese Lajos. Választ 10 rendes és 4 póttagot. 8. Bánhida központtal: Alsó­galla, Felsőgalla, Környe, Tatabánya és Várgesztes. Választási elnök Reh­ling Kornél, hely ettese Grósz István. Választ 8 rendes és 4 póttagot. 9. Esztergom L, IL, V., VI, és VII. kerület. Választási elnök dr. Kő­míves László, helyettese Toldy Já­nos. Választ 4 rendes és 2 póttagot. 10. Esztergom III. és IV. kerü­let. Választási elnök dr. Mike Lajos, helyettese Hermann Lajos. Választ 6 rendes és 3 póttagot. 11. Komárom, Választási elnök Pungor Lajos, helyettese Keleti Jó­zsef. Választ 4 rendes és 2 póttagot. Az egyesített vármegye 11 vá­lasztó kerületben 84 rendes és 42 pót törvényhatósági bizottsági tagot választ. Végül megállapítást nyert az egyes vármegyei tisztviselők személyi pót­lék- részesedése az új törvény intéz­kedése szerint. Közigazgatási bizottság ülése. A törvényhatósági bizottság rend­kívüli közgyűlése után, rendes havi ülésre ült össze a közigazgatási bizottság ugyancsak a főispán el­nöklete alatt. Baráti Huszár Aladár dr. főispán örömmel üdvözölte Fehér Gyula dr. prelátus-kanonok, bizottsági tagot a II. osztályú polgári éremmel való kitüntetése alkalmával, amit a kitün­tetett meghatva köszönt meg. Az elnöklő főispán bejelenti, hogy az új törvény szerint a közigazga­tási bizottság mint fellebbviteli fórum megszűnt ós csak bizonyos körben marad meg. Felveti annak célszerű­ségét, hogy a vármegyei kisgyűlés egy és ugyanazon napon tartassék meg mint a közigazgatási bizottsági ülés, ami el is fogadtatott. Az alispáni jelentéssel kapcsolat­ban sürgeti a fegyelmi ügyek gyor­sabb lefolytatását. Tanitók jutalmazása A tanfelügyelőségi jelentésben fog­lalt két tanító jutalmazása tárgyal­tatott. Kiváló taneredmény eléréséért Thaly Ferencről elnevezett 500— 500 pengős jutalomban részesül Pelczmann Lászlónál legjutányosabban beszerezhető

Next

/
Oldalképek
Tartalom