Esztergom és Vidéke, 1929

1929-01-01 / 1.szám

A mi ötven évünk. Irta: SZVOBODA ROMÁN. Az „Esztergom és Vidéke" 1929. évi első, mai számával lép be megjelenésének jubiláris: ötvenedik évfolyamába. A véges emberi elmével fel nem mérhető örök Idő óramutatóján az ötven év alig egy másodpercnyi megmozdulás — és mégis ez az ötven esztendő, mely száguldó orkánok s pusztító tornádók erejével rohant tova az emberiség feje fölött, évezredek fájdalmát, bánatát, megpróbáltatását s mérhetetlen idők történelmi eseményeit sűrítette össze egy emberélet, egy emberöltő rövid jelenévé, tegnapról mára forduló sötét éjfélévé. Ezt az ötven évet, — melyet mi: újságírók — mint a mindenkori ma történetírói az újság rövid soraiban feljegyeztünk, s az újságolvasók, mint ennek a történelmi időknek szenvedő objektumai a kultúrember mohóságával magukba szívtak s megemésztettek, — nem lehet és nem szabad az emberi sors megszokott mérőlécén lemérni, mert az a generáció, mely ezt az ötven évet, ebből az ötvenből azt a tizennégy évet Princip revolvergolyójától máig végigélte, többet élt, mint a muzeumok pergamentté aszott múmiáinak koponyaüregéből elköltözött s a végtelen világűr valamelyik bolygóján rohanó élő gondolat: az évezredek vándorló lelke . . . Ehhez a végtelen röptű örök gondolathoz, mint a tejút csillagmilliárdjai, szövődnek hozzá a földi évek, korszakok, történelmi korok időatomjai, mint a földi ember véges eszméit, apró történetkéit, kicsinyes gondjait s hívságos terveit hordozó aszteroidok. Ezek azok a huszonöt, ötven évek, azok a jubileumok s centenáriumok, melyek a véges emberi életben egy-egy pillanatnyi megállást — de nem pihenést — jelentenek a gondolat végtelen röptű pályáján, vagy mondjuk így: az ember sorsát intéző örök Isten kezében, hogy időt s alkalmat engedjenek a további elgondolásra . . . így állunk meg itt mi is az ötvenedik év küszöbén, hogy visszapillantsunk és előre nézve, rögtön tovább is induljunk kimért utainkon. A múltra való visszapillantásból okulást és tanulságot meríteni a jövőre: erőforrás és energiabázis a közéleti munka javára. Ez az erőforrás, a multak tapasztalata határozta meg mindig a lefolyt 49 év alatt lapunk követendő irányát, elveit, munkakörét s céljait. Egy lapnak az irányát, közéleti felfogását nem irányíthatják változó politikai áramlatok, társadalmi alakulatok, egyes emberek vagy csoportok érdekei, ha a lap a közönség számára készül, mert hisz a közönség szóban benne foglaltatik a köz érdekeltsége, a tisztes közélet érdeke, a közjó szolgálata. A lap sohasem a laptulajdonosé, hanem az olvasóközönségé, mely azt fenntartja. A közérdek szolgálata tehát az olvasóközönség érdekeinek szolgálatát jelenti úgy a lap szerkesztése, mint egyéb egyéni közszolgálat, vagy közszereplés terén. Hogy ezt a feladatát becsületesen teljesíthesse, hogy ezt az irányelvet híven követhesse, lapunk iparkodott a minden idők jelenének őszinte, nyíltszívű krónikása lenni s talán ennek köszönheti a vidéki lapok életében oly ritka tényt, hogy az ötven év határkövénél visszapillantva, bátran megállapíthatjuk, hogy az ,,Esztergom és Vidéké"-t Esztergom városának és vidékének olvasóközönsége minden időben becsületes barátjának tekintette s annak is tartotta. j Azt a becsületes törekvésünket, hogy lapunk, fennállásának hosszú ideje alatt mindig Esztergom városnak és vidékének kulturális és gazdasági fejlődését, minden téren való előhaladását, a tisztes társadalmi felfogás őrzését s a régi elődök tisztes tradícióinak fenntartását s tiszteletét szolgálta önzetlen és anyagi érdekektől mentes munkásságával, hogy őrt állott az egyéni és családi becsület s a józan polgári erények és erkölcsök kapujánál, minden okmánynál hívebben dokumentálják lapunkban a hosszú idő alatt megjelent cikkeink, melyeknek mindenkor nívós és tárgyilagos hangját az ország legelőkelőbb publicisztáinak sok-sok elismerő levele, kritikája is készségesen elismeri. De előttünk — s ebbe belefoglalom a lap alapítóját, hat gazdáját, hét kiadóját, sok szerkesztőjét s tömérdek munkatársát, — mindig csak egy gondolat lebegett a lap szerkesztésekor : olyan újságot adni Esztergom és vidéke olvasóközönségének kezébe, melyet mindenkor és mindenki türelemmel, jóakarattal s baráti érzéssel olvas át. Lapunk a tisztes polgárság s az istenfélelemben s az erkölcsös felfogásban élő család lapja volt még akkor is, mikor előttünk idegen és bűnös kezek fojtogatását éreztük létünk, existenciánk, jövőnk fölött. Ezért birtuk megélni ezt a jubiláris évfordulót, melyen mély hálával és szeretettel gondolunk mindazokra, — a lap olvasóira és munkatársaira, — kik magukat a lap mindenkori szerkesztőségének felfogásával azonosítva, jóakaratú támogatásukkal elősegítgtték a lap tisztes irányának fenntartását, céljainak s törekvéseinek érvényesülését. Hogy ez az ötven esztendő, — az örök idő óramutatóján alig lemérhető parányi megmozdulás, — mégis mennyi jó szándékon, eseményen, törekvésen épült fel, azt jelen cikkünk keretében csak nagyon rövid, mozaikszerű beállítással tudjuk s akarjuk bizonyítani, hogy lássa olvasóközönségünk, hogy egy város s egy lap életében mégis milyen hosszú idő ötven esztendő különösen akkor, ha a békés idők csendjébe még a mindnyájunk szeme előtt lefolyt világháború is beledob világfelforgató eseményeket ... Azelőtt egy mindent átölelő fogalom volt a „Kárpátoktól az Adriáig" s ma Esztergom, mely valamikor az ország szive, központja, egy kisebb világnak a közepe volt, alig száz lépésnyire fekszik az ország határától . . . . De az ötven esztendő a múlté, csali a jövő a miénk. Mikor ez ötven esztendőre rátesszük a kriptakövet, új kapukat nyitunk a jövő, a magyar jövő s Esztergom jövője számára. Ez a kapu nagy és nehéz alkotmány. Ennek kinyitásában közre kell működnie mindenkinek, ki szereti hazáját és szereti városát. .. Midőn tehát rövid visszapillantásban összeállítjuk azokat a fontosabb eseményeket, melyek városunk és vidékének közönségét érdekelvén, lapunk krónikájában ott találhatók ez eseményekről szóló megemlékezések között, bíztatásul, buzdításul, bátorításul adjuk e történelmi csokrot a jövő munkatársai s olvasóközönségünk számára. * * * Az „Esztergom és Vidéke" 1879 június elsején indult meg (így tehát tulajdonképen már 1928 június 1-én lépett ötvenedik évfolyamába) s első kiadója Mellinger (Medvéi) Rezső kereskedő, megalapítója s első szerkesztője dr. Kőrösy László esztergomi reáliskolai tanár, országos nevű író volt. A lap első példányát egy budapesti nyomda szállította s az első számokat valami Sarkadi István nevű veterán vándor újságíró állította Össze. A lap már az első évfolyamban buzgón foglalkozott aktuális (még most ötven év után is aktuális) várospolitikai kérdésekkel, mint a városrészek egyesülése, a vasút, a vágóhíd, a városi könyvtár, a Kis-Duna szabályozása, a főgimnázium és a kaszárnya új középületeinek ügyével és lelkesen támogatta sétahelyszépítő egyesületünk, műkedvelő társulatunk és borászatunk fellendítését. Első munkatársaink voltak Hütt Árpád, Szölgyémy Ferenc, Hevesi József, Földváry István, Pósa Lajos, Lévay Sándor. Az első évfolyam közli Palkovics Károly polgármester, gróf Forgách Ágoston, Frey Vilmos, Majer István és Szilágyi Dezső egyetemi tanár, későbbi igazságügyminiszter arcképét, valamint az épülő új főgimnázium képét. 1880- ban Horánszky Nándor írja az újévi vezércikket. Országos hírű Dalárdánkról, Pór Antal belvárosi plébánosnak és országgyűlési képviselőnek pozsonyi kanonokká történt kinevezéséről, gróf Csáky Károlynak belvárosi plébánossá történt megválasztásáról szólnak a lap cikkei, majd dr. Berényi Gyula orvos az esztergomi hévizes forrásokról ír igen értékes cikket, dr. Tergina Gyula pedig Esztergom régészeti emlékeiről értekezik. Sólymosi Elek, a Népszínház művésze egy humoros tárcát ír. Ez évben rándulnak ki Esztergomba a budapesti írók és Művészek társasága, vendégszerepel Blaha Lujza, felavatják a főgimnázium középületét s Rumy Károly gazdasági akadémiai, majd jogtudományi professzor síremlékét a szentgyörgymezői temetőben születésének 100.évfordulóján 1880 november 18-án. Gondozza-e vájjon valaki még a neves iró-professzor sírját ? 1881- ben jelenik meg először lapunk szerkesztésében az Esztergomi Naptár. A lapkiadó Mellinger-család ez év márciusában Budapestre költözvén, új kiadótulajdonosunk Berényi Zsigmond, a Buzárovits-nyomda faktora lett. Palkovics Károly lemond polgármesterségéről és Pap János lesz az utóda, ugyancsak a főispánt széktől megválik gróf Forgách Ágoston, kit Mailáth György, az első kinevezett főispán követ e helyen. Ez évben kezdik újjáépíteni az ósdi egyemeletes prímási palotát s ez évben épül fel az Iparbank. Pór Antaltól Horánszky Nándor hódítja el az országgyűlési képviselői mandátumot. Vezércikkeink a városi vízvezeték szükségességéről, a címkórságról (már 50 év előtt is volt?) és Szent István királyunk szoboremléke létesítésének szép tervéről szólnak. Gyakran van szó a Polgári Körről és az Ipartestület létesítéséről. Sebők Zsigmond gyönyörű tárcacikkét közli lapunk. A jellegzetes esztergomi tájszólásról szóló cikkünkkel s néhány mult századbeli színlap közlésével kultúrtörténeti célokat szolgál lapunk. Báró Baldácsi Antal bélai műgyűjtő főúr kastélyának műkincseiről írt cikkünket a nagyobb fővárosi lapok is átvévén, országos műtörténészeink figyelmét és érdeklődését is sikerült felkeltenünk vármegyénk eme nevezetessége iránt. Newyorkból városunknak ott letelepedett fia, Schwarz Gyula küld lapunknak igen érdekes amerikai leveleket. Somogyi Károly esztergomi kanonok értékes, nagy könyvtárát Szeged városának ajándékozza. 1882- ben a közönség érdeklődését városrészeink egyesítésének tervezgetésén kívül az országos antiszemita mozgalom, — melynek vezére Verhovay Gyula fővárosi újságíró volt — köti le, mely fölött városunk lakossága bölcs mérséklettel tér napirendre, sőt országgyűlési képviselőnk: Horánszky Nándor, Verhovayval e mozgalomból kifolyólag párbajt is vívott. Ez évben ünnepelte a nagy Simor János hercegprímás negyedszázados püspöki jubileumát, mely alkalomból dr. Kő-