Esztergom és Vidéke, 1928

1928-01-28 / 9.szám

Áldott, ki az Ur nevében jön ! Ma biborsugarak eleven tüzével lobbant lelkünkbe a rég szomjazott, v-bujdosó öröm. A tépett hazára, a megnyomorult nemzetre boruló vak éjszakába az élet zengő hangján kacagott bele a hajnal pirja. Magyar örömre, magyar hajnalra, piros ünnepre virradtunk ! A magyar Sión ormán, honnét a kereszt fénye beragyogta a hazát, elhunyt nemzeti dicsőség mohlepte omladékain, a romba-roskadt patinás régi kövek között épült hatalmas főszékesegyházban, mely mint Isten fönséget hirdető megkövült magyar ima mered bele a trianoni határba, egy napra visszalopva a szép mult igézetes fényéből néhány sugarat — márványbaldachin alatt egyházfejedelmi bibortrónjára ül új érsek-püspökünk, Magyarország biboros-hercegprimasa, hogy a nemzet kiválóságainak, a minden rendű és rangú hatóságoknak, hivei ezreinek örömujjongása közepett fogadja, csonka egyházmegyéje hűséges papságának ünnepi hódolatát. Ős-Esztergom érseki székének bús árvasága megszűnt. A nagy prímások történelmi nevének dicsfényében ragyogó érsek-hercegprimási székhely új főpapot, a főegyházmegye új fopásztort nyert Serédi Jusztinián kimagasló személyében, a lelkek legfőbb pásztorának, a Szentséges Atyának kitüntető kegyéből. A kinevezésnek szokatlan módja, a pápa Őszentségének szilárd állásfoglalása, a kinevezettnek személye, a karriernek ilyen, a zenitbe szökő ívelése a feszült érdeklődésnek és drámai hatásnak Magyarországon eleddig ismeretlen fokát és terjedelmét váltotta ki. Nem lehet megállapítani a hatásnak intenzitását és kiterjedtségét, amellyel kineveztetése mozgásba hozta a lelkeket, de megállapítható, hogy a sajtó, a papság és a vüágí intelligencia, a hatóságok és a köznép eddig még soha sem tapasztalt rokonszenvvel és örömmel fogadták a kinevezés hírét. Nehéz volna felsorolni az összes hatóerőket, melyek ezt a felfokozott lelkesedést kiváltották, de egyet lehetetlen le nem szögeznünk, hogy Róma határozott és kitartó állásfoglalása kezdettől íogva rokonszenves volt s a kinevezés tényét, mint katholikus diadalt könyvelte el a közvélemény. A hercegprimási szék betöltése, mint eminenter katholikus ügy mélyült el; s a Szentatya iránti hűség, az elhatározása előtti tiszteletteljes meghódolás, a döntésen érzett öröm, mint az új magyar katholicizmus felbecsülhetetlen értékű erkölcsi ereje nyilvánult meg. Serédi Jusztinián kinevezésében a hivek a pápa szándékai szerinti új magyar püspöktipusnak további kialakítását látták meg, amelyet prohászkás, szerzetesszellemű, aszkétikus, apostol-püspöktipusnak nevezhetnénk, amely a mai időknek a szellemiek iránti nagyobb fogékonyságához és demokratikus felfogásához alkalmazkodva nem annyira egyházfejedelmi és főúri hatalmával és fényével, mint inkább lelkiségével, szerzetesi egyszerűségével, tudományával és munkásságával akar hatni, tiszteletet és tekintélyt kiváltani, első, és ii^inyító lenni. Ösztönösen érezte meg mindenki, hogy az, aki egyszerű szerzetesből ilyen szédületes emelkedéssel lesz máról holnapra püspök, érsek, Magyarország hercegprímása, az anyaszentegyház bíborosa, aki azt a kiváltságot is elnyerhette, hogy hamarabb lett kardinális, mint püspök : csak kiváló lehet mint ember és pap egyaránt. Súlyos értékű egyénnek kell lennie annak, akit íiatal kora dacára a vilagegyház íeje, Őszentsége a pápa emel a magyar egyház élére és pedig nem születése, nem rangja, nem nemzetisége, hanem egyes-egyedül 20 évi szakadatlan és eredményekben gazdag munkássága, a nemzetek fölötti világegyházban szerzett érdemei alapján. Fölmagasztalása azonban nem csak örök értékű munkájának megérdemelt jutalmazásáról, hanem a pápa Őszentségének iránta való személyes szeretetéről is beszél. Az a szokatlan melegség, amellyel az ő Benjáminjáról szól, az az atyai mosoly, amelylyel rajta legelteti jóságos tekintetét, a biboros-testületnek vállveregető ölelgetése, mellyel legkedvesebb testvérükké fogadják, a hivatalos és nem-hivatalos Róma öröme, mellyel Don Justinianojukat köszöntik, sejtetni engedikazúj primás személyének értékét s önkéntelenül érezzük, hogy már mi is szeretjük s neki behódolni kívánunk. Személyesen kevesen ismerik őt idehaza, de e keveseknek és a lapoknak közlései alapján egy hódító egyéniségnek, egy magával ragadó emberi jelenségnek vonásaiban jelenik meg előttünk. Veleszületett természetes egyszerűsége, szinte túlzásba menő szerénysége, jóságos szelídsége s mindenki iránti szolgálatkészsége oly ritkaszép emberi és papi erények, amelyekkel a hatalom birtokosait és a nincstelen kis embereket, az előkelőket és a társadalom súlytalan tagjait pillanatok alatt megnyerte magának. Csoda-e hát, ha a Szentatya szembeszökő kegyelmének és Serédi Jusztinián emberi és egyházias erényeinek láttára boldog örömmel állapítjuk meg, hogy a pápa kegyében az irántunk, árva-szegény magyar nemzet iránt való, eléggé fel nem becsülhető szeretete sugárzik felénk s kezéből legkedvesebb fiát, a buzgó fopásztort, és hazafias érzésű magyar embert úgy fogadjuk, mint az egyetlent, a nélkülözhetetlent, az Isten örök tervei szerint szükségképenit, akinek missziója van a magyar egyházhoz és a magyar hazához. - Nagybetegek vagyunk, szent víziók lázában égünk, a jövendölés látnoki fénye lobog a szemünkben, kínba-kővült arcunkon a nagy csodavárás ihlete ül! ... Tőle vár ez a fájdalmában elzsibbadt, veszteségeibe belekábult, vérkönnyeit elsírt nemzet mindent, mindent ! . . . Mérhetetlenül súlyos felada:ok megoldására jön ! „Nemo sumít sibi honorem, sed qui vocatur a Deo, tamquam Aaron". Apostoli küldetéssel jön, hogy hordozza az evangéliumot, hogy a katholikumot, a krisztusi letéteményt hűséggel őrizze, lélekkel hirdesse, az esküvel vállalt megtisztelő, de terhes megbízatást gyakorlatiasan, a felmerülő szükségletekhez alkalmazkodva teljesítse. Apostol lesz, akin megérzik az olaj illata, az evangélium lelke, aki tanításával a világnézeti harcot tovább folytatja, a lelkek válságát megoldja. Apostol lesz, akit hevít a hívek, az emberek iránti jóakaró szeretet, aki lehajol a kicsinyhez, a gyöngéhez, a gyámoltalanhoz, az elesetteket felemeli, a sebzett lelkeket gyógyítja, a könnyet felszárítja, s addig sugároz a testi-lelki szenvedőre jóságot, mig az erőre kap és talpra áll. Apostol lesz, aki a lelki megújhodás munkáját bevégzi, aki a magyar katholikus renaissance fölséges épületét betetőzi, az egyház pozícióját megerősíti, a szociális bajok orvoslását eszközli. Mert ezt a népet, hogy nemzeti feladataira ráképesüljön, előbb hitében erőssé, erkölcseiben krisztusivá kell tenni. Bízva-bízunk, hogy sikerülni fog neki, mert programmjának csak egyet vall: a lankadatlan munkát. S ő tudja már, hogy neki az apostoli munka lázában kell iz'zania, a jóság hűséges szolgálatában égnie, sőt talán elégnie testvéreiért, de vállalja. És kell, hogy érezze küldetését a nemzethez is. Tudomására kell jutnia, hogy a magyarság benne látja legtermészetesebb vezérét, akitől csodaváró reménnyel várja az új rend születését, az új idő, szebb jövő hajnalrakelését. Letörtségünk gyásznapjaiban jön a szörnyűségesen megcsonkított, vérző hazába, a pusztuló nemzethez. Akkor jön, amikor a kétségbeejtő nyomor minden örömrózsát lesorvasztott az arcokról, mikor a forradalmak lávája itt-ott még íelizzik, amikor a lelkek mélyén feszülő elégedetlenség hallható moraj-' jal zúg fel... Akkor jön, amikor a Kis-Magyarországnak kiskirálya van, amikor ősi alkotmányos életünknek a nemzettel egyenlő súlyú és jelentőségű tényezője, a korona nem fejtheti ki a nemzet javára áldásos működését. Mi természetesebb, mint hogy agyongyötört, az advent ködében ülő, minden . reményében csalódott magyar lelkünkből felfakad a csak pszihikailag megmagyarázható vágy: vajha ő volna a magyar jövőnek Istentől küldött embere, aki befelé vezéri hangon hirdeti a békét és egyet-