Esztergom és Vidéke, 1928
1928-09-30 / 78.szám
érdemlik, hogy minden erőnkkel melléjük álljunk. Miskolcon egy hónap alatt több fizetésképtelenség volt, mint Esztergomban a háború befejezése óta. A mi kereskedőink ideális pontossággal tesznek eleget fizetési kötelezettségüknek. Ezt a készséget méltányolni kell 1 »I ÜSS——— IMIT j EGYRŐL-MÁSRÓL | Rege a tagsági dijakról. Az ember társas lény — mondta egyszer valahol egy okos ember és azóta szociológiai értekezésekből, katedrákról, kézikönyvekből mindenütt felénk ásit ez a mondat „Az ember társaságot kivánó ösztönénél fogva keresi az egyesülést, a korporációkat — monda a második tantétel. S az emberek — nemcsak azért is, hogy ellenkezésbe ne jussanak a tantételekkel — államokat, községeket, egyesületeket csinálnak. ős ösztönök hajtják egymáshoz a társaságot kivánó embert. De az egyesületekbe nemcsak ezért lépnek, hanem hivatalfőnököm tiszteletbeli alelnöke a „Kékfrakkosok Kaláber Egyesületének" ildomos tehát, hogy én is a tagok között legyek. Divatos a sport, társaságokban félórákig elbeszélnek egy egy mérkőzés vitatható offszájd-góljáról. Ugy a sikkes, ha mérkőzésekre jár az ember, ekkor meg feltétlenül be kell iratkozni valamelyik sportegyesületbe, hogy drukkolni lehessen. Tagja leszek tehát a Bunyó S.C.-nek. Nem akartam B listára jutni aláirtam egy konstruktiv politikai párt belépési nyilatkozatát, rádiót vettem hát tagja lettem a rádióegyletnek, gimnazista koromban félévig hegedültem, most tehát belekényszerítenek egy zeneegyletbe, fiam középiskolás azért az iskolai segítőegyesületet is boldogítom. Tagsági dijakkal támogatom a csecsemőegyletet, a temetkezési társulatot. Feleségem olvasni akart, be kell lépni egy kölcsönkönyvtárba, stb., stb. S az egyesületek nem ingyenesek. Mérsékelt tagdijak csábítják a társat kereső ösztönnel terhelt embert. A mérsékelt tagdijak — 15-20 egyesületnek tagja lévén — azután csillagászati számokat adnak. És elsején kezdődik a nagy felvonás. Szikár és alacsony, sápadt és rézvörös arcú, de egyformán kopott bekecsbe öltözött tagdíj beszedők egyforma nagy bankótárcával felszerelve, ugyanazon a zord hangon szólítanak fel a fizetésre. S én fizetek, mint a köles az ördög akárhová tegye az ember társat kereső ösztöneit. j HÍREK j Kérelem. A Szenttamás hegyi városrész útrendezése körül elismerésre s minden tiszteletre méltó áldozatkész mozgalmat és buzgó munkásságot indított vitéz Szivós-Waldvogel József ny. tábornok. Nem sajnált fáradságot, áldozatot s küzdelmet, hogy S2Ívós kitartással, eme legmostohábban kezelt s leszólt városnegyed hegytetejének rendezését a lehetőség szerint vonzóvá tegye. Munkájának méltó társa dr. Perger Kálmán rendőrfőtanácsos volt. Aki mint a helyi „Szépítő Egyesület" elnöke, hozzáértő érzékkel és szakértelemmel a város befásítása és a sétányok létesítése körül szintén nagy érdemeket szerzett Szenttamás enemű rendezésében is. Kedves kötelességet teljesítek, midőn ezért a nevezett uraknak úgy a plébánia, mint a szenttamási hívek hálás köszönetét tolmácsolom. Szenttamás hegyének koronája, a több mint 105 éves kálvária, a Fájdalmas Anya tiszteletére épült Benyóvszky-féle kápolnával. Plébánosságom alatt 1913 ban már egyszer restaurálva lettek. A kommün alatt rongálmányok érték egyik-másik stációt. A restauráció alatt határoztál,) el, hogy 1914-ben a fatorony helyett, szilárd anyagból, téglából épülő kápolna-torony megépítése iránt mozgalmat indítok. A tervezet is meg lett. De a hirtelen közbejött háború s az azt követő nehéz esztendők szándékomat meghiúsították. Szenttamás-hegy rendezése most ismét időszerűvé tette korábbi tervem megvalósítását. A torony gyönge állapota is változást kíván. Ennek keresztülvitelére fordulok megértő, kegyes támogatásért a városhoz s annak közönségéhez. Kérem segítő adományát minden, a város régi emlékének fenntartását szivén viselő léleknek. Az adományokat a vízivárosi plébániára kérem küldeni. Keményfy Kálmán Dániel vízivárosi plébános. Címadományozás. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére dr. Polner Zoltán rendőrtanácsosnak nyugalomb a vonulása alkalmából a rendőrfőtanácsosi címet adományozta. Eljegyzés. Laborczai Vince kesztölczi segédjegyző eljegyezte Szigethy Ilonkát, Szigethy Mihály kesztölci jegyző szép és kedves leányát. Szentferenc-rendiek finnepe. Most ősszel kettős alapon ünnepel a Szent Ferenc rend. Október hó 4- én lesz szent Ferenc szenttéavatásának 700 éves évfordulója és Kina első érseki helynök e halálának Fratris Joannis a Monte Corvino 600 éves évfordulója. Ez alkalommal őszentsége XI. Pius pápa gyönyörű körlevélben egyrészt kiemeli boldog Corvino Jánosnak a kínaiak megtérítése körül kifejtett érdemeit, másrészt buzdítja a Rend tagjait hasonló missiós apostoli munkára. Az esztergomi szentferencren di templomban tartandó ájtatosságok sorrendje ezalkalommal a következő: Október hó 3 án este 5 órakor szentbeszéd, utána a Szent Ferencz oltáránál ájtatosság. Október hó 4 én délelőtt 9 órakor (Szent Ferenc Ünnepén) szent beszéd, utána pontifikális szentséges nagymise. Este 5 órakor szent beszéd, utána szentse ges litánia olvasóval. Október hó 5- én 'délelőtt 9 órakor szentséges mise. Este 5 órakor szent beszéd szentséges litánia Te Deummal. Szónokok: Október hó 3-án este és 4-én délélőtt: KŐszeghy Antal plébános. Október hó 4 én este: dr. Tóth Kálmán theológiai tanár. Október hó 5-én este; Mihalovich Zsigmond plébános. Halálozás. Korzinek Bözsike f. hó 25 én életének 27 ik évéban hoszszas betegeskedés után elhunyt. A Kolos Kórház kibővítésének ügyében Mátéffy Viktor kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő, prépost-plébános, dr. Gönczy Bála egészségügyi főtanácsos, kórházigazgató és dr. Antony Béla polgármester pénteken a népjóléti miniszternél jártak. Népjóléti miniszter elfoglaltsága miatt az államtitkárral tárgyaltak s minden tekintetben a legmesszebbmenő támogatást érték el. Adományok a Vaszary-képre. Az Esztergomi Polgári Egyesület által indított Vaszary-kóp akcióra eddig a következő adományok érkeztek be: Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank 20, dr. Berényi Zoltán 5, Miller Gyula 5, dr. Rudolf Béla 5, Jaksics Aladár 5, Magos Sándor 3, Jedlicska István 5, Esztergomi Takarékpénztár 50, O. F. 3, T. I. 3, B. E. 3, Fekete Árpád 3, Kerschbaummayer Károly 10, Einczinger Ferenc 5, Esztergomi Takarékpénztár 40, Rudolf István 5, dr. Rudolf István 5, dr. Wíplinger Ödön 3, Brenner József 3, dr. Etter Jenő 3, dr. Mattyasóvszky Béla 5, V. I. 3, Nelhiebel József 3, Nelhiebel Antal 3, dr. Kubovics Ignác 3, Lintner Kálmán 3, Kicsindi Géza 2, Petz Testvérek 5, Mayer János 5, Walter Béla 2, Philipp Komád 5, dr. Berényi Zsigmond 3, Nemzeti Hitelintézet Rt. 10 P. Adományok a fenti célra szerkesztőségünkbe és Kuthy Sándor üzletébe küldhetők. Kolompár cigányzenekara búcsúzik Esztergomtól. Kolompár Laci közkedvelt fővárosi cigányzenekara, mely a Szent István Fürdő Szállodában játszott állandóan, ismét visszatér a fővárosba. Hogy az esztergomi közönségtől elbúcsúzzék, f. hó 30 án, vasárnap hangversenyt rendez a Fürdő Szállodában, melyre mindenkit szeretettel meghiv. Munkásszervezkedés nemzeti alapon. Nyergesújfalu és Piszke után f. hó 23-án megalakult Lábatlanon is a Nemzeti Demokrata Munkások Szervezete. Az alakuló gyűlésen Tóth Géza, a nyergesújfalui csoport elnöke ismertette a szervezet célját és az alapszabályokat, mely után megválasztották a helyi vezetőséget. Országos leventeverseny. F. hó 29-én és a következő napokon lesz megtartva az első országos leventeverseny Budapesten a következő sorrenddel: szept. 29-én és 30-án úszás a Császár-fürdő fedett uszodájában. Okt. 3., 4. ős 5-én céllövés a marcibányi lőtéren. Okt. 6-án öszszetett vegyes stafétaverseny a nagyrákosi réten. Okt. 6 án kerékpárverseny Vármező—Páty — Piliscsaba — Hűvösvölgy útvonalon. Okt. 7-én sportünnepély és atlétika a millenáris sporttelepen. Engedély meghosszabbítás. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter a helybeli Ujjady— Star autóbuszüzem járlati engedélyét a vasútállomáshoz és vissza 105.688—928. sz. végzésével ujabb 3 évre meghoszszabbí tóttá. Szüreti mulatság Pilismaróton. A pilismaróti ifjúság f. hó 23-án jól sikerült szüreti mulatságot rendezett s a szépségversenyen 73 szavazattal Raáb Matiska lett a győztes. A Városi Zeneiskolába október hónaptól is lehet még beiratkozni. Beiratási díj 10 P. Tandíjak havi 5, 10, 12, 15 pengő. Főtanszakok: zeneszerzés, összhangzattan, magánének, zongora és hegedű. Beiratás mindennap d. u. 4—6 ig a Városi Zeneiskolában, Német-utca 24., az új Legényegylet mellett. íróasztala kellemes és elegáns lesz, ha azt a sima és mosható lemezújdonsággal borítja be. Kapható Tábor Sz. utóda Müller I. könyves papírkereskedésében. Esztergom, Kossuth L.-utca 20. Szüreti mulatság. Az Esztergomi Kath. Legényegylet őszes termeiben tánccal egybekötött műsoros szüreti mulatságot rendez f. október 7-én, vasárnap este 8 órai kezdettel. Ez alkalommal három vígjátékot adnak elő és pedig: „A pulyka", „Rajtarajta" és „Göre Gábor biró úr fürdőÚti tapasztalattyai" cimmel. Az egyleti dalárda 5 énekszámmal szerepel Ammer József karnagy vezetése mellett. Belépődíj: személyjegy T50 P, családjegy (3 személyre) 3'20 P. A mulatság iránt — amelyre a meghívók már szétküldettek — igen nagy érdeklődés mutatkozik, ami érthető is, mert az egylet derék műkedvelő gárdája mindig kitett magáért s reméljük ezúttal is megállja helyét. Aki tévedésből meghívót nem kapott s arra igényt tart, forduljon az egylet titkári hivatalához vasárnap d. e. 10—11 óráig. Fontos Összeírás. A mezőgazdasági és ipari öregség és rokkantsági biztosítás ügyében szociális törvényjavaslat elkészítése van tervbe véve. Eme rendkívül fontos törvényjavaslat előmunkálatai f. évi október hó 1-ón kezdődnek. Városi alkalmazottak fognak házról házra járni és összeírják az érdekelteket. Mindenkinek érdekében áll, sőt kötelessége, hogy pontos adatokkal szolgáljon az összeíróknak. A Máv. Nyugdijasok Koszorú és Gyámolító Egyesülete ma, vasárnap d. u. 4 órakor a Kanyicskaféle vendéglőben rendkívüli közgyűlést tart, melyre összes tagjait tisztelettel meghívja az Einökség. Munkaközvetítés. A legutóbbi kimutatás szerint foglalkozást kaphatnak Cyőrben : 1 asztalos, 2 bádogos és szerelő, 1 borbély, 9 cipész és csizmadia, 2 kádár, 3 kárpitos, 1 férfiszabó, 1 szobafestő, 1 szűcs. Továbbá- a katonasághoz keli 20 szabó és 20 cipész. Az érdekeltek bővebb felvilágosítást a győri hatósági munkaközvetítőnél (Vilmos császár-út 2. sz.) nyerhetnek. Alamizsna és olvasó. E kettő aranynál-ezüstnél többet ér a kath. hívőnél, ha azokkal méltón élni tud. A kenyeret osztogató „Páduai Szent Antal Egyesület" tagjai minden kedden a barátok templomában tartatni szokott szentséges misén teljes búcsút nyerhetnek bizonyos feltételek teljesítése mellett. De bőséges áldással jár a belvárosi plébánia-templomban és másutt végzett rózsafüzér-ájtatosság is október havában, ha kiváltságos olvasókkal végzik azt. Ilyenek megszentelésére a Ferencrendi papoknak felhatalmazásuk van. Szívesen megszentelik bárkinek az olvasóját, ha eziránt hozzájuk fordulnak. Tanügy és közigazgatás. Obermüller Ferenc, a főreáliskola igazgatója, mint városi képviselő, felszólalt a városi költségvetés tárgyalása alkalmával az iránt, hogy miért nem részesíti a város azon kedvezményekben a tanszemélyzetet is, mint a közigazgatásiakat. Egy kissé bizony fonák helyzet ez. A tanszemélyzet fizetősének legnagyobb részét az állam viseli, de azért városi tisztviselők. A város polgárságának gyermekeit tanítja a tanszemélyzet, és ezektől vonja meg a segítő jobbot még most is a nagy drágaság idején. A közigazgatási tisztviselők munkájuk nagy részével az államot szolgálják és a város polgárságának pénzéből mégis jut nekik segély. Ez nem igazság, amit a képviselőtestület megfontolás tárgyává tehetne s bízunk benne, hogy meg is teszi. Arany töltőtollak a legjobb minőségben és olcsón kaphatók Müller I. irószerkereskedósében. Kossuth L. utca 20. Jäger féle alsóruhák, női férfi, gyermek kötött kabátok és angol harisnyák Schwachnál. Manikűr 60, ondolálás 80, fejmosás vízondolálással 1*20 Pótersz fodrászüzletében Ferenc József-út 7. Minden vasár és ünnepnap össztánc Magyar Király Mgy* ermepen-