Esztergom és Vidéke, 1928
1928-09-30 / 78.szám
Amerikában van a legtöbb telefon. Érdekes statisztika jelent meg Newyorkban. A kimutatásból kiderült, hogy 1928 január 1-én 18,365.486 telefonállomás működött az EgyesültÁllamok területén. 1927 január 1-én csak 17,574.252 volt a telefonállomások száma. Ezek szerint a világ telefonállomásainak 60 százaléka az Egyesült-Államok területén van. — 1927-ben Európában mindössze 8,080.422 telefonállomás volt. Az Egyesült-Államok területén minden száz emberre 15 3 telefon jut. Európában viszont csak 1*6. Kanadában száz emberre 126 telefon, Üj-Zeelandban 9'5, Dániában 9*2, Svédországban 7*4, Ausztráliában 6*7, Norvégiában 6*3, Németországban 42, Angliában 33, Franciaországban pedig 2. 1926-ban az EgyesültÁllamok egy-egy lakosa 205 telefonbeszélgetést folytatott, ugyanakkor minden francia lakosra 17 telefonbeszélgetés jutott. Ezentúl három tornaóra lesz a középiskolákban. A közoktatásügyi miniszter úr közvetlen fen hatósága alatt álló tantestületben elrendelte, hogy ezentúl hetenként két tornaóra helyett hármat kell tartani. Az egy óra többletet ugy szerzik meg hogy a harmadik tornaóra napján az egyes tanórák nem 50, hanem csak 40 percig fognak "tartani. E rendelet a testnevelés fokozását akarja szolgálni. A testnevelő tanárok az ujabb óráért pótdíjban fognak részesülni. Fiatalkorúak éjjeli munkája egész iparban tilos. A kereskedelmi miniszter újból felhívta az összes ipartestületeket, hogy az éjjeli munkát megtiltó törvényt az ipar minden ágában a legszigorúbban tartsák meg és ellenőrizzék. A miniszter a 18 éven aluli férfimunkásoknak és nőmunkásoknak az éjjeli munkát azzal az indoklással tiltja el rendeletében, hogy a munkásnak legalább hét órai éjjeli pihenést kell kadnia. A vasárnapi pihenőre utazó mezőgazdasági munkások is kapnak vasúti kedvezményt. A csoportosan utazó hivatásos mezőgazdasági és szőlőmunkások részére engedélyezett ötvenszázalékos menetkedvezményt az erre vonatkozó szabályok szigorú megtartása mellett abban az esetben is akadálytalanul igénybe vehetik, amikor a vasárnapokon és ünnepnapokon pihenés céljából eredeti lakóhelyükre haza és onnan ismét a munkahelyre utaznak. Cipészek és szabók kerestetnek. A katonasághoz 40 cipész és szabó szükséges. A jelentkezők négy heti kiképzés után hat évre kötik le magukat. Katonai zsoldot és teljes ellátást kapnak. Jelentkezni Győrött lehet, hova a munkakönyv és születési, illetőségi erkölcsi bizonyítvány is elviendő. A családos egyének három családtagig családi pótlékot is kapnak. A kultusz miniszter elrendelte a tüdő vészes tanulók összeírását. A kultuszminiszter az iskolai szanatóriummozgalom megindítása érdekében elrendelte, hogy a tuberkulózisban szenvedő, vagy erre hajlamos tanulóifjúságot számba vegyék. A rendelet egyúttal részletes utasítást tartalmaz a vizsgálat végzését illetően és az állami iskolák mellett felekezeti és magániskolákat is hasonló kimutatás elkészítésére kötelezi, hogy tiszta képe legyen a miniszternek az általános helyzetről és megtehesse a megfelelő intézkedé seket. Ki akar vámőr lenni ? A szombathelyi vámőrkerület legénységi állományában a közeljövőben körülbelül 200 fő hely kerül betöltésre A jelentkezők vigyék magukkal illetőségi bizonyítványukat, erkölcsi, iskolai bizonyítványukat és születési anyakönyvi kivonatot. Felvétetnek azok akik 18 évnél nem fiatalabbak és 25 évnél nem idősebbek és nőtlen vagy gyermektelen családi állapotúak. Bővebb felvilágosítást az illetők Szombathelyen a vámőrkerületi parancsnokságnál kaphatnak. Azokat, akik sürgősen jelentkeznek, jelentkezésüktől számított két hét alatt behívják. A jelentkezések csak pénteki napon történhetnek. A hősi halott hazaszállittása Olaszországból Október havában Olaszországból hősi halottak kedvezményes csoportos hazaszállítását tervezik. Az erre vonatkozó bélyegmentes kérvények a belügyminisztérium III. osztályának háborús veszteségeket ás hadisirokat nyilvántartó csoportjánál (Budapest V., Falk Miksa utca 9. Lipcsei kikészítésű nemes szőrmék beszerezhetők Weisz Mór posztóáruházában Széchenyi tér 15. Olcsóbb mint a fővárosban. Pisztoly és kardpárbaj két pesti primadonna [között. Mi történt Herczeg Ferenccel a Budapesti Hírlaptól a Budapesti Hírlapig. Asta Nielsen ősei Magyarországról vándoroltak ki Dániába. Wekerle Sándor az uj pénzügyminiszter csodálja a magyar szerzőket, de számontartja tantiemjeiket. A pesti guillotine. Gaál Franciska megjavítja a magyar százméteres női rekordot. Az Operaház scenikai főnöke a portugál forradalom miatt nem jöhetett haza Pestre. A jó házassághoz kell-e hozomány? A Szinházi Élet háromezer pengős pályázata. Egyes szám ára 1 pengő negyedévi előfizetési dij 10 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VII. Erzsébet-körut 29 sz. Saját érdekükben felhívjuk azon tisztelt porosszén fogyassztókat, akik még téli fűtő anyaggal ellátva nincsenek hogy téli szükségletüket üzletünkben mielőbb lekössék. A még mindig mérsékelt Őszi árakon Königsrube szenet ujabb bányakötésünk terhére pár napig még fel veszünk; később az őszes szenek már csak a közismert drága téli árakon lesznek beszerezhetők, haazok egyáltalában waggon hiány miatt kaphatók lesznek. Marosi József és Fia vaskereskedők szénosztálya. tó*„Karrier" Ivan Mosjoukine idei eddig megjelent filmjeinek legjobbja, szombati műsora a Kultur Mozgónak. Rendkívül érdekes, mozgalmas és főleg rendezésben csupa meglepetést nyújtó film, amely a közönséget minden jelenetével magával ragadta. A legszebb és legolcsóbb női és lányka őszi és téli kabátok Vermesnél. Amundsen és Malmgreen északi sarki expedíciója. A film izgalmasabb, mint bármely dráma, Láhatjuk rajta Amundsent és Malmgreent, kik azóta a jég és hó világában odavesztek. Ugyanakkor kerül műsorra „Halló Wien" operettfilm is, mely egy ragyogó történetet visz vászonra egy kis államocskáról, ahol a nő viseli a koronát. Legközelebbi szenzációja Dolores Del Rió, ez exotikus szépség idei első filmje „A hold leánya", Ramon No varrónak „Zsarnok" c. izgalmas drámája, Norma Schearer „Ketten a lejtőn" c. világvárosi történet ós végűi Harry Piel idei szenzációs újdonsága „Férfi fééfi ellen." Plissé, guvré szépen, hibátlanul, olcsón csak Keménynél. Megállapítást nyert, hogy a legnemesebb angol szövetekből me lyek női és férfi télikabát, valamint öltöny és kosztümökre alkalmasak, a budapeti minták áraihoz viszonyítva több mint 40 %-ot lehet megtakarítani méterenként Weisz Mór posztóáruházában Széchenyi-tér 15. összehasonlító táblázat a kirakatban is megtekinthető. Hall és Bebe Daniels játsszák és „Az ügyvéd és férje" c. vígjáték, amelyet a színpadról nagyon jól ismer a közönség. őszi szállításra I. a. Wildensteinsegen porosz dió szén s Hindenburg koksz kedvező fizetési feltételek mellett már most megrendelhető Tamás Sándor szállítónál Kossuth Lajos-utca 52. sz. m Az elsodort ember Lujza királynő. Tánckurzus. Tisztelettel tudatom a n. é. közönséggel és volt tanítványaimmal, hogy tánciskolámban (Magyar Király nagytermében) f. hó 30-án este 8 órakor gyakorló össztánccal tánckurzus veszi kezdetét kezdők és haladók részére. Beiratkozni lehet kedden, csütörtökön és vasárnap a tanítási órák alatt. Csoport-tanítás és különórák egész napon át. Szives pártfogást kór Zachey Ilus tánctanárnő. Futballmérkőzés. Ma, vasárnap d. u. 3 órakor barátságos futballmérkőzés lesz az ESC pályán a Dorogi AC és az ESC első csapatai között. „ítél a Dnyeszter I" Olga Csehova és Hans Stüwe nagy világattrakciója az „Üt a boldogság felé" testvérfilmje a Kulturban. Hamerli pécsi svéd, mosó, bőr, hajtó, soffőr-keztyűk Schwachnál. Kultúrmozgó vezetősége mindenkor iparkodott megszerezni közönségének a legújabb íllmdarabokat. A mai rohanva haladó világban, amikor csaknem napról-napra újabb technikai vívmányokkal lepik meg a feltalálók a közönséget, ismét a Kultur Mozgó érdeme, hogy Esztergom mozilátogató közönsége a legújabb csodában gyönyörködhetett A beszélő filmet szerezte meg a Kultur Mozgó, mely ámulatba ejtette a szemlélőket. Női kézimunkák és összes len, pamut, selyem ós gyapjúfonalak Schwachnál. Mindenkit meglep Illés Sándor Széchenyi-téri divatüzletének óriási választékú ősziujdonságokkal felsze reit raktára, ti m. férfi és női szövetek, ruhaselymek és bársonyok, barchet, vászon, kanavász, damaszt ágy- és asztalneműek. Ágyterítők, függönyök és szőnyegek. Posztó, berliner, váll- és fejkendők. Kötött divatmellények, pulóverek, szvetterek, tricok és harisnyák. Szolid és pontos kiszolgálás l Olcsó árak 1 Az elsodort ember Lujza királynő. A „Fekete sejk" 10 felvonásos szaharai történet és a „Halálexpress" egy emberlelkű kutya hőstette 7 fel vonásban, két nagy attrakció kerül szombaton ós vasárnap a Korona Mozgó műsorára. Kedden és szerdán szintén két nagy attrakció lesz mű soron. „Senorita" 9 felvonásos nagy szinmű, melynek főszerepeit James J Gazdasági rész. | Rovatvezető: Kubovich Ignác ny. kasznár. Őszi gabona vetése. A vetés kézzel vflgy sorvetőgéppel eszközölhető. Tekintettel Esztergom város szétszórt és a várostól messzire fekvő szántóföldjeire (4—8 km. a nagyvárosiaknak), meg az odavezető rossz utakra, miáltal a gép kétszer annyit romlik az úton, mint a munkában, végre mivel a legnagyobb gazdának sincsen egy helyen annyi földje, hogy azon egyfolytában géppel félnapnál tovább vethetne : Ennélfogva én Esztergomban a vetőgép beszerzését nem ajánlom, mert a sorvetőgép előnyeit, milyen a vetőmag megtakarítás, a magnak egyenletes elvetése és föld alá való takarása, valamint a szeles időben való tökéletesebb vetés, ellensúlyozható a kis gazdaságokban az egyenletes magházzal biró szántással, a magnak egyenletes széjjelszórásával és annak figyelmes alátakarásával. Franciaországban néhány évvel ezelőtt, amikor a gabonaneműek a kalászukat kihányták, az egész or*szagban vetésszemle történt, mely alkalommal a vetésnek nemcsak a magasságát, hanem a kívánatos egyenletes sűrűségét, meg a szálak fejlettségét is figyelembe vették. A szemle befejezésekor az első díjat a kézi vetésű gabonáknak voltak kénytelenek kiadni. Ebből az következik, hogy a kisgazda, aki a mesterségét jól megtanulta, vagyis aki tudja, hogy mikor és hogyan kell a talaj munkákat végezni és ért minden magnak az egyenletes kézi vetéséhez, meg azok betakarásához, fogassal vagy tüske boronával, annak a vetése épen úgy sikerül, mint azé, aki géppel jól végezte azt, mert az időjárás mindegyiknek egyformán áll a rendelkezésére. Hosszú gyakorlatomban alkalmam volt meggyőződni mindkét vetési mód előnyeiről és hátrányairól. Jóllehet négy darab négy ökör után való nagy vetőgép létezett a vezetésem alatti gazdaságban, mégis valahányszor esős volt az időjárás, hogy az agyagos természetű talajt ne kelljen agyontipratnom a vetőgéppel, meg a gép előtti fogasolással, vagy amikor meg voltam késve a vetési munkálatokkal és mivel jól begyakorolt vetőembereim is voltak, akik a vetést ilyen esetekben, legtöbbnyire saját felügyeletem mellett, mindig kézzel teljesítették. Vetőszántáskor a szántó-vető emberen kivül ajánlatos még egy egyént alkalmazni, aki a netalán előforduló egereket, seprűvel agyonveri, esetleg az eke által felszínre hozott patákat (cserebogár lárvája, vagyis hernyója), meg a sárga szinű drótférget összeszedi vagy agyontiporja, a szántási hibákat felkapálja, a nagyobb hantokat összezúzza. Vetés alkalmával a mag szélén jár és a vetőmagot segíti beleönteni a vetőember vetőruhájába. Végre a vetési munkák befejezése után a lejtős parcellákon az ekével meghúzott vízlevezető barázdákat rendbe segíti hozni és a nagyobb lejtésű oldaibarázdákban vizfogó lyukak készítésénél szintén segédkezik.