Esztergom és Vidéke, 1927

1927-04-17 / 31.szám

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP. . IBBIELEHIK IIIDEI VASÁMAP ÉS OSOTOBTOKOI. Majd! „Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti majd könnyeztek és sírtok, a világ pedig örülni fog. Ti megszomorodtok, de a ti szomorúságtok örömre fordul." „Nektek is most ugyan szomorúságtok van, de ismét meglátlak titeket és örvendeni fog szivetek és örömeteket senki sem veszi el tőletek." . . . Amikor az egész keresztény világ a megölt és eltemetett Igazság feltámadásának ünnepét üli, mi magyarok borús, de már-már derengő lélekkel ülünk le a húsvéti asztalhoz. Sokat szenvedtünk. A mi nagyhetünk századokig tartott. Ostorozóink, megfeszítőink azokból kerültek ki, akiket vódtünk, akikért véreztünk. Nyugati kereszténységért, kultúráért századokon át ömlött a magyar vér és minket mondottak barbároknak. Mi voltunk támaszai, védő pajzsa a félelmetes hatalommá lett osztrák császárságnak s hála fejében hányszor de hányszor próbált megölni, sziklasírba temetni! Feltámadtunk 1 Voltunk és pozíciót vívtunk ki magunknak Európa népei között. Hatalmas ellenségeink nem birtak velünk, de, hogy beteljesedjék felettünk ősi átkunk, meghasonlottunk és önmagunkat győztük le. A véres októberi zivatar és a csatornák minden szennyét felszínre vető márciusi világszabadság vörös rongyai lettek szemfedőink. Amikor már nem sejtettek lelket az ezeréves történelmi életet élt magyar nemzet testében, lepecsételték jsziklasírunkat. Trianon márványfalai között halotti torra ültek össze a nemzetek. Ellenség, volt barát, fegyvertárs, szövetséges, nagy és kicsi népek szerződés alakjában olvasták fel gyászjelentésünket. Nobilisak voltak, még minket is meghívtak halotti torunkra. Kényszerítettek rá, hogy a Duna medencéjébe ásott sírunkra ráhengerítsük a Kárpátok szikláit. Valamint nem lehetett annakidején örökre megölni az Igazságot, úgy nem lehet eltüntetni a föld színéről a magyar nemzetet. Sirunk sziklái nyiladoznak és őrzőink fegyverei tompulnak. Kishitűségünk múlóban van. Délfelől egy vaskezű férfi nyújta felénk jobbját és északon jobbra fordult felőlünk a vélemény. Bethlen István miniszterelnök egyengette a fiumei utat és északon, Hágában Apponyi Albert gróf világba hangzó szavai törtek utat a művelt népek lelkébe. Közvetlen szomszédos ellenségeink, sírőrzőink fogukat vicsorítják ugyan a mi derengő húsvétunkra, de a követ elhengerlőre már „Esztergom és Vidéke" tárcája. Amerre Ő járt Amerre Ő járt, virágok nyíltak, Kiszáradt szemek könnyeket sírtak, Harmattól fénylett a szomjas róna, Illatosabb volt a virág, a rózsa . . . — S te tudsz-é Róla ? t Amerre Ő járt, fogak vacogtak, Kaján irigyek köveket fogtak Véres szemükben harag cikázott, Gyűlölték Őt s az igaz világot . . — S örülsz ha látod ? Amerre Ő járt, sok bűnös lélek Futott Eléje s mondhatta élek . . . Hullott az áldás élőre, holtra, Gazdagra s búban megrobotoltra — S te mégy-e Hozzá földig hajolva ? S amerre O járt, keresztnek útján Feledte minden s ellökte durván , . . Tövisből fontak jelvényt fejére S csorgott a testén, piroslott vére . . . S mi nálad bére ? Hozsannás lelkünk kiáltja esdve : Tekints le, Krisztus, megtört népedre . . . ,Feszítsd meg Őt* már nem mondja többé, Szeretni vágy már Téged örökké . . . — — — Tedd búnk örömmé . . . Keresztfa lett a győzelmi zászló . . . Raji' üdvünk írva, messzire látszó Allelujától hangos a keblünk . . . Saulból újra hívő Pál lettünk . . . — — — Őrködj felettünk ! . . . Schmuck Paskál. Égő áldozat. Ragyogva verte vissza a templom fehér márványa a déli égöv napjának perzselő sugarait. A templom káprázatos fényben ragyogott. Finom, szinte leheletszerű csipkézet futotta be az oszlopok cirádáit. Valóságos remeke az ókor művészetének. A tikkadt, forró levegő megenyhült kissé a hatalmas márványtömbök között, A templom közepén fehér márvány oltáron színaranyból öntve állott Nalatéki isten szobra. Előtte háromlábú márványmedencében tűz égett, — az örök szent tűz. A templom bejárata előtt pedig a szent parázs izzott az áldozati oltáron, hol a papok a nép ajándékait mutatták be istenüknek. A templom előtt izzott az áldozati oltár parazsa, mire épp most helyez a főpap égő áldozatot. A sziklákon pattogva száradnak a kövér áldozati tulkok kiterített bőrei. Esőért könyörgött a nép. B?nn a márványmedencében magasra lobban a szent tűz. A szentély mögül lengefátyolos lányok libegtek elő. Nalatéki isten tüzének élesztői, — a templomi táncosnők. Sötét bőrüket csak lenge lepel nem mernek fegyvert fogni. És majd, majd el fog jönni az idő, amikor fognak repedezni a sziklák és lészen magyar feltámadás, mert az örök Igazság mondta az igazaknak: „. JJ. a ti szomorúságtok örömre fordul . . ." és „. . . örömeteket senki sem veszi el tőletek ..." N . . . ó. Gazdasági viszásságok. Irta: Csikós Mihály. Esztergom határában a város 550, másik 3 nagybirtokos 600 hold, öszszesen 1150 hold szántó területet vall magáénak a 4950 holdnyi szántó területből. Kisgazdák kezében körülbelül 3800 hold van. Az őstermelés zöme tehát kisgazdák kezében van letéve. A város tulajdonosa még 2400 hold legelő területnek és miután a város legelőit száj-bérre kiadja kisgazdáknak, ezek a szöllő területen kívül 3800 szántón és 2400 hold legelőn gazdálkodhatnak csak, mert nincs nagybirtok, ahol részes művelést is űzhetnének. Ez a 6200 holdnyi terület a lakosság zömének igen szűkes megélhetést nyújthat csak. Nyilvánvaló tehát, hogy a kisgazdák munkaereje kihasználva nincs, takarja. Alakjuk hajlékony, ringó, mint a Nóma rózsa törzse, a déli égöv e ritka virága, mit a papok maguk nevelgetnek nagy gonddal Nalatéki isten oltárára. Ringatódzva járják az oltár körül csábtáncaikat. Lenge ruhájuk fel-fel libben s gyönyörű testük idomait hidegen szemléli az isten hatalmas rubinszeme. Omiatesz, a legszebb templomi táncosnő libeg az isten szeme előtt. Szép mint a hajnali napsugár, sötét szemében a „Mély völgy" minden tüze ott ég. Termete hajlik, vonaglik, gömbölyű karjai mint kígyók hullámzanak, szemében vad, féktelen láng lobog. Dél Gyöngye ő, — Nalatéki isten legszebb táncosnője. A főpap daliás, marcona férfi. A vének tanácsa apja érdemeiért emelte fiatalon e magas méltóságra. Hribatá főpap új illatot szór a szent tűzre. Az illatos fehér füstgomolyag lassan, ünnepélyesen emelkedik a templom magas boltívei felé. A bódító fehér felhőből mint valami csudás élő fekete virág, imbolyog előtte Omiatesz ruganyos teste. Es a főpap szívében a láng magasabbra csap az oltáron égő szent tűznél. Nagy, sötét szemeit Omiateszra szegezi, ki nem tud kitérni a főpap annak egy része parlagon hever, kihasználatlanul megy veszendőbe. Terjeszkedni nem tud, nincs hová á fölös erőnek szivárognia, okvetlenül beáll az, hogy a kisgazda nemzedékből törpe birtokos válik, a törpebirtokos nemzedékből nincstelen lesz. Magyar ember vérében van a földszerzési vágy és a helyhez való csökönyös ragaszkodás; birtokszerzósre mód nincs, félős, hogy arra a lejtőre lép, amely az „Egyke" felé vezet. A statisztika úgy mondja, hogy ennek az Egykének eddig még leginkább a katholikus nép állott ellent. Esztergom népe túlnyomólag katholikus, talán még nincs ezen a lejtőn, de ha a megélhetési forrás nem bővül, sőt szűkebbre zsugorodik, bizony rabja lesz az annak! Hogy azzá ne legyen, a megélhetési forrásokat könnyebbekké és bővebbekké kell tenni. Még áldozatok árán is. Esztergom mint fogyasztó piac, a város nagy intelligenciája miatt elsőrendű. Az őstermelő mindent értékesíthet biztosan és jól, csak legyen mit értékesíteni. Tapasztalati tény azonban, hogy ezt a piacot a helybeli őstermelők korántsem tudják ellátni. Nem képesek elegendőt termelni. Hogy miért nem képesek elegendőt termelni? A részbeni feleletet megmágikus szemei elől és érzi, hogy a szent tánc közben teste megvonaglik e tekintettől. Tikkadt csend nyújtózik el a templom körül. Az áldozati oltáron még ott piroslik a zsarátnok. Áldozatot hoztak, mit a főpap maga mutatott be Nalatéki istennek. Az égő állati test maradványai még fel-fel lobbannak néha, messzire szórva a kipattanó szikrákat. A templom belsejében az isten lábánál fekszik Nalatéki isten legszebb táncosnője, Omiatesz. Teste lázban ég, vére vadul szökdel ereiben. Érzi, hogy elemészti testét ez a forró ismeretlen érzés. Karcsú teste megvonaglik a vágytól. *Szemei előtt a főpap mágikus* tekintete táncol,. mi lángra lobbantotta vérét. A pislákoló szent tűz ráveti rőt fényét a fátyolos női testre, mit nem tud lehűteni a templom hideg márványa. * * * A hold szarvai egy árnyra világítanak. Hribata, a főpap jött illatos port szórni a szent tűzre. F"ellép az oltárra. Mezítelen lábafeje beleakad a táncosnő lenge fátyolába. Most veszi csak észre, hogy valaki az isten lábánál hever. Lázas ujjakkal érinti meg a karcsú női testet. SAJÁT KÉSZÍTÉSŰ lepedő-vászon, köpper, törülr • mm köző, konyha- és kenyérruha, f)*$7! Q 7 fii/A TT Abrosz (nagyban és kicsinyben) Pelczmann Lászlónál legjutányosabban beszerezhető Esztergom, Széchenyi-tér 16. sz. (Saját ház.) Telefonszám 135. Házi kender szövésre elfogadtatik. Szerkesztőség és kiadóhivatal t Simor János-utca 18—20,, kova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési s hirdetési dijak stb. küldendők. Telefon 21. Fősmnkatárs: VITAL ISTVÁN. Laptolajdonos és felelős szerkesztő s LAISZKY KÁZMÉR Előfizetési ára; egy hóra 1 pengő 20 fillér. Egyes szám ira hétköznap (2 oldalas) 10 fillér, vasárnap (4 oldalas) 20 fillér. Kéziratokat a szerkesztőség nem ad vissza